Kezdőlap Blog Oldal 239

332 millió forint segélyt küld Magyarország a parajdi katasztrófa kezelésére

Háromszázharminckét millió forint gyorssegély érkezik Székelyföldre a parajdi katasztrofális helyzet kezelésére – közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken a Facebookon.

Nacsa Lőrinc elmondta, hogy szerdán a közmédia egész napos adománygyűjtő kampánnyal és műsorfolyammal jelentkezett. Ezen a magyar emberek összesen 166 millió forint adományt ajánlottak föl Székelyföld megsegítésére.

Orbán Viktor miniszterelnök ezután csütörtökön aláírta azt a kormányhatározatot, amiben ezt az összeget a magyar kormány megduplázza. Így tehát összesen 332 millió forint gyorssegély érkezik Székelyföldre

Pünkösdi nyitvatartással remek programokkal vár a Zsolnay Negyed

A Zsolnay Kulturális Negyed június 8-9-én, Pünkösdkor is várja látogatóit 10.00-18.00 között. A ZsöK közleményében felhívta a figyelmet a jövő heti programjaira is.

Zsolnay anno – Rózsaszín csodák
június 12. 15.00
Indulás: a Zsolnay Infopont & Shop elől (Kézműves Boltok Utcája)
Június 12-én 15 órától a különleges Rózsaszín Zsolnay kiállítást tekintjük meg idegenvezetővel, majd egy interaktív előadás keretében beszélgetünk a tárgyak történetéről, melyek egy letűnt kor emlékét őrzik. A „Kezdetben volt a rózsaszín…” Winkler Barnabás építész több mint ezer darabos magángyűjteménye a Zsolnay-gyár mindennapos használatra szánt, rendkívül változatos rózsaszínű termékeiből.

A Kodály Központ kulisszatitkai
június 13. 17.00
Kodály Központ (találkozó az aulában)
Tekintse meg idegenvezetéssel a Kodály Központ Európában egyedülálló, világszínvonalú épületét! Ha szeretnének többet megtudni a Kodály Központ színfalak mögötti életéről, ezt a felfedező sétát Önöknek ajánljuk! Idegenvezetőnket követve utazhatnak egy olyan lifttel, melyben akár egy autó is elfér. Megnézhetik, hol pihen a három gyönyörű zongoránk, ha éppen nincs, aki játszana rajtuk. Az érdeklődők bekukucskálhatnak egy zenekar próbatermébe egy igencsak szokatlan szögből. Vagy akár az épület egy olyan részébe is bepillanthatnak, mely 2010 óta is csak várja a lakóját. Sőt, több olyan helyet is meglátogatunk, melyek után a Kodály Központ világhírű vendégművészeinek helyébe is könnyen bele tudják majd képzelni magukat. Mindeközben idegenvezetőnktől megismerhetik a lenyűgöző Kodály Központ történetét, építészeti és akusztikai sajátosságait. Miből kellett 6,5 km-nyi? Miért pont 999 fős a hangversenyterem? Mi a jó akusztika titka? Sok érdekes kérdés között ezekre is választ kaphat a séta során.

Zsolnay és a szecesszió – a szecesszió világnapja a Zsolnay Negyedben
június 14.
Zsolnay Negyed
A szecesszió varázslatos világába kalauzol a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed tematikus napja, amely a szecesszió világnapjához kapcsolódva különleges élményekkel várja a látogatókat június 14-én. Az esemény betekintést nyújt a századforduló művészeti forradalmába, kiemelve a Zsolnay gyár szerepét és a korszak inspiráló alkotóit. A nap során a látogatók többféle programon vehetnek részt. Korhű ruhákba öltözött idegenvezetők vezetik végig őket a Negyed szecessziós örökségén, kézműves műhelyekben próbálhatják ki a szecessziós ékszerkészítést, továbbá egy izgalmas irodalmi beszélgetésen is részt vehetnek.

Egy hónapos hallgatás után videóban búcsúzott el Gyurcsány Ferenc

Hosszú hetek hallgatását törte meg Gyurcsány Ferenc: videóban búcsúzott a politikától.

„Mindennek rendelt ideje van, így ideje az elbúcsúzásnak is” – kezdi a Facebookra feltöltött videóban Gyurcsány Ferenc. „Jól döntöttek, amikor Dobrev Klárát bízták meg a párt vezetésével, kitűnő hazafi, kiváló vezetője lenne az országnak” – folytatta.

Kitért arra, hogy 22 évet töltött el a politikában, 15 évet ellenzékben. „Egymásra vigyázó, tekintettel lévő szabad világért kívánt mindig tenni, egy európai Magyaroroszágért” akart tenni, szerinte erre nem sokan akartak menni az elmúlt időszakban.

A politikában az igazságot erőnek hívják, de az erő múlandó

– folytatta miután elmondta, hogy egyre kevesebben támogatták már.

Elmondta még, hogy bár hozott rossz döntéseket, el is tévedhetett, de soha nem tért le a szerinte kívánatos útról. Arra is kitért, hogy nem a személyes vagyonát akarta gyarapítani a politikában. Elköszönt azoktól is, akiknek ellenérzése volt vele kapcsolata.

A politikai nyilvánosságban nem fognak velem találkozni. Magánember vagyok

– jelentette ki. Elmondta, hogy írja a regénye folytatását, amihez anyagot gyűjt, illetve neveli Dobrev Klárával közös gyermekét is. De a politikáról sem volt feleségével, sem senki mással nem akar beszélni. „Nem lehet félig elmenni, én becsuktam az ajtót” – zárta beszédét Gyurcsány.

Rosszul lett két diák Komlón, miután drogot fogyasztottak

2025. június 5-én, kedden drogfogyasztás következtében két tanuló rosszul lett a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Komlói Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén – írja a 7300.hu.

A lap beszámolója szerint az egyik diákot a kiérkező mentőknek újra kellett éleszteniük, a másik tanulóról nincs információ.

A komlói portál megkereste a Baranya Vármegyei Rendőrkapitányságot, akik válaszukban megerősítették, hogy nyomozást indítottak az ügyben. Azt írták, hogy a Komlói Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt nyomoz egy 16 éves mánfai fiú ellen. A szakértői vizsgálat, valamint az ügy körülményeinek tisztázása jelenleg is tart, ezért a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást egyelőre nem kívántak adni.

Arany fülbevalót csaltak ki egy idős nőtől Mohácson

0

Egy férfi azt állította, hogy a polgármester megbízásából pénzt és aranyat gyűjt egy emléktárgy bearanyozására. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében.

A rendőrségre bejelentés érkezett, hogy egy férfi május 27-én, Mohácson, a Mátyás utcában megtévesztéssel csalt ki értéket egy idős asszonytól.

A férfi félreállt az autójával az utcában, majd megszólította az ott sétáló nőt. Azt állította, hogy a polgármester megbízásából aranyat és pénzt gyűjt egy – a korábban Jugoszláviában harcoló katonák emlékére készülő – műtárgy bearanyozására.

A jól kitalált, és a még jobban tálalt történet hatására az idős nő átadott a férfinak egy pár arany fülbevalót 60 ezer forint értékben.

A férfi ezután két késkészletet adott az asszonynak ajándékként, azzal a megjegyzéssel, hogy azokat a támogatásért cserébe kapja a polgármestertől. A nyomozók megállapították, hogy a férfi által előadott történet egyetlen része sem volt igaz, mert a férfi szándékosan, anyagi haszonszerzés céljából vezette félre az idős asszonyt.

A rendőrök azonosították és elfogták a férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták.

Csalás vétség miatt nyomoz ellene a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Azzal védekeztek, hogy öt gyermekük van, de nem dolgoznak

„Öt gyermeket nevelünk, de nem dolgozunk”: így próbáltak magyarázkodni, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megtalálták náluk a több ezer doboz elrejtett cigarettát.

Az öt gyermek nevelésével védekező szülőket a pénzügyőrök az M1-es autópálya, Ausztria felé tartó oldaláról terelték ki.

A bolgár rendszámú járműben 2 066 doboz, különféle márkájú, bolgár cigarettát szállított egy házaspár, akik személyautójukkal éppen Franciaországba tartottak.

A járőrök kérdésére, hogy szállítanak-e jövedéki terméket, azt válaszolták: csak a megengedett mennyiséget viszik. Azonban az egyenruhások átvizsgálták a járművet, és a motortérből, a tetőkárpitok alól, a padlóból, valamint az ajtókból összesen 2 066 doboz, különféle márkájú, bolgár cigaretta került elő.

A jelentős mennyiségű cigaretta szállítmánnyal utazó házaspár, a lebukásukat követően a elmondta, hogy egyikük sem dolgozik és – saját állításuk szerint – öt gyermeket nevelnek.

A cigaretta birtoklását végül is a feleség vállalta magára, mert a férj a felelősséget áthárította.

