Kezdőlap Blog Oldal 225

Két hetes csecsemőjét napokon át bántalmazta egy anya

0

Az asszony a két hetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta. Az asszony többször is annyira megrázta a mindössze két hetes gyermekét, hogy a csecsemő ennek következtében életveszélyes állapotba került.– olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség mai sajtóközleményében.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az anyát nagyon idegesítette a két hetes baba sírása, ezért háromszor megrázta, melynek során a csecsemő feje tehetetlenül előre-hátra csapódott.

A nő mindezek mellett többször is befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította annak a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba.

A sorozatos, korának nem megfelelő bánásmód miatti, az úgynevezett, megrázott csecsemő szindróma következtében a baba életveszélyes állapotba került.

A két hetes csecsemőnél a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy az anya még időben orvoshoz vitte a babáját, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült.

Az apa a bántalmazást észlelte, de nem akadályozta meg az asszony erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy a védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól. A férfi ezzel a kiskorú sértett testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.

A Vas Vármegyei Főügyészség az anyát életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, az apát kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A főügyészség az anyával szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, az apával szemben felfüggesztett szabadságvesztés, továbbá minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől eltiltást indítványozott, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.  Az ügyészség a szülők felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Szeptember elején a táncé lesz a főszerep Pécsen

Már kaphatók a jegyek a 2025. szeptember 4 és 8 között megrendezésre kerülő XIX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira.

Időben szólunk, hogy ne maradjon le az év egyik legizgalmasabb pécsi, táncművészeti eseményéről!

Szeptember 4-én, csütörtökön 19.00 órakor például  a Miskolci Balett mutatja majd be a Mayerling című nagyszabású, romantikus táncjátékát Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában.

A „Keringő a halálba” alcímű előadás Rudolf főherceg és Maria von Vetsera tragikus történetét meséli el a tánc nyelvén, többek között Rahmanyinov, Saint-Saëns és Johann Strauss zeneműveire.

A XIX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóról részletes információkat a: www.tanctalalkozo.hu oldalon, vagy a Pécsi Balett oldalán találhatnak.

A XIX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

Mi lesz veled Tenkes Csárda?

0

Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb veszélyben van a Tenkes Csárda jövője. Az ország egyik legnépszerűbb csárdája, amely Harkány közelében, Csarnótán várja vendégeit hagyományos, magyar vendégszeretettel. Nem meglepő tehát, hogy a vendéglátó egység üzletvezetője a Facebook-oldalán fakadt ki a nem csak a Tenkes Csárda, de a saját, illetve a munkatársai egyre bizonytalanabbá váló jövőjét illetően.

Vincze Ervin 20 éve a Tenkes Csárda üzletvezetője, mesterfelszolgálója, aki amint azt a bejegyzésében írja a főnöke kimondott tiltása ellenére jutottam arra a következtetésre, hogy mégis szólnia kell a munkahelyét érintő kérdésben, amelyben immár nem bír tovább csendben maradni, hallgatni.

Amikor valaki 35 évet eltölt a vendéglátásban, az emberismeret alapvető tulajdonságává válik. Amint a vendég belép az ajtón, nekünk fel kell tudni mérni, milyen ember is Ő valójában.

Erre a tapasztalatra alapoztam véleményem akkor is, amikor januárban a Tenkes Csárda a csarnótai önkormányzat ténykedései okán bezárásra kényszerült.

Tudtam a szívem mélyén, hogy mélységes rosszindulattal állunk szemben és azóta többször adódott lehetőségem találkozni a falu első embereivel, álláspontom pedig csakis erősödni tudott ezáltal.

25 év munkája sodródott veszélybe. Egy nemzeti érték lesz az enyészeté.

Hangzatos szavak, de amit én a bőrömön érzek: 27 család megélhetése szűnt meg a csarnótai önkormányzat hozzáállása miatt, melyet mikor felvázoltunk egy közmeghallgatáson nekik, azt a választ adták, hogy menjünk el buszsofőrnek…

Számunkra a Tenkes Csárda nem munkahely.

Az életünk volt. A semmiből épült olyanná, mint ami ma látható belőle.

Minden szegletét ismerjük, minden szépségét, árnyoldalát, búját, baját, a falakból áradó melegséget. Ebben az atmoszférában szolgáltuk ki szeretett vendégeinket, akik január óta napi szinten megközelítőleg 10 alkalommal keresnek és tartják bennünk a lelket.

Mindent túléltünk eddig – covid, válságok – most pedig minden nap azért imádkozunk, hogy egy 130 lelkes falu 5 fős vezetése ne tudja tönkre tenni 25 év munkáját és hajlandó legyen a megegyezésre. – írja Facebook oldalán Vincze Ervin, a Tenkes Csárda üzletvezetője.

Fotó forrása: tenkescsarda.hu

Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítélték a nőket megtámadó 33 éves férfit

0

Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy többszörösen büntetett 33 éves férfit, aki több nőt is megtámadott Ferencvárosban – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádiratából kiderül, hogy a férfi 2022. július 31-én hajnalban a IX. kerület Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében megtámadott egy nőt. A 33 éves férfi megragadta a védtelen nő torkát, és azzal fenyegette, hogy ha sikítani mer, leszúrja. Ezután erőszakoskodni kezdett vele. A sértett ki tudta rántani magát a férfi fogásából és elmenekült.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott 2022. szeptember 5-én éjjel szintén a Soroksári úton felfigyelt egy egyedül hazafelé tartó nőre, akit követni kezdett. Egy fás, bokros területhez érve rátámadt, a földre teperte, fogdosta és erőszakoskodni kezdett vele. A támadó közölte, hogy szexuális aktust akar vele végezni. A sértett próbált ellenállni és közben hangosan kiabált, ezért a férfi többször, nagy erővel fejen ütötte. A nő folyamatosan védekezett, végül sikerült kiszabadulnia a vádlott fogásából és az értékeit hátrahagyva elmenekült.

A támadó magával vitte a sértett táskáját, amelyben a mobiltelefonja, bankkártyái és a személyes okmányai voltak. A sértett zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető – ismertették.

A férfi mindezzel nem elégedett meg, mert az előző elkövetés után mintegy másfél órával az előző támadás után szintén a IX. kerületben két nőt rabolt ki, akiket bicskával fenyegetett. A megtámadott nők nem mertek ellenkezni, majd egy forgalmasabb helyre mentek, ahol segítséget kértek. Egy férfi sietett a segítségükre, aki a támadótól visszaszerzett egy telefont, ami azonban nem a két nőtől rabolt készülék volt, hanem a korábbi, szexuális bűncselekmény sértettjének mobiltelefonja. A támadó ekkor elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták – tudatta a főügyészség.

A IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit, mint erőszakos többszörös visszaesőt, kétrendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint – egy bolti lopás miatt – lopás vétségével vádolta meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és 24 év fegyházbüntetésre ítélte, megállapítva, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Forrás: mti.hu

Vállukon cipelve mentették meg az eszméletlen asszony életét a rendőrök

A járőrök gyalogosan vitték ki a bajbajutott asszonyt a vasúti sínek mellől. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Bakó Krisztina rendőr törzsőrmester, Csete Ákos rendőr törzszászlós és Bakos László rendőr főtörzsőrmester, a Bajai Rendőrkapitányság járőrei gyorsan reagáltak egy segélyhívásra, amelyben egy nő eltűnéséről értesítették őket június 2-án. Az asszony ugyanis Baja külterületén, a vasúti sínek mentén haladva eltévedt.

A rendőrségre érkezett bejelentés alapján a járőrök a behatárolt területre vonultak, és gépjárművel, majd ezután gyalogosan megkezdték az eltűnt asszony keresését.

Az eltűnés helyszínére történő érkezést követően úgy körülbelül 20 perccel később a sínek közelében, egy gazos területen a rendőr járőrök meg is találták az eszméletlen állapotban lévő, 42 éves nőt.

Az eszméletlen állapotban lévő asszony megtalálásának a helyszíne nem volt megközelíthető a mentőautóval, ezért a rendőrök a sínek mentén, több száz méteren keresztül maguk vitték ki a sérültet egy átjáróhoz, ahol aztán már átadták a 42 éves, még mindig eszméletlen nőt a mentőszolgálat munkatársainak.

A Bajai Rendőrkapitányság járőrei a gyors és szakszerű intézkedéssel segítettek megmenteni a nő életét.

Forrás: police.hu

Ezen a vasárnapon is összeomlott a MÁV

0

Az a bizonyos ominózus pünkösdi hétvége lett a magyar vasút egyik fekete betűs gyásznapja, és az elégedetlen utasok szinte felfoghatatlanul sok panasznak a napja. Mint kiderült csak pünkösdhétfőn 11 500 vonatjegy után fizetett kártérítést a MÁV a pünkösdi késések miatt. Ahogy azt egy korábbi írásunkban is olvashatták, egyetlen nap alatt összesen hat és félmillió forintnyi kárigény érkezett. Eddig ez lett a legmagasabb összeg, mióta június 1-jén elindult a késési biztosítás rendszere. 

Az elmúlt vasárnapi hétvége sem lett a MÁV ünnepi hétvégéje, mert ez sem múlt el hosszas várakozások, és panaszok, és problémamentes utazások nélkül.

Ami a baranyai régiót is érintette, az a vasárnap délutáni menetrendben következett be mikor is a Győrből Pécsre tartó Helikon InterRégió (19695) motorvonata Máriahullámtelepnél meghibásodott. A műszaki hibás szerelvény elvontatásáig Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között állt a forgalom, a dél-balatoni vonalon ezen a szakaszon hosszabb eljutási időre kell számítani – írta a MÁV vasárnap délután. 
A meghibásodott szerelvényt végül elbontották:
  • A Máriahullámtelepnél meghibásodott motorvonatot vasárnap estére sikerült elvontatni, és ezután meg is indulhatott újra a forgalom Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között. A dél-balatoni vonalon és a Helikon InterRégióknál késő estére állhat helyre a menetrend.
  • A műszaki megbibásodás miatt a Nagykanizsa, Zágráb felé tartó Agram-Tópart IC (IC 204) 100 perces késéssel indult tovább.
A dél-balatoni vonalon Budapest felé közlekedő esti vonatok sem tudtak indulni időben:
  • A Nagykanizsáról eredetileg 17:14-kor Budapestre induló Tópart IC (IC 853) a dél-balatoni szakaszon 90 perces késéssel közlekedik, Székesfehérvárig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  •  A Fonyódról 18:36-kor Kelenföldre induló InterRégió (18791) és a Fonyódról 19:02-kor a Déli pályaudvarra induló Déli-Parti InterRégió (18491) nem közlekedik.
Megindultak a mentesítővonatok: 
  • Balatonszentgyörgyről 20:30-kor mentesítővonat indul a Déli pályaudvarra, ami Balatonaligáig minden állomáson és megállóhelyen, aztán pedig Székesfehérváron és Kelenföldön áll meg (a mentesítővonat a Vonatinformációs térképen nem követhető).
  • Az eredetileg Keszthelyről 18:48-kor Budapestre induló Balaton IC (IC 861) a dél-balatoni szakaszon 85 perces késéssel közlekedik, Székesfehérvárig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • A dél-balatoni vonalon a Budapest felé közlekedő IC-k helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe
Mentesítővonatok segítették ki a Helikon InterRégiók közlekedését is:
  • A Kaposvárról 16:15-kor Győrbe elindult Helikon InterRégió (9696) Fonyódig közlekedett, utasai a következő, 45 perces késéssel közlekedő Helikon InterRégióval (9608) utazhatnak. A kimaradó Helikon InterRégió (9696) helyett a Celldömölk-Győr szakaszon mentesítővonat közlekedik a vonat eredeti menetrendi idejéhez képest kb. 15 perccel később (a mentesítővonat a Vonatinformációs térképen nem követhető).
  •  A Győrből eredetileg 15:11-kor Pécsre elindult Helikon InterRégió (9603) Fonyódtól 75 perces késéssel közlekedik.

Sajnos egy szörnyű, tragikus eset is nehezítette a vasúti közlekedést. Elgázolt egy embert a vonat a Siófoknál vasárnap éjjel, a baleseti helyszínelés ideje alatt, amelynek következtében a hajnali órákig szünetelt a forgalom Szabadisóstó és Siófok között – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

A Mávinform közleménye szerint a Déli pályaudvarról Keszthelyre 21:35-kor elindult Balaton IC utasainak a katasztrófavédelem munkatársai segítettek leszállni a vonatról, útjukat Siófoktól egy másik szerelvénnyel, 60-80 perces késéssel folytathatták.

Székesfehérvárról 22:51-kor Siófokra elindult személyvonat utasait Szabadisóstó és Siófok között pótlóbusz szállította.

Forrás: mti.hu, Mávinform

Magkönyvtár nyitás és szobanövény csere-bere Pécsen

Május a legnépszerűbb hónap a magok elvetéséhez, talajba juttatásához, de aki szereti a virágot, az igyekszik egész évben virágosítani a környezetét, és valóban, még nem késtünk el a magok ültetésével, mert gondos odafigyeléssel még sokáig okozhatnak örömöt, boldogságot a kicsinyke magokból felszínre törő növények a gondozójuknak.

A magkönyvtárba júniusban pedig már érkezhetnek a tavaszi növények, virágok magjai, hogy cserealapot képezzenek vagy éppen ingyenesen gazdát cserélhessenek.

2025. június 19-én, csütörtökön 9 és 18 óra között a Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági Tanuló Tér és a Csorba Győző Könyvtár pécsi eseményén a magkönyvtár nyitással az érdeklődők vetőmagot kölcsönözhetnek. A nem mindennapi kezdeményezés napjainkban még nem igazán megszokott, és ismert, ezért most néhány szó a magkönyvtár lényegéről.

Magkönyvtár: vagyis kölcsönözhetünk vetőmagot, és a termő időszak végével, a magfogás után vissza is vihetjük ugyanazt a mennyiséget! A magkönyvtár működése hasonló a dokumentumok kölcsönzési elvéhez. A kölcsönzés jelen esetben azt jelenti, hogy a vetés időszakában ingyen elvihetők a magcsomagok, de a termő időszak végével, a magfogás után ugyanazt a mennyiséget vissza kell juttatni a magkönyvtárba.

A vetőmag kölcsönzés mellett csütörtökön szobanövények cseréjére is lehetőség nyílik a könyvtárban. Most pedig néhány szó a szobanövény csere-bere lényegéről.

Szobanövény csere-bere: a lényege az, hogy bárki hozhat és vihet, vagy akár örökbe is fogadhat egy szobanövényt! A szobanövény csere-berén mindenki kedve, és ízlése szerint választhat növényt, viszont ha úgy érzed, hogy eljött az ideje, hogy örökbe fogadjunk egy szobanövényt, vagy éppen már nem férünk a lakásba a sok vagy nagyra nőtt növénytől, és szívesen elajándékoznánk, itt azt is megtehetjük.

FIGYELEM! A csere-bere napjától állandó növény örökbefogadó pont lesz elérhető a könyvtárban!

Időpont: 2025. június 19. (csütörtök) 09:00 – 18:00
Helyszín: Csorba Győző Könyvtár, Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági Tanuló Tér, Pécs, Király utca 9.



Kislányt lopott meg egy 49 éves férfi

0
A teljes mértékben bekamerázott balatonfüredi autóbusz végállomáson történt az a sokkoló eset, amelynek során egy 49 éves férfi addig-addig ólálkodott egy kislány közelében, amíg ellopta a kisgyermek táskáját.
A budapestkornyeke.hu azt írja, hogy a gátlástalan tolvaj nem csak elvetemült volt, de nagyon buta is, mert nem gondolta át, hogy a buszpályaudvarok teljesen be vannak kamerázva, így aztán a pitiáner tolvaj minden mozdulatáról is felvétel készült.
Többek közt természetesen arról is, hogy meglopja a mit sem sejtő, gyanútlan gyermeket.

A 49 éves férfi hosszas vizsgálódás, és terepfelmérés után lopta el a balatonfüredi autóbusz végállomáson, 2025. június 12-én este egy kislány válltáskáját. A válltáskát a benne lévő értékekkel együtt nyúlta le a tolvaj.

Az esetet követően a balatonfüredi rendőrök a kamerafelvételek alapján azonosították a 49 éves budapesti illetékességű férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A 49 éves, budapesti férfit már másnap délelőtt lefülelték a balatonfüredi autóbusz pályaudvar környékén, mert egy szabadidős rendőr felismerte a körözött személyt, és haladéktalanul értesítette a férfi tartózkodási helyéről a kollégáit, akik a közeli parkban intézkedés alá is vonták.

A budapesti férfit az elfogását követően a rendőrségen kihallgatták, és ellene jelenleg lopás miatt folyik a nyomozás.

Fotó: police.hu

A hétvégén az egészségügy jelenét és jövőjét vitatták meg Pécsen

0

2025. június 12-14. között a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja adott helyet és volt a házigazdája az Egészségügyi Szakdolgozók LV. Országos Kongresszusának.

Az évente megrendezésre kerülő, országos szintű szakmai konferencián a tudáscsere, a szakmai fejlődés és az aktuális egészségügyi kihívások megvitatása voltak a hétvégi, háromnapos konferencia legfontosabb témakörei.

Az elmúlt hétvégén megvalósult egészségügyi rendezvénysorozat minden évben egy központi mottó köré épül, mely kijelöli az előadások fókuszát.

Az idei év mottója: „Az egészségügy jövője a Múlt tükrében, Innováció és fejlődés”.

A pécsi konferencián ez a kulcsüzenet arra kívánt reflektálni, hogy az egészségügyben a tradicionális értékrend képviselete, az odafigyelés, a segíteni akarás, és az empátia mellett a technikai újdonságok, a mesterséges intelligencia térhódítása is egyre inkább szerves részévé válik a szakdolgozók életének – így adva lehetőséget arra, hogy az Egészségügyi Szakdolgozók LV. Országos Kongresszusa a hagyományokon és értékeken alapuló szakmaiság 21. századi igényekkel való találkozásának helyszínévé válhasson.

A háromnapos, pécsi konferenciát dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, és a rendezvény védnöke nyitotta meg beszédével, majd dr. Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke és Lóth Erika, a PTE Klinikai Központ ápolási igazgatója köszöntötték a résztvevőket.

Az ünnepélyes megnyitót szakmai előadások követték, melyek az esemény központi elemeiként adnak lehetőséget az ország különböző pontjairól érkezett szakdolgozók (pl.: orvosok, ápolók, asszisztensek) számára, hogy bemutassák saját intézményükben végzett kutatásaikat, tapasztalataikat.

Az elmúlt három nap alatt 12 szekcióban, 131 előadáson keresztül zajlott a tudományos párbeszéd mely inspiráló szakmai fórumként segíti elő a hazai egészségügyben dolgozók közösségének fejlődését és a szakmai hálózatépítést.

A háromnapos konferencián elhangzott előadások egyebek között a szakma sikereire és kihívásaira, a szakdolgozók támogatására és jóllétének segítésére, valamint a modern egészségügyi technológiák és innovatív megoldások bemutatására helyezik a hangsúlyt.

A tudományos előadások mellett különböző közösségi programokkal is várták a résztvevőket, valamint a konferencia idején PTE Általános Orvostudományi Kar elméleti tömbjének aulájában az esemény szponzorainak kiállítása is megtekinthető volt.

Forrás: univpecs.com

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar

0

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Délelőtt főként a Dunántúlon, majd délután már a Duna-Tisza-közén és az Északi-középhegységben is előfordulhat szórványosan zápor, zivatar, a nyugati tájakon akár felhőszakadás is.

Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 34 fok között valószínű, északnyugaton lehet a hűvösebb, ott már reggel, délelőtt beáll a csúcsérték, míg a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.

Kedden napos időre van kilátás, helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. A Duna vonalában és attól keletre kevés helyen zápor, zivatar várható, az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 13 és 20, a maximum 25 és 30 fok között alakul.

Szerdán gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás, az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 11 és 18, délután 27 és 32 fok között valószínű.

Csütörtökön sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel, északkeleten kis eséllyel zápor, zivatar előfordulhat. Az északias szél időnként megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a csúcshőmérséklet 27 és 33 fok között lesz.

Pénteken derült, zavartalanul napos idő várható, csupán kevés gomolyfelhő képződhet, csapadék nem lesz. Az északias szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután 24 és 29 fok között alakul.

Szombaton is derült, napos idő valószínű, csapadék nem lesz. Az északias szél megélénkülhet, a hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul.

Vasárnapra derült, napos, csapadékmentes idő ígérkezik, az északias légmozgás mérsékelt marad. A hajnali 8-16 fokról délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

forrás: mti

További hírek itt!