Kezdőlap Blog Oldal 205

Ma 85 éves Ringo Starr

Ringo Starr, születési nevén Richard Starkey 1940. július 7-én született Liverpoolban. A Rory Storm and the Hurricanes dobosa volt 1959 és 1962 között, akikkel ugyan azokban a klubokban játszott Liverpoolban és Hamburgban, mint a Beatles. 1962. augusztus 16-án a Beatles megvált akkori dobosától, Pete Besttől, és Ringót kérték fel a helyére.  A banda feloszlása után szólókarrierbe kezdett. Színészi, és énekes karrierjét is egyaránt megcsillogtatta. Számos filmben szerepelt, például a Candy (1968), a The Magic Christian (1969), a Son of Dracula (1974) vagy a Caveman (1980).

1965-ben vette feleségül Maureen Coxot, akitől 1975-ben elvált. Közös gyerekeik Zak, Jason és Lee. 1981-ben újra megnősült, felesége Barbara Bach, színésznő.

Korábban írtunk róla, hogy Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az „utolsó Beatles-felvételt”.

forrás: port.hu

fotó: facebook

Nyolc diák sérült meg könnyebben a szabadkai buszbalesetben

Nyolc diák könnyű sérüléseket szenvedett a Szabadkánál vasárnap balesetet szenvedett, magyar turistákat szállító autóbuszban – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-vel.

Paczolay Máté az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a buszbalesetben megsérült nyolc sérült diákot a Szabadkai Kórházba szállították. Később valamennyiüket elengedték, tekintettel arra, hogy egyiküknek sem volt olyan súlyos sérülése, amely huzamosabb kórházi ellátást igényelt volna.

A diákok azóta csatlakoztak társaikhoz és úton vannak haza Magyarországra.

A Szabadkai Főkonzulátus az érintett hatóságokkal folyamatos kapcsolatban van és segítséget nyújt ahhoz, hogy a diákok a lehető leggyorsabban lépjék át a röszkei határt.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a magyar turistákat szállító autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton.

forrás: mti

Három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet. Erre hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.

Azt írták, hogy a hét elején több hullámban egyre hidegebb és nedvesebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így jelentős lehűlésre kell számítani.

Hozzátették, három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet.

Az ország nyugati, északnyugati részein ez a vasárnaptól keddig, a Duna mentén és a Dunától keletre a hétfőtől szerdáig tartó időszakban fog megtörténni. A keleti tájakon 15 fok fölötti, néhol akár 20 fok közeli is lehet a hőmérséklet-visszaesés a csúcshőmérsékletben – írták.

A közlés szerint

a hétfő hajnali minimum-hőmérsékletek és a szerdai maximumok az ország döntő részén nagyon hasonlítani fognak egymásra. Sőt lesznek olyan tájak, ahol az utóbbi lesz az alacsonyabb érték.

A bejegyzéshez készített infografika szerint hétfő hajnalban jellemzően 17-20 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, míg szerda délután a maximumok döntően 20 fok körül lesznek majd.

forrás: mti

Hővédő fehér sínfestéket tesztel a vasúttársaság

Kísérleti jelleggel hővédő fehér sínfestékkel próbálja csökkenteni a sínek hőmérsékletét a MÁV. Ezt jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban.

Hegyi Zsolt elmondta, a nagy meleg kihívás elé állítja a vasúti pályák üzemeltetőit is. Ma már a magyar pályahálózatnak is olyan hőséggel szemben kell ellenállóbbnak lennie, mint ami korábban csak az olasz vagy a spanyol vasúti vállalatoknál jelentkezett.

Ezért – az olasz vasút tapasztalatait felhasználva – Bükkösd térségében a pécsi fővonal egy szakaszán hővédő fehér anyaggal vonják be a sínszálakat. Ez az eljárás képes akár 10 Celsius-fokkal is csökkenteni a sínek hőmérsékletét – ismertette.

Hozzátette:

azért ezt a szakaszt választották, mert az eddigi években itt voltak a legnagyobb „hőhullámok”. Aminek hatására 60 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni a sínek deformációja miatt.

Hegyi Zsolt jelezte: ez egy tesztidőszak, a festett szakaszt folyamatosan ellenőrzik, és ha ez az eljárás valóban segít, akkor máshol is használni fogják a hővédő fehér sínfestést.

forrás: mti

Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében

A szombat esti 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán folyamatosak voltak az utórengések Csongrád térségében – számolt be róla Facebook-oldalán vasárnap a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

Azt írták, hogy a bejelentések alapján eddig öt olyan utórengés volt, amit a lakosság is érzékelt, 1,9-2,4 közötti magnitúdóval. Emellett számos olyan eseményt is „látnak”, ami csak műszeresen kimutatható.

A kutatóintézet munkatársai a helyszínen egy ideiglenes mérőállomást helyeznek el, amely lehetővé teszi a rengések pontosabb helymeghatározását, mélységük becslését – közölték.

Szombaton este 20:55 perckor 3,6-os magnitúdójú földrengés keletkezett Csongrád térségében.

A lakosság az epicentrum közelében határozottan érezte, bejelentések folyamatosan érkeznek az obszervatóriumba – tették hozzá.

Pénteken 16 óra 25 perckor, szintén Csongrád térségében 3-as magnitúdójú földrengést mértek.

forrás: mti

Csapadék és lehűlés érkezik a jövő hét elején

Szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb hőmérséklet, azt követően csökken a csapadék valószínűsége.

A jövő hét elején lehűlés érkezik és többfelé várható eső, zivatar. Szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb hőmérséklet. Azt követően csökken a csapadék valószínűsége. Visszatér a túlnyomórészt napos idő és lassú melegedés kezdődik. Ez derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn az érkező hidegfront felhőzete kelet felé vonul, a front előterében és mentén többfelé várható zápor, zivatar, akár heves zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az északiasra forduló szél több helyen megélénkül, erős, viharos széllökés, zivatarok idején károkozó szélroham is előfordulhat. A csúcshőmérséklet 22 és 38 fok között alakul, délkelet felé haladva egyre magasabb érték várható.

Kedden felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Sokfelé lehet eső, zápor, zivatar, többfelé jelentős mennyiségű eső eshet és heves zivatarok is kialakulhatnak, elsősorban a keleti tájakon. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 13 és 20, délután általában 20 és 27 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 30-32 fok is lehet.

Szerdán az ország északkeleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég

Szerdán az ország északkeleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt kevesebb felhőre, több napsütésre kell számítani. Az északkeleti tájakon ismétlődő jellegű eső, zápor valószínű, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szelet továbbra is többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 11-17, délután általában 18-23 fok várható, de északkeleten hűvösebb maradhat az idő.

Csütörtökön nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, északkeleten lehet több a felhő. Az északkeleti, keleti, valamint a délnyugati tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél erős lesz. Hajnalban 9-15, délután 18-25 fok valószínű.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, de északkeleten több lehet a felhő, és elsősorban ott fordulhat elő zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz. Hajnalban 6-15, délután 21-28 fok valószínű.

Szombaton sok gomolyfelhő képződhet, amelyek mellett többórás napsütés valószínű, de az északkeleti tájakon előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 9 és 17, délután 23 és 29 fok között várható.

Vasárnap sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de az északi tájakon helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szél élénk lesz. Hajnalban 10-18, délután 26-32 fok valószínű.

forrás: mti

Súlyosan megsérült egy siklóernyős Csákberénynél

Röviddel a startja után a Kopasz-hegy csúcsa közelében a hegyoldalba csapódott és többszörös törést szenvedett egy 42 éves siklóernyős szombat este a Fejér vármegyei Csákberény közelében. Ezt közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat vasárnap reggel az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a segélykérés után riasztást adtak ki. A mentésben a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat és a Mór Városi Önkéntes Tűzoltóság tagjaival együtt 24-en vettek részt, köztük két barlangi mentőorvos.

A súlyosan sérült, kéz- és lábtörést szenvedett siklóernyős végtagjait sínekkel rögzítették, fájdalmát csillapították, szállítható állapotba hozták.

Az egészségügyi ellátással párhuzamosan a hegy bozótos, meredek oldalában kapaszkodó és biztosító kötélpályákat építettek ki. Majd a sérültet speciális, barlangi és hegyimentésre tervezett hordágyban vitték le egy autóval már megközelíthető helyre, ahonnan kórházba szállították.

forrás: mti

A kép csak illusztráció!

Árokba borult egy busz hajnalban

Július 6-án, szombaton 5 órakor Kungyalu külterületén egy autóbusz haladt Kunszentmárton felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a jármű az útárokba haladt és a vasúti töltésnél az oldalára borult. A buszban 77 fő – köztük felnőtt és gyermek – utazott. A baleset következtében,  az elsődleges információink szerint, 19 fő szenvedett sérülést.

A műszaki mentés jelenleg is tart, ezért az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás van érvényben, a forgalmat a rendőrök terelik.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárást.

forrás: police.hu

Július 5-től változott néhány adószabály

Változott az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály

Július 5-től változott az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály. Ezt tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása az egyik legsúlyosabb adóügyi jogsértés. Ezért a NAV kétmillió forint mulasztási bírság kiszabása mellett be is zárathatja az üzletet. Sok vállalkozást ugyanakkor a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban. Mert két évig semmilyen költségvetési támogatást nem kaphat az adózó, ha felkerül a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vagy a NAV listájára.

A szombaton hatályba lépett változás a jogbiztonságot is szolgálja, mert már nincs jelentősége annak, melyik hatóság éri tetten az alkalmazottját bejelenteni elmulasztó munkáltatót, mert a NAV-nál is megnyílik a lehetőség a listáról történő lekerülésre.

A jogsértés súlyára tekintettel szükségesek garanciális szabályok is. Egyrészt egy évben csak egyszer lehet kérni a lekerülést, másrészt legfeljebb öt alkalmazott bejelentésének elmulasztása esetén vehető igénybe a fajta könnyítés.

Harmadrészt meg kell fizetni a közzétételi bírságot is. Amelynek mértéke a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírság tízszerese, így az összeg elérheti a 20 millió forintot – írták a közleményben.

A hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó változásokról a NAV azt írta, hogy a hatóság ügyfélcentrikus, így jellemzően amikor valaki nem teljesíti határidőben a bevallási, adatszolgáltatási vagy pénzforgalmi számlanyitási kötelezettségét, nem bírságol rögtön, hanem figyelmeztet.

Ezekben a felhívásokban 15 napos határidőt ad a teljesítésre az adóhatóság. Július 5-től az a cég, szervezet, amely még ez idő alatt sem pótolja hiányosságát, 200 ezer forintos mulasztási bírsággal számolhat.

A NAV még ezt követően is segít, újabb felhívást küld, amelyben az érintettek kapnak még egy lehetőséget, és ha 15 napon belül jogszerűen teljesítenek, a korábban kiszabott bírság mérsékelhető, de akár el is engedhető – olvasható a közleményben.

forrás: mti

Vasárnap ismét fülledt és változóan napos-gomolyfelhős idő lesz

Vasárnap ismét országosan erősödő hőségre, egyben fülledt és változóan napos-gomolyfelhős idő lesz

Vasárnap ismét országosan erősödő hőségre, egyben fülledt és változóan napos-gomolyfelhős idő lesz.
Az ország túlnyomó részén 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Délkeleten lesz a legmelegebb, ahol ismét 38-39 fokos hőséggel lehet számolni.
Reggel, délelőtt is előfordulhat már elvétve záporeső az északnyugati térségben. De elsősorban a késő délutáni, esti időszakban nő meg az esély a kialakulásukra. Ekkor az ország északnyugati, északi negyedén és a Duna tágabb környezetében látszik a leginkább valószínűnek kis körzeteket érintően, helyi záporok, zivatargócok kialakulása.
Mérsékelt, olykor élénkebb DDNY-i irányú szél fúj, ami zivatar környezetében átmenetileg felerősödhet.
Este egy hidegfront éri el az északnyugati országhatárt, mely előtt a labilizálódó légkörben szórványosan, de többfelé alakulhat ki heves zivatar. Az éjszaka első felében, nyugaton még lehet zivatar, majd csökken a csapadékhajlam, hajnalra kissé lenyugszik a légkör.

Hétfőn egy hullámzó hidegfront éri el az ország térségét időről-időre felerősödő széllel és több hullámban érkező, szórványos esőkkel, zivatarokkal.
Délelőtt még országszerte kisüthet a nap, de nyugaton már felhősödés kezdődik, majd itt-ott záporeső is kialakulhat.
A délután folyamán várhatóan NY-K irányban szórványos, de esetenként heves zivatargócokat is adó csapadéksáv keresztezi az országot. Mögötte, nyugat felől lenyugszik a légkör, kitisztul az égbolt, ismét kisüt a nap.
Nyugaton már lehűl a levegő, míg délkeleten, keleten még tartja magát a fülledt hőség.
Estére várhatóan kelet felé elvonul a zivatarzóna. lgyengülnek, megszűnnek a csapadékgócok, kitisztul az ég. Mérsékelt légmozgás, változó gomolyfelhőzet.
Éjszaka, a Dunántúlt újabb csapadékhullám érheti el. Szélerősödés és szórványosan kialakuló zivatarok várhatóak. A középső és keleti országrészben eseménytelenebb idő, változó gomolyfelhőzet ígérkezik.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

vasárnap délután 38,
hétfő reggel 19 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Keddre növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a hidegfront újabb hulláma alakíthatja az időjárást. A nyugati országfélben egész nap változékony, szeles, hűvösebb, záporokkal tarkított idő a valószínűbb, míg keleten délutánig még mindig fülledt meleg és alapvetően napsütéses időre van kilátás. Délután, este a keleti országrészt is elérheti a csapadék szórványos záporok, heves zivatarok formájában.

– Szerdára már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de újabb hidegfronthullám és már országszerte jellemzően felhős, szeles, hűvös időjárású nap körvonalazódik. A keleti országrészben még lehetnek zivatarok, másutt csendesebb, időszakos záporokra, esőkre látszik esély.

forrás: eumet