A járőrök a több mint ötmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás. A nő akár hétmillió forint bírságra is számíthat.

A NAV pénzügyőrei az egész országban végeznek ellenőrzéseket, hogy kiszűrjék azokat a jogsértéseket, amelyek veszélyt jelentenek az emberek biztonságára, vagy az Európai Unió és tagállamainak gazdaságára.

A pécsi Pap Arnold volt a Sumo Európa-bajnokság arca, ahol bronzérmet is szerzett

0

Huszonöt éremmel zárták a magyar versenyzők a Szigetszentmiklóson rendezett Sumo Európa-bajnokságot.

A magyar szövetség beszámolója szerint a kontinensviadal vasárnapi zárónapján a felnőtt mezőnyben Berta Mike aranyérmes lett a 70 kilósok között. Pap Arnold (+115 kg) bronzérmesként zárt, akárcsak Márai Kende (92 kg), Buzás Patrik (85 kg), Gyuricza Marcell (115 kg), Szilágyi Erik (open), valamint a Baljer Kitti, Kaszás Lilla, Baljer Roxána, Kaszás Elza összeállítású női csapat. – olvashatták május 26-án közzétett írásunkban.

2025. május 23–25. között, Szigetszentmiklóson rendezték meg az idei Sumo Európa-bajnokságot Magyarországon, az utánpótlás és felnőtt korosztály számára.

A házigazda magyar válogatott mellett többek között Lengyelország, Észtország, Georgia, Görögország, Franciaország, Norvégia, Dánia, Ukrajna, Azerbajdzsán, Bulgária, Olaszország, Spanyolország, Németország, Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, Moldova és Izrael képviseltette magát a rangos eseményen.

A Pécsi Sumo Club Sportegyesületet – és egyben a pécsi sumo sportot – az idei évben is Pap Arnold képviselte, aki a nehézsúlyú kategóriában lépett a dohióra.

A Pécsi Sumo Club Sportegyesület versenyzője az első mérkőzéseit magabiztosan nyerte, azonban az elődöntőben a régi nagy rivális ukrán kiválósággal találkozott, aki egy rendkívül szoros összecsapásban legyőzte őt.

Pap Arnold ezt követően a vigaszágon folytatta szereplését, ahol kiváló teljesítménnyel a 13 fős mezőnyben végül bronzérmet nyert.

Pap Arnold számára külön megtiszteltetés volt, hogy ő lehetett a hazai rendezésű Európa-bajnokság arca: az ő alakja szerepelt többek között az esemény hivatalos logóján is.

Pécsi Sumo Club Sportegyesület oldalán olvasható közleményben arról is írnak, hogy ez az elismerés nemcsak Pap Arnold személyes sikere, hanem a pécsi sumo sport országos jelentőségét is jelzi.

Elhunyt a felborult kamion sofőrje

0

Éjszakába nyúlóan ért véget annak a közlekedési balesetet szenvedett kamionnak a mentése, amelyik csütörtök délután a 8-as főúton Sóly közelében borult fel. A földet szállított kamion vezetője még a helyszínen az életét vesztette.

A közlekedési baleset után egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járműből, aki később, még a helyszínen az életét vesztette.

A tetejére borult a járműből feszítővágóval, feszítőhengerrel és több más eszközzel szabadítottak ki egy embert a veszprémi hivatásos tűzoltók. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán.

Baranya vármegyét sem kerülték el tegnap a közlekedési balesetek. Pécsi, szigetvári és mohácsi egységeket is riasztottak csütörtök délelőtt a közúti balesetekhez. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán található közleményben.

A reggeli munkába közlekedés idején két személyautó ütközött össze pár perccel fél nyolc után Pécsett, a Hunyadi János utcában. A két autóban összesen hárman utaztak, senki sem sérült meg. A pécsi hivatásos tűzoltók mindkét gépjárművet átvizsgálták, illetve értesítették a közútkezelőt az útra folyt olaj és szétszóródott törmelék miatt. Az útszakaszon kezdetben teljes lezárás volt érvényben, majd rendőri irányítás mellett, félpályán közlekedhettek az arra járók.

Sokkal rosszabbul járt az a járművezető, aki az autójával lesodródott az útról, árokba hajtott és ott a tetejére borulva állt meg a 6-os főúton, Nagypeterd és Botykapeterd között csütörtök délelőtt nyolc órakor. Az esethez a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszín biztosítását látták el. A forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán haladhatott. A mentőszolgálat munkatársai az autóban egyedül utazó sofőrt helyszíni ellátást követően további vizsgálatok céljából kórházba szállították.

Fotó forrása: baranya.katasztrofavedelem.hu

Negyed tízkor két személyautó ütközött össze Mohácson, a Kossuth Lajos utcában. Az autókban hárman utaztak, közülük a mentősök egy embert szállítottak kórházba. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket és biztosították a helyszínt. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/8-as Főút Hírei/Balesetek megelőzése csoport

Ginkgo biloba fával a még zöldebb pécsi kórházért

0

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ idén áprilisban elnyerte a Magyar Kórházszövetség Zöld Kórház-díját. Az elismerést egy ginkgo biloba fa elültetésével tették teljessé, ami a Rákóczi úti telephelyet ékesíti majd ezután. – olvasható a Pécsi Tudományegyetem online magazinjának az oldalán.

A PTE Klinikai Központ több díjat és elismerést is elnyert a Magyar Kórházszövetség legutóbbi, Mátraházán tartott áprilisi kongresszusán. Így került Pécsre többek között a Jósa István Kórházszervezési Innovációs Díj, két klinikai osztály is Családbarát Kórházi Osztály címet nyert, valamint a Zöld Kórház Díjjal a PTE KK-n folyó környezetvédelmi tevékenységet ismerték el – vízgazdálkodás kategóriában és az összesített megmérettetésben egyaránt díjazott lett a Klinikai Központ. Az igazán megtisztelő díj részeként egy páfrányfenyő-facsemetét ültettek el 2025. június 3-án délelőtt a Rákóczi úti telephelyen.

A ginkgo biloba vagy páfrányfenyő ősi fafaj, sajátos leveléről már sokan ismerik. A páfrányfenyő akár 20-35 méteresre is megnőhet. A ginkgo biloba érdekes tulajdonsága, hogy csak 25 évesen fordul termőre, viszont akár ezer évig is élhet. Pontosan ezért a tulajdonságáért szokták az élet fájának is nevezni. Ráadásul a fa levele és magja egyaránt használatos a gyógyításban, a magyar gyógyszerkönyvben is megtalálható. Természetesen a most elültetett facsemete csupán látványában segíti a járókelők, orvosok, szakdolgozók, betegek és hozzátartozók mindennapjait, de szimbolikus jelentése szorosan kapcsolódik a Zöld Kórház Díjhoz.

A Pécsi Tudományegyetem részeként a Klinikai Központ számára is fontos a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem.

A ginkgo biloba facsemetét Dr. Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke és Zalay-Cseresznyés Tímea, a PTE Kancellária Üzemeltetési és Beruházási Igazgatóság igazgatója ültette el a Rákóczi úti telephely „K” épülete mellett, ahol a díjhoz kapcsolódó emléktáblát is elhelyezték.

Forrás: univpecs.com

Pünkösdi nyárindító koncerttel indul a kozármislenyi nyár

0

A pünkösdi hosszú hétvége szombatján indul útjára Kozármislenyben egy igazán páratlan koncerttel a Kozármislenyi Művelődési Központ „Mislenyi nyár” című nyárindító koncertje a Művelődési Központ melletti kellemes, ligetes, látványtavas környezetben.

A kozármislenyi nyárindító koncerten 2025. június 7-én, szombaton 17 órakor fellép Magyarország legnagyobb taglétszámú kórusa, a Mindenki Kórus.

A koncert látogatása ingyenes!

Kozármislenyben a pünkösdi hétvégét jelentősen meghosszabbították, hiszen, ahogy azt a hétfői írásunkban már olvashatták nulladik napként 2025. június 5-én, csütörtökön 17 órakor a Kozármislenyi Tájházban a Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált és támogatott ASzakkör program harmadik ciklusát zárták egy impozáns, szakköri tevékenységeket záró kiállítás megnyitásával. A kozármislenyi ASzakkör munkáit bemutató kiállítás 2025. június 30-ig tekinthető meg a Kozármislenyi Tájházban!

Pénteken pedig a bátrakat várták a Kozármislenyi Művelődési Házba, ahol véradásra várták a szervezők a felnőtt lakosságot, mert a vér, és a véradó a nyári melegben is életet ment!

Szombaton pedig már átveszi az igazi nyári, felhőtlen szórakozás a helyét a Kozármislenyi Művelődési Központ közvetlen környezetében.

Hallgassák meg Szentgyörgyváry Péternek, a Kozármislenyi Művelődési Központ vezetőjének beharangozóját: