Kezdőlap Blog Oldal 2329

Szexuális segédeszközöket tesztel és nem is lehetne boldogabb

Az 56 éves amerikai Edwina Caito munkája igazán különleges, ugyanis főállásban szexuális segédeszközöket tesztel.

Az éppen aktuális tesztelnivaló postai csomagban érkezik meg hozzá, ezt először ki kell próbálnia, majd egy honlapon és egy Youtube-csatornán is be kell számolnia a tapasztalatairól. A nő a Sun Online nevű oldalnak mesélt a munkájáról, ami során naponta 4-6 orgazmust is átél.

A tesztelés során Edwina először az eszközök minőségével, szerkezetével ismerkedik meg, majd rátér a funkciókra, amiket alaposan ki kell vizsgálnia.

A férje azonban nem rajong a munkájáért, tiszteletben tartja ugyan, de nem csatlakozik Edwinához. 80 éves apja azonban már sokkal nyitottabb, ő rendszeresen rákérdez, hogy milyen új darabokat próbált ki. A nő egyébként is teljesen nyíltan beszél családjával a munkájáról és az önkielégítésről is – lányainak már azelőtt volt vibrátoruk, hogy elvesztették volna a szüzességüket.

Forrás: 24.hu

Közel nyolcezer új fertőzött volt az ünnepek alatt

Az elmúlt négy napban 7989 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 245 319 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt négy  napban elhunyt 436 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 743 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 087 943 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 118 633 főre csökkent. 4063 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 409-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, ezért továbbra is az oltás felvételére kérjük az oltatlanokat és a megerősítő oltás felvételére a négy hónapnál régebben oltottakat. A szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Az ünnepek alatt is van lehetőség oltásra időpontfoglalással.

Továbbra is biztosított a lehetőség az oltás mielőbbi felvételére.  A kiemelt kórházi oltópontokon az ünnepek alatt is van lehetőség akár első, akár megerősítő oltásra előzetes időpontfoglalással.

A kórházi oltópontok nyitvatartása az ünnepek alatt:

December 27-30.  8-18 óra között 

December 31.  péntek 8-16 óra között

Január 1. szombat 8-16 óra között

Időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Első oltásra azok tudnak időpontot foglalni, akik már érvényes regisztrációval rendelkeznek. Regisztráció: www.vakcinainfo.gov.hu

Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.

A terv szerint januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a  kórházi oltópontokon  és járásközponti szakrendelőkben oltópontokon. 

 Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

  • 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
  • 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
  • 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között,

A háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben, és őket emellett arra kérjük,  hogy legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltsanak előzetes bejelentkezés nélkül. Ha a háziorvos vállalja, akkor természetesen nem csak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót.  A háziorvosok számára az országos tisztifőorvos hivatalosan is elrendeli az oltási akciónapokat, így a szombati oltási akciónapokra külön térítésre jogosult.

Elhunyt Damu Roland

0

47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője.

December 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a súlyos állapotban, a hónap első felében kórházba került Damu Roland színész – értesült a blikk.hu.

Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend. Roli a szívünkben örökre velünk marad…

– írta Damu profilképe alá a barát, aki már korábban is tett közzé információkat az állapotáról.

Mindent hó borított éjjel, nap közben is megmaradhat

A térséget reggelre mindenütt hó borította be. A kezdeti ónos eső miatt nagyon csúsznak az utak, vigyázzunk magunkra! A térség nyugati felében lepelnél nagyobb hó is eshet. A minimumok 0 és 2 fok között alakulnak. Az északiszél mérsékelt lesz.

Délután melegszik a hőmérséklet és kezdetben havazás lesz, majd kelet felé elvonul a csapadék. A maximumok 1-3 fok között alakulnak. Marad a ború. Az északnyugati szél mérsékelt lesz.

Valakinek jól zárul az év: 3 milliárd fölött fizet a hatos lottó

A telitalálatos szelvény gazdája  3 165 377 480 forintot vihet haza, vagy irathat jóvá a számláján!

2021. december 26-ai sorsoláson a hatoslottó nyerőszámai a következők: 1, 3, 7, 12, 16, 27

Ma pedig egy szerencsés játékos elvihette a rekord összegű nyereményt, de azért a jövő héten is érdemes lesz még fogadni, mert 100 millió forint lesz a tét.

