Kezdőlap Blog Oldal 153

Markáns hidegfront érkezik péntekre – erős szél és záporok várhatók

Péntekre virradóra egy markáns hidegfront éri el térségünket, amely tartós esőt, záporokat, helyenként gyenge zivatarokat hozhat. Az északnyugati szél több helyen megerősödik, időnként viharossá fokozódhat, majd estére elcsendesedik az idő, és csökken a felhőzet. A hőmérséklet napközben 16–18 fok körül alakul, estére viszont mindössze 5 fokig hűl le a levegő.

Péntekre virradóra megérkezik a markáns hidegfront, mely a tartósabb eső és a záporok mellett kis eséllyel zivatarok is kialakulhatnak, melyek nem lesznek hevesek, jobbára villámlásra kell készülnünk. Az északnyugati szél erős olykor viharos lesz. A hajnali órákra a légmozgás mérséklődik és a csapadék is átmenetileg megszűnik. Délelőtt a nyugati szél mérsékelt marad.

Délután átmeneti csapadékszünet után újabb záporos tömbök érik el a térséget, számottevő csapadék viszont nem várható. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A maximumhőmérséklet 16 és 18 fok között alakul. Estére kelet felé elhagyják térségünket a csapadékot adó felhők, csökken a felhőzet, kiderül az ég. A légmozgás mérséklődik, a hőmérséklet pedig 5 fok közelében alakul, érdemes vastagon öltözni.

Forrás: MeteoMecsek

Hősökre emlékeztek, hősöket jutalmaztak Baranyában

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az eseményen nemcsak a hősök előtt hajtottak fejet, hanem azokat a tűzoltókat is elismerték, akik nap mint nap példát mutatnak bátorságból és szolgálatból.

Méltó módon emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az ünnepségen a szervezet munkatársai és vezetői közösen rótták le tiszteletüket azok előtt, akik a szabadságért és a hazáért küzdöttek.

Az esemény ugyanakkor az elismerés pillanatait is elhozta. A katasztrófavédelem munkatársai közül többen országos és helyi kitüntetésben részesültek, ezzel ismerve el áldozatos munkájukat és példamutató helytállásukat.

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter tűzoltósági tanácsosi címet adományozott Molnár Gábor címzetes tűzoltó főtörzszászlósnak, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának.
Húszéves szolgálata és kiemelkedő munkája elismeréseként Pelcz Gábor címzetes tűzoltó főtörzsőrmester és Szippl Roland címzetes tűzoltó zászlós, a Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai is szolgálati jelet vehettek át.

A rendezvényen Hallai Zsolt Péter tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője külön is megköszönte azoknak a kollégáknak a munkáját, akik szakmai tudásukkal és elhivatottságukkal hozzájárulnak a szervezet sikeréhez. Az ezredes hangsúlyozta: a katasztrófavédelem ereje az összetartásban és a mindennapi felelősségteljes munkában rejlik.

Dicséretben és elismerésben részesült:
Marton Tamás, Bőhm Róbert (Mohácsi HTP), Hornyik Zsolt Péter, Jabuka Gábor (Komlói HTP), Ahmann Roland, Czencz Béla (Pécsi HTP), Balázs Gábor, Vetési István (Siklósi HTP), valamint Horváth Tamás és Futó László (Szigetvári HTP).

Az ünnepség egyszerre volt meghitt és felemelő. Az emlékezés, a hála és a büszkeség pillanatait hozta el mindazok számára, akik hivatásukban nap mint nap a biztonságunkért dolgoznak.

Forrás: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Lerakták a Pollack új tornacsarnokának alapkövét Pécsen – megújul a szakképzés infrastrukturális háttere

Egy régi álom válik valóra: megkezdődött a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Pollack Mihály Technikum és Kollégium új tornacsarnokának építése. A közel 1,7 milliárd forintos fejlesztés nemcsak a diákok mindennapjait teszi modernebbé, hanem a pécsi szakképzés fejlődésének újabb mérföldköve is lesz.

