Kezdőlap Blog Oldal 251

Ezüstéremmel írta tovább hihetetlen sztoriját Mihályvári-Farkas Viktória a nyíltvízi úszó Eb-n

Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságának csütörtöki 5 kilométeres versenyében. Az élete első nyíltvízi világversenyén résztvevő úszó tegnap 10 km-en aranyérmet nyert. A szám másik magyar versenyzője, Juhász Janka a 12. lett.

Az már szerdán eldőlt, hogy az olimpiai ötödik Fábián Bettina egy kisebb sérülés miatt nem indul el a rövidebb távon. Két honfitársa viszont ezúttal is remekül kezdett, mindketten a legjobbak között tempóztak a verseny háromnegyedéig. A hosszú hajrában egy rövid időre úgy tűnt, Mihályvári-Farkas ezúttal nem szólhat bele az érmekért zajló küzdelembe. Azonban az utolsó 200 méteren robbantani tudott, aminek köszönhetően ellépett riválisaitól és magabiztosan zsebelte be az ezüstöt.

A számot az olasz Ginevra Taddeucci nyerte, aki egy nappal korábban Mihályvári-Farkas mögött volt második.

Az élete első nyíltvízi világversenyén szereplő Mihályvári-Farkas a második magyar női versenyző, aki két egyéni számban is dobogóra állhat Európa-bajnokságon, 1997-ben ez Kovács Ritának sikerült.

Ráomlott a hegyoldal egy svájci falura – VIDEÓ

Hatalmas gleccserdarab szakadt le szerdán a svájci Alpokban, amely kőtörmeléket is magával sodorva zúdult egy korábban kiürített falura – írja a 24.hu.

„Hihetetlen mennyiségű anyag zúdult le a völgybe” – mondta Matthias Ebener, a helyi hatóságok szóvivője. És valóban, ez látható azon a videón is, ami a közösségi médiában terjed:

A hírek szerint a falu házai súlyos károkat szenvedtek, de személyi sérülésről egyelőre nem kaptak jelentést.

A Svájc déli részén lévő, háromszáz lakosú Blattent még május 19-én evakuálták, miután a fölötte magasodó hegyről sziklaomlás fenyegette a falut. Pár nappal később volt is egy földcsuszamlás, de akkor még a falu megúszta a dolgot, a törmelék nagy része a gleccseren halmozódott fel. Ezt aztán a gleccser nem bírta, így a törmelékkel együtt újabb pár nappal később a falura zúdult.

Újabb negatív rekord: soha nem született még olyan kevés gyerek, mint áprilisban

Az előzetes adatok szerint 2025 áprilisában 5323 gyermek született, és 9565-en haltak meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 14, a házasságkötéseké 5,4, a halálozásoké 2,3 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel. A természetes fogyás a 2024 áprilisi 3618-cal szemben 4242 fő volt.

2025 februárjáig soha nem fordult elő az, hogy kevesebb mint 6000 gyerek szülessen. Azóta viszont minden hónapban így történt, az áprilisi abszolút negatív rekord lett.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,28, egy évvel korábban 1,37 volt. A teljes termékenységi arányszám azt fejezi ki, hogy egy nő élete folyamán hány gyermeknek adna életet az adott év kor szerinti születési gyakorisága mellett. Egy ország népességszáma fenntartható, ha teljes termékenységi arányszáma eléri a 2,1-et.

Kilenc autó ütközött össze az M7-es autópályán

Kilenc gépkocsi ütközött össze csütörtök reggel az M7-es autópályán. A baleset a sztráda Letenye felé vezető oldalán, Pákozdnál történt, forgalomkorlátozásra kell számítani – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

A közlemény szerint a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre.

Az Útinform azt közölte, hogy az 53-as kilométernél történt baleset miatt több kilométeres a torlódás.

Saját kapusával ütközött a 18 éves focista, belehalt a sérüléseibe

Hihetetlen tragédia történt a cigándi utánpótlás focicsapat epőző mérkőzésén. A 18 éves Kiss Máté saját kapusával ütközött úgy, hogy pár nappal később belehalt a sérüléseibe.

„Ma délelőtt elhunyt ifjú játékosunk, Kiss Máté, akit Cigánd Város Önkormányzata és a Cigánd Sportegyesület saját halottjának tekint. Az eset felfoghatatlan! Osztozunk a család fájdalmában, emlékedet örökké őrizni fogjuk. Nyugodj békében, Máté! Soha nem feledünk!” – olvasható a Cigánd Facebook-oldalán.

A fiatal játékos a Felsőzsolca-Cigánd U19-es bajnoki első félidejében saját kapusával ütközött. Olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy bár a kórházban megműtötték, nem tudták megmenteni.

Kiss a hétvégén, a Debrecen második csapata ellen aratott 3-2-es győzelem alkalmával debütált az NB III-bas felnőttcsapatban.

A Borsod Online azt írja, a Felsőzsolca a Mezőkeresztes elleni felnőttmeccsen adománygyűjtést szervez a gyászoló szülők megsegítésére. A mérkőzés teljes bevételét is nekik ajánlja fel.

kép: Facebook

Három napig teljesen leáll az MBH Bank

Egy nap részleges és három teljes bankszünnapot rendelnek május végétől az MBH-nál.

Az MBH Bank informatikai rendszereinek korszerűsítése érdekében 2025. május 30-án részleges bankszünnapot, 2025. május 31. és június 02. között pedig egybefüggő teljes bankszünnapokat tart – írja a pénzintézet közleményében.

A bankfiókok 2025. május 30-án (pénteken) a megszokott nyitvatartási időben fogadnak ügyfeleket. A fiókok 2025. június 2-án (hétfőn) zárva tartanak. Ezen időszakban a leállás a bankfiókok nyitvatartása mellett érinti többek között, az elektronikus csatornák elérését az átutalási megbízások teljesítését, valamint a befektetési szolgáltatások elérését.

Az azonnali átutalási kérelmek fogadása és indítása, a fizetési kérelmek fogadása és indítása, valamint a másodlagos azonosító rögzítése, meghosszabbítása, törlése 2025. május 30. 22 óra és 2025. június 02. 24 óra között szünetel.

Erős, olykor viharos szél dominálja majd a csütörtöki időjárást

Szerdáról csütörtökre virradóra északnyugat felől záporok érik el a térséget, de jelentős csapadékra nem kell számítanunk. Az északnyugati szél nagy területen kap erőre élénk, olykor erős lesz. A hajnali minimumhőmérséklet 13 és 15 fok között alakul. Délelőtt felhőátvonulásokra kell számítani, csapadék már nem várható. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz, a legerősebb lökések 55 és 65 km/h között lehetnek.

Délután folytatódik a szeles idő, erős, olykor viharos lesz a légmozgás. A hőmérséklet 20 és 22 fok között alakul, de a szél miatt hőérzetünk jelentősen csökkenhet. Az ég változóan felhős lesz, kis eséllyel kialakulhat gyenge zápor is. Az északnyugati szél estig élénk, olykor erős lesz, majd fokozatosan veszít erejéből. Estére átmenetileg csökken a felhőzet, kiderül az ég. A hőmérséklet 15 fok alá hűl.

Pénteken a hajnali órákban északnyugat felől egy lassan mozgó felhősáv éri el térségünket, erősen felhős, borult lesz az ég. A hajnali minimumok 11 és 13 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél kezdetben mérsékelt lesz. Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő, az északnyugati szél nagy területen élénkül meg. Csapadék nem várható.

Forrás: Meteo Mecsek

Törött lábbal és égési sérülésekkel vittek kórházba egy eszméletlen kisbabát Jászkiséren

Eszméletlen állapotban vittek kórházba egy alultáplált tíz hónapos kisbabát Jászkiséren. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak küldött közleményében azt írta, hogy az orvos számtalan sérülést talált gyermeken.

A gyanúsítottak élettársakként laktak együtt a tíz hónapos közös gyermekükkel Jászkiséren. A baba május 20-án elvesztette az eszméletét, ezért kórházba kellett szállítani. Ekkor derült ki, hogy milyen borzalmas dolgokon eshetett át az utóbbi időben a kisbaba.

A gyermeket ellátó orvos többszörös sérülés és fertőzés nyomait tapasztalta a gyermeken, így például mindkét lábán törések nyomait. Emellett különböző bőrfelületeken fertőzést, illetve több helyen égési sérüléseket, valamint azt is megállapította, hogy a gyermek alultáplált.

A gyanúsítás szerint a szülők huzamosabb ideje nem vitték orvoshoz a kicsit a sérüléseivel, és az egészségügyi panaszaival. Nem látták el megfelelően, nem gondoskodtak róla, még csak nem is fürdették rendesen. Azaz olyan súlyosan megszegték a szülői feladatokból eredő kötelességeiket, hogy azzal veszélyeztették a gyermek testi épségét és egészségét.

A Jászberényi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indítványozta a szülők letartóztatását. Az ügy jellegéből adódóan feltehető ugyanis az, hogy a szülők befolyásolnák a tanúkat, vagy tovább folytatnák a cselekményüket.

Képünk illusztráció!

Pécsre is ellátogat az ország egyik legnépszerűbb női podcastje élőben

Az Egy ritmusban podcast viharos sikere után, most végre megelevenedik a nézők előtt, június 10-én, Pécsett a Zsolnay Negyedben, az E78 Koncertteremben. Az Egy ritmusban Ábel Anitával – Élőben vendégei Farkasházi Réka, Dobos Evelin, Fehérvári Dóra és Holdampf Linda lesznek.

Ábel Anita elárulta, hogy honnan jött az Egy