Kezdőlap Blog Oldal 125

Mozgalmas karácsonyest országszerte a tűzoltóknak – 179 beavatkozás egyetlen nap alatt

Mozgalmasan telt a karácsony szenteste a tűzoltók számára: december 24-én országszerte összesen 179 alkalommal volt szükség beavatkozásra – tájékoztatott a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az esetek közül 47 riasztás tűzesethez kapcsolódott, amelyek közül harminc lakóépületet érintett. A nap tragédiája Hajdúszováton történt: a József Attila utcában egy idős nő vesztette életét egy lakástűzben.

A tűzoltók munkájának jelentős részét műszaki mentések tették ki: 132 alkalommal kellett beavatkozniuk különböző veszélyhelyzeteknél. Hét esetben szén-monoxid jelenléte, két alkalommal pedig állatmentés miatt riasztották az egységeket.

Több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltók segítségére: beavatkozás történt többek között Algyő térségében a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva közelében, valamint Győr és Győrújbarát között, illetve Szadán.

A karácsonyi időszak egy másik, kevésbé látványos, de annál fontosabb problémára is rávilágított: 23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős vagy beteg, egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak életjelet magukról, vagy otthonukban elestek, és nem tudtak segítséget hívni.

A katasztrófavédelem hangsúlyozta: az ilyen helyzetek odafigyeléssel sok esetben megelőzhetők. Érdemes rendszeresen felvenni a kapcsolatot az egyedül élő idősekkel, baj esetén pedig azonnal hívható a 112-es segélyhívó szám.

Forrás: OKF

Pécsen is megszólalt az ének a kórházban maradt kisbabákért.

Három magyar városban – Miskolcon, Debrecenben és Pécsen is – szervezett karácsonyi koncertet a Csíkszerda kórus és a Társaság a Szabadságjogokért. Az énekszó azokhoz a kisbabákhoz szólt, akik az ünnepeket is kórházban töltik, család nélkül, intézményi környezetben.

A kezdeményezés célja minden helyszínen ugyanaz volt: megtörni azt a csendet és magányt, amelyet ezek a gyermekek hetek vagy hónapok óta élnek meg a rácsos ágyakban. A koncert egy rövid időre ünnepi hangulatot vitt oda, ahol a mindennapok inkább a várakozásról és a bizonytalanságról szólnak.

Az akció nemcsak a kisbabáknak szólt, hanem az őket gondozó egészségügyi dolgozóknak is. A szervezők így fejezték ki hálájukat azok felé, akik nap mint nap gondoskodnak a gyermekekről, gyakran embert próbáló körülmények között – miközben nem az lenne a feladatuk, hogy egészséges csecsemőket neveljenek intézményekben.

A TASZ hangsúlyozta: egyetlen gyermeknek sem lenne szabad kórházban vagy csecsemőotthonban felnőnie.
Minden kisbaba családra vágyik – ha nem a sajátjában, akkor örökbefogadó vagy nevelőcsaládban. A karácsony ideális esetben az otthon melegéről, ölelésekről, izgatott hangokról és a frissen sült kalács illatáról szólna számukra is.

A koncertek szimbolikus üzenetet is hordoztak: felhívták a figyelmet arra, hogy a gyermekvédelem nem pusztán intézményi kérdés, hanem közös társadalmi felelősség. A szervezők szerint valódi megoldásokra, átláthatóságra és működő rendszerre van szükség ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne intézményekben, hanem szerető családokban nőhessenek fel.

A Csíkszerda kórus és a TASZ közös karácsonyi akciója – amely Pécset is elérte – arra emlékeztet: ne feledkezzünk meg azokról, akiknek a legnagyobb szükségük van a figyelmünkre.

Forrás: ataszjelenti.444.hu

Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra

Az igazi szeretet lényege az önátadás és a bizalom – erről beszélt Erdő Péter karácsony éjszakáján Budapesten. A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában hangsúlyozta: az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogyan minden valódi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére.

Homíliájában arra emlékeztetett, hogy Jézus az irántunk érzett szeretetből, tudatosan adja át magát a teremtett világnak. Szüksége van az állatok és az emberek testének melegére, az ételre, és talán a pásztorok ajándékaira is. Ez a sebezhetőség végigkíséri egész földi életét: szenved attól, hogy nem értik meg, nem fogadják el, végül pedig keresztre feszítik. Mégis teljesen, feltétel nélkül adja át magát.

Erdő Péter kiemelte: a karácsonyi titok egyik legfontosabb üzenete, hogy a valódi szeretet és az önmagát, kényelmét és jó közérzetét mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak. A szeretet nem önvédelem, hanem ajándék.

A bíboros Szent János gondolataira utalva arról is beszélt, hogy a szeretet nem fér össze a félelemmel. Csak Isten képes teljesen és helyesen szeretni, mert benne nincs és nem is lehet félelem. Ő az, aki teljesen át meri adni magát, és ezt a szeretetet nekünk is át akarja adni.

Hozzátette: ebből a szeretetből részesül minden család, különösen a szülők, hiszen a gyermekről való gondoskodás egy egész életen át tartó, önátadó szeretet, amely egyben kiszolgáltatottság is.

Az idei karácsonyon Erdő Péter azt kérte Istentől, hogy mindannyian megtapasztalhassuk ezt az áldozatkész szeretetet. Imádságában hálát adott a szülőkért, nagyszülőkért, pedagógusokért, jótevőkért, az egyházért és az egész közösségért, kérve Isten segítségét ahhoz, hogy példájukat követni tudjuk, és továbbadjuk ezt az ajándékozó szeretetet.

Személyre szabott ajándékokkal tették szebbé ötven pécsi gyermek karácsonyát

Az ünnepek közeledtével nemcsak a fények gyúltak ki Pécsen, hanem a szívek is melegebbé váltak: egy különleges összefogásnak köszönhetően idén ötven helyi gyermek karácsonya lett igazán emlékezetes.

A METRO áruház és a ECSGYK (Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ) közös kezdeményezése túlmutatott a hagyományos ajándékozáson. A 6–12 éves gyerekek ugyanis nem előre összeállított csomagokat kaptak: maguk választhatták ki a METRO katalógusából azt a játékot, amelyre a leginkább vágytak.

Így nem sablonos meglepetések kerültek a karácsonyfa alá, hanem olyan ajándékok, amelyek mögött személyes álmok, kívánságok és remények álltak. A csomagokban plüssfigurák, építőjátékok, akciófigurák és sok más, az önfeledt játék örömét hozó ajándék kapott helyet – mindaz, ami egy gyermek számára igazi boldogságot jelenthet.

A kezdeményezés nemcsak a gyerekek arcára csalt mosolyt, hanem újra emlékeztetett arra is, milyen ereje van az összefogásnak. Intézmények és vállalatok együttműködésével valódi, kézzelfogható segítség született – olyan ajándék, amely túlmutat a tárgyakon, és az odafigyelésről, a törődésről szól.

Mert a karácsony igazi üzenete éppen ez: észrevenni egymást, és megmutatni, hogy senki sincs egyedül.

Forrás: Péterffy Attila / Facebook

A szomszéd „fűje” mindig zöldebb – drogot termesztettek Molványban – VIDEÓ

A garázsban és az ingatlanjaik közötti erdős területen is kábítószert termesztett két molványi férfi. A DELTA Program keretében lecsaptak rájuk, jelenleg letartóztatásban várják ügyük folytatását.

A szigetvári nyomozók a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival december 9-én összehangolt akciót hajtottak végre Molványban. A gyanú szerint a 32 és 25 éves, szomszédságban élő férfiak 2024 óta az ingatlanjaikkal határos erdős részen, valamint egyikük garázsában is cannabist termesztettek, majd azt Szigetváron és Pécsen értékesítették.

A rendőrség közlése szerint a páros megosztotta a feladatokat: egyikük a termesztéshez szükséges magok és eszközök beszerzéséért felelt, míg a másik a leszüretelt és megszárított kábítószer értékesítését intézte. A bevételen egymás között osztoztak.

A kutatások során a nyomozók közel 2 kilogramm droggyanús anyagot foglaltak le, valamint az értékesítést segítő eszközöket – mérlegeket, simítózáras tasakokat, üres műanyag kapszulákat –, továbbá a termesztéshez használt felszereléseket is, mint lámpák, öntözőrendszer és egy hungarocellből kialakított kamra. A hatóságok zár alá vették a bankszámláikat, és készpénzt is lefoglaltak, amellyel együtt közel 1 millió forintos vagyonbiztosítást értek el.

A kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették, majd a járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat. Ellenük bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik nyomozás a Szigetvári Rendőrkapitányságon.

A hatóságok ismét felhívják a figyelmet: a kábítószer-termesztés és -kereskedelem súlyos bűncselekmény, amely komoly jogkövetkezményekkel jár.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Ünnepi köszönet Pécsett: ajándékcsomaggal és tortával mondtak hálát az egészségügyi dolgozóknak

Pécsett sokéves hagyomány, hogy karácsony idején külön is megköszönik azok munkáját, akik az ünnepek alatt sem pihenhetnek. Idén a mentőorvosokat, ápolókat, valamint a Pécsi Szívgyógyászati Klinika dolgozóit köszöntötték – ajándékcsomaggal, tortával és őszinte szavakkal.

A Baranya vármegyei mentőszolgálatnál szolgálatot teljesítők idén is külön figyelmet kaptak. A Baranya Segít Program részeként termelői mézet és süteményt vittek a pécsi mentőállomás dolgozóinak. A gesztus nem csupán ajándék volt, hanem köszönet és megbecsülés mindazoknak, akik az ünnepek alatt is szolgálatot teljesítenek. Hálával tartozunk azoknak, akik karácsonykor sem a családi asztal mellett ülnek, hanem a pécsi és baranyai emberekért dolgoznak, készen arra, hogy bármikor segítséget nyújtsanak.

Őri László hangsúlyozta: az egész vármegye közössége nevében mondanak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak.
Mint fogalmazott, mindannyian úgy indulunk el nap mint nap, hogy tudjuk: ha baj történik, a segítség nem marad el – mert jól szervezett, áldozatos munkát végző orvosok és ápolók állnak készenlétben.

A Szívgyógyászati Klinikán eközben tortával köszönték meg az egész éves helytállást. Nem véletlenül: Pécsett évente mintegy 800 pacemaker-beültetést végeznek, az idei évben pedig egy világszinten is ritkaságnak számító beavatkozásra is sor került. Egy középkorú hölgy életét egy aranybevonatú speciális készülékkel mentették meg – ilyen esetre eddig mindössze 5–6 alkalommal volt példa világszerte.

Cziráki Attila, a klinika igazgatója szerint a sikeres műtétek mögött elengedhetetlen az összeszokott, egymásra figyelő orvosi csapat.
„Ez jelképezi azt, hogy így vagyunk együtt egy ütőképes csapat, és ezzel szeretném kifejezni a hálámat és a megbecsülésemet azért, hogy az év minden napján rendelkezésre állnak és számíthatok rájuk, ugyanúgy ők is számíthatnak rám” – fogalmazott.

Karácsony idején Baranya vármegyében mintegy 150 egészségügyi dolgozó teljesít szolgálatot kilenc mentőállomáson, valamint a háziorvosi ügyeleteken. Az ő munkájuk biztosítja, hogy az ünnep a nehéz helyzetekben is a biztonságról, az emberi odafigyelésről és az összetartozásról szólhasson.

Köszönjük az elhivatottságukat, az emberségüket és azt a biztonságot, amelyet munkájukkal a pécsi és baranyai embereknek nyújtanak – karácsonykor és az év minden napján.

A boltok többsége ma délig nyitva tart

Ma, december 24-én, az élelmiszerláncok többsége még fogadja a vásárlókat, de jellemzően csak 12 óráig. A nyitvatartás üzletenként eltérhet, ezért az utolsó pillanatos bevásárlás előtt érdemes gyorsan ellenőrizni a kiválasztott bolt nyitását.

Így alakul a nyitvatartás ma, szenteste:

  • Aldi – Ma 12 óráig nyitva. December 25–26-án és január 1-jén zárva, december 31-én 16 óráig vásárolhatunk.
  • Penny – Országszerte 12 óráig nyitva. December 25–26-án zárva, december 31-én 14 óráig lehet vásárolni, január 1-jén zárva.
  • Spar – Ma 12 óráig nyitva. Szilveszterkor a Spar és City Spar üzletek 14 óráig, az Interspar hipermarketek 16 óráig működnek. Kivételt jelenthetnek a bevásárlóközponti üzletek, a töltőállomásokon működő express egységek (akár 0–24), valamint egyes franchise boltok.
  • Tesco – Ma 12 óráig várják a vásárlókat. December 25–26-án és január 1-jén zárva, december 31-én 18 óráig nyitva.
  • CBA – A mai nyitvatartás üzletenként eltér, érdemes helyben érdeklődni. December 25–26-án és január 1-jén zárva.
  • Lidl – Ma zárva. A lánc december 24–26. között nem nyit ki; tegnap, december 23-án 22 óráig lehetett vásárolni.
  • McDonald’s – Az éttermek többsége ma és holnap zárva van.

Ha még hiányzik valami az ünnepi asztalról, siess, mert a legtöbb bolt délben bezár. Ünnepek után legközelebb jellemzően december 27-én lehet újra nagyobb bevásárlást intézni.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem

Aggasztó eredménnyel zárult a karácsonyi díszvilágítások ellenőrzése: a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma által vizsgált 58 különböző fényfüzér és elektromos dekorációs termék közül 56 nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, és komoly áramütés- vagy égési sérülés veszélyét hordozza.

Több hiba egyszerre, súlyos kockázatokkal

A hatóság tájékoztatása szerint a kifogásolt termékek esetében jellemzően nem egyetlen hibát találtak, hanem több, egymást erősítő hiányosságot.

Ezek közül a legsúlyosabbak:

  • szabadon megérinthető, szigetelés nélküli vezetékezés,
  • a csatlakoztatás után is feszültség alatt lévő elektromos részek,
  • túl kisméretű csatlakozódugók, amelyek bedugáskor közvetlen érintkezést tehetnek lehetővé,
  • a szabványban előírtnál kisebb érkeresztmetszetű vezetékek alkalmazása.

Nem kültérre való, mégis oda ajánlották

A vizsgálat során további problémák is felszínre kerültek. Több terméknél:

  • csak alapszigetelésű vezetékeket használtak,
  • a hálózati tápvezeték hossza nem érte el az előírt minimum 1,5 métert,
  • a burkolaton éles szélek voltak, amelyek a vezetékek sérülését okozhatják,
  • nem tüntették fel, hány fényfüzér kapcsolható össze biztonságosan,
  • nem vízvédett termékeket ajánlottak kültéri használatra,
  • a fényforrásokhoz forrasztott vezetékek szigetelése nem felelt meg az előírásoknak,
  • sok esetben hiányzott a magyar nyelvű használati útmutató is.

Áramütés és égési sérülés veszélye

A hatóság hangsúlyozta: a felsorolt hiányosságok miatt ezek a termékek valós és súlyos kockázatot jelentenek a felhasználók számára, különösen az ünnepi időszakban, amikor sokan hosszabb ideig, akár felügyelet nélkül használják a díszvilágításokat.

Megtilthatják a forgalmazást

A vizsgált 56 nem megfelelő termékfajta további forgalmazásának megtiltását az illetékes kormányhivatalok rendelik el. A fogyasztóvédelem arra kéri a vásárlókat, hogy karácsonyi fényfüzér vásárlásakor különösen figyeljenek a megfelelő jelölésekre, a magyar nyelvű tájékoztatóra, valamint arra, hogy a termék beltéri vagy kültéri használatra készült-e.

Az ünnepi hangulat megteremtése nem kerülhet biztonsági kockázatokba – a szakemberek szerint érdemes inkább kevesebb, de megbízható, ellenőrzött forrásból származó díszvilágítást használni.

Forrás: MTI

Új korszak a komlói közlekedésben: hét elektromos Ikarus állt forgalomba

Új szintre lépett Komló helyi közösségi közlekedése: átadták a Volán legújabb, tisztán elektromos hajtású Ikarus autóbuszainak utolsó hét példányát, amelyek a város mindennapi utazásait szolgálják a jövőben. A fejlesztés a kormányzati Zöld Busz Program részeként valósult meg, és nemcsak technológiai, hanem környezetvédelmi szempontból is jelentős mérföldkő.

A MÁV-csoport autóbuszos divíziója, a Volán által beszerzett, összesen 20 darab elektromos Ikarus közül Komló kapta a legnagyobb darabszámot. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd forintot, döntő részben állami támogatásból, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével.

Fiatalabb flotta, tisztább levegő

A hét új elektromos busz forgalomba állításával jelentősen megfiatalodik a komlói járműállomány: a korábbi, 18–24 éves dízelbuszokat korszerű, lokálisan zéró emissziós járművek váltják ki. Ennek köszönhetően a flotta átlagéletkora öt év alá csökken, miközben évente több száz tonnával mérséklődik a város közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátása.

Utasbarát, modern járművek

Az Ikarus 120e típusú autóbuszok teljes hosszban alacsonypadlósak, akadálymentesek, klimatizáltak, és korszerű utastájékoztató rendszerrel felszereltek. A járművek egy feltöltéssel akár 300–350 kilométert is képesek megtenni, így teljes értékűen ellátják a komlói helyi járatokat.

Komló példát mutat

Az átadáson elhangzott: Komló az egykori bányaváros múltja mellett egyre inkább a fenntartható megoldások felé fordul. A villanybuszok érkezése jól illeszkedik a város energetikai és közlekedési fejlesztéseihez, és hosszú távon élhetőbb környezetet, csendesebb utcákat és komfortosabb utazást biztosít a helyieknek.

Az új elektromos autóbuszok már a napokban megjelennek a komlói utcákon, és látható, érezhető változást hoznak a mindennapi közlekedésben.

Magyarországon először alkalmaztak felszívódó érhálót Pécsett

Jelentős szakmai áttörést ért el a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Orvosi Képalkotó Klinikája. Magyarországon elsőként ültették be az Abbott által fejlesztett, korszerű ESPRIT BTK felszívódó érhálót. Az innovatív eszköz alkalmazása új távlatokat nyithat a súlyos végtagi érszűkületben szenvedő betegek kezelésében, és akár az amputáció elkerülésében is kulcsszerepet játszhat.

Minimálisan invazív megoldás, tartós eredménnyel

Az ESPRIT BTK egy speciális, hálós szerkezetű érsebészeti eszköz, amelyet katéteres, minimálisan invazív eljárással juttatnak az érintett érbe. A beavatkozás során nincs szükség nagy műtéti feltárásra. A szakemberek korszerű képalkotó eljárások segítségével, az éren belül vezérelve helyezik el az érhálót. Az eszköz alkalmazására elsősorban akkor kerül sor, amikor az érelmeszesedés miatt beszűkült vagy elzáródott ér ballonos tágítása önmagában már nem hoz megfelelő eredményt.

Felszívódik, mégis véd

A hagyományos fémstentekkel szemben az ESPRIT BTK felszívódó anyagból készül. Idővel teljesen eltűnik a szervezetből, nem marad vissza idegentest. Ez csökkenti az érfal tartós irritációjának kockázatát, és nem akadályozza az esetleges későbbi beavatkozásokat sem. Az érháló emellett gyógyszerkibocsátó tulajdonsággal is rendelkezik. Olyan hatóanyagot juttat a környezetébe, amely gátolja az ér belső falának túlzott burjánzását. Ez az egyik leggyakoribb oka annak, hogy az ér idővel újra beszűkül.

Nagyobb esély a végtag megmentésére

Nemzetközi, nagyszabású klinikai vizsgálatok eredményei alapján az új technológia alkalmazásával gyorsabb és hatékonyabb gyógyulás érhető el, csökken az ismételt beavatkozások szükségessége, és jelentősen nő a végtag megmentésének esélye a hagyományos ballonos értágításhoz képest.

Pécsi siker, országos jelentőség

Az első hazai ESPRIT BTK beültetést Dr. Tóth Arnold, a PTE Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója és csapata végezte el, magas szintű szakmai felkészültséggel. Az új technológia alkalmazása nemcsak a pécsi intézmény életében jelent mérföldkövet, hanem a magyar érsebészeti és intervenciós radiológiai ellátás egészében is fontos előrelépést képvisel, tovább erősítve Pécs szerepét az orvosi innováció hazai élvonalában.

Forrás: PTE KK