Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába - jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke kedd este, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.
Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint...
Gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy ne keljen halálos kimenetelű közúti balesetekről beszámolnunk, mindezt pedig nem jókedvünkből tesszük, egyrészről hírportálként kötelességünknek érezzük, hogy tájékoztassuk az embereket, pláne a közúti hírekről, másfelől...
A Fishing on Orfű fesztivál szerdán indul, több tízezer ember lehet egyszerre Orfűn. Érdemes tudni, hogy a forrásokból inni TILOS!
A Baranya Megyei Kormányhivatal pár napja hívta fel a figyelmet arra, hogy az...
Hajnalra alig esik vissza a hőmérséklet, a völgyekben 20 fok, a vársokban pedig 25 fok körül alakulnak a minimumok. Napközben gyorsan melegedni kezd a levegő, délben már melegebb lehet 30 foknál. Az...
Az M43-as autópályára sodródott autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A halálos baleset miatt félpályás útlezárás van Makó irányába.
Baleset történt az M43-as autópálya melletti úton Szegednél, ahol egy kanyarban kisodródott autó a sztrádára...
„A történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel” vármegyékre nevezné át Kocsis Máté a megyéket. A Fidesz frakcióvezetője kedd este nyújtotta be az Alaptörvény-módosítási javaslatát, amelyben többek közt ez is szerepel.
Az indoklásban...
Talán már sokan értesültetek róla, borjúfókáink, Donka és Bonifác végre szülők lettek!
Az állatkert kollégájának sikerült egy meghitt, szívmelengető pillanatot megörökíteni, melyet most mi is megosztunk Veletek is!
A kis borjú egyébként múlt hét...
A budapesti vízes világbajnokságon ma rendezték a férfi 200 méteres pillangó döntőjét, ahol Milák Kristóf és a pécsi Kenderesi Tamás is részt vett. Milák egészen hihetetlen kezdéssel állt az élre, a győzelmet...