Kezdőlap Blog Oldal 171

Újpetrei fiatalok viszik tovább a hagyományt – magyar népi kultúra és német örökség kéz a kézben

Újpetre fiataljai élő példái annak, hogy a hagyomány nem a múlt poros relikviája, hanem a jövőt formáló erő. A magyar népi kultúra és a német örökség kéz a kézben kel életre a településen, ahol a tehetséges diákok országos színpadokon bizonyítják: a zene és az ének közösséget teremt, identitást ad és hidat épít generációk között.

Újpetre – ahol a jövő formálódik a múltból

A Siklósi járás kicsiny települése, Újpetre, ismét országos figyelmet kapott: a helyi fiatalok sorra aratják a sikereket a népzenei színpadon. Legutóbb Lőrincz Sára Hanna szerepelt kiemelkedően a bodajki Mária Fesztiválon, a Regnum Marianum–Mária énekverseny országos döntőjében. A versenyt Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekesnő álmodta meg, hogy a Szűz Máriáról szóló énekek közösségépítő erejét támogassa. Sára (felkészítője: Takács Katalin népdalénekes) a 2. helyet szerezte meg. Egyedüliként képviselte Baranya vármegyét kategóriájában a döntőben. Előadását különösen meghatóvá tette, hogy a kötelezően választott dal egy moldvai csángó gyűjtésben megtalálható ének volt, amelyet Sára ükmamája még 1949-ben énekelt fel Szárászon.

Újpetre kultúrája – hagyomány és megújulás kéz a kézben

Újpetre mindig is sokszínű kulturális életéről volt híres, hiszen itt a német és a magyar hagyomány egyaránt élő erőként van jelen. A német örökséget hosszú ideje tánccsoport és fúvószenekar is őrzi, ám az utóbbi időben a fiatalok által alakított Semmelknödel Duo új színt vitt a település életébe. Bacsi Lilla és Lőrincz Sára Hanna sváb népviseletben lépnek színpadra, a tehetséges hímesházai harmonikás Auth Krisztián kíséretében, működésüket pedig az Újpetrei Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Feketéné Goron Renáta segíti. A csapat már országos versenyen is bizonyított, első helyezést hozva el Újpetrének.

Magyar hagyományőrzés – a Cserfes Csalogányok indulása

Az elmúlt év legújabb színfoltja, hogy a német hagyományok mellett a magyar kulturális örökség is lendületet kapott. A Cserfes Csalogányok népdalkör tagjai egytől egyig az Újpetrei Általános Iskola tanulói: Bacsi Lilla, Lőrincz Sára Hanna és Sóstai Gréta, vezetőjük pedig Kovács Boglárka Dóra, aki a dalokra is felkészíti a lányokat. Első fellépésük Pécsdevecseren volt, majd a Nemzeti Tehetség Paletta pécsváradi válogatóján arattak nagy sikert. A mentorok hangsúlyozták: különleges érték, hogy német hagyományokból indulva fordultak a magyar népdalok felé. Ez a kettősség egyedülálló kincset jelent számukra, és tehetségükből adódóan üde színfoltjai lehetnek a magyar népzenei színpadnak. A szakmai értékelést követően meghívást kaptak a Kárpát-medencei Összművészeti Fesztiválra, ahol Baranya vármegyét képviselik majd novemberben Kecskeméten.

Jövőkép – a hagyomány, mint közösségi kötelék

Újpetre példája azt mutatja: a hagyomány nem csupán múltidézés, hanem élő közösségi erő. Legyen szó a Semmelknödel Duó sváb dallamairól vagy a Cserfes Csalogányok magyar népdalkincséről. A fiatalok bizonyítják, hogy a kulturális örökség szeretettel és elhivatottsággal továbbadható. Bacsi Lilla, Lőrincz Sára Hanna és Sóstai Gréta nemcsak településük, hanem az egész térség jövőjét képviselik. Új fejezetet nyitnak a siklósi járás hagyományőrzésében.

Megérkeztek az idei ország tortái – mi már meg is kóstoltuk!

