Kezdőlap Blog Oldal 193

Feljelentették a Biokomot, 16 millió forint bírságot szabott ki rá a környezetvédelmi hatóság

A Tüskésréti úti földdepója és zölddepója miatt bírságolta meg a Kormányhivatal környezetvédelmi hatósága a Biokom Nonprofit Kft-t. A földdepón talált szabálytalanságok miatt 10, a zölddepó miatt pedig 6 millió forint bírságot állapítottak meg.

Meixner Barna, a társaság ügyvezetője a pecsma.hu-nak arról számolt be, hogy a cég valamennyi telephelye ellen feljelentés érkezett. Az ellenőrzések során a hatóság szakemberei a legtöbb esetben kisebb észrevételekkel éltek. A tüskésréti földdepó és zölddepó miatt azonban milliós bírságot kaptak. A Kormányhivatal indoklásával a Biokom nem ért egyet, így bíróságon támadja meg a határozatokat. 

Üzemi gyűjtőhelyként is használták a zölddepót

Mint a pecsma.hu beszámolt róla: a zölddepó 2013-ban nyílt meg, akkor adta át az önkormányzat a Biokomnak ingyenes használatba a területet azzal a céllal, hogy a városüzemeltetési, parkerdei fenntartási munkáink során keletkező faanyagokat, ágakat, fatörzseket itt lehessen ideiglenesen tárolni. Ezeket később mulcsként, aprítékként vagy szociális tűzifaként a társaság újra tudja hasznosítani, pl. a közparkokban, a Meseerdőben, vagy a városi csemetekertben. Idővel ezt a területet üzemi gyűjtőhelyként is használta a Biokom. A városban összegyűjtött lomot, gumiabroncsokat, kevert csomagolási, takarítási hulladékokat készletezte itt ideiglenesen. Tehát ha egy társasháznál összeszedtek 20 kilogrammnyi lomot, azt először ide vitték, s amint összegyűlt egy teherautónyi hulladék, akkor szállították csak el a kökényi hulladéklerakóba. A Kormányhivatal álláspontja szerint a zölddepóban lévő faanyag hulladéknak minősül, ennek a tárolására és mulcsként való hasznosítására pedig nem volt engedélye a társaságnak.

Építési törmeléket találtak a területen

A földdepó kapcsán a városi lap azt írta, 2016-2017 környékén a Biokom azt a feladatot kapta az önkormányzattól, hogy az önkormányzati területekről parkolóépítés, támfalépítés, útépítés, parkrendezés során kikerülő önkormányzati föld kerüljön ide, ezen, szintén önkormányzati földterületre, azon közcél érdekében, hogy így egy értéktelen területből egy hasznosítható alakulhasson ki, idővel. A hatósági vizsgálat során azonban a földdepóban nem csak földet, hanem lomhulladékot és építési, bontási törmeléket is találtak, vélhetően illegális lerakásból. A jegyzőkönyv szerint palahulladékot, eternit cső darabokat, PVC csatornacső darabokat, műfű darabokat, zöldhulladékot és sílécet is azonosítottak a területen. A palahulladék, valamint az eternit cső vélhető azbeszt tartalma miatt veszélyes hulladéknak minősülhet.

A pécsi városüzemeltetési társaság vezetője, amikor ez tudomására jutott, azonnal el is rendelte a terület teljes megtisztítását. 120 kiló lomot és 80 tonna törmeléket vittek el a földdedóról. 2019 óta egyébként 40 ezer tonna föld érkezett a depóba. A vizsgálat során kiderült, hogy ebből 5 ezer tonna magánépítkezésből származott, amelyről nem volt tudomásuk, és nem is adtak rá megbízást, ezért ezzel kapcsolatban jogi eljárást indít a Biokom – nyilatkozta Meixner Barna, a BIOKOM Nonprofit Kft. ügyvezetője a pecsma.hu-nak.

A Nevetnikék Alapítvány ismét kitett magáért, elkészült a kórházi folyosó festése

A Nevetnikék Alapítvány csapatának és önkénteseinek köszönhetően teljesen új köntösbe burkolózott a Pécsi Gyermekklinika sebészeti folyosója. 

A Nevetnikék Alapítvány csapata tavaly a kórtermeket festette ki az új épületben, illetve a folyosót is részben. Idén a gyerekek és a facebook komment ötletek alapján felfestették az állatfigurákat, amelyek benépesítették Pécs utcáit és a Mecseket. Az egész osztály kinézetét Pécs városa ihlette. 

Az egész festmény Pécs városát idézi

A Nevetnikék Alapítvány küldetése, hogy könnyebben elviselhetővé tegye a kórházban töltött időt a beteg gyermekek számára. Hiszen rövidebb, alkalmanként megtörténő kórházi kezelés is traumatikus lehet egy gyermek számára, az otthoni biztonságból való kikerülés, a fájdalmas beavatkozások, a magányosság és tehetetlenség érzés hatására. A hosszabban elhúzódó kórházi tartózkodás viszont elkerülhetetlenül nyomokat hagy a gyerekekben, hisz a szüleik nem tehetik meg, hogy folyamatosan mellettük legyenek – amire pedig ebben a frusztráló és félelmetes helyzetben még inkább szüksége lenne a kicsiknek, enélkül az érzelmi támogatás nélkül pedig nem tudnak megbírkozni az őket érintő megpróbáltatásokkal.

Az alapítvány küldetését sokan támogatják, de mindig jól jön a segítség, hiszen szűkösek az erőforrásaik. A szervezet tavalyi évi beszámolója szerint egyébként 2024-ben csaknem megduplázódott a pécsi kórházlátogató önkéntesek száma, akik majdnem kétezer gyermeket látogattak, és 2023-hoz képest négyszer több – összesen 873 – foglalkozást tartottak meg a kis betegeknek.

Óriási motoros baleset, tüzek és mentések tarkították a baranyai tűzoltók hétvégéjét

Az elmúlt hétvégén hét tűzesetnél és hat műszaki mentésnél avatkoztak be a Baranya vármegyei tűzoltók. A katasztrófavédelem beszámolója szerint a legtöbb tűz szabadtéren keletkezett, de gépjármű- és háztűzhöz is riasztottak egységeket.

Teljes terjedelmében égett egy személyautó szombat kora reggel Siklóson, a Macskalyuk dűlőben. A tűz lakóingatlant is veszélyeztetett, szerencsére a lángok nem terjedtek át. Személyi sérülés nem történt. Hegesztési munkálatok közben, egy kipattanó szikra okozott tüzet Pécsett, a Mária dűlőben. A város hivatásos tűzoltói kora délután riasztották az esethez, az egységek kiérkezésekor megközelítőleg ötszáz négyzetméteren égett száraz fű. Hatszáz négyzetméteren égett gaz szombaton egy kisbudméri családi ház udvarán. Bár a lakók megpróbálták eloltani a lángokat, csak annak továbbterjedését tudták megakadályozni, a lángokat a villányi hivatásos tűzoltók oltották el.

Családi ház hátsó udvarán lévő gazos terület égett szombat délután Magyarmecskén. A tűz csaknem háromszáz négyzetméteren pusztított, a lángokat a sellyei hivatásos tűzoltók fékezték meg. A tűz másra nem terjedt át és személyi sérülés sem történt.

Három autónak is nekiütközött egy motoros szombat délután Orfű külterületén. Kettővel érintőlegesen, eggyel félfontálisan karambolozott, ezután az út melletti árokba hajtott. Az autókban összesen tizenhárman utaztak, közülük senki sem sérült meg, a motorost mentőhelikopter szállította kórházba. 

Szombat késő délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, miszerint füst szivárog egy pécsi családi ház ablakából, a Gárdonyi Géza utcában. A város hivatásos tűzoltói a rendőrökkel közösen kimenekítették a lakót a házból, melyben egy hősugárzó, a közelében felhalmozott rongyok és egy ajtókeret égett. A mentősök a házban élő idős férfit kórházba szállították.

Idős személy lett rosszul otthonában péntek délután Pécsett, a Littke József utcában. A város hivatásos tűzoltói egy nyitott ablakon keresztül, létrával jutottak be a lakásba és beengedték a mentőszolgálat munkatársait. Az idős embert kórházba szállították. Szombat délután egy idős nő esett el pécsi otthonában, nem tudott felkelni, ezért telefonon segítséget kért. A tűzoltók a bejárati ajtót roncsolás nélkül kinyitották és beengedték a mentősöket, akik kórházba szállították a sérültet. Vasárnap délelőtt ismét a Littke József utcába vonultak a tűzoltók, miután egy idős személy elesett és segítségért kiabált. Az egység létrán felmászott a lakás erkélyére, ahol a nyitott ajtón bementek és beengedték a lakásba a mentőszolgálat munkatársait. Az idős embert könnyű sérüléssel kórházba szállították.

Három méter magasból zuhant le egy ember vasárnap délután kozármislenyi házánál. A nő a szuterén lépcsőjére esett, eszméleténél volt, de megsérült, ezért a tűzoltók a mentősökkel közösen hozták fel a lépcsőn. Kórházba szállították.

Fotó: Villány KVŐ

18 éremmel zártak a magyarok az uszonyosúszó Európa-bajnokságon

Tizennyolc éremmel a nemzetek közötti éremtáblázat második helyén végzett a magyar uszonyosúszó-válogatott a lengyelországi Olsztynban rendezett Európa-bajnokságon. A Magyar Búvár Szakszövetség tájékoztatása szerint a magyar csapat kilenc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerzett.

Kovács Megyer újoncként indult a felnőttek között, mégis három számban – 400, 800 és 1500 méteres felszíni úszásban – is maga mögé utasította a mezőnyt. Varnyu Anna 200 és 400 méteres uszonyos gyorsúszásban lett Európa-bajnok. A sprintszámokban Pernyész Dorottya 50 méteres uszonyos gyorson, Suba Sára pedig 50 méteres felszíni úszásban állhatott a dobogó legfelső fokára. Cséplő Kelen 200 méteres uszonyos gyorson szerzett Eb-címet, és szintén Európa-bajnok lett a Bukor Ádám, Mozsár Alex, Kovács Megyer, Kiss Nándor összeállítású 4×200 méteres felszíni váltó.

Emellett Pernyész Dorottya 100 méteres uszonyos gyorson, Horpácsy Hanna 400 méteres búvárúszásban, a váltók pedig 4×100 méteres felszíni úszásban és 4×100-as mix váltóban végeztek a második helyen.

Lengyeltóti Bence két számban, 200 és 400 méteres uszonyos gyorsúszásban szerzett bronzérmet. Stadler Csenge hasonló távokon és versenyszámokban, Suba Sára pedig a 100 méteres felszíni úszásban szerzett harmadik helyével tette teljessé éremkollekciót.

„Büszke lehet magára ez a nagyon fiatal átlagéletkorú csapat, a megszerzett tizennyolc érem jócskán felülmúlja az előzetes várakozásokat. A kilenc első hely között egyaránt szerepel férfi és női felszíni úszásban és uszonyos gyorsúszásban szerzett aranyérem, ami a jövőre nézve is biztató. Pláne úgy, hogy főbb versenyszámaikban a közelgő Világjátékok miatt több nagyágyúnk is távol maradt” – értékelt Kókai Dávid, a válogatott edzője.

Több versenyző számára a kontinenstorna kiemelt felkészülési állomásnak számított az augusztusi Világjátékok előtt, amelyet a kínai Csengtuban rendeznek meg.

Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe a nagy hőség miatt

2025. július 21. hétfőtől Magyarország egész területén tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe.

Amikor a tűzesetek bekövetkezésének valószínűsége nagy, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter a katasztrófavédelem egyetértésével fokozott tűzveszélyt hirdethet ki. Ilyenkor tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon.

A tilalom vonatkozik a parlag- és gazégetésre is. Továbbá kiterjed a felsorolt területeken található tűzrakóhelyekre, a vasút és közút menti fásításokra is. A tűz keletkezésének és terjedésének fokozott veszélye miatt ebben az időszakban sehol nem javasolt az égetés, tűzgyújtás.

A tűzgyújtási tilalom megállapítása, kihirdetése, és visszavonása a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától, valamint a keletkezett tüzek gyakoriságától függ. A tűzgyújtási tilalomról a NÉBIH tájékoztatja az érintett szervezeteket.

A tűzgyújtási tilalomról szóló aktuális térképet az érintett hatóságok hivatalos honlapjukon közzéteszik. A BM OKF honlapján a térkép ezen a linken érhető el.

Negyven hektáron égett a tarló Monyoródnál

Körülbelül negyvenhektáros területen gyulladt meg a tarló széle hétfőn hajnalban Monyoród és Liptód között – írja a BAMA.

A helyszínre a mohácsi, véméndi, villányi és pécsi hivatásos tűzoltók is kiérkeztek. A tüzet végül reggel 6 óra után pár perccel sikerült megfékezni. Az oltást munkagép is segítette.

Képünk illusztráció!