Ünnepélyes alapkőletétellel indult el a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Pollack Mihály Technikum és Kollégium (BVSzC PMTK) új tornacsarnokának építése Pécsen. A fejlesztés a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) támogatásával, mintegy 1,66 milliárd forintból valósul meg.

Az eseményen Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a beruházás különleges abból a szempontból is, hogy a tervezés során kiemelt figyelmet kaptak a fenntarthatósági és gazdaságossági szempontok. A tornacsarnokot napelemek, akkumulátorok és hőszivattyús rendszer teszi majd teljesen energiafüggetlenné. Mint mondta, „egy olyan korszerű, városképbe illeszkedő létesítmény születik, amely hosszú távon is szolgálja a pécsi fiatalokat”.

Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte: a magyar szakképzés ma már nemcsak módszertanában, hanem infrastruktúrájában is fejlődési pályán van.
„2015 óta több mint 200 milliárd forintot fordított a kormány a szakképző intézmények fejlesztésére, hiszen csak akkor lehet sikeres az oktatás, ha a diákok és tanárok is méltó körülmények között dolgozhatnak” – fogalmazott.

A beruházás a BVSzC régi, több évtizedes álma volt – emlékeztetett Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke.
„Ez a tornacsarnok a 21. század színvonalát hozza el a pécsi szakképzésbe, a diákok és a sport iránt elkötelezett fiatalok nagy örömére” – tette hozzá.

Az új csarnok 20×40 méteres küzdőteret, korszerű sportpadlót, kiszolgáló helyiségeket és modern öltözőblokkokat kap. A tervek szerint 2026 harmadik negyedévére készül el a létesítmény, amelyet Szaffenauer József, a technikum igazgatója és egyben a csarnok tervezője álmodott meg.

A Pollack tornacsarnoka nemcsak sportolási lehetőséget biztosít majd a tanulóknak, hanem közösségi térként is funkcionál – új fejezetet nyitva a pécsi szakképzés életében.

Forrás: Magyar Hírlap
További képek: Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium 

Aranyszív – Történelmet írtak a pécsi szívklinikán

Hazánkban elsőként aranybevonatú, személyre szabott pacemakert ültetett be orvosi csapatuk – dr. Vilmányi Gábor operáló orvos, dr. Grátz Szandra asszisztens orvos és Lánczos Andrea műtősnő – egy sikeres életmentő beavatkozás során.

Dr. Cziráki Attila szívgyógyász professzor, a klinika igazgatója és dr. Kónyi Attila, a pacemaker-csoport vezetője adott bővebb tájékoztatást az orvosi bravúrról.

Nyárias meleggel búcsúzik a front előtti nap – estére megérkezik az eső

Napközben még sok napsütésre és akár 25 fokos melegre is számíthatunk Baranyában, de késő estére megérkezik a hidegfront: nagy területen elered az eső, és a szél is északnyugatira fordul.

Hajnalban sok felhő lesz felettünk, a minimumhőmérséklet 10 és 13 fok között alakul. A déli szél mérsékelt marad. Délelőtt szakadozni kezd a felhőzet, némi napsütés várható. A déli szél nagy területen élénkül meg. A hőmérséklet 20 fokig emelkedik.

A délután első felében még szakadozott lesz a felhőzet, majd nyugat felől egyre nagyobb területen vastagodik meg. Kezdetben eső nem várható. A hőmérséklet maximuma 23 és 25 fok között alakul, a nyári nap is meglehet. A déli szél élénk, olykor erős lesz. A délután második felében már záporok alakulnak ki, de csak kis területen. A déli szél továbbra is élénk, olykor erős lesz. Késő este megérkezik a hidegfront, nagy területen ered el az eső, a záporok mellett kis eséllyel akár zivatarok is kialakulhatnak. A déli szél élénk, olykor erős marad és csak az éjszaka folyamán fordul északnyugatira. A hőmérséklet 10 fok közelében alakulhat.

Elvarázsolt fényerdő nyílik Pécsen – mesebeli élmény a Zsolnay Negyedben

Október 24-től a Zsolnay Kulturális Negyed estéin különleges fényvilág kel életre. Megnyílik a Fények Elvarázsolt Erdeje, a DECOLED Story of Lights nemzetközi fénykiállítás-sorozat pécsi állomása.

