Kezdőlap Blog Oldal 1873

53 éves Péterfy Bori

Ma ünnepli 53. születésnapját Péterfy Bori, színésznő, énekesnő, a Péterfy Bori & Love Band frontembere. A művésznő 1969 október 14-én látta meg a napvilágot Budapesten.

Pályafutása színészként kezdődött meg, 1988 és 1992 között a Térszínház, 1992 és 1998 között az Arvisura Színházi Társaság tagja volt. Később budapesti színházakban, főleg az Utolsó Vonal, a Merlin és a Szkéné előadásaiban játszott, ez utóbbiban találkozott Schilling Árpáddal, a Krétakör művészeti vezetőjével. Pintér Béla társulatával párhuzamosan már a Krétakörrel is dolgozott, amelynek 2000-től 2008-ig volt tagja, 2008 és 2013 között pedig a Nemzeti Színház Társulatának tagjaként szerepelt.

Ami a zenei karrierjét illeti, az 1994-ben alakult Amorf Ördögök énekesnője volt egészen a zenekar feloszlásáig (2007). Ezután alapította meg a Péterfy Bori & Love Band zenekart, amivel immáron hetedik albumon is túl vannak. Jelentős mennyiségű magyar filmben is vállalt szerepet, a frissebbek közül a 2020-as „Tanár” c. filmben vagy az idei évben megjelenő a „Kilakoltatás”-ban is találkozhattak vele a nézők.

Művészetének elismerése gyanánt 2008 a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át. Szerkesztőségünk nevében még sok-sok sikeres évet kívánunk neki!

Jelentősen erősödött a forint

Erőteljesen drágult a forint a főbb devizákkal szemben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki bejelentéseire.

Felgyorsult a forint csütörtök este tartó drágulása a főbb devizákkal szemben pénteken délelőtt. Negyed 11 órakor az euró 416,98 forintra esett a reggel 6 órakor jegyzett 428,81 forintról. A frank 438,60 forintról 427,06 forintra gyengült, a dollár jegyzése pedig 438,39 forintról 427,05 forintra süllyedt.

Az MNB Monetáris Tanácsa 950 bázisponttal, 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,0 százalékról. Az 1 hetes fedezett hiteleszközét pedig felfüggesztette a jegybank.

A jegybank vállalja továbbá, hogy a következő hónapokban közvetlenül biztosítja az energiaimport fedezése kapcsán felmerülő jelentősebb devizalikviditási igényt. Mivel a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, így az intézkedés érdemben módosítja a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait – áll a monetáris tanács pénteki közleményében.

Pohárvisszaváltó, repohár forgalmazó cég gyakorlatát és zöld állításait vizsgálja a versenyhivatal

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai műanyag pohár-visszaváltó, repohár forgalmazó, a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a versenyhivatal gyanúja szerint agresszív és a fogyasztókat megtévesztő gyakorlatot folytat.

Közölték: a kft. gyakorlata szerint a fogyasztók csak repohárban vásárolhatnak italt, a visszaszolgáltatásukkor azonban nem pénzt, hanem tokent kapnak, ami mindenhol kizárólag repohárra váltható. A GVH gyanúja szerint a vállalkozásnak ez a kereskedelmi módszere – figyelemmel annak helyére, időzítésére és jellegére – pszichés nyomásgyakorlással torzíthatja a fogyasztók döntését, valamint a velük szembeni hatalmi helyzet kihasználásával korlátozhatja döntés-szabadságukat.

A versenyhivatal vizsgálata kiterjed a Cup Revolution reklámkommunikációjának egyes elemeire is, amelyek a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A vállalkozás bizonyos reklámállításai feltehetően megalapozatlanok, a repoharak környezeti előnyeinek igazolására pedig a cég valószínűleg nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal. Példaként idézik a cég állítását, miszerint „A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Cup Revolution nettó értékesítési árbevétele 317 millió forintra nőtt tavaly a megelőző évi 66 millió forintról. Adózott eredménye 117,5 millió forint közelébe bővült, 2020-ban 341 ezer forint volt.

Orbán: Magyarországon bevonják a döntésekbe az embereket

Magyarországon szokás, hogy megtaláljuk a politikai eszközét annak, hogy egy többségi vagy egy teljes nemzeti egyetértést hozzunk létre, amivel aztán a kormány sokkal jobban tud gazdálkodni a brüsszeli csatákban, mintha ez nem lenne a kezében – érvelt a most induló nemzeti konzultáció mellett Orbán Viktor a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában.

A miniszterelnök kijelentette, az Oroszország elleni szankciókat nem demokratikus módon vezették be, az a brüsszeli bürokraták és az európai elit döntése volt.

Orbán Viktor hozzátette, egyelőre még demokrácia van Európában, és számít, hogy mit gondolnak az emberek. Magyarországon rendszeresen megkérdezik, a döntésekbe is bevonják az embereket „a legnehezebb európai kérdésekben”, legyen szó a migrációról, a koronavírus-járvány kezeléséről vagy a jelenlegi szankciókról – mutatott rá a miniszterelnök.

Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok

Október 31-ig érvényesek az előző félévre matricával ellátott diákigazolványok, ezért a MÁV-Volán-csoport arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról.

A MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy a diákigazolvány érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő október 31. napjáig, amelyben a tanuló betölti a 16. életévét. Azok a diákok, akik 2006. augusztus 31-e előtt születtek, ez év október 31-ig tudják matrica nélküli diákigazolvánnyal igazolni az utazási jogosultságukat.

Azon diákok, akik október 31. előtt nem rendelkeznek diákigazolvánnyal, de megigényelték, az igazolvány kiadásáig kapott QR kódos, nyomtatott igazolással tudják a diákigazolványhoz köthető utazási kedvezményeket igénybe venni. November 1-jétől csak az eredeti pecséttel és aláírással ellátott diákigazolvány-helyettesítő igazolás fogadható el – hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt.

Az oktatási intézmények levelező oktatásban részt vevő tanulója érvényes diákigazolvánnyal a lakóhely és az oktatási intézmény között jogosult kedvezményes menetjegy váltására – olvasható a közleményben.

Karnyújtásnyira a kupatavasz a Ferencvárosnak

0

A Ferencváros a tegnapi Crvena Zvezda elleni győzelmével nagyon közel ahhoz, ami utoljára magyar klubcsapattal a 2003-as-2004-es kiírásban történt: a tavaszi küzdelmek során is részt vesz valamelyik nemzetközi kupában.

A tabellán jelenleg a Ferencváros 9 ponttal áll az élen, mögöttük 6-6 ponttal a Monaco és a Trabzonspour áll, a sort pedig a Zvezda zárja 3 ponttal. Azonban mivel egymás elleni eredményben a szerbek – a múlt heti nagy különbségű Fradi-vereség miatt – jobbak a magyar bajnoknál, még nem garantált a továbbjutás.

A magyar csapat következő mérkőzése itthon lesz a Monaco ellen, majd Törökországban zárják a sorozatot. Ha a Monaco ellen akár csak egy pontot is szereznek, már biztosan az Európa-Ligában folytatják a tavaszt, ugyanis a Zvezdát pontokban, a Monacot meg az egymás elleni eredmény miatt előzik meg. Ha a Fradi több pontot szerez ezen a meccsen, mint a Szerbiában játszó Trabzonspour, akkor ez rögtön a csoportelsőséget jelenti, ha nem, akkor az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszunk Törökországban. Ugyanígy biztos a 2. hely, ha a Fradi Törökországban pontot szerez, akkor is, ha kikap itthon a Monacotól.

A kiesés csupán egyféle forgatókönyvvel lehetséges: ha a Ferencváros mindkét meccsén vereséget szenved, a Zvezda pedig mindkét maradék meccsét megnyeri. Ebben az esetben egészen extrém módon mind a 4 csapatnak 9 pontja lesz és a gólkülönbség dönt, amiben a Ferencváros nem áll túl jól, mert a 3 győzelme ellenére ugyanannyi gólt lőtt eddig, mint amennyit kapott. Ha a szerbek akár csak egy pontot is veszítenek, a Ferencvárost már nem előzhetik meg két magyar vereség esetén sem, ezesetben a Fradi valószínűleg a csoport harmadik helyét szerzi meg és az Európai Konferencia Ligában folytatja.

Ahogy említettem, utoljára a 19 évvel ezelőtti kiírásban sikerült magyar klubcsapatnak megérnie a tavaszt. Akkor a DVSC csapatának jött össze a bravúr. Az akkor még tisztán egyenes kieséses meccsekből álló kupasorozatban a Loki először a litván Ekranas ellen jutott tovább a vártál talán nehezebben, 1-1; 2-1-es mérkőzésekkel. Utána viszont kettős győzelemmel lépett tovább a horvát Varteks ellen (3-2 ill. 3-1). A tavaszért a görög PAOK Szalonikivel kellett megküzdenie, akik ellen idegenben 1-1-es döntetlent értek el, majd egy hazai 0-0-ával idegenben lőtt góllal léptek tovább. Tavasszal a belga FC Bruges volt az ellenfél, ahol egy belgiumi 1-0-ás vereség után itthon gól nélküli döntetlennel zártak, ami a kiesést jelentette a hajdúsági csapat számára.

Szexrabszolgákat tartó férfire csapott le a rendőrség

0

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya folytat nyomozást L. László 39 éves kálozi lakossal szemben több ember sérelmére, szexuális és munkacélú kizsákmányolással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A KR NNI-nél akkor indult meg a büntetőeljárás, mikor a felderítők birtokába olyan információk jutottak, ami szerint a Fejér megyei férfi illegális tevékenységből tartja el magát, nőket szervez ki prostitúciós munkára külföldre. A nyomozók adatai szerint ezt már tíz éve folytatja. A férfit elfogó akcióról video is készült ami itt megtekinthető.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő nők főként Svájcban és az Egyesült Királyság területén dolgoztak prostituáltként. A szexuális tevékenységük során megkeresett pénzüket teljes egészében haza kellett neki küldeniük, vagy hozniuk, épp hogyan várta el tőlük a férfi. A szexmunkára kényszerített nőket szerelmet színlelve áltatta különböző hazugságaival. A lányoknak felvázolt történet az volt, hogy a neki átadott pénzekből fogja előkészíteni közös életüket. Ha viszont valamelyikük nem akart tovább dolgozni, akkor megfenyegette, hogy megveri. Volt olyan alkalom, amikor a férfi fel is pofozta az egyik áldozatot, mikor ellenszegült neki. A sértettek olyan sanyarú sorból kerültek bele ebbe az új létbe, hogy oda nem akartak visszakerülni, ráadásul az elkövető fenyegetéseinek hatására mindent megtettek a férfinek, aki kizsákmányolta őket.

L. László bűnös tevékenységének azonban nemcsak a lányok voltak sértettjei, hanem egy férfi ismerőse is, akit Kálozon munkásaként kezelt. A 37 éves férfit teljes mértékben kihasználta. Ugyan ételt és fekhelyet biztosított számára, de az elkövető által használt lakóingatlanhoz tartozó épületrész – ahol a sértettnek aludnia kellett – mindössze 3 négyzetméteres volt. Sem áram, sem fűtés, sem ablak nem volt a helyiségben, abban mindösszesen egy ágy fért el. A lakhatásért és az ételért cserébe azonban L. László megkövetelte, hogy a férfi minden házkörüli, fizikai feladatot elvégezzen, így a fakivágástól kezdve a haszonállatok gondozásán át, egészen a bevásárlásig. Ugyan megengedte neki, hogy a környéken szezonális, kétkezi munkákat vállaljon, azonban az ezért járó fizetséget minden esetben elvette tőle, s azt saját megélhetésére és a családja által lakott ingatlan rezsiköltségeire fordította.

A sértett teljes kiszolgáltatottságában minden rá bízott feladatot elvégzett, tekintve, hogy munkaadója megfenyegette, ha nem teszi, vagy nem a számára elvárható módon végzi munkáját, megveri. L. László magatartásával a sértett kiszolgáltatott helyzetét fenntartotta, és az ő, illetve a családja érdekében kifejtett munkavégzésének fenntartása céljából kizsákmányolta.

L. Lászlónak saját keresete nem volt, a prostituált nők által átadott összegekből, illetve a munkásától elvett pénzekből tartotta el magát és családját. Az évek során többmillió forintot halmozott fel ezekből.

A férfit a KR NNI felderítői a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztálya és a KR Rendészeti Igazgatóság állományával közösen 2022. október 11-én hajnalban, kálozi otthonában fogta el. Az elkövető lakhelyén végrehajtott kutatást követően a 37 éves sértett részére az elkövető által biztosított lakrész kialakítását, berendezését, a sértett elhelyezésének körülményeit a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztályának munkatársai helyszíni szemle keretében dokumentálták. L. Lászlót az Emberkereskedelem Elleni Osztály nyomozói emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és a Fejér Megyei Főügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A gyanúsított terhére róható bűncselekmény akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A nyomozás tovább folyik, így a KR NNI felderítői vizsgálják, hogy a férfinek esetleg voltak-e társai, illetve bővül-e a sértetti kör.    

Sok felhő, de kevés csapadék várható

Pénteken reggel a ködfoltok feloszlása után változó vastagságú felhőzet várható. A minimum hőmérséklet 9 és 11 fok között alakulhat. A délelőtti órákban többször vastagszik meg a felhőzet, gyenge zápor előfordulhat.

Délután folytatódik a változóan felhős idő, gyenge zápor előfordulhat. A változó irányú szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 20 és 22 fok között alakulhat. A késő délutáni órákban felszakadozik a felhőzet. Az éjjeli órákban köd és párafoltok képződhetnek.

Kiskutyát mentettek a rendőrök

A 3-as számú főút mellett Harsány közelében találtak rá az elhagyatott kis állatra.

A Bükkábrányi Rendőrőrs járőrei 2022. október 12-én 21 óra után végeztek ellenőrzést a 3-as számú főúton lévő harsányi autóspihenőnél. Ennek során figyeltek fel egy barna színű, néhány hónapos kis ebre, amelyik elhagyatottan és nagyon félénken viselkedve lapult meg egy gazos területen.

A pihenőben senki sem tartózkodott, így a rendőrök számára nyilvánvaló volt, hogy a kutyust magára hagyták, nincs gazdája.

A járőrök a kimerült jószágnak inni adtak, majd az értesített és időközben helyszínre érkező „Pamacs kutyamentőkkel” közösen befogták és biztonságos helyre szállíttatták a kis árvát.

Pécs: lopott ruhákkal akarta meglepni rokonait a nő

0

A nő két pécsi üzletből tulajdonította el a ruhákat – a rendőrök elfogták.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 31 éves kákicsi nőt, aki 2022. október 11-én egy pécsi bevásárlóközpont két üzletéből is ruhaneműket tulajdonított el úgy, hogy eltávolította róluk az áruvédelmi eszközt. A rendőrök elfogták a nőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy az ellopott termékekkel a családtagjait akarta megajándékozni.

Ellene lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.