„Újabb kamu Karácsonytól”, „93/135, hetven százalék sem teljesült” – szembesítik kihívói Karácsony Gergelyt a 2019-es programjával. A főpolgármester nem kevés vállalással futott neki öt évvel ezelőtt, az összes pontból messze nem is...
A BRFK közlekedési vizsgálói segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit. A BRFK közlekedési vizsgálói segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti...
Három magyar karatés is dobogóra állhatott a sportág legrangosabb utánpótlás-versenysorozata, a Karate 1 Youth League spanyolországi állomásán.
Az A Corunában csütörtöktől vasárnapig megrendezett négynapos ifjúsági világkupán Bogdán Panna ezüst-, Fleischer Dóra és Loyal...
Nagy Norbert újabb győzelmet aratott a hegyi Európa-bajnokság 5-ös kategóriájában: a címvédő Bragában szoros versenyben ismét maga mögé utasította a mezőnyt.
A 29 éves magyar versenyző csapatának közleménye szerint az idénynyitó osztrák futam és...
Az 58-as főút érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani. – figyelmeztet hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ma délelőtt 10 óra 11 perckor.
Összeütközött két személyautó az 58-as főút 7-es kilométerénél, Pécs és...
A mentőcsapatok ma is kint vannak. Akiket még keres még a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság: egy 18 és egy 28 éves nő, egy 19 éves, egy 30 éves és egy 39 éves férfi....
Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.
A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az...
Pünkösdhétfő hajnalban kevés felhő lesz felettünk Baranya vármegyében, de a délelőtt folyamán már erőteljes lesz a gomolyfelhőképződés, szerencsére a délelőtt folyamán esőre még nincs kilátás. A hőmérséklet hajnalban 13 és 15 fok...