Kezdőlap Blog Oldal 200

Új lakó érkezett a pécsi állatkertbe 

A látogatók örömére egy fókabébi jött a világra a napokban, és már most mindenki szívét meghódította.

A kis jövevény Donka és Bonifác kicsinye, így egyúttal Borka testvére is. A fókabébi jelenleg sokat pihen, de már most is aktívan tanulja az élet fortélyait – különösen az úszást, amelyet édesanyja türelmes segítségével gyakorol nap mint nap. Emellett kíváncsian figyeli a körülötte zajló világot, így a látogatókra is gyakran vet egy-egy érdeklődő pillantást.

A pécsi állatkert dolgozói örömmel számoltak be a boldog eseményről, és mindenkit arra biztatnak, hogy ha tehetik, látogassanak el hozzájuk, és pillantsák meg személyesen is ezt a tüneményes kis fókabébit.

Egy biztos: a találkozás felejthetetlen élmény lesz – nemcsak a gyerekeknek, hanem minden állatbarátnak!

(Forrás és fotó: Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium)

Kórházi tűz és betegek kimentése – gyakorlatot tartottak a szigetvári tűzoltók

Szituációs begyakorló gyakorlatot tartottak a szigetvári hivatásos tűzoltóknak a helyi kórházban. A gyakorlat célja az volt, hogy a tűzoltók végrehajtsanak egy kiürítéssel járó mentési és tűzoltási feladatot – írja beszámolójában a katasztrófavédelem.

A gyakorlat feltételezése szerint a kórház első emeletén, a nővérek pihenőjében tűz keletkezett, ami átterjedt a két szomszédos helységre.  Az érintett szinten 7 olyan beteg is volt, akinek a mozgatása csak ággyal, vagy tolószékkel együtt volt lehetséges. A mentési feladatot az egységek a kórházi személyzettel közösen hajtották végre, ahol fokozott figyelemmel kellett eljárni a betegek mozgatásakor.

Miután a kiürítést végrehajtották, a szigetvári és sellyei hivatásos tűzoltóknak az tűz terjedését kellett megakadályozniuk több irányból is.

A gyakorlat végeztével a vármegyei tűzoltósági főfelügyelő értékelte a beavatkozó állomány tevékenységét.

Fotó: Szigetvár HTP

Nagyon simán verte Ausztráliát a férfi vízilabda-válogatott a vb első mérkőzésén

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon. Varga Zsolt együttese a torna szombati nyitónapján 18-6-ra nyert az ausztrálok ellen.

A két csapat legutóbb a párizsi olimpia csoportkörében találkozott egymással, akkor meglepetésre az ausztrálok diadalmaskodtak. Most azonban teljesen máshogy alakult a mérkőzés. A nemzeti csapat már a nagyszünetre eldöntötte az összecsapást, szinte tökéletes védekezéssel csaknem két teljes negyeden át nem kapott gólt, és 9-1-re vezetett a térfélcserénél.

A második félidőben már feljavultak támadásban az ausztrálok, de a magyar csapat sem állt le. Végül minden negyedet megnyerve sikerült nagyon magabiztos győzelmet aratni. A magyarok hétfőn Japán ellen folytatják szereplésüket, majd szerdán az Európa-bajnok spanyolok ellen zárják a csoportkört.

A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak majd a legjobb nyolc közé kerülésért.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Friss hajnal, enyhe nappal – ilyen idő lesz szombaton

Szombat hajnalban akár 9 fokig is lehűlhet a levegő, de napközben már kellemes, 24–26 fokos maximumokra számíthatunk. Bár időnként gomolyfelhők takarják az eget, csak elszórtan fordulhat elő gyenge zápor, a délnyugati szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

Szombat hajnalra kiderül az ég, és ennek köszönhetően jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A hajnali minimum hőmérséklet 9 és 11 fok között alakul, de a völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb lehet. A délnyugati szél gyenge lesz. Délelőtt már növekedni kezdenek a gomolyfelhők, de csapadékra nincs kilátás. A légmozgás mérsékelt marad.

Délután tovább nyomulnak a magasba a gomolyfelhők, elszórt jelleggel gyenge záporok előfordulhatnak. A hőmérséklet maximuma 24 és 26 fok között alakulhat. A délnyugati szél mérsékelt marad. Este a napközben fejlődött gomolyfelhők feloszlanak, de némi felhő maradhat az égen, csapadék nem várható. A légmozgás gyenge lesz, a hőmérséklet 15 fok közelében alakulhat.

Forrás: MeteoMecsek

Vendégélmény a fókuszban – Folyamatosan újul meg a Siklósi Thermal Spa és Hotel Castello

A Siklósi Thermal Spa és Hotel Castello látványos fejlesztésekkel és átalakított szervezeti működéssel várja a fürdő- és szállóvendégeket a vár városában.

Jelentős változások történtek az elmúlt időszakban a Siklósi Thermal Kft. vezetésében. Czobor Attila ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint innovatív ötleteikkel, valamint a kollégák fejlesztésére és a csapatmunka megerősítésére helyezett fókusszal sikerült optimalizálni a szervezet működését. Ennek eredményeként még magasabb színvonalú szolgáltatást tudnak nyújtani vendégeiknek, mind a visszatérőknek, mind az újonnan érkezőknek.

A szervezeti átalakulással párhuzamosan elindultak különböző fejlesztések is mind a szálloda, mind a fürdő területén. Folyamatosan bővítik szolgáltatási palettájukat, így vendégeik még több élményben részesülhetnek.

– A fürdő területén a leglátványosabb változás a sportmedence körüli WPC burkolat teljes cseréje volt. Emellett teljesen megújítottuk a belső medencetér burkolatát is, így vendégeink még esztétikusabb, korszerű környezetben élvezhetik a fürdőzés élményét. A komfortosabb használat érdekében bevezettünk egy modern, órás beléptetőrendszer is. Ennek köszönhetően gyorsabbá és gördülékenyebbé tettük az öltözők és szekrények használatát. Még az idén átadjuk a kültéri spriccpark és egy modern, korszerű játszóteret is. A vendéglátás területén is jelentős szintlépést értünk el: a hagyományos strandételek és napi menük mellett újdonságként megjelent a helyben készült, frissen sütött nápolyi pizza. Aki pedig igazán különleges gasztronómiai élményre vágyik, azt a Mediterrán teraszon exkluzív a’la carte ételkínálat és ízletes koktélok várják. Büszkék vagyunk arra, hogy munkánk eredményeként Az év hotele versenyen Dél-Dunántúli régiójában az első helyen végeztünk, országos szinten pedig a megtisztelő negyedik helyet szereztük meg – emelte ki az ügyvezető.

Azt is megtudtuk, hogy a fejlesztések miatt az év elején átmenetileg zárva volt a szálloda és a fürdő, ám a nyitás óta a vártnál is jobban teljesítenek. A hotel folyamatosan magas kihasználtsággal üzemel kollégáik elhivatottságának és a vezetőség kitartó munkájának köszönhetően.

A következő évekre is számos újdonságot terveznek, ezeknek az előkészületei már zajlanak a város partnerségével.

Kutatás és iparfejlesztés lehet Baranya kitörési pontja 

Kínai delegáció járt Pécsen, Baranya gazdasági és tudományos fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. A látogatás újabb lépést jelent a Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatainak bővítésében is.

Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke fogadta a kínai Zhejiang tartomány Huzhou városából érkezett delegációt, a megbeszélésre a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában került sor Miseta Attila rektor és egyetemi vezetők részvételével.

A találkozó középpontjában a kutatásfejlesztés, valamint az iparfejlesztés lehetséges közös irányai álltak. Dr. Őri László szerint ezek a területek jelenthetik Baranya számára a jövő egyik legfontosabb kitörési pontját. Baranya és Kína között két évtizedes múltra visszatekintő kulturális és turisztikai kapcsolatrendszer alakult ki, amely stabil alapot nyújthat a gazdasági és tudományos együttműködés kiszélesítéséhez is. 

A felek egyetértettek abban, hogy a meglévő baráti kapcsolatokra építve új szintre kell emelni az együttműködést. 

A látogatás újabb lépést jelent a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatainak bővítésében is, és hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a térség vonzóbbá váljon a külföldi befektetők és kutatók számára egyaránt.

Digitális szurkolás újratöltve: így alakítja át a Casinia casino a futballélményt

A futball már régóta több, mint egyszerű sport. Szenvedély, közösségi élmény és kulturális kapocs – és most, a digitális technológia forradalmának köszönhetően, még ennél is többé válik. A modern futballszurkoló már nem csupán passzív néző, hanem aktív résztvevő, aki élőben követi, elemzi és reagál a meccsek alakulására – sok esetben valós időben, digitális platformokon keresztül.

A Casinia casino ezt az új korszakot lovagolja meg: egy online tér, ahol a sportfogadás és a kaszinójátékok zökkenőmentesen találkoznak, és ahol a szurkolás élménye sosem ér véget a lefújással.

A futball már nemcsak a pályán dől el

Az elmúlt évek során a digitális eszközök forradalmasították a futballhoz való viszonyunkat. A fantasy ligák, az élő statisztikák, az okoseszközökre optimalizált alkalmazások és az interaktív tartalmak új szintre emelték a szurkolás élményét. A Casinia casino ebbe a trendbe illeszkedik – sőt, irányt is mutat. Egy olyan platformot kínál, amely túlmutat a klasszikus sportfogadási oldalakon: itt a felhasználók teljes értékű résztvevőivé válhatnak a mérkőzéseknek, akár fogadással, akár kaszinójátékkal kapcsolódnak be.

A Casinia különösen azok számára kínál vonzó élményt, akik a futballt nem csupán követni, hanem érezni is szeretnék – minden egyes mozzanatban. A legnagyobb bajnokságok széles választéka, az előzetes és élő fogadási lehetőségek, valamint a valós idejű statisztikai háttér mind hozzájárul ahhoz, hogy a sport iránti szenvedély egy sokkal személyesebb, izgalmasabb dimenzióba léphessen.

Interaktivitás a szurkolás középpontjában

A 2025-ös futballszezon számos meglepetést és rekordot tartogatott – ami mellett maguk a nézők sem ugyanolyanok már, mint korábban. Ma már nem elég hátradőlve végignézni egy meccset: a modern szurkolók aktív jelenlétre vágynak. A Casinia casino ezt a dinamikus igényt szolgálja ki egy olyan sportfogadási rendszerrel, amely valós idejű frissítésekkel, gyors szorzóváltozásokkal és intuitív kezelőfelülettel biztosítja a gyors reakció lehetőségét.

A platform nemcsak a futballra koncentrál: a kosárlabda, tenisz és más népszerű sportágak is helyet kaptak a kínálatban, így minden rajongó megtalálhatja a számára legizgalmasabb eseményeket. Az élő fogadás funkció különösen kiemelkedő: lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók a meccs aktuális történéseire reagálva hozzanak döntéseket – fokozva az élményt, az izgalmat és az elköteleződést.

Fogadás és játékélmény: egyetlen felületen

Ami igazán megkülönbözteti a Casinia casinót más online platformoktól, az a sportfogadás és a kaszinójátékok közötti átjárhatóság. Több mint 5000 különféle lehetőséget kínálnak a felhasználóknak: tematikus, sporthoz kapcsolódó nyerőgépeket, valós idejű osztós asztalokat, pókerjátékokat – mindezt egyetlen platformon, egyetlen regisztrációval elérhetően.

Sokan a meccsek közötti szünetekben sem engedik el a verseny szellemét: egy pörgetés egy focis nyerőgépen, vagy néhány kör blackjack a félidőben – ezek mind a szurkolás folytatásának részei. A Casinia lehetőséget ad arra, hogy a futball izgalma és a játék öröme kiegészítsék egymást, így pedig a szurkolás élménye egyfajta szórakoztató ciklussá válik.

A platform mobilra is optimalizált, így bármikor, bárhonnan zökkenőmentesen válthatsz a sportfogadás és a kaszinó között – a felhasználói élmény minden eszközön magas színvonalú marad.

Technológia és biztonság: a tudatos játék alapja

A Casinia casino nemcsak szórakoztatni kíván, de egyúttal biztonságot is akar nyújtani. 2025-ben ez már nem választható opció, hanem alapelv. A platform fejlett titkosítástechnológiát használ a tranzakciók és adatok védelmére, hogy a játékosok kizárólag az élményre koncentrálhassanak.

A fizetési lehetőségek palettája rendkívül sokoldalú: bankkártyák (Mastercard), e-pénztárcák (Skrill, Neteller, Jeton), sőt, már a legnépszerűbb kriptovaluták – például a Bitcoin és az Ethereum – is támogatottak. A gyors jóváhagyás és az azonnali kifizetés garantálja, hogy a felhasználók zökkenőmentes pénzügyi élményben részesüljenek. Ráadásul a változatos tétlimitek biztosítják, hogy a hobbiszinten játszók éppúgy megtalálják a helyüket, mint a komoly stratégiával érkező, nagyobb tétekkel játszó profik.

A jövő szurkolása: személyes, aktív, digitális

A futball szurkolásának kultúrája gyökeresen átalakulóban van. Az élmény már nem korlátozódik a stadion lelátóira vagy a televíziók képernyőire – ma már minden szurkoló saját digitális stadiont építhet magának. A Casinia casino ebben a folyamatban nemcsak jelen van, hanem aktívan alakítja is azt: a sportfogadás és kaszinójáték ötvözésével olyan új élményt kínál, amely izgalmasabb, elkötelezőbb és személyesebb, mint valaha.

Ahogy a technológia egyre intelligensebbé válik, és a szurkolók elvárásai is növekednek, az olyan platformok, mint a Casinia, kulcsszerepet játszanak abban, hogy a sporthoz való kapcsolódás új szintre emelkedjen – ott, ahol a játék, az interaktivitás és a szórakozás egyesül.

Villány mától rózsaszínbe borul – Indul a Rozé Fesztivál!

Idén július második hétvégéjén ismét pezsgő élet költözik a Villányi borvidék szívébe, hiszen visszatér a nyár egyik legkedveltebb boros, kulturális és szórakoztató eseménye, a Rozé Fesztivál. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvény ezúttal izgalmas programkínálattal. Friss rozé borokkal, pörgős koncertekkel és ellenállhatatlan gasztronómiai élményekkel várja a látogatókat.

A kétnapos fesztivál hangulatát idén is a rozé borokra jellemző üdeség és játékosság hatja át. A szervezők ehhez méltóan fiatalos, vidám és szórakoztató programokkal készülnek, ahol minden korosztály megtalálja a kedvére való élményeket.

A hazai zenekarok és előadók gondoskodnak a fergeteges hangulatról, esténként pedig garantált a tánc és a jókedv. A fesztivál gasztronómiai részlege sem marad el: a rozé borok mellé ízletes, helyi alapanyagokból készült ételek kerülnek a tányérokra, melyeket Villány borászai és vendéglátósai kínálnak.

A Rozé Fesztiválon a 12 éven aluli gyermekek, valamint a villányi lakcímkártyával rendelkező helyi lakosok díjmentesen vehetnek részt. Utóbbiak a Csányi Pincészetnél kialakított beléptetőponton keresztül juthatnak be a rendezvénytérre, érvényes igazolványok felmutatásával.

Fontos tudnivaló, hogy a fesztiválhoz kapcsolódó programok látogatásához belépőjegy szükséges, ugyanakkor a pincesor szabadon bejárható. Július 12-én, szombaton a pincesor délelőtt, illetve 17 órától forgalomelzárásra kerül, így autóval nem lehet majd behajtani, gyalogosan azonban továbbra is látogatható.

A rendezvény egyik legszínesebb eseménye minden évben a „bulifutás”, amely 3 kilométeren keresztül vezeti végig a résztvevőket Villány utcáin, egészen a történelmi pincesorig. A vidám megmozdulás egyetlen feltétele: a rózsaszín ruházat és a lehető legkreatívabb kiegészítők! A futás 10 órakor rajtol a Rendezvénytérről, és ide is térnek vissza a kitartó  futók.

Bővebb információ, programok és jegyvásárlás: Rozé Fesztivál 2025

Érkezik a nyári esték kihagyhatatlan kelléke: a csillaghullás

Várhatóan július 14-én jelennek meg az idei első meteorok, a szokásos július-augusztusi csillaghullás kezdeteként. A jelenség szeptember 1-ig látható lesz, látványossá téve a nyári éjszaka égboltját.

A jelenségért az évről évre visszatérő Perseidák meteorraja felelős. A hullócsillagok idén augusztus 12-én érik el csúcspontjukat, a maximum környékén különösen sok meteorra számíthatunk, de július közepétől egészen szeptember elejéig megfigyelhetjük őket – hívja fel a figyelmet a 24.hu.

Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor augusztus 11-13. között, a késő éjszaka és a hajnal előtti időszakokban óránként tucatjával lesznek láthatóak a meteorok. Az észleléshez teleszkópra nincs szükség, de a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy érdemes távolabb lenni a fényszennyezéstől, illetve a Hold is „bekavarhat”.

A meteorok látszólag a Perseus csillagkép felől érkeznek, valódi forrásuk azonban a 109P/Swift-Tuttle üstökös. Amikor a Föld áthalad az égitestről leváló törmeléksávon, a légkörbe belépő szemcsék megsemmisülnek, meteorokat alakítva ki.

Több a tűz a baranyai otthonokban, mint tavaly

Baranya vármegyében 2025 első félévében 115 lakóépület gyulladt ki, 13 százalékkal több, mint 2024 első hat hónapjában. Ezekben a tüzekben 1 személy vesztette életét, eggyel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. 10-en megsérültek, ami a tavalyhoz képest 4-gyel kevesebb. Az leégett épített terület nagysága 1499 négyzetméter volt – írja féléves beszámolójában a katasztrófavédelem.

Az első félévre vetítve átlagosan kevesebb, mint 1 lakástűz volt naponta. A legtöbb tűz február 20-án keletkezett, amikor 5 lakóingatlan gyulladt ki a vármegyében. Az első félévben 66 olyan nap volt, amikor nem vonultak a vármegye tűzoltói lakástűz miatt. Az év első hat hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 76 órára és 251 tűzoltójárműre volt szükség. 5 otthon vált a tűz miatt lakhatatlanná.

A legtöbb tűz a konyhában, a kéményben, a hálóban, illetve tárolóban keletkezett. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Egy ingatlanban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz.

A 115 tűzzel érintett otthon közül csak egyben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek.