Kezdőlap Blog Oldal 1753

Két autó karambolozott Pécsen

0

A tűzoltókat a Szántó Kovács János utca és a Nendtvich Andor út találkozásához riasztották.

Összeütközött két személyautó Pécsen, a Szántó Kovács János utca és a Nendtvich Andor út találkozásánál. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. A balesetnél, ahol hűtőfolyadék folyt és törmelék szóródott az úttestre, forgalmi akadályra lehet számítani.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

62 kiló drogot szimatolt ki Tico

0

Tico segítségével, egy szegedi mélygarázsban találták meg a KR NNI nyomozói azt az autót, amiben mintegy 62 kilogramm kábítószer lapult. A gépkocsi tulajdonosát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen 2022. december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.

A gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő nylonzacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain.

Bár a férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést már igen. Még annak fényében is, hogy Tico, a malinois kábítószerkereső kutya segítségével a nyomozók egy közeli társasház mélygarázsában egy kábítószerrel teli, rendszám nélküli kocsit találtak. S hogy hogy nem, annak indítókulcsa épp az elfogott férfi zsebében lapult.

Miután a rendőrök az autót kinyitották, az első és a hátsó ülés közötti padlózaton, valamint a csomagtartóban fekete nylonzacskókat találtak, tele rakva különböző állagú anyagokkal. 3 csomagban kokain, 4 csomagban MDMA tabletta, 8 csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt. Míg a kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, addig az amfetain 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály technikusainak több óráig tartott, mire leszemlézték az autót, és minden bűnjelet rögzítettek. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot. 

A nyomozók ezen felül vagyonvisszaszerzés keretén belül a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és 20 nagy értékű karórát is. A lefoglalással elvont vagyon értéke 20 millió forint. 

A KR NNI szegedi nyomozói a 47 éves F. Józsefet jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára, a bíróság el is rendelt. 

A férfi terhére rótt bűncselekményt a törvény 5 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Forrás: police.hu

Prostituált szerelmének üzente meg a razziát a rendőr

0

„Szia! Holnap reggel 4:30 kor kivonulnak a nagyok valami fegyveres stricis kurva fogvatartós ügyben. Mindenkit behoznak akit találnak.” – olvasható a segédelőadó üzenetében. Vádat emeltek ellene.

A Kaposvári Járási Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a korábban a rendőrségen dolgozó férfival szemben, aki értékes bűnügyi információt osztott meg egy prostituáltként dolgozó nővel.

A fiatal férfi rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozott az egyik rendőrkapitányságon. A vádlott egy 2021 májusában, hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítást követően tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben több személy elfogását tervezi.

A vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, és azért, hogy a feltételezése szerint őt is érintő rendőri intézkedésre fel tudjon készülni, kiszivárogtatta a nőnek a tervezett rendőri intézkedés részleteit, így annak helyét és időpontját is. A nő valójában nem lett volna érintett a rendőri akcióban, ugyanakkor ismerte a bűnügy tényleges elkövetőjét, akihez eljuttatta az elfogásával kapcsolatos bűnügyi információt, ezért neki emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt kell felelnie.

A kiszivárgott adatok miatt a későbbiekben minősített emberkereskedelem bűntettével megvádolt férfi felöltözve, összecsomagolva, és adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a hajnali órákban végrehajtott intézkedést, melynek során meg is jegyezte a rendőröknek, hogy korábbi időpontban várta őket.    

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival és a nővel szemben börtönbüntetés, illetőleg ezen felül a férfi esetében foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

A képernyőkép a vádlottak között lezajlott üzenetváltásról készült.

Forrás: ugyeszseg.hu

Az év első hetében sem tétlenkedik a NAV

0

A NAV baranyai munkatársai január 2. és 8. között:

szerdán Kozármislenyben és Pécsváradon a pékségekben,

csütörtökön Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában működő üzletekben,

pénteken pedig szintén Pécsett, a belvárosi kávézókban ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

Forrás: nav.gov.hu

Enyhe napunk lesz

Hétfő reggel mindenütt fátyolfelhős lesz az ég. Enyhe lesz a hajnal, a minimumok 6 és 10 fok között alakulnak, hűvösebb a völgyekben lesz. A délkeleti szelet többfelé kísérik élénk, olykor erős lökések. A déli órákban megközelítjük a 15 fokot.

Délután folytatódik a fátyolfelhős idő. Enyhe lesz a levegő, a legmelegebb órákban a maximumok 16 és 18 fok között alakulhatnak. A délnyugati szél még a késő esti órákban is élénk lesz. Ezen a napon újabb melegrekord születhet! – ígéri a Meteo Mecsek

Megdőlt a január elsejei melegrekord, Sellyén 18,9 fokot mértek

Megdőlt a január 1-jei napi országos melegrekord: Sellyén 18,9 Celsius-fokot mértek vasárnap – írta az előzetes adatok alapján az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán vasárnap.

Azt írták, a várakozásoknak megfelelően megdőlt vasárnap a napi országos melegrekord, a délnyugat felől érkező szubtrópusi eredetű légtömegben az ország naposabb tájain 12 és 19 fok között alakultak a maximumok.   

Végül a Sellyén mért 18,9 fok bizonyult a legmagasabbnak, ami 1,4 fokkal több, mint az ezen a napon tavaly Főnyeden mért 17,5 fokos napi csúcs – írták. Hozzátették: a régi maximumhoz képest vasárnap nagyjából 15 mérőállomáson mértek magasabb hőmérsékletet.   

Közölték azt is, a budapesti rekord végül nem dőlt meg: Ferihegyen 13,7 fokot mért az automata, ami 0,7 fokkal elmarad a tavalyi lágymányosi értéktől. Megjegyezték: a ferihegyi mérőhöz képest nagyjából 8 kilométerrel délebbre, Gyálon ugyanakkor 16,2 fokot regisztráltak.    

A meteorológiai szolgálat jelezte: a január 2-ai napi országos rekord is „szinte garantálható”, az ugyanis mindössze 16,4 fok 1992-ből.

Forrás: mti.hu

Az egész éves szolgálatot köszönte meg a megyei elnök a mentősöknek

0

Sok éves hagyományt megőrizve alkoholmentes pezsgőt és finomságokat vitt Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke szombat délelőtt a pécsi mentőállomásra. A megyei elnök nem csak az ünnepi szolgálatért, az egész éves munkáért is köszönetet mondott.

A Baranya Segít Program keretében már hagyománnyá vált, hogy Őri László karácsonykor és

szilveszter napján is köszönti a megyében szolgálatot teljesítő mentősöket, egyben pedig megköszöni az egész éves szolgálatot, amit a baranyai emberekért tesznek.

Az idei évben több, mint 40 ezer bajbajutotton segítettek a mentősök Baranyában, mondta a megyei elnök. Őri László köszönetet mondott azért, hogy ha baj van, akkor időben érkezik a segítség.

Az év utolsó éjszakáján megerősített szolgálatban 24 mentőautó állt készenlétben Baranya megyében.

Közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, belgyógyászati rosszullétek

0

Országszerte 3608 esetet láttak el a mentők szilveszter éjjel, ebből 704-et a fővárosban – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Győrfi Pál közleményében azt írta, a közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, belgyógyászati rosszullétek mellett 188 embert szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 35-en kiskorúak voltak.     

A mentőket országszerte 19 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez.

Forrás: mti.hu

Halálos lakástűzzel indult az év

Vasárnap délelőtt tíz körül érkezett a jelzés, hogy kigyulladt egy lakás Budapest XIII. kerületében. Az Angyalföldi úton lévő tízemeletes társasházhoz három járművel tizenkét tűzoltó vonult ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól.

A tűzoltók pillanatok alatt a helyszínre értek, majd behatoltak a hatodik emeleti lakásba, amelynek az egyik 18 négyzetméteres szobájában bútorok égtek. A két négyzetméteres tüzet néhány perc alatt megfékezték, azonban oltás közben egy elhunyt személyt találtak a szobában.

A tűz keletkezési okának feltárására tűzvizsgálati eljárás indul. A lakástüzek ellen a legjobb megoldás, ha beszerzünk otthonra egy füstérzékelőt, ami a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni. 

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Zalaegerszegen született kisfiú 2023 első újszülöttje az országban

0

Zalaegerszegen éjfél után 35 másodperccel született kisfiú lett az első újszülött 2023-ban az országban, az állami intézményekben.    

A gyermek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban jött a világra.  

A Závennek elnevezett kisfiú 48 centiméterrel, 2840 grammal, császármetszéssel jött a világra.    

A 34 éves édesanyjának ő a második gyermeke.    

A fővárosban is egy kisfiú, Zente született elsőként. A Péterfy Sándor Utcai Kórház-rendelőintézet tájékoztatása szerint Zente nulla óra 8 perckor született 3440 grammal és 55 centivel, természetes úton. A kisfiú a család első gyermeke, édesanyja 21 évesen szülte.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!