Kezdőlap Blog Oldal 211

Pécs lesz a héten a fény hazai fővárosa 

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál: a megszokott belvárosi helyszínek mellett idén először a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ teljes értékű, önálló attrakcióként csatlakozik a fesztiválhoz. Csütörtöktől vasárnapig fényárban úszik majd Pécs.

A Fény Útja most nemcsak a történelmi belváros tereit, hanem az 5 hektáros Zsolnay Negyed megannyi szegletét is beragyogja – lenyűgöző vetítésekkel, fényművészeti installációkkal, atmoszférikus zónákkal és egyedülálló művészeti élményekkel. 

A Fényfesztivál belvárosi élménye idén kiegészül egy varázslatos „fényzarándoklattal”, amely a Kodály Központtól indul, átszeli a Balokány-ligetet, majd a Zsolnay Kulturális Negyedben csúcsosodik ki. A Fény Útja összesen 15 állomása található ezen a tengelyen, így érdemes egy önálló éjszakát szánni a felfedezésére. Ez az útvonal nem csupán látványos, hanem tartalmában is sokszínű. 

Két grandiózus alkotás kap helyet a Kodály Központban. Varga Vince A fáklyák már égnek című lenyűgöző installációja a hangversenyteremben egy tüllerdőn át vezet végig minket a szarvasokká vált fiúk mítoszán. A Bartók Béla hangján megszólaló történet a mecseki rengeteg és Pécs városi terei között bontakozik ki, miközben a látványos 3D-s képi világ mély kérdéseket vet fel önazonosságról, megújulásról és a természethez fűződő kapcsolatunkról.

A másik installáció az Anelemma címet viseli, melyben a japán Yasuhiro Chida fényművész lebegő fénypontjai háromdimenziós térélménnyé állnak össze. A mű egy olyan spirituális szépséget hoz közel a nézőhöz, amely egyszerre fizikai és érzéki élmény.

A Zsolnay Negyed nemcsak tereiben, hanem atmoszférájában is fényélménnyé változik: a fák lombkoronái vetítést kapnak, a Fény Útja pedig szerteágazik, hogy a látogató valódi felfedezője lehessen ennek a varázslatos fénykertnek.

A köztereken lévő alkotások megtekintése díjmentes, a zárt terekben lévők Fény Útja Extra karszalaggal látogathatók. 

Hétfőn alapvetően napos, nyaralóknak kedvező időnk lesz

Hétfőn a kellemesen friss hajnalt követően tovább melegedő, alapvetően napos, nyaralóknak kedvező időnk lesz. Kis körzetekben, a Dunántúl térségében gyakrabban, másutt csak időszakosan fátyol- és gomolyfelhőzet adhat olykor árnyékot.
Délelőtt gyenge, mérsékelt légmozgás a valószínűbb, majd a déli órákra ismét élénkülő, délután olykor erős lökésekkel is kísért É-i szél fúj.
Este a nyugati országfél felett változó vastagságú, de többnyire áttetsző fátyolfelhőzet zavarhatja a napsugarakat, míg keleten tiszta égbolt várható. A nyugati határvidéken, Alpokalja térségében kis eséllyel előfordulhat helyi záporeső, zivatargóc. Sokfelé fúj élénk, erős É-i irányú szél.
Éjszaka legyengül a légmozgás, keleten, délkeleten fújhat továbbra is élénk szél. A Dunántúl fölötti vékony, szakadozott felhőzet hajnalra csökkenni kezd, másutt csillagfényes égbolt, nyugodt időjárás lesz jellemző. Várhatóan ismét kellemesen felfrissül a levegő hajnalra.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
hétfő reggel 19,
hétfő délután 34,
kedd reggel 19 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Kedden már csak a Tiszántúlon várható élénkebb szél, másutt gyenge légmozgás a valószínűbb. A frissebbnek ígérkező hajnalt követően napsütéses, hőségnappal lehet számolni az ország túlnyomó részén 30 fok fölötti, de még 35 fok alatti maximumokkal. Az éjszaka ismét frissülést ígér.

– Szerdán derült égbolt, szikrázó napsütés, szélcsendes, eseménytelen időjárás, pár fokot tovább fokozódó hőség látszik a legvalószínűbbnek. A légmozgás legyengülésével a hajnal még kellemesen felfrissülhet, de napközben már 35 fok köré emelkedhet a hőmérséklet. Csapadékra nem látszik esély.

forrás: eumet

Újra edzésben a pécsi focisták

Jásper Péter megbízott edző vezetésével kezdte meg a felkészülést az NB III-as bajnokság 2025/2026-os szezonjára a PMFC.

A bajnoki nyitányig a napi edzésmunka mellett hat felkészülési mérkőzés vár az együttesre. Az első tréningen 17 mezőnyjátékosnak és 4 kapusnak tartott foglalkozást a szakmai stáb az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága eközben hiánytalanul elfogadta a PMFC nevezését a 2025/2026-os NB III-as bajnokságra, így a testület az előírt határidőig beérkezett dokumentumok átvizsgálása után hivatalosan is zöld utat adott a klub indulásának a pontvadászatban. 

Az új bajnoki kiírás július 27-én veszi kezdetét, majd 2026. május 24-én zárul. Az ősszel 17 fordulót rendeznek, a tavaszi idényben pedig 13 bajnoki összecsapásra kerül sor.

(Fotó: pmfc.hu)

Extrém erős UV-B sugárzás várható hétfőn az országban

Extrém erős UV-B sugárzás várható hétfőn az országban – közölte a HungaroMet Zrt.

Az MTI-nek küldött figyelmeztetésben azt írták: hétfőn az UV-index várhatóan meghaladja a 8-as értéket az országban, extrém UB-B sugárzás várható.

Hangsúlyozták, fokozottan kell védekezni a napsugárzás által okozott leégés ellen.

Amennyiben lehetséges, napközben 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, és javasolt vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata.

Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet – tették hozzá.

Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is lehet. Péntektől megnő a záporok, zivatarok esélye.

forrás: mti

Ingyen biztosítja a kormány a gazdáknak az öntözővizet

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól. Ezt mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell. És az összes lehetséges eszközt fel kell használni ahhoz, hogy víz jusson a tájba. A szárazsággal egész Európa küzd, a Tisza medrébe 60 százalékkal, a Dunáéba 40 százalékkal kevesebb víz érkezik. És nincs kizárólagos válasz a vízhiányra, mindenütt egyedi megoldásokat kell kidolgozni – tette hozzá. A vízhiányos térségekben a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat. De Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik – hangsúlyozta.

Az előrejelzések szerint az idei lesz Európa legforróbb nyara. A kormány ezért megelőzésképp létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset, és forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amiben valaha víz volt. A feltöltés teljes erővel zajlik. És bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. Esőre nagy szükség lenne, a hét második felében a hidegfront épp jókor jött, és talán a következő hét végén is érkezhet csapadék.

A mezőgazdaság vízhiánya miatt a kormány most 10 milliárd forint értékben átvállalja a vízdíjat a gazdáktól. További 4,7 milliárd forintot pedig ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el.

Az elmúlt 3 évben kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága

Nagy István elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, jelenleg 150 ezer hektár. A gazdák 176 milliárd forintot kaptak infrastruktúracserére, 65 milliárd forint értékű pályázat jelenleg is nyitva áll előttük. A gazdálkodói közösségek 104 ezer hektárt öntöznek.

A miniszter rámutatott: a beruházásokra elkülönített források lehetővé tették, hogy ideiglenes tározók véglegessé alakuljanak át, és 259 kilométernyi csatorna kotrása befejeződhessen. Magyarország ma már 3 milliárd köbmétert tud tárolni, vagyis a Balaton vízmennyiségének a másfélszeresét. A szemléletváltást törvényi eszközök is erősítik, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény kimondta, hogy az öntözés közérdek, a belvíz pedig már nem ellenség, mint régen, jár hozzá területalapú támogatás – mondta Nagy István.

A vizes élőhelyek létrehozásához, agroerdészeti beruházásokhoz, mezővédő erdősávok telepítéséhez ugyancsak lehet forrásokat igényelni. Számos termelő a gazdaságos művelésre kevésbé alkalmas földjét fölajánlotta vizes területnek, ami azt mutatja, hogy a gazdatársadalom elkötelezett a természetes, hosszú távra szóló megoldások iránt – tette hozzá.

A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány komplex, nagy volumenű beruházásokat is tervez. Javítani kell például a Duna–Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotán, ami majdnem 12 ezer négyzetkilométert és 800 ezer embert érint. A Duna menti síkság vízpótlása a Duna-völgyi-főcsatorna térségében 1500 hektárnyi területen valósul meg árasztásokkal, csatornarekonstrukciókkal, új duzzasztókkal. A homokhátsági szikes tavak vízpótlását 20 kilométeres vezeték és több duzzasztómű fogja biztosítani, a Homokhátság déli részét több nyomócső és szivattyútelep látja majd el.

Ezek a beruházások a mezőgazdaságon túl a természetes élőhelyek helyreállítását is segítik, javítják a mikroklímát, növelik a vidék megtartó erejét. Ezek az intézkedések jól mutatják, hogyan fordítja a kormány a vízgazdálkodást védelmi jellegű kárenyhítésből stratégiai fejlesztéssé – fogalmazott Nagy István.

forrás: mti

Megdőlt a fővárosi szélrekord pénteken

Megdőlt a fővárosi szélrekord pénteken – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.

Azt írták:

a péntek reggeli órákban a fővárosban, a János-hegyen óránkénti 94 kilométeres széllökést mértek. Amivel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó rekordja.

A korábbi széllökésrekord ezen a napon Budapesten óránkénti 90,7 kilométeres volt, amit még 1965-ben mértek, Pestszentlőrincen.

Pénteken, az átvonuló hidegfront mentén sokfelé megerősödött, a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen viharossá fokozódott az északnyugatira forduló szél. A Bakonyban, illetve a főváros térségében még erősen viharos, óránként 86-119 kilométer közötti erősségű széllökések is előfordultak.

forrás: mti

125 éve született Antoine de Saint-Exupéry

125 éve, 1900. június 29-én, Franciaországban született Antoine de Saint-Exupéry író. Édesapja korai halála után édesanyja egyedül nevelte az öt gyermeket. Ehhez segítséget anyjuk nővére nyújtott, aki vidéki kastélyában gyakran látta őket vendégül. A nagy hársak árnyékában felhőtlen és boldog nyarakat töltöttek a testvérek. Az író így emlékezett vissza ezekre az időkre. „A gyermekkoromból jöttem, úgy, ahogyan egy országból jön az ember. Szinte kétlem, hogy éltem egyáltalán a gyermekkorom óta.”

Tizennégy évesen első díjat nyert egy országos irodalmi pályázaton, azonban már ekkor a repülés szerelmese volt. Szárnyakat szerelt a biciklijére, és elhatározta, hogy egy nap pilóta lesz. Huszonhat éves korában álma valóra vált. Eltűnt, lezuhant gépek felkutatásával foglalkozott. Alig harmincévesen kinevezték az Aeroposta Argentina légitársaság igazgatójává. Repülőgépével bejárta az egész világot. – írja a képmás.hu

Legismertebb munkája A kis herceg című regény, mely sokak kedvence Magyarországon is. Hiszen ki ne ismerné ezt a sokat emlegetett művet és tanulságait. Talán a legtöbbször idézett mondat: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.„

további fontosabb művei: A déli futárgép, Éjszakai repülés, Az ember földje. 1931-ben Femina-díjban részesült. 1944 nyarán repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét, halálának körülményei máig tisztázatlanok.

forrás: port.hu

Atlétikai csapat Eb – Országos csúcs női 4×100-on

0

Országos csúcs női 4×100-on, a magyar csapat a 13. a zárónap előtt

A női 4×100 méteres váltó országos csúcsot érő futása volt magyar szempontból az egyik csúcspontja a madridi atlétikai csapat Európa-bajnokság szombati versenynapjának. A magyar válogatott a még bennmaradást érő 13. helyen áll.

Kozák Luca ötödik helyet érő 100 gátas futása, majd a rúdugró Klekner Hanga hősies 800-a után a 400 gátasok következtek.

A férfiaknál Molnár Csaba gyakorlatilag egy hete harcolta ki a csapattagságot. Miután Genfben közel egy másodperccel, 49.89 másodpercre javította az egyéni csúcsát. Az Ikarus futója szombat este bizonyította, hogy nem egy kicsúszott eredmény volt tőle a svájci produkció. Ugyanis ezúttal is nagyszerűen futott, féltávnál a legjobbakkal együtt haladt és végül kemény hajrával a harmadik helyen ért célba futamában. Ideje 50.12 másodperc volt, amivel összesítésben a tizedik helyet szerezte meg.

„Hosszú ideje vártuk már az áttörést és nagyon örültünk edzőmmel a múlt heti futásnak. A mostani egy stabil verseny volt, elégedett vagyok vele” – nyilatkozta az MTI-nek Molnár Csaba.

Női 400 gáton Mátó Sára is a gyengébbik futamba került. A gödöllői atléta folyamatosan javult a szezonban és 55.67 mp-es idei legjobbjával 32 századra közelítette egyéni csúcsát. Ezúttal pedig még közelebb került hozzá, az első száztól vezetett és végül nagy fölénnyel ért célba az első helyen 55.37 másodperces eredménnyel.

A futószámok a 4×100-as futamokkal zárultak

A futószámok a 4×100-as futamokkal zárultak. A magyarok a férfiaknál és a nőknél is a gyengébbik futamban indultak, viszont mindkét staféta jól futott.

A férfiaknál a 100-on pénteken 10.25 mp-es egyéni csúcsát beállító Illovszky Dominik kezdett. Méghozzá a tőle megszokott nagyszerű rajttal. A BHSE sprintere kiválóan futott a kanyarban és jól váltotta Pap Márkot, aki egészen nagyszerűen vágtázott a hosszú egyenesben. Így a második váltásnál a mezőny elején volt a magyar staféta. Az utolsó kétszázat két fiatal, Deák Zalán és Takács Ábel futották, méghozzá kiválóan. A kiegyenlített mezőnyben utóbbi a hatodik pozícióban ért célba, a váltó 39.26 mp-es idejével a másik futamból is megelőzött három stafétát, így végül a 11. pozícióban zárt.

Következett a női vágtaváltó. A magyaroknál Csóti Jusztina kezdett. Sulyán Alexa volt a második, a madridi női 100-as „bajnok„, Takács Boglárka a harmadik, Kocsis Anna Luca pedig a befutó. A rajtot Csóti jól kapta el és szépen megfutotta a kanyart, majd egy szemre jónak mondható váltással indította el Sulyánt. Aki ugyancsak jó tempóban teljesítette a maga százát. A második váltásnál a csapat a negyedik-ötödik helyen volt. Ekkor következett Takács Boglárka, és ő egészen fergetegesen száguldott végig a felső kanyaron, melynek végén tisztán elsőnek adta át a botot Kocsisnak, aki végül a második helyen hozta be a váltót. A magyar lányok már láthatóan a második hellyel is elégedettek voltak. Majd amikor meglátták az eredményjelzőn a 43.33 másodperces idejüket, egymás nyakába ugrottak. Öt századdal megdöntötték a két éve a budapesti világbajnokságon felállított magyar csúcsot. Az idejük végül összesítésben a tizedik helyre volt elég.

forrás: mti

Ma szikrázó napsütéses, olykor gyengén fátyolfelhős idő lesz

0

Napközben szikrázó napsütéses, olykor gyengén fátyol- vagy gomolyfelhős, csapadékmentes időnk lesz.
Délelőtt általában gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható, majd a déli óráktól a nyugati országfélben, késő délután, este pedig keleten erősödik fel ismét az É-i irányú szél. Az Északi-középhegység térségében marad egész nap gyenge, mérsékelt a légmozgás.
Újból fokozódni kezd a hőség, ami mind a nappali maximumokban, mind az éjszakai felfrissülés mértékében érezhető lesz. A maximum értékek 30-36 fok köré várhatóak, és a napi középhőmérséklet is többnyire 26-27 fok körül alakul. Az országon belül északkeleten lesz a kevésbé meleg.
Éjszaka legyengül a légmozgás. Nyugodt idő, csillagfényes vagy gyengén felhős égbolt következik mérsékelt, az északkeleti völgyekben határozottabb felfrissüléssel.

Hétfőn frontmentes, tovább melegedő, eseménytelen időjárású nap várható.
Kis körzetekben fátyol- és gomolyfelhőzet adhat időszakosan árnyékot. Eső nem érkezik.
Délelőtt gyenge, mérsékelt légmozgás, majd délután ismét élénkülő, keleten olykor erős É-i szél valószínű.
Éjszaka keleten, délkeleten fújhat élénk, olykor erős É-i szél, másutt gyenge lesz a légmozgás. Vékony, áttetsző, szakadozott felhőzet lehet az égen, de összességében csillagfényes égbolt, nyugodt időjárás lesz jellemző.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel 19,
vasárnap délután 35,
hétfő reggel 19 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Kedden már csak a Tiszántúlon várható élénkebb szél, másutt gyenge légmozgás a valószínűbb. Egy frissebbnek ígérkező hajnalt követően alapvetően napsütéses, hőségnappal lehet számolni. A délnyugati országrész fölé sodródhat mérsékelt, szakadozott felhőzet. Csapadék nem érkezik.

– Szerdán derült égbolt, szikrázó napsütés, szélcsendes, eseménytelen időjárás, pár fokot tovább fokozódó hőség látszik most a legvalószínűbbnek. A légmozgás legyengülésével a hajnal még kellemesen felfrissülhet, de napközben ismét 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Csapadékra nem látszik esély.

forrás: eumet

Édes siker: a Czukor Borsó az ország második legjobb cukrászdája lett 

Megjelent a Street Kitchen Guide 2025, amely idén csaknem 700 hazai vendéglátóhelyet mutat be. Az elismeréseket 18 kategóriában adták át. A cukrászdák között idén országos második helyezést ért el a siklósi Czukor Borsó, ami kiemelkedő elismerés nemcsak az üzlet, hanem az egész dél-dunántúli régió számára is.

A helyezés jól mutatja, hogy a minőségi vidéki cukrászat egyre fontosabb szerepet kap a hazai gasztronómiai térképen. A Czukor Borsó sikere méltán szolgálhat példaként a helyi értékekre építő, szenvedéllyel végzett vendéglátásnak.

B. András Márta a béke szigetét, egy sokoldalú közösségi otthont teremtett Máriagyűdön. A Czukor Borsó a gasztroturisták mellett helyben is sokak kedvencévé vált. Ez persze nem is meglepő, hiszen a stílusos, harmonikus enteriőr egyedi ízekkel, kávé- és süteményillattal párosul.