Forrás: mti.hu, szerencsejatek.hu

Idén is a karácsony utáni túlélésre gyűjt a Kétfarkú Kutya Párt

2018 óta, immár negyedik éve gyűjt a december-január időszakban tartós élelmiszert a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Eddig minden évben nagyon jól sikerült a kezdeményezésük, és nagyon sok családon tudtak a támogatóknak köszönhetően segíteni. Most is szeretnék, ha a lehető legtöbb családhoz tudnának adományt juttatni, ezért most hipnotizálni próbálnak mindenkit, hogy küldjenek egy kis pénzt. 

Meglátásuk és tapasztalatuk szerint minden évben a január és a február a legnehezebb, mert addigra elfogy a családok tartaléka. Ezért idén januárban is felkerekednek, hogy tartós élelmiszert, tisztálkodószereket vigyenek azoknak a családoknak, akiknek a decembertől februárig tartó időszak egy túlélő túra.

Most január első hétvégéjén egy egész hétvégét töltenek majd Borsodban, ahová nem csak tartós élelmiszert visznek, de főznek is egy nagy bográcsban a helyieknek. 

A gyűjtők bizakodóak, hiszen az előző januári gyűjtés után két borsodi településre is tudtak élelmiszert vinni, Szendrőre és Vissre. Vissre nem csak januárban látogattak el, hanem nyáron is, amikor egy jókora veteményest készítettek közösen a helyi gyerekekkel együtt, akik szépen, lelkesen gondozták, majd learatták és elfogyasztották a termést.

Forrás: ketfarkukutya.mkkp.party

Bántalmazta az élettársát

0

A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot a 27 éves pécsi férfi ellen.

Személyi szabadság megsértése, valamint könnyű testi sértés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfi ellen, aki rángatta, majd meg is ütötte az élettársát Pécsett. A gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 3-án 23 óra körül az otthonukban összeveszett az élettársával, majd a nő után ment, aki időközben egy közeli non-stop üzletbe menekült.  A férfi többször megpróbálta a nőt az üzletből kirángatni, amelynek során meg is ütötte őt. Miután sikerült az élettársát a boltból kihúznia, a nőt a nyakánál fogva, akarata ellenére hazafelé ráncigálta. A bántalmazásnak a kiérkező rendőrök vetettek véget, a sértett az eset során könnyebben megsérült.

A férfit a rendőrök elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Egy éve érkezett a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra

0

Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra – mondta a kormány közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István a videóban elmondta: „még aznap, hogy az első szállítmányok megérkeztek, megkezdték az oltások beadását, és azóta már több mint tizenötmillió vakcinát adtak be Magyarországon.”

Hangsúlyozta, hogy minden oltás beadása komoly szervezőmunkát és erőforrást igényel, amelyet a kormány továbbra is biztosít, hogy megvédje a magyar emberek egészségét és az ország működőképességét. 

Felidézte: „az oltási program elején nem volt elég oltóanyag, ezért átgondolt sorrendet kellett felállítani, hogy ki mikor kapja meg az oltást. Minden célcsoport oltása egy-egy külön oltási akcióként, precíz tervezéssel valósult meg sok száz katona, több ezer orvos, egészségügyi dolgozó és közszolgálatot ellátó dolgozó áldozatos munkájának és összefogásának eredményeképpen” – fogalmazott György István.

Az oltásokat egy éve az egészségügyi dolgozókkal és az idősotthonok lakóival kezdték, majd az idősekkel, a krónikus betegekkel, a rendőrökkel, katonákkal, az iskolai-óvodai dolgozókkal és a 60 év alattiakkal folytatták.

Kiemelte, hogy a kormány vakcinabeszerzéseinek köszönhetően Magyarország az Európai Unióban elsőként érte el az 50 százalék feletti átoltottságot.

„Szintén az elsők közt tette lehetővé a kormány májusban és júniusban a 12-18 éves korosztály oltását” – tette hozzá.    

„Emellett nyáron a Magyarországon élő külföldieknek és a külhoni magyaroknak is lehetővé tették az oltást, sőt a szomszédos országok határain élőknek is” – ismertette.

György István rámutatott: „szintén elsők közt tették lehetővé Magyarországon augusztustól a megerősítő harmadik védőoltás felvételét, és ma már a beoltottak több mint fele a megerősítő oltással is rendelkezik. Ezzel az elsők vagyunk, és ez nagy előny lehet az esetleges újabb hullámmal szemben” – mondta. Kitért arra, hogy ma már zajlik az 5-11 éves korosztály oltása is.

Az államtitkár szerint az egy éve tartó oltási programnak köszönhetően a magyarok az új évnek úgy állhatnak neki, hogy mindenki jóval nagyobb biztonságban van, és a lakosság magasan átoltott. Magyarország továbbra is vakcina alapú védekezést folytat, januárra a kormány több oltási akciót is tervez, amikor a kórházi oltópontok mellett minden járási székhelyen lesz oltás, és a háziorvosok is oltanak majd – mondta.
    

György István arra kért mindenkit, hogy aki még nem tette, mindenképp vegye fel a védőoltást, aki pedig megkapta mindkét oltását, és azóta eltelt már négy hónap, a harmadik vakcinát is adassa be saját maga, a családja és a környezete egészségének védelme érdekében.

Forrás: mti.hu

Három halálos tűzeset karácsony másnapján

Eddig három halálos kimenetelű tűzeset volt karácsony másnapján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután az MTI-vel.

Vasárnap délelőtt fél tizenkettőkor a rendőrség jelezte, hogy egy vecsési, Ady Endre utcai családi házban egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A helyszínen tűz már nem volt, de nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füstölés volt a fürdőszobában, ami halálos füstmérgezést okozott – írták.


Fél egykor Szentes külterületén gyulladt ki egy húsz négyzetméteres romos ház, amely a tűzoltók kiérkezésekor már teljes egészében égett, és a teteje is beszakadt. A tüzet egy órán át oltották, majd a romok átvizsgálásakor egy holttestet és egy szétégett gázpalackot találtak.

Negyed órával később érkezett jelzés a tűzoltóknak arról, hogy Miskolcon, a Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstöl. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba és eloltották a tüzet. A hálószobában, ahol egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren, egy holttestet találtak.

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem mindhárom tűzeset körülményeit vizsgálja.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb tragédiával végződő tűzben egyedül élő idős emberek vesztik életüket, ezért azt kérték: a család szerezzen be nekik füstérzékelőt, amely időben jelzi a veszélyt.

Forrás: mti.hu

Mérsékelték, visszavonták a riasztásokat, de éjjel ismét várható ónos eső

0

Mindenhol elsőfokúra mérsékelték vagy visszavonták a riasztásokat, de éjjel és hétfőn ismét többfelé várható ónos eső, így ismét több járásra kiadhatja a legmagasabb fokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az MTI-hez vasárnap kora délután eljuttatott veszélyjelzésében az OMSZ felhívta a figyelmet, hogy az átmeneti szünet után a déli országrészben éjjel, és hétfőn ismét jelentős mennyiségű ónos eső hullhat.

Kifejtették: „késő estig átmenetileg gyengül, több helyen megszűnik a vegyes csapadék. Késő estétől dél, délnyugat felől újabb csapadékrendszer érkezik, amely hétfőn elsősorban az ország délkeleti felét/harmadát érintheti, s ebből újabb, több milliméter ónos eső várható – kiemelten a Dél-Dunántúlon és az Alföld déli, délkeleti felén.”  

Hétfő estétől kelet, északkelet felé helyeződik a csapadék súlypontja, de hogy ez a csapadékrendszer merre terjeszkedik, még bizonytalan.

Az ónos eső veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetést hétfőre. Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, továbbá Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső veszélye miatt.

Vasárnap estig főként a Dél-Dunántúlon helyenként gyenge havazás, hószállingózás még előfordulhat, ebből számottevő hóréteg a legtöbb helyen nem alakul ki, csupán néhol lehet  maximum 1-2 centiméter hó. A késő estétől érkező újabb csapadékzóna az ország északi, északnyugati részén ismét hozhat havazást. A várható friss hó általában maximum 5 centiméternyi lehet, de lokálisan ennél több is hullhat.  

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt kérte: indulás előtt mindenki tájékozódjon arról, hogy van-e érvényben meteorológiai riasztás. Azokon a területeken, ahol narancs vagy piros riasztást adtak ki ónos eső miatt, senki ne induljon útnak – fűzte hozzá.

A szóvivő azt ajánlotta az embereknek, hogy használják a katasztrófavédelem VÉSZ nevű alkalmazását, amely ingyenesen letölthető Android és iOS operációs rendszerű mobileszközökre.

Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a met.hu címen, az aktuális útviszonyokról pedig az utinform.hu oldalon lehet tájékozódni – írta.

Forrás: mti.hu