Akár 38 fokos hőség is lehet ma Baranyában

Hétfőn hajnalban sok napsütésre ébredhetünk. A hajnali minimumok 21 és 23 fok között alakulhatnak, de a völgyekben lehet ennél pár fokkal hidegebb is. A légmozgás gyenge lesz. Délelőtt folytatódik a napos idő. Kiemelten magas UV-sugárzás várható 10 és 15 óra között – ebben az időszakban csak megfelelő védelem mellett tartózkodjunk a napon! A légmozgás mérsékelt marad.

Délután folytatódik a zavartalanul napos idő. Kiemelten magas UV-sugárzás várható 10 és 15 óra között – ebben az időszakban csak megfelelő védelem mellett tartózkodjunk a napon! A hőmérséklet maximuma 35 és 38 fok között alakulhat. A légmozgás kezdetben délnyugati lesz, majd a kora esti órákban északnyugatira vált. Este északnyugat felől szakadozott felhőzet érkezik, de esni nem fog. Az északnyugati szél megélénkül. A hőmérsékelt 25 fok közelében alakul. Gyenge hidegfront érkezik.

Kedden hajnalban egy gyenge hidegfront éri el térségünket, melynek hatására szakadozott felhőzet éri el térségünket. Csapadékra nem kell számítanunk. A hajnali minimumok 20 és 23 fok között alakulnak. A nyugati szél mérsékelt lesz. Délelőtt a napos felhős időszakok váltogatják egymást, a légmozgás mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek

A címvédő horvátokat kiütve elődöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 18-12-re legyőzte a címvédő horvát csapatot a szingapúri világbajnokság vasárnapi negyeddöntőjében.

Az első negyed igazi gólparádét hozott, Vámos láványos góljaira rendre érkezett válasz, végül 6-6 lett a játékrész. A második negyedben aztán a mieink állva hagyták az ellenfelet, 5-1-re hoztuk a negyedet.

Varga Zsolt együttese a harmadik negyed közepén már hat góllal is vezetett. Ezt egy rövid kihagyás követte, az utolsó negyedben 14-12-nél két gólra visszakapaszkodtaj a horvátok. Ezt leszámítva gyakorlatilag végig a kezében tartottuk az összecsapást. Végül az utolsó negyedet is kettővel nyerve 18-12-re győzött a magyar válogatott.

A magyarok a keddi elődöntőben az olimpiai bajnok szerbekkel találkoznak.

Megtelt Mohács a Dunamenti Halfesztiválra

Halételek és hagyományok ünnepe a Duna partján. Hetedszer is nagy sikerrel rendezték meg a baranyai város népszerű fesztiválját.

Több ezer érdeklődő látogatott el a Duna-parti baranyai városba, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg régiónk egyik legnépszerűbb gasztronómiai és kulturális eseményét. A kétnapos rendezvény méltó ünnepe volt a halételek gazdag világának és a helyi német nemzetiségi kultúrának, a nagyszerű szervezésnek, a kiváló hangulatnak köszönhetően pedig minden látogató különleges élményekkel térhetett haza.

A fesztivál középpontjában a halételek álltak. A látogatók ízletesebbnél ízletesebb fogásokat kóstolhattak végig. Profi és amatőr szakácsok is üstöt ragadtak, így a baráti társaságok, családok, civil szervezetek is versenybe szálltak.

A résztvevők megosztották egymással a legjobb fortélyokat és hagyományos recepteket, így a fesztivál nemcsak kulináris élmény volt, hanem valódi tanulási lehetőség is mindazoknak, akik szeretnék tökéletesíteni halételeik elkészítését.

A gasztronómia mellett a rendezvény másik fő pillére a német nemzetiségi kultúra bemutatása volt. A szervezők kiemelten figyeltek arra, hogy a programok minden korosztály számára kínáljanak élményt. 

A több ezer látogató jelenléte is bizonyítja: a rendezvény az évek során valódi közösségépítő ünneppé vált.

Újabb magyar érem a szingapúri világbajnokságon

0

Nagyot küzdöttek a magyarok a csapatversenyben, dobogót ért a kitartásuk a vizes vb-n.

A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összeállítású magyar csapat harmadik lett Németország és Olaszország mögött a 4×1,5 kilométeres nyíltvízi úszó csapatversenyben.

Betlehem Dávid hatalmasat hajrázott, jelentős hátrányt ledolgozva, az ötödik helyről hozta fel a nyíltvízi váltót a dobogóra.

(Fotó: AFP/Francois-Xavier Marit)