Az augusztus 20-i ünnephez immár elmaradhatatlanul hozzátartozik Magyarország hivatalos születésnapi tortája. Idén két különlegesség várja az édesszájúakat: a „DCJ Stílusgyakorlat”, a dobostorta modern újragondolása, valamint a cukormentes kategóriában az „Álmodozó”, amely egészségtudatos finomságként hódít. Mi már ellátogattunk a siklósi Hanna Kézműves Cukrászdába, és első kézből mondhatjuk: mindkettő igazi élmény! Ha valaha is volt indok arra, hogy betérjünk egy cukrászdába, akkor ez most az!

Mi már kipróbáltuk Siklóson

Nem bírtunk ellenállni, így ellátogattunk a Hanna Kézműves Cukrászdába Siklóson, ahol az elsők között kóstolhattuk meg az idei ország tortáit. Az élmény egyszerre volt ünnepi és felejthetetlen: a Stílusgyakorlat minden falatja különleges, míg az Álmodozó igazi könnyed desszertként lepett meg minket.

Klasszikus új köntösben: DCJ Stílusgyakorlat

Az ország tortája idén a dobostorta 140 éves története előtt tiszteleg. A gyulai Kézműves Cukrászda mesterei, Balogh László és Kis Roland egy olyan desszertet alkottak, amelyben a hagyomány és a modern cukrászat találkozik. Csokoládé vajkrém, meggyzselé, mandula praliné és roppanós grillázs alkot harmonikus ízorgiát – minden falat egyszerre nosztalgikus és újszerű.

„DCJ Stílusgyakorlat”

Álmodozó – bűntudat nélkül élvezhető édesség

A cukormentes kategóriában Kovács Alfréd (Édes Vonal Cukrászda, Vác) alkotása lett a győztes. Az „Álmodozó” kakaós-mandulalisztes piskótából, fahéjas-meggyraguból és könnyed csokoládékrémből épül fel. Ízében a régi kedvencek – Lúdláb, Rigójancsi – köszönnek vissza, de teljesen hozzáadott cukor nélkül. Egy szelet mindössze 231 kalória, így az édesség rajongói lelkiismeret-furdalás nélkül kóstolhatják meg.

„Álmodozó”

Ha te is szeretnél részesévé válni az idei ünnepi varázsnak, keresd fel bármelyik résztvevő cukrászdát országszerte, és kóstold meg Magyarország születésnapi tortáit! Garantáltan édes élmény lesz. 




Pécsiek a nemzeti ünnepen: rangos állami kitüntetéseket vehettek át a város és a régió kiemelkedő személyiségei

Augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából rangos állami elismerésekben részesültek pécsi és baranyai kötődésű szakemberek, akik kiemelkedő munkájukkal évtizedek óta gazdagítják a város kulturális, tudományos és oktatási életét. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint az Arany-, Ezüst- és Bronz Érdemkereszt kitüntetéseit idén is a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő alkotók, oktatók és művészek vehették át.

Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesültek:

  • Dr. Fábián Adrián, jogász, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának korábbi dékánja, egyetemi tanár. A jogtudomány terén végzett oktatói és tudományos munkájával jelentős hatást gyakorolt a hazai jogászképzés színvonalára.
  • Dr. Szabó Szabolcs, a Komlói Pedagógus Kamarakórus alapító karnagya, a Pécsi Leőwey Klára Női Kar és a szekszárdi Gagliarda Kamarakórus karvezetője, a Leőwey Klára Gimnázium nyugalmazott tanára. Munkássága meghatározó a dél-dunántúli régió kóruséletében, nemzedékek zenei nevelését irányította példaértékű elhivatottsággal.
  • Dr. Végh Andor, hangszerkészítő népi iparművész, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Művészi és oktatói tevékenységével a magyar népi hangszerkészítés és a zenei hagyományőrzés egyik kiemelkedő alakja.

Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést kapott:

  • Győrfi István, a Pécsi Nemzeti Színház operaénekese. A Pécsi Nemzeti Színház operaénekese magas színvonalú és sokoldalú, kiemelkedő művészeti teljesítményéért, a Pécsi Nemzeti Színház szakmai ismertségének, elismertségének növeléséért folytatott művészi és emberi kvalitásait elismeréseként részesült a kitüntetésbe.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

  • Őriné Dr. Fodor Márta, jogász, jogtörténész, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke. Évtizedek óta aktív szerepet vállal Pécs épített örökségének védelmében, a város értékeinek megőrzésében és népszerűsítésében.

Magyar Ezüst és Bronz Érdemkereszt kitüntetések:

  • Josef Michaelis, költő, író, a Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, több évtizedes oktatói és irodalmi munkássága elismeréseként.
  • Matola Dávid, a Pécsi Balett magántáncosa Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A fiatal művész az utóbbi években számos emlékezetes szerepléssel gazdagította a pécsi és országos balettéletet.

Napos, nyárias szerdára készülhetünk Baranyában

Szerda hajnalban derült időre ébredhetünk 15–18 fokos minimumhőmérsékletekkel. A nap folyamán végig kellemes, napos idő várható, csapadék nélkül, a délutáni órákban akár 31–33 fokos csúcshőmérséklettel. A mérsékelt szél mellett bátran szervezhetünk szabadtéri programokat, de fontos a megfelelő folyadékbevitel és a napvédelem az erős UV-B sugárzás miatt.

Szerda hajnalban derült időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 15 és 18 fok között alakulhatnak. A délkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült idő, nyugodtan tervezzünk szabadtéri programokat, kiránduljunk. Érdemes odafigyelni az erős UV-B sugárzásra, és védekezni a leégés, illetve napszúrás ellen. Fogyasszunk sok folyadékot, lehetőleg vizet. A légmozgás mérsékelt marad.

Délután folytatódik a napos idő, de egy-egy felhő már megjelenhet az égbolton, de csapadékra nem kell készülnünk térségünkben. Érdemes a szabadtéri programokat előnyben részesíteni. A hőmérséklet maximuma 31 és 33 fok között tetőzhet. A déli szél mérsékelt marad. Az estét szabadban töltőknek jó hír, hogy kellemes lesz az idő, a minimumhőmérséklet 20 fok közelében alakul. A déli szél mérsékelt marad. Este már fátyolfelhők már megjelenhetnek az égen.

Forrás: MeteoMecsek

Elhunyt Feleki Attila, a Kozármisleny FC tulajdonosa

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó betegség után elhunyt klubunk tulajdonosa, Feleki Attila” – adta hírül a kozármislenyi klub Facebook-oldala.

Az 1971-ben született Feleki több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója.

„Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert.

– írják a posztban.

Kép: Kozármisleny FC Facebook

Több kocsival közlekedik a Mecsek IC augusztus 20-án

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre – közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.

Az előzetes jegyértékesítéseket figyelve a MÁV-csoport több kocsival indítja az InterCity-vonatokat.

A vonatközlekedési rendben csak egy változás lesz: augusztus 20-án az ünnepnapi menetrend lép életbe.

A közlekedési társaság arra kéri az utasokat, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi közlekedési rendről, használják a tervezésnél az emma.mav.hu oldalt. Hozzátették: érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást vagy a MÁV-applikációt.

Kitértek arra, hogy a a MÁV országos haváriaközpontja nyomon követi a vonat- és utasforgalmat, amikor szükséges, operatív intézkedéssel segíti az utasok eljutását, a zavartalan vonatközlekedést. Szükség esetén MÁV-buszok is készenlétben állnak, hogy minden utas kényelmesen célba juthasson.

A közlemény szerint augusztus 19-én és 20-án az utasforgalom szempontjából frekventált, kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei az általános hétvégéken szokásosnál több kocsival közlekednek.

A Nyírség, a Tokaj, a Tópart, a Balaton, a Kék Hullám, a Napfény, a Dráva, a Mura, a Savaria, továbbá a Mecsek InterCity vonatokat több kocsival közlekedteti a MÁV-csoport.

Ingyenes kiállítással várja a pécsieket a Janus Pannonius Múzeum a nemzeti ünnepen

A nyári nemzeti ünnepen díjmentesen megtekinthetjük Pécs legújabb nagyszabású tárlatát, ahol az is kiderül, mit keres Marcus Aurelius Pécsett. Emellett a Janus Pannonius Múzeum (JPM) a kortárs képzőművészet rajongóira is gondol. 

Mitől érzik magukat pécsinek vagy baranyainak a helyiek? A távol élőknek mi jut eszükbe a mecsekaljai városról és az ország legdélebbi vármegyéjéről? A Széchenyi téri dzsámi mögött található A hely szelleme – Genius Loci című kiállítás erre keresi a válaszokat. Az őskortól napjainkig újszerű módon mutatja be a helyi történeteinket, hagyományainkat, helyszíneket, ahol messzeható események történtek. A termek „tárlatvezetői” géniuszaink, akik az események átélői, vagy megálmodói voltak. Személyükön keresztül jobban megérthetjük közös történelmünket, s benne saját magunkat.

A kiállítóhely földszintjén A komlótól a korsóig időszaki sörös kiállítás is megtekinthető, valamint a Római Kőtár sírkövei és oltárképei, amelyek Pécs ókori elődje, Sopianae lakóinak életébe, gondolkodásába, hitvilágába engednek bepillantást.

Szintén három tárlatot kínál a JPM Modern Magyar Képtár. Az elsőrangú állandó gyűjtemény mellett most a Kortárs függőségek című tárlat közel száz jelenkori magyar művész munkáin keresztül ad átfogó képet a hazai képzőművészet legfrissebb és legjelentősebb irányzatairól. Emellett külön kiállítás mutatja be Molnár Farkas – az elsősorban építészként ismert alkotó – kiemelkedő vizuális művészi tevékenységét. 

A Janus Pannonius Múzeum Szent István-napon is nyitva tartó két kiállítóhelye 10 és 18 óra között várja a látogatókat.

Pénteken Mohácsra is megérkezik a szúnyoggyérítés

Központilag ismét elrendelték idehaza az ország területén a csípőszúnyogok gyérítését: a beavatkozás Mohácsot is érinti, a vegyszeres védekezésre augusztus 22-én pénteken kerül sor. Ahogyan lenni szokott, ezúttal is a napnyugta utáni órákban történik meg a földi, kémiai irtás. Ha az időjárás vagy egyéb okok esetleg közbeszólnak, úgy másnap vagy harmadnap történik meg e művelet.

A vérszívókat ezúttal is Deltasect Plus 1,2 ULV szerrel igyekeznek elpusztítani. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik – olvasható a BM témában kiadott tájékoztatójában.

A lakosság részére javasolt intézkedések: a szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, az odakint szárított ruhákat a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.

Kerekerdő néven népi játszóház indul a Zsolnay Negyedben

Szeptembertől új, havonta jelentkező játszóházi sorozat várja a legkisebbeket a Zsolnay Negyed Herkules Műhelyében. A Kerekerdő program a magyar népi hagyományok világát idézi meg, ahol a 4–8 éves gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a régi idők meséivel, kézműves technikáival és közösségi játékaival – írja közleményében a ZsÖK.

A játszóház minden alkalommal népi játékokkal, mesemondással és kézműves foglalkozással várja a gyerekeket és kísérőiket. A programok nemcsak szórakoztatóak, hanem fejlesztő jellegűek is. Segítik a kézügyesség, a kreativitás és a szociális készségek fejlődését, miközben bővítik a gyermekek hagyományismeretét.

Időpontok minden alkalommal 10:00–12:00 között:

  • szeptember 7.
  • október 5.
  • november 9.
  • december 7.

A program együttműködő partnere a Berze Nagy János Művészeti Iskola. Jegy és részletek ide kattintva.

Zavartalan napsütés és meleg idő várható

Kedden hajnalban derült időben lesz részünk, a hajnali minimumok 15 és 17 fok között alakulhatnak. A keletire forduló szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült idő. A légmozgás mérsékelt lesz.

Délután is marad a derült idő, zavartalan napsütés várható. A hőmérséklet 29 és 31 fok között alakulhat. A keleti szél mérsékelt marad. Este csillagfényes idő, a hőmérséklet 20 fok alatt alakul. A légmozgás mérsékelt lesz.

Szerda hajnalban derült időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 15 és 18 fok között alakulhatnak. A délkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik a derült idő, nyugodtan tervezzünk szabadtéri programokat, kiránduljunk. Érdemes odafigyelni az erős UV-B sugárzásra, és védekezni a leégés, illetve napszúrás ellen. Fogyasszunk sok folyadékot, lehetőleg vizet. A légmozgás mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek