Kezdőlap Blog Oldal 167

Progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék

Háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék – írja az Index egy birtokába került dokumentumra hivatkozva. A pártvezetésnek készített belső feljegyzésből kiderül, hogy csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne. 1 millió 250 ezer forint fölött pedig már jönne a 33 százalékos sáv is.

A lapnak több forrás is megerősítette annak hitelességét, eszerint valóban többkulcsus szja bevezetésében gondolkozatnak a Tiszánál. Egyik forrásuk még a birtokukba került dokumentumban szereplő összegeket előre bemondta.

Magyar Péter az Index-cikk megjelenése után Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy a portálon „eddig is hemzsegett az ócska hazugság a Tisza kapcsán, eddig is egyértelműen kézi irányítással szerkesztették Rogán Antalék.”

Egy harmadikos iskolás szintű, név nélküli hamisítványra hivatkozva állít olyat, hogy a Tisza adóemelésre készülne. Természetesen ebből egy szó sem igaz. Az Index által kitett papírfecninek semmi köze a Tiszához. A Tisza épp hogy adókat fog csökkenteni, ahogy azt már számtalanszor elmondtuk.”

Négy újonccal vág neki a vb-selejtezőknek a magyar fociválogatott

Lukács Dániel, Molnár Rajmund, Tóth Barna és Ötvös Bence először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. arco Rossi csapata a szeptemberben sorra kerülő, írek és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 27 fős névsort, amelynek tagjai közül Vitális Milán már korábban is szerepelt a keretben, de pályára még ő sem lépett a címeres mezben.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón elmondta, a szokásosnál bővebb a keret, mert szeretnék megnézni, hogy melyik játékos milyen állapotban van. Ez igaz például Ötvösre is, akivel kapcsolatban a Ferencváros orvosi stábja Rossi elmondása szerint arról tájékoztatta a válogatottat, hogy a középpályás elutazhatott a csapattal Azerbajdzsánba, a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára.

Rossi arról is beszélt, hogy a paksi Tóth Barna az idén nagyon jól kezdett, remek teljesítményt nyújtott a nemzetközi kupamérkőzéseken is. Dublinban, az írek elleni találkozón jó szolgálatot tehet, ha az elsőszámú csatárt, Varga Barnabást le kell cserélnie.

Lukács Dánielről és Molnár Rajmundról Rossi azt mondta, mindketten gólérzékeny, a kaput nagyon érző játékosok. Közülük Lukács elsősorban Csoboth Kevint helyettesítheti, akit a kapitánynak most azért kellett kihagynia a keretből, mert nem kap játéklehetőséget svájci klubjában.

A soron következő mérkőzésekről az olasz szakember azt mondta, az írországi vb-selejtező kiemelten fontos lesz, s bár az a találkozó még nem döntő jelentőségű, de talán fontosabb még a portugálok elleni hazai összecsapásnál is.

„Dublinban játsszuk a selejtezőben az első meccsünket, amelyen a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, különösen annak a tudatában, hogy milyen versenysorozatban veszünk részt”

– jelentette ki Rossi.

A magyar válogatott az európai vb-selejtező F csoportjának első fordulójában Írország vendége lesz szeptember 6-án, három nappal később pedig a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát fogadja a Puskás Arénában. A keret jövő hétfőn találkozik Telkiben.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:

kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők:

Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)

középpályások:

Csongvai Áron (AIK Stockholm), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)

támadók:

Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (MTK Budapest), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Kezdődik az iskola, változik a pécsi buszmenetrend

Az őszi menetrend az oktatási intézményekben kezdődő nevelési munkához igazodva 2025. szeptember 1-jén (hétfőn) kezdődik és tervezetten 2026. június 19-ig (péntekig) tart. A szeptember 1-jén induló menetrend célja a stabil és pontos autóbusz-közlekedési szolgáltatás Pécs közigazgatási területén, valamint a nyári időszakhoz képest megnövekedő utazási igények kiszolgálása. A menetrendi változások, bővítések a nyári menetrendet megelőző menetrendi struktúrába épültek be, a hétfőn életbe lépő változásokkal visszatérnek a társaság iskolai és gyorsjáratai is.

A legfontosabb menetrendi módosítások munkanapokon:

  • A Főpályaudvarról 16:44-kor, a Hőerőműtől 17:05-kor induló 20A/20Y járatpár megszűnik.
  • Kertvárosból 17:00-kor 121X járat indul.
  • A Hőerőműtől 18:07-kor 20X helyett 21X járat indul.
  • Uránvárosból 18:05-kor, a Baromfifeldolgozótól 18:32-kor induló 21/21X járatpár megszűnik.
  • Uránvárosból 18:00-kor 121X járat indul.
  • A Főpályaudvaról 20B 16:15 helyett 16:20-kor, Baromfifeldolgozótól a 21X járat 16:35
    helyett 16:37-kor indul.

A legfontosabb menetrendi módosítások szabad- és munkaszüneti napokon: Kertvárosból 17:00-kor, Uránvárosból 18:00-kor 121X indul.

A 2025. szeptember 1-jétől érvényes részletes menetrendi tájékoztatók és a menetrendfüzet a
társaság honlapján, illetve az egyes megállóhelyi tájékoztató táblákon, valamint a TükeBuszON+ applikációban érhetők el.

Amennyiben indokolt lesz, a szeptember 1-i sztrájkmenetrendről a társaság a törvényi előírásoknak megfelelően időben, külön tájékoztatást ad.

Pécs ötödik alkalommal is az argentin tangó fővárosává változik

Szeptember 26–28. között Pécs újra az argentin tangó fővárosává változik! Három napon át koncertek, táncverseny, előadások, bál és egy romantikus piknik várja a tánc szerelmeseit az V. Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnepen. A város szívében, a Zsolnay Negyedben és a Tettyei romoknál megrendezett esemény nemcsak a tangós közösségnek szól, hanem mindenkinek, aki szeretne elmerülni ebben a szenvedéllyel és érzelmekkel teli világban.

Szeptember 26. péntek

A nyitónapon az I. Pécsi Amatőr Tangó Táncverseny selejtezője adja meg az alaphangulatot. A párosok a zsűri és a közönség előtt mutatják be tudásukat, a legjobbak a szombati döntőbe jutnak. A selejtező után Milonga táncest következik, ahol mindenki parkettre léphet. Kísérőprogramként a Muchachos! – Argentína focilázban című argentin dokumentumfilmet vetítik a Művészetek és Irodalom Házában.

Szeptember 27. szombat

A rendezvény hivatalos megnyitóján Péterffy Attila, Pécs polgármestere, és María Lorena Capra, az Argentin Köztársaság magyarországi nagykövete köszönti a közönséget. A nap folyamán látható lesz a táncverseny döntője és eredményhirdetése, fellép a Mixtura Criolla duó és a Tango Harmony Budapest zenekar, látható lesz Colores De Tango címmel három tangópáros látványos bemutatója, az Argentin Tangó Táncszínház pedig bemutatja Létezés című előadását, végül az estét tangó bál zárja.

Szeptember 28. vasárnap

A fesztivál a Tettyei romoknál ér véget, ahol a Tangó Piknik romantikus, szabadtéri hangulata és a pécsi tangósok vendégszeretete várja a látogatókat. Hiszen az V. Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnep nem csupán egy fesztivál, hanem találkozási pont: zenészek, táncosok, mesterek és érdeklődők együtt élhetik át az argentin tangó egyedülálló atmoszféráját.

Jegyvásárlás, versenyregisztráció és részletek ide kattintva!

Közel tízezren ünnepelték együtt a gyerekkor varázsát a pécsi Szamárfül Fesztiválon

Megközelítőleg 10.000 látogatót vonzott augusztus 22–24. között a 13. Szamárfül Fesztivál a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

A három nap alatt a színpadi produkciók szinte kivétel nélkül telt házzal zajlottak. A fesztiválra nemcsak a környékről, hanem az ország távoli pontjairól, sőt külföldről is sokan érkeztek, így a Szamárfül mára valóban országos jelentőségű rendezvénnyé vált – írják közleményükben a szervezők.

Az egyik legnagyobb közönségkedvenc az idei évben a mesés esti pizsamás séta volt. Mintegy 130 gyerek csatlakozott a különleges kalandhoz, ahol óriásbábok kísérték őket a Negyed titokzatos útvonalain, a végén pedig hatalmas cukorszórás tette felejthetetlenné az élményt. A Szamárfül Fesztiválon voltak továbbá bábelőadások, koncertek, interaktív mesevilág, kézműveskedés, sport- és ügyességi játékok, robotika és buborékfújás. A Bóbita Bábszínház új bemutatója, az Ali király ünnepi vacsorája is nagy sikerrel debütált.

Topjátékost verve jutott tovább Bondár Anna a US Openen

Bondár Anna óriási győzelmet aratott a US Open főtáblájának első fordulójában.

A világranglistán 97. magyar játékos kedden a 12. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinával találkozott.

A két teniszező egymás után a harmadik Grand Slam-tornán került szembe egymással. A Roland Garroson a második fordulóban szorosan, Wimbledonban az első körben simán nyert Szvitolina.

Harmadik mérkőzésükön Bondár 0:1-nél egy, 1:2-nél pedig öt bréklabdát hárított. Majd el tudta nyerni Szvitolina következő két szervagémjét, így 48 perc után szettelőnyben volt.

A második játszma is álomszerűen kezdődött Bondárnak, ugyanis 5:1-re elhúzott a rengeteget hibázó ukrántól. Ezt követően ugyan kicsit megremegett a magyar teniszező keze, de másodszorra simán kiszerválta a találkozót.

US Open női egyes, 1. forduló:

Bondár Anna – Jelina Szvitolina (ukrán, 12.) 6:2, 6:4

Közel 30 fokkal érkezik a melegfront

Kedden hajnalban szűrt lesz a napsütés, a hőmérséklet 10 fok közelében alakul, de a völgyekben ennél hűvösebb is lehet pár fokkal. A légmozgás mérsékelt délnyugati lesz. Délelőtt folytatódik a fátyolfelhős idő, melegfronti hatásra kell készülni. A délnyugati szél mérsékelt marad.

Délután folytatódik a gyengén felhős idő, csapadékra nincs kilátás. A hőmérséklet 27 és 29 fok között alakul. A déli szél mérsékelt marad. Este derült lesz az ég, a légmozgás is mérsékelt marad. A hőmérséklet 15 fok közelében alakul.

Szerdán is szűrt lesz a napsütés, fátyolfelhők lehetnek térségünk felett. A hőmérséklet hajnalban 14 és 16 fok között alakul. A délnyugati szél méréskelt marad. Délelőtt folytatódik a fátyolfelhős idő, a légmozgás mérésékelt lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

Két roncsautó is lángra kapott egy pécsi családi ház udvarán

A tűz mintegy ötven négyzetméteren terjedt, és többek között két használaton kívüli személyautót, valamint összehordott faágakat és bozótos területet is elért.

Riasztották a tűzoltókat Pécsett, miután lángok csaptak fel egy családi ház hátsó udvarán a Toboz utcában.  A helyszínre a városi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik több vízsugárral fékezték meg a tüzet. A beavatkozásban egy palkonyai önkéntes tűzoltó is részt vett. 

A gyors munkának köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább, sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem történt.

Baleset Mohácson: Személyautó és kisbusz ütközött 

Kisebb sérüléssel járó közlekedési baleset történt Mohácson, a Liszt Ferenc utca és a Körtvélyes utca kereszteződésében, ahol egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze. 

A baleset következtében a személygépkocsi az út menti árokba csapódott, míg a kisbusz az árkon áthaladva a közeli szántóföldön állt meg. A két járműben összesen négyen utaztak, közülük egy ember szenvedett könnyebb sérüléseket, őt a mentők kórházba szállították további kivizsgálásra – közölte a katasztrófavédelem.

A műszaki mentést a mohácsi hivatásos tűzoltók végezték. A helyszínt biztosították, átvizsgálták és áramtalanították a járműveket, valamint megtisztították az úttestet a törmelékektől. A beavatkozás ideje alatt a forgalom félpályán haladhatott.

Megvan a három döntős név: szavazás indult a pécsi kis guanakó nevére

Július 11-én igazi meglepetés érte a Pécsi Állatkert gondozóit: világra jött egy guanakó csikó, akinek érkezésére senki sem számított. Anyja, Carmen ugyanis még 2024 októberében költözött be új otthonába, ám akkor senki sem sejtette, hogy vemhesen érkezett. A kis csődör születése így teljes titokban zajlott, annál nagyobb örömet okozva az állatkert dolgozóinak és a látogatóknak.

A csöppség azóta jó egészségnek örvend, és már a kifutón is látható, ahol gyorsan a látogatók kedvencévé vált. Most pedig elérkezett a pillanat, hogy hivatalosan is nevet kapjon.

Az állatkert névadó játékot hirdetett: a látogatók augusztus 6-ig javasolhattak neveket, amelyeknek kapcsolódniuk kellett Dél-Amerikához, könnyen kiejthetőnek és rövidnek kellett lenniük. A gondozók végül kiválasztottak hármat, amelyek nekik leginkább tetszettek. Most arra kérik az olvasókat, segítsenek a végső döntésben!

Így végül a nagyközönség döntheti el, milyen nevet viseljen a váratlanul érkezett kis guanakó, aki rövid idő alatt nemcsak fajtársai, de a pécsiek szívébe is belopta magát.

Szavazni az alábbi linken tudtok:
https://pecszoo.hu/events/kicsi-guanako-nevet-keres/