Kezdőlap Blog Oldal 197

Csütörtökön a térség felett hullámzó hidegfront alakítja az időjárást


Csütörtökön is még a térség felett hullámzó hidegfront alakítja az időjárást. Élénk, az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában időről-időre erős lökésekkel is kísért ÉNY-i szél fúj.
Az éjjeli, hajnali esők várhatóan a reggel folyamán elgyengülnek. A zártabb felhőzet felszakadozhat, gomolyosodhat és egyre többfelé kisüthet a nap is, de szórványosan, időszakosan egész nap előfordulhatnak csapadékgócok. Ezek eloszlását tekintve az látszik a legvalószínűbbnek, hogy délelőtt főként a Dunántúlt és az északkeleti határmegyéket érintően alakulnak ki nagyobb számban, de csak szórványos záporok, zivatargócok. Délután nyugaton és délen csökken a csapadékhajlam, ekkor főként a Tiszántúl térségében és északkelten látszik esély szórványos esőkre, zivatarokra. A Duna-Tisza közén előreláthatólag csak kevés helyet érintően hullik, ott is inkább csak gyenge eső
A várható hőmérséklet is szeszélyesen alakul, a gyakrabban esős nyugati és északi térségben néhol csak pár fokkal haladja meg a 20 fokot a maximum érték, míg a tartósan száraz, szakadozott felhőzet mellett 25-27 fok a valószínűbb.
Este, a keleti határmegyékben még előfordulnak záporok, zivatargócok, de nyugat felől egyre nagyobb terület felett tisztul ki várhatóan az ég. A napközben élénk, gyakran erős ÉNY-i szél is mérséklődni kezd.
Éjszaka keleten is megszűnnek a csapadékgócok, változóan felhős-csillagfényes, nyugodt időre lehet készülni. Kifejezetten hűvös/hideg lehet a hajnal.

forrás: eumet

Letartóztatták a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottját

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását. Ezt közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a terheltek múlt péntek hajnalban Terézvárosban autóztak, amikor a rendőrség közúti ellenőrzés alá akarta vonni őket. A kocsit vezető gyanúsított a rendőri jelzésre megállt, azonban amikor a járőrök gyalogosan közelítettek a gépjármű felé, elhajtott.

A rendőrök követni kezdték a gépjárművet, amelynek sofőrje számos közlekedési szabályt megszegett. A megengedett haladási sebességet túllépte, áthaladt egy piros lámpán, végül áttért a menetiránnyal szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy taxival. Ezt követően mindhárom férfi kiszállt a kocsiból és gyalogosan elhagyta a baleset helyszínét anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy vannak-e a baleset miatt segítségre szoruló személyek. Ezt követően rövid időn belül elfogták őket, a rajtuk végzett kábítószer-gyorsteszt mindhármuknál pozitív lett.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a taxi sofőrje könnyebb, míg utasa súlyos sérülést szenvedett, az autóban és egy jelzőlámpa-oszlopban pedig anyagi kár keletkezett.

Az autó vezetőjét súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetéssel, kétrendbeli segítségnyújtás elmulasztásával és csekély mennyiségű kábítószer fogyasztásával, míg két társát kétrendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. A terheltek közül ketten teljes beismerő vallomást tettek, amelyben harmadik társukat is terhelték.

A közlemény szerint a terheltek kábítószer-fogyasztó, bűnelkövető életvitelt folytatnak, mindhárman büntetett előéletűek és jelen ügyben is más, folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt váltak megalapozottan gyanúsíthatóvá.

A végzés nem végleges.

forrás: mti

Kikapott a spanyoloktól a férfi vízilabda-válogatott

0

A magyar válogatott 10-9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján. A csoportküzdelmek szerdai zárófordulójában, így másodikként jutott tovább.

Varga Zsolt szövetségi kapitány együttesének – amely a negyedik negyedet 5-1-re vesztette el – így játszania kell a negyeddöntőbe jutásért. Pénteken a román gárda lesz az ellenfele.

A magyar válogatott az 1998-as perthi-i döntő óta először kapott ki a spanyoloktól világbajnokságon.