A Zsolnay gyár ikonikus tereit meseszerű fények, installációk és színes fényrajzok töltik meg, amelyek igazi téli varázst ígérnek minden korosztály számára.

A látogatók tematikus fényösvényen járhatják be a negyed udvarait és tereit. Tündérfigurák, fényalagút, erdei állatok és homlokzati vetítések kísérik útjukat. A séta fejezetekre tagolódó, „esti mesévé” válik, amelyben a fények szó szerint életre keltik a történetet.

A kiállítás látványvilágát több mint nyolcvan fényinstalláció, kétszázötvenezer izzó és öt kilométernyi fényfüzér alkotja, mintegy hatezer négyzetméteren. A megvalósításon egy tizenkét fős csapat dolgozott, közel kilencszáz munkaórában. A tervezésben és logisztikában több mint húsz szakember vett részt.

A fények a Zsolnay Negyed sajátosságaihoz igazodnak: a harminc méter magas gyárkémény is fénybe borul, a látogatók pedig „okos LED” technológiával programozott fényalkotásokat is láthatnak.

„A Fényfesztivál már megmutatta, mennyire különleges élményt jelent a fény Pécsnek. A Fények Elvarázsolt Erdejével a tél is saját ragyogást kap, amely új színnel gazdagítja városunk turisztikai kínálatát” – mondta Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A DECOLED ügyvezető igazgatója, Eva Poláčková hozzátette:

„A Zsolnay a kreativitás és az alkotás bátorságának szimbóluma. Ezért keltünk itt életre egy mesebeli erdőt, ahol a fény történetté válik, a látogatók pedig részévé lesznek. Azt szeretnénk, hogy ne csak fotókat, hanem különleges érzéseket is haza vigyenek magukkal.”

A Fények Elvarázsolt Erdeje 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17 és 21 óra között látogatható a Zsolnay Negyedben, néhány ünnepi napon zárva tartással.

A DECOLED családi vállalkozást 1997-ben alapította a Poláček család Csehországban. A garázsból indult cég mára Európa egyik meghatározó díszvilágítás-gyártója, több mint hatvanezer négyzetméternyi gyártó- és raktárterülettel, valamint több mint ezer köztéri fényinstallációval.

A Story of Lights az érzelmek, a dizájn és a technológia találkozása: helyspecifikus történetek, kézműves fényszobrok és látványos fénykoreográfiák formájában.
2025-ben a kiállítás öt magyar városban – Pécsen, Szolnokon, Gödöllőn, Zalaegerszegen és Fertődön – varázsolja el a látogatókat.

További információ: Zsolnay Negyed

Nem adják fel a pécsi könyvtárosok, szolidaritási akciót hirdettek

„Még a könyvtárosok sem maradhatnak örökké CSENDBEN!” mottóval október 27. hétfőre szolidaritási akciót hirdetnek a a Csorba Győző Könyvtár dolgozói és a Csorba Győző Könyvtár KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) Alapszervezete.

A méltó bérezésükért tüntetnek hétfőn 16:15-től a pécsi könyvtárosok a Tudásközpont északi bejáratánál. Az esemény nyilvános, olvasókat is várnak egy közös fotóra. A részvétellel így jelképesen bárki a könyvtárosok mellé állhat, szolidaríthat a dolgozókkal.

Mint korábban megírtuk, a Csorba Győző Könyvtár kollektívája vészharangot kongatott az intézmény tarthatatlan helyzete kapcsán. A pécsi képviselőknek elküldött levélre érkezett is válasz Péterffy Attila polgármestertől, de az abban foglaltak semmiféle bizakodásra nem adtak okot a dolgozóknak.

„A közgyűjtemények a tudás, a műveltség és a közösség végvárai – mégis alulfizetett és túlterhelt szakemberek tartják már csak a frontot. Kultúra nélkül nincs jövő! Álljon az ügyünk mellé, csatlakozzon egy közös fotóhoz, mutassuk meg, hogy nem hagyjuk magukra a kultúra őrzőit!” – írták az esemény felhívásában.

Nem szennyes volt a mosógépben – két kiló drogot találtak a pécsi rendőrök – VIDEÓ

Egy alsórajki férfi autójában több mint két kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, miután a csomagtartóban szállított mosógép különös tartalmára felfigyeltek. A sofőr drogtesztje is pozitív lett.

A rendőrök Pécsett állítottak meg egy autót, amelynek átvizsgálása során a csomagtartóban lévő mosógépből több mint két kiló kábítószergyanús anyag került elő.

A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében beszerzett információk elemzése után jutottak el egy újabb drogszállítmány nyomára, és október 15-én le is csaptak a gyanúsítottra. Az autót Pécsett, a Szentlőrinci úton állították meg, mert bűnügyi adatok alapján felmerült a gyanú, hogy a férfi éppen kábítószert szállít.

Az ellenőrzés során a rendőrök előbb egy kis tégelyben kábítószergyanús fehér port, valamint több mint félmillió forintot találtak, de az igazi meglepetés csak ezután következett. A jármű csomagtartójában ugyanis egy látszólag új mosógép lapult – a gép azonban egészen más célt szolgált, mint amit a fedelén olvasni lehetett.

A mosógép műanyag borítása alatt, a dob tetejéről bruttó 2207 gramm kábítószergyanús, zöld növényi törmelék került elő. A rendőrök a drogot és a járművet is lefoglalták.

A 30 éves alsórajki sofőr drogtesztje pozitív lett – THC-ra, amfetaminra és kokainra is reagált. A további kutatások során csaknem három és fél millió forint készpénzt is lefoglaltak a nyomozók.

A férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Pécsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított ellene eljárást, és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Felhős, de enyhe idő várható szerdán

Szerdán egész nap erősen felhős, borongós időre készülhetünk Baranyában. Gyenge zápor csak hajnalban fordulhat elő, napközben már nem várható csapadék. A hőmérséklet 19–21 fokig emelkedik, a déli szél mérsékelt marad.

Szerda hajnalban erősen felhős-borult időben lesz részünk. Elszórt jelleggel gyenge záporok kialakulhatnak. A hajnali minimumok 8 és 10 fok között alakulnak. A déli szél mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő, csapadék már nem várható. A déli szél mérsékelt lesz.

Délután erőseb felhős lesz az ég, csapadék nem várható. A déli szél mérsékelt marad. A hőmérséklet maximuma 19 és 21 fok között alakul. Este folytatódik az erősen felhős idő, a légmozgás mérsékelt lesz. A minimumok 15 fok közelében alakulnak.

Forrás: MeteoMecsek

Kétmilliárd forintot biztosít a kormány az új szívcentrum tervezésére

Újabb mérföldkőhöz érkezett Dr. Cziráki Attila „Szívügyem Pécs” névre keresztelt projektje, az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum megvalósítása.

Néhány hónap telt el csak azóta, hogy dr. Cziráki Attila szívgyógyász professzor, a PTE Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika igazgatója a pécsiek és az ország valamennyi döntéshozójának támogatását kérte álma megvalósításához, egy új pécsi Szív- és Érrendszeri Centrum létrehozásához. Terveit támogatták helyben és az illetékes minisztériumban is. Lázár János építési és közlekedési miniszter arra tett ígéretet, hogy a kormány elé viszi az új pécsi szívcentrum tervét. Ennek eredményeképpen a napokban meg is jelent a Magyar Közlönyben, hogy a kormány egyedi döntéssel – Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával – 2 milliárd forint támogatást biztosít az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum részletes kiviteli terveinek elkészítésére.

– Ez rendkívüli siker, hiszen a döntés a projekt komolyságát, és annak nemzeti jelentőségét is mutatja. Hálás vagyok a pécsiek példátlan kiállásáért, kollégáim őszinte támogatásáért! A munka dandárja még hátravan. Közös célunk, hogy a legmodernebb orvostechnológiával felszerelt közkórház mielőbb szolgálni tudjon minden pécsit és a régió lakosságát – írta közleményében Prof. Dr. Cziráki Attila.

A pécsi professzor a jó hírről pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában beszélhetett.