Kezdőlap Blog Oldal 231

30 fokos buszban felejtették a 7 éves kislányt, az elsős kitörte az ablakot, hogy kijusson

0
Amíg Pécsen a pelenkás kismotoros ovist kellett üldözni a városban, addig Tatán a június 5-i, csütörtök, nyári forróságában a kiránduló buszon felejtettek egy alvó, első osztályos kisdiákot. – írta meg a 24.hu.
Osztálykiránduláson vettek részt a tatai Vaszary János Általános Iskola elsősei. Csütörtökön, a legnagyobb melegben érkeztek vissza az iskolájukhoz.
A buszon felejtett kislány osztálytársai már délután 2–3 óra körül hazaértek az osztálykirándulásukról.
Mikor a kisgyermekek leszálltak a buszról, az egyik felügyelő tanár sem nézte át a buszt és nem ellenőrizte, hogy minden kisdiák elhagyta-e a buszt.
Egy idő után a kislány édesapa elkezdte keresni a 7 éves kisgyermekét, és akkor derült ki, hogy az első osztályos kislány fent maradt a buszon. 

“A buszvezető bezárta a buszt, majd elindult a telephelyre a járművön alvó 7 éves kislánnyal együtt” – mondta a 24.hu-nak a szülő.

A szülő azt is elmondta, hogy a buszon maradt a kislánya, és amikor felébredt, nagy szerencséjére emlékezett egy akciófilmre, amiben azt látta, hogy ablaktörő kalapáccsal törik ki egy busz ablakát, ezért végső kétségbeesésében ő is, így tett.

Az első osztályos kislány két kézzel, minden erejét összeszedve markolta meg a kalapácsot, de elsőre nem sikerült kitörnie az ablakot, csak több erős ütés után tört ki az egyik vészkijárati ablak.

Az ablak betörésének a csörömpölésére figyelt fel a buszvégállomás mosdójában tartózkodó egyik sofőr, akit addig még csak fel sem hívták telefonon a pedagógusok, hogy hiányzik egy gyerek. A kislány körülbelül fél órát tölthetett egyedül a legalább 30 fokos buszon.

A kislány eltűnésére úgy derült fény, hogy az apa keresni kezdte a 7 éves kislányát a nagyobbik gyermekével, ám azt sehol sem találták. Mivel senki nem emlékezett rá, hogy a kislány leszállt-e a buszról, ezért kezdték el átnézni az iskola mosdóit. Így tudták meg azt az egyik kisgyerektől, hogy ő látta az osztálytársát aludni a buszon. Ekkor döbbentek rá, hogy a kislány fent maradhatott a kiürült buszon.

Az eset kapcsán felháborodott szülő véleménye szerint a kirándulást vezető pedagógus nem vállalta a történtekért a felelősséget, bár az ő hibájából tragédia is lehetett volna.

„Amikor a szülők jelezték az iskola vezetésének a dolgot, csak a csitítás ment és az, hogy miként lehetne eltussolni az ügyet. Kétségbe vagyunk esve, mert most jönnek az év végi osztálykirándulások. Hogy merjük egy ilyen társaságra bízni a gyermekeinket?” – tette fel a kérdést a napokig megnyugodni sem tudó szülő. 

“A Tatabányai Tankerületi Központ az iskola bejelentése alapján belső vizsgálatot rendelt el. Amikor a busz visszaérkezett az iskolához, egy járókelő vitatkozni kezdett az osztályfőnökkel és a sofőrrel, amivel akadályozta a hazatérő tanulók biztonságos leszállását. A konfliktus miatt sajnos egy alvó gyermek tíz percre az utastérben maradt” – nyilatkozta a lapnak az iskola igazgatója. 

Az időközben megindított belső vizsgálat során az már kiderült, hogy: “az osztályfőnök, amint azt észrevette, azonnal értesítette a sofőrt, aki visszasietett a buszhoz. A gyermek még mindig a buszon tartózkodott, de az egyik vészkijárat ablakát betörte, a buszsofőr azon keresztül nyitotta ki az ajtót. A tanárok megnyugtatták, hogy ügyesen cselekedett, de ettől függetlenül a belső vizsgálatot lefolytatjuk, és megtesszük a további szükséges lépéseket”

Kiemelt fotónk illusztráció!

Június 21-én nyit a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő szabadtéri részlege

0

A Mohácsi Uszoda és Termálfürdő felkészült a nyári kánikulára és már alig várják, hogy véget érjen az iskola, és megnyithassák a kültéri részlegüket.

Június 21-én, szombaton 10-tól várják a strandolni vágyókat a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő szabadtéri részlegén.

Nyitvatartás a következőképpen fog alakulni 2025. június 21-től:

Hétfő-péntek:

Beltéri rész: 8:00-20:00

Kültéri rész: 10:00-19:00

Szombat-vasárnap:

Beltéri rész: 9:00-20:00

Kültéri rész: 10:00-19:00

2025-ben is sok szeretettel várja vendégeit a Mohácsi Uszoda és Termálfürdő a szabadtéri részlegén is.

A Mohácsi Uszoda és Termálfürdő a Duna partján egy utolérhetetlen, egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő, amely egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, és a sportolni, kikapcsolódni vágyó családokat. A fürdő szolgáltatásainak köszönhetően, egyszerre nyújt lehetőséget a csendes kikapcsolódásra és az önfeledt lubickolásra, ugyanakkor azoknak sem okoz csalódást, akik a gyógyvíz áldásos hatását szeretnék élvezni. A családi együttlét, az aktív pihenés és a kényeztető nyugalom harmonikus egysége a gyerekeket és felnőtteket egyaránt feledhetetlen élménnyel teszi gazdagabbá.

Forrás: mohacsuszoda.hu

Június 14: A világűr felfedezése előadás a pécsi Planetáriumban

0

Az emberek mindig is vágytak a Földön kívüli világ és más égitestek elérésére. Ezt a kalandot napjainkra egyre közelebb hozza az űrhajózás megindulása, és egyre több ember számára teszi az űrutazást lehetővé.

Igaz, hogy 2025. június 11-én, szerdán technikai problémák miatt röviddel a rajt előtt elhalasztották a negyedik kereskedelmi Axiom (Ax-4) űrmissziót, amelynek keretében először repült volna magyar, indiai és lengyel állampolgár az ISS űrállomásra, de minden nap izgatottan várjuk Kapu Tibor, magyar űrhajós utazását.

Addig is itt a lehetőség, hogy Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyed – Planetárium, Pécs, Felsővámház utca 52. szám alatt június 14-én, szombaton délután 15 órakor egy előadás keretében közelebb kerülhessünk olyan eseményekhez, mint például Gagarin és az űrsikló fellövéséhez, az űrsétákhoz, a Holdra szálláshoz.

Az előadás során a fontosabb eseményeket, kiemelkedő emberi és gépi teljesítményeket ismerheti meg a látogató. Részesei lehetnek, valamint betekintést nyerhetnek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére ott készült panoráma felvételek segítségével. Megfigyelhetik a Földet a világűrből, továbbá ellátogathatnak más bolygók közelébe és a Naprendszeren túlra is.

Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed – Planetárium, Pécs, Felsővámház utca 52.

Időpont: 2025. június 14., szombat 15 óra.

Érdekességek az űrkutatás történetéből. Az előadás 8 éves kortól ajánlott.

Tartós napsütéssel tér vissza a nyár Baranyába

Csütörtökön hajnalban még lehetnek felhők felettünk, majd fokozatosan szakadozni kezd, és nagy területen lesz tartósan napos idő Baranya vármegyében.
A csütörtök hajnali minimumok 11 és 15 fok között alakulnak. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. Délelőtt már derült időben lesz részünk, enyhülni kezd az idő. A légmozgás mérsékelt marad.
Csütörtökön délután már zavartalanul napos időre készülhetünk, a maximum hőmérséklet 25 és 28 fok között alakulhat. Az északkeleti szél mérsékelt marad.
Este folytatódik a derült idő, jelentősen visszahűl a hőmérséklet, a minimumok 15 fok közelében alakulhatnak. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. – ígéri a mai csütörtökre a Meteo Mecsek.

Elhunyt Babarczi Etelka

0

Gyászol a Pécsi Nemzeti Színház Társulata – olvasható a gyászhír a Pécsi Nemzeti Színház oldalán.

Életének 80. évében elhunyt Babarczi Etelka (1945-2025) a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagja, egykori gazdasági vezetője.

Őszinte részvétünk a családnak.

Megöltek egy 72 éves férfit

0

Megöltek egy 72 éves férfit Nagykőrösön – tájékoztatta szerdán délután a tragédiáról a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

A gyilkosság kedden történt; a főkapitányság büntetőeljárást indított – írta a rendőrség a közleményben.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem közölt az ügyről.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!

A MÁV 6,5 milliót fizetett vissza az utasoknak, miközben 45 százalékkal volt több vendég a Balatonnál pünkösdkor

0

Csak pünkösdhétfőn 11 500 vonatjegy után fizetett kártérítést a MÁV a késések miatt – erről Hegyi Zsolt, a vasúttársaság vezérigazgatója beszélt a Spirit FM-en.

Egyetlen nap alatt összesen hat és félmillió forintnyi kárigény érkezett. Eddig ez lett a legmagasabb összeg, mióta június 1-jén elindult a késési biztosítás rendszere. 

Az idén pünkösdkor 45 százalékkal több vendégnek örülhettek a Balatonnál – közölte a Visit Hungary Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata szerdán az MTI-vel.

Részletezték, a június elején berobbant kánikula igazi úti lázat és ezzel kimagasló eredményeket hozott, tavalyhoz képest 20 százalékkal több, 288 ezer vendég keresett kikapcsolódást az ünnepi hosszú hétvégén. A „pünkösd királya a magyar tenger volt”, az összes hazai vendég 30 százaléka a Balaton parton hűsölt ezen az ünnepen.

A szálláshelyek országszerte 516 ezer vendégéjszakát könyvelhettek el, 17 százalékkal felülmúlva a tavalyi ünnepi forgalmukat. A bővülés különösen a Balatonnál volt kiugró, ahol most 78 százalékkal több nemzetközi, és 37 százalékkal több hazai vendégéjszakát regisztráltak, mint a tavalyi ünnepi hosszú hétvégén.

A legnépszerűbb térségnek az utazók körében a Balatont követően a Mátra-Bük térsége, Budapest környéke, valamint Debrecen és térsége bizonyult – ismertették.

Kifejtették, az országos vendégforgalom 70 százalékát a vidéki desztinációk élvezhették. Az első nyári hőhullámban 14 százalékkal több, 169 ezer hazai utazó keresett enyhülést a hazai tájakon, mint a tavalyi ünnepi hosszú hétvégén.

Hangsúlyozták, a magyarok úti kedvét a Visit Hungary belföldi nyári kampánya is fűtötte. A turisták közül Budapestet követően a legtöbben Siófokot, Balatonfüredet és Szegedet vették célba. Meglepően sok magyar vendég kapcsolódott ki a fővárosban is, ahol tavalyhoz képest 17 százalékkal több belföldi utazót regisztráltak, akik 9 százalékkal több éjszakát töltöttek Budapest szálláshelyein.

A közleményben kitértek arra, a tavalyi ünnepi hosszú hétvégét csaknem 31 százalékkal túlszárnyalva idén 119 ezer külföldi turista pünkösdölt Magyarországon. A nemzetközi utazók közel kétharmada ezúttal is a fővárost választotta, ahová a legnagyobb számban az Egyesült Királyságból, Németországból, Amerikai Egyesült Államokból, Romániából és Izraelből érkeztek. Ugyanakkor 37 százalékkal több, 44 ezer nemzetközi turistát fogadtak vidéken is, elsősorban Németországból, Romániából, Ausztriából, Csehországból és Lengyelországból.

A legtöbb külföldi Hévíz, Siófok és Hajdúszoboszló, vagyis ugyancsak vízparti vagy fürdővárosok szálláshelyeit kereste.

Hozzátették, a szállodák pünkösdkor is jól jártak, az utazók 48 százaléka hotelekben pihent, 32 százalék pedig magán- és egyéb szálláshelyet választott. Mind a belföldi, mind a nemzetközi turisták körében a négycsillagos szállodák hódítottak, a hazai vendégek 53 százaléka, míg a külföldiek 54 százaléka foglalt ilyen kategóriájú hotelben. Kihasználtságuk is a nyári főszezont idézte, és elérte a 73-százalékot.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az is kiderült, hogy a kánikulai ünnepi hétvége legidősebb vendége 100 éves volt, Budapesten szállt meg egy közösségi szálláshelyen, míg a legfiatalabb csak pár hónapos kisgyermek volt, és a szüleivel a fővárosban egy négycsillagos szállodában pihent – írták a közleményben.

A főszezoni csúcsokat idéző forgalom a szálláshelyek bevételeiben is rekordokat döntött, az ünnep összesen 12,1 milliárd forinttal gazdagította a szálláshelyeket, 35 százalékkal múlva felül a tavalyi pünkösd hétvége eredményét – tájékoztatott a Visit Hungary.

Forrás: mti.hu

Polt Pétert választották az Alkotmánybíróság elnökévé

Polt Pétert választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé szerdán az Országgyűlés, új legfőbb ügyésznek pedig Nagy Gábor Bálintot választották meg.

Az Országgyűlés titkos szavazáson, a parlamenti képviselők kétharmadának támogatásával,134 igen és 13 nem szavazattal, tartózkodó szavazat nélkül választotta meg az Alkotmánybíróság elnökévé Polt Péter korábbi legfőbb ügyészt, akit májusban választottak tizenkét évre alkotmánybíróvá és a héten lépett hivatalba.

Ugyancsak titkos szavazáson, ugyanilyen szavazati aránnyal, az Alkotmánybíróság tagjává választották tizenkét évre Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát, aki szeptember 26-án lép majd hivatalba.

A képviselők szintén titkos szavazáson – ugyancsak 134 igen és 13 nem szavazattal – döntöttek arról, hogy kilenc évre legfőbb ügyésznek választják Nagy Gábor Bálintot, a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt.

Az Ab új elnöke és tagja, valamint az új legfőbb ügyész esküt tett a parlament előtt.

Forrás: mti.hu

Országos PTE siker: A befektetett munka sosem hiábavaló

0

Bosnyák Inez 2024-ben végzett a PTE Általános Orvostudományi Kar általános orvosi képzésén, jelenleg az Anatómiai Intézet PhD hallgatójaként kutatással foglalkozik és tanársegédként anatómiát oktat. Az idei 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában első helyezést ért el, dr. Reglődi Dóra, a PTE ÁOK Anatómiai Intézet igazgatója és dr. Váczy Alexandra, egyetemi adjunktus témavezetésében. Interjúnkban az OTDK-n szerzett élményeiről, a kutatómunkájáról beszélgettünk. – olvasható a pécsi sikerről a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának oldalán.

Hogyan kezdődött számodra a kutatói pálya?
Még végzős gimnazistaként lehetőségem adódott, hogy a Transzlációs Medicina Intézetben bekapcsolódjak egy projektbe, így már akkor beleláthattam abba, milyen is kutatni. Az egyetem nekem mindig is összefonódott a kutatással, később a demonstrátorkodással. Másodévben, amikor a neuroanatómiát tanultuk, nagyon megtetszett. A gyakorlatvezetőm, aki később mentorom lett, illetve a kutatócsoportunk tagjai nagy hatással voltak rám, így kezdtem el kutatni, illetve oktatni az Intézetben, és úgy érzem, megtaláltam a helyem.

Hogy zajlik a munkátok a kutatócsoportban?
A Retina Kutatócsoportban dolgozom, ahol többek között egérmodellekkel foglalkozunk, amikkel például különböző oxigénhiányos retinabetegségeket vizsgálunk. Én egy általános modell optimalizálásán dolgoztam, ezt mutattam be az OTDK-n is. Ezen kívül különböző potenciális védő hatású szereket tesztelünk ezen modellek segítségével, hiszen számos nagyon gyakori, látáskárosodáshoz vezető kórkép alapja a retina oxigénhiányos állapota. Több projekten is dolgozunk párhuzamosan, mindenki részt vesz mindenkiében, hiszen ez csapatmunka. A kutatócsoport tagjai nagyon meghatározóak voltak mind az egyetemi éveim alatt, mind később. Úgy gondolom, igaz a mondás, hogy nem témát kell választani, hanem témavezetőt, az ő személyük nagyon fontos a kutatásban. Ezeket a projekteket nem is lehet egyénileg csinálni, hiszen rengeteg részfolyamatból állnak.

„Azok az alkalmak, amikor összeülünk, és egy-egy problémán „brainstormingolunk” is nagyon motiválóak, ilyenkor közösen gondolkodunk, és mindenki hozzárakja a saját részét.”

Különböző módszerfejlesztéseket is végzünk, ezek olyan eredményeket hoznak, amik így nem feltétlen látszanak kívülről, viszont a mindennapokban nagyon sokat segítenek a kutatócsoport életében. Folyamatosan van lehetőség a csatlakozásra is, most már nekem is vannak TDK hallgatóim, ez egyfajta körforgás.

Milyen volt az idei OTDK-n részt venni?
Nagyon meghatározó esemény volt számomra a mostani OTDK. Különösen örültünk annak, hogy Pécsen volt, hiszen így sokan el tudtak jönni megnézni – ismerősök, barátok, az egész kutatócsoport. Ez nagyon sokat adott hozzá az élményhez. Persze az ember örül, hogyha van eredmény, viszont a célunk inkább az volt, hogy utána úgy érezzük jól sikerült, ez pedig szerintem meg is valósult. Külön köszönet a szervezőcsapatnak, a tudományos szekciók gördülékeny lebonyolítása mellett, az egyéb programokra is nagy hangsúlyt fektettek. A gálavacsorán még fényfestés is volt. Minden adott volt ahhoz, hogy érezzük az esemény fontosságát.

Mit tanácsolnál azoknak, akik belekezdenének a kutatásba?
Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy minél előbb kezdjen el TDK-zni. Hogyha megfogalmazódik valakiben a gondolat, hogy jó lenne egy kutatásba bekapcsolódni – ha van egy téma, ami érdekli, vagy van egy témavezető, akihez szívesen menne – akkor ne várjon csak azért, mert nem mer belevágni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a befektetett plusz munka sosem hiábavaló, nem biztos, hogy pont akkor és úgy, de előbb-utóbb mindig megtérül.

Gyakorlatok alatt egy adott intézet vagy klinika mindennapi életébe csak felszínesen látunk bele, viszont amikor TDK-sként vagyunk jelen, együtt dolgozunk a többiekkel, akkor meglátjuk az egész felépítését. Szerintem sokkal jobb később úgy eldönteni, hogy hol szeretnénk dolgozni, vagy milyen hivatást választunk, ha ezt már megtapasztaltuk. Egy másik hatalmas előnye a TDK-zásnak, hogy az ember sokkal jobban megtanul gazdálkodni az idejével. Egy kutatócsoport tagjaként fontos feladataink vannak, mások számítanak ránk, ez egy egészen más felelősség, mint „csak” bemenni órákra. Sokat segít, hogy látom a témavezetőim időbeosztását, hogy a többiek közül ki hogyan csinálja, ebből is rengeteget lehet tanulni.

Forrás: univpecs.com

Anya és fia hamis üvegvisszaváltó kuponokkal csalt ki több millió forintot egy áruháztól

0

Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.

Az anya és fia páros a kezdetben a nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis vonalkódos címkékkel, majd visszaváltották azokat. Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat – úgynevezett vouchereket – használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be. Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.

A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.

Forrás: mti.hu