Férfi vízilabdatorna, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:

B csoport:

Spanyolország-MAGYARORSZÁG 10-9 (2-2, 1-3, 2-3, 5-1)

gólszerzők: Granados 4, Gomilla 3, Munarriz, Cabanas, Perrone 1-1, illetve Vigvári Vi., Angyal 2-2, Vismeg, Burián, Fekete, Vámos, Manhercz 1-1

MAGYARORSZÁG:

Csoma – Manhercz, Molnár, Nagy Ád., Burián, Vigvári Vi., Vismeg – cserék: Angyal, Vámos, Fekete, Kovács, Jansik Sz., Nagy Ák.

Mivel továbbra sem épült fel teljesen betegségéből, Varga Zsolt szövetségi kapitány a harmadik csoportmérkőzésre is nélkülözni volt kénytelen Vigvári Vendelt, aki a japánok elleni összecsapást is kihagyta.

A csapatnak számos drukker mellett a helyszínen szorított a világbajnoki rajtra készülő magyar szinkronúszó-válogatott is.

Vigvári Vendel testvére, a spanyol Barcelonetánál légióskodó Vince rögtön az első magyar fórt gólra váltotta, korábbi csapattársa, a következő szezonban a Pro Reccót erősítő Alvaro Granados akcióból válaszolt. A rivális ugyancsak értékesítette első emberelőnyét, majd a másik oldalon Vismeg Zsombor gyönyörűen mozgott el emberéről, de befejezésébe hiba csúszott. Ez azonban nem vette el a fiatal ferencvárosi játékos kedvét, a következő támadásból ugyanis jóval nehezebb helyzetből lőtt óriási gólt. Ezt követően mindkét oldalon több lehetőség kimaradt. Csoma Kristóf hátrányban nagyot védett (2-2).

A második negyedet is Vigvári-gól vezette be, a kivédekezett emberhátrány után pedig a másik Barceloneta-játékos, Burián Gergely lőtt villámgyors csuklómozdulattal a hálóba. Csoma a kapuban mintha megbabonázta volna a spanyol lövőket, akik számos alkalommal, még ziccerből is tesztelték a kapufa teherbírását. Egy perccel a negyed vége előtt Fekete Gergő is megvillant, kegyetlen erővel lőtte a labdát a spanyol kapus feje fölé úgy, hogy a felső lécről vágódott be a labda. A spanyolok rossz sorozatát Gomilla Biel törte meg centerből, a nagyszünet előtti fórt pedig nem tudták kihasználni a magyarok (3-5).

Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyökkel indult a harmadik felvonás, Angyal Dániel viszont a következő fórnál a falból kiemelkedve a hálóba húzta a labdát. A rivális ötméteresből szépített, aztán Vámos Márton a víz alól harcolva állította vissza a háromgólos különbséget. Az ellenfél fórját időkérés előzte meg, majd Biel Gomilla már harmadszor talált be közelről, de Angyal egy remek ejtéssel gyorsan válaszolt (5-8).

A záró nyolc perc spanyol bombagóllal kezdődött, aztán a magyar csapatkapitány Manhercz Krisztián hasonlóan nagy találattal rögtön válaszolt. Granados révén újabb előnyt értékesítettek a spanyolok, de a túloldalon is jött az ítélet, Varga Zsolt pedig időt kért. A megbeszélés után viszont még lövés sem lett az akcióból, a spanyolok pedig lefordultak és ötöst kaptak, amelyet Granados belőtt, minimalizálva ezzel a különbséget. Elöl újabb magyar fór maradt ki, a 39 éves Felipe Perrone pedig az ellentámadásból egyenlített.

A magyarok érezhetően megzavarodtak, emberelőnyben megint csak az utolsó utáni pillanatban, rossz helyről lőtte el a labdát Manhercz, a spanyolok pedig, akik elkapták a ritmust, Granados révén fordítottak. Varga Zsolt teljesen jogosan időt kért. A fejek nem tisztultak ki, Manhercz és Vigvári is technikai hibát követett el, Nagy Ádám közeli húzása nyomán emberelőnyből a bal kapufán csattant a labda, majd a túloldalon Csoma védett.

Az utolsó magyar támadás végén Nagy Ádám kétszer is próbálkozhatott, de nem járt sikerrel.

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 9 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6, 3. Japán 3, 4. Ausztrália 0

forrás: mti

További hírek, érdekességek itt!

Falunap lesz Egyházaskozáron

Július 19-én szombaton Falunap lesz Egyházaskozáron. A kulturális programok 15 órakor kezdődnek. Fellép a Magyaregregyi Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja, a Mázai Fúvószenekar, Kabai Alex énekes. A programon részt vesz még a Jumpers Dombóvári Ugrókötél egyesület és a Karcsi és barátai zenekar. A bálról az Emertone Band gondoskodik.

A falunapon több kísérőprogram is várj a a családokat: körhinta, légvár, bohóc és arcfestés. De senki ne gondolja, hogy étlen vagy szomjan marad, hiszen lehet majd vásárolni enni, innivalót és fagylaltot is.

Az Egyházaskozári Önkormányzat várja a szórakozni vágyókat.

forrás: facebook

fotó: Györkő Zsombor

Őznász a közutakon – Óvatosan közlekedjenek!

Őznász a közutakon (is) – Vezess körültekintőbben! – címmel felhívást tett közzé közösségi oldalán a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Elérkezett az az időszak, amikor a természet hívó szava mindent felülír: július közepén indul az őzek párzási időszaka. Ilyenkor a bakok és suták egyetlen dologra koncentrálnak – és ez nem a forgalom. – kezdődik a bejegyzés.

A szerelem hevében az őzek: nappal is aktívabbak, jóval figyelmetlenebbek, és egyáltalán nem foglalkoznak vele, hogy autó közeledik. Éppen ezért sokkal körültekintőbben kell közlekednünk az utakon. A Mecsek festői tájain is számos közút megy keresztül, ahol gyakori a vadveszély. Mi, autósok nem engedhetjük meg magunknak a figyelmetlenséget. Magyarországon az utakon elütött nagyvad háromnegyede őz és ezek döntő része pedig pont ebben az időszakban történik.

Mit tehetünk? Először is a megengedett legnagyobb sebesség nem kötelező tempó – ha lassabban közlekedünk, marad időnk megfelelően reagálni. Éjszaka ajánlott felkapcsolni a távolsági fényszórót lakott területen kívül, így hamarabb észrevehető a mozgás.

Fontos tudni, hogy ha egy őz szalad át előttünk, akkor számítani lehet rá, hogy jöhetnek többen is. Ha már nincs mód az ütközés elkerülésére, vész fékezzünk, de soha nem szabad elrántani a kormányt, mert a letérés az útról vagy a szembe sávba sodródás súlyosabb következményekkel járhat.

Ha mégis megtörténik az ütközés, hívni kell a 112-es telefonszámot. A sérült állatot, és semmiképp nem szabad haza vinni. Őzpörkölt kizárva.

Közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök

Közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban az M5-ös autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a járőrök a késő esti órákban ellenőriztek egy bolgár kamiont, amely a papírok szerint gyűjtőárut (köztük kozmetikumokat is) szállított Bulgáriából Franciaországba.

Mint írták, a platón lévő, fekete fóliával körbetekert raklapokon különféle világmárkák védjegyeivel ellátott illatszerek voltak. Amelyekről kiderült, hogy hamisítványok. Ezzel mintegy 150 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak – tették hozzá.

A pénzügyőrök a 2986 hamis parfümöt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

forrás: mti

Megható videón látható, ahogy Kapu Tibor először találkozik a családjával a landolást követően

Kapu Tibor és az Ax-4 legénysége magyar idő szerint tegnap délután landolt a Földön.

A csapatot szállító Crew Dragon űrhajó Kalifornia partjainál szállt le, majd helikopterrel szállították őket a szárazföldre. Nem sokkal később a magyar űrhajós családjával is tudott már találkozni, erről Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos tett közzé egy videót a Facebookon:

Huszonöt kísérletet hajtott végre Kapu Tibor sikeresen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahonnan kedden tért vissza a magyar kutatóűrhajós az Axiom-4 küldetés tagjaként. Ezt Juhos Norbert, a HUNOR program küldetésvezetője közölte az M1-en.

A következő két hétben rehabilitációs időszak vár a magyar űrhajósra, pihennie kell orvosi felügyelet mellett, amelyet a Semmelweis Egyetem munkatársai látnak el.

Autót és telefont loptak, majd egy ruhaboltba törtek be tinédzserek Szekszárdon

Egy 18 éves fiú gyermekkorú társával egy szekszárdi ruhaüzletbe tört be. Elfogásuk után kiderült, hogy nem csak ez az egy bűncselekmény szárad a lelkükön – írja a rendőrség.

Betörésről érkezett bejelentés a napokban Szekszárdról. Egy helyi vállalkozó kért segítséget a rendőröktől a hétvégén, mert üzlete riasztórendszere betörést jelzett. Kollégáink rövid időn belül a bolthoz értek, ahol a biztonsági rendszer felügyeletét ellátó cég munkatársa tájékoztatta őket, hogy nyitva találta az üzlet oldalsó ajtaját. Információk szerint az elkövetők feltehetően még benn voltak, ezért a járőrök átkutatták az üzletet, de nem találtak senkit. A boltból nyíló, emeleten levő ajtón sikerült az épület másik részébe is bejutniuk, ahol végül a vécében bezárkózva találták meg a két betörőt.

A 18 éves hőgyészi fiú és 13 éves társa elismerte a rendőröknek, hogy ők törtek be a ruhaüzletbe, és pénzt vittek el, melyet meg is találtak náluk. A gyermekkorú fiút hetek óta keresték, mert elszökött lakóhelyéről, elszámoltatása után visszavitték őt otthonába.

A páros története egy másik szálon is folytatódott. Vasárnap délelőtt jelzés érkezett Szekszárdról a tevékenységirányítási központba (TIK), hogy egy összetört autó áll az út közepén az egyik utcában, és akadályozza a forgalmat. A rendőrök ekkor még nem tudták, hogy ehhez is köze van a fiúknak. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy a kocsi egy szomszédos vármegyében működő cég tulajdona. Az egyenruhások értesítették a tulajdonos képviselőjét, hogy a jármű akadályozza a forgalmat. Akkor derült ki mindenki számára, hogy a kocsinak nem Szekszárdon kellene lennie, azt ellopták.

A 18 éves fiatal elismerte, hogy a betörés előtt a korábban megismert 13 éves fiúval és egy másik, szintén gyermekkorú fiúval kocsikázott Szekszárdon, és összetörte az autó elejét. Majd, miután kifogyott az üzemanyag, és leállt, az út közepén hagyták. A 18 évest lopással és jármű önkényes elvételével is meggyanúsították, beismerő vallomást tett. Nála találtak egy lopott telefont is.

A szekszárdi nyomozók vizsgálják, hogy a három fiú összefüggésbe hozható-e további bűncselekményekkel.

Autós üldözés és óriási baleset volt Budapesten – VIDEÓ

Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy vezetéstől eltiltott sofőr, akit a rendőrök akartak ellenőrizni július 11-én Budapesten, a Nyugati téren – közölte a Facebookon a BRFK. A sofőr először úgy tett, mintha együttműködne az intézkedőkkel, ám amikor a járőrök elindultak az autóhoz, gázt adott, és nagy sebességgel továbbhajtott.

A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték a menekülőt, ahol óriási sebességgel egy taxival ütközött. Az esetről videót is közzétettek:

Az autóban összesen három férfi volt, ők a hajsza végén után mind menekülni kezdtek. A sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton fogták el. Az autót a rendőrök átkutatták, és az abban talált kábítószergyanús anyagot lefoglalták.

483 ezer forint volt a nettó átlagkereset májusban

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezt a KSH közölte szerdán az MTI-vel.

A bruttó kereset mediánértéke 562 300, a nettó kereset mediánértéke 391 200 forintot ért el. Ez 7,9, illetve 8,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 657 700, a költségvetésben 656 400, a nonprofit szektorban 691 800 forintot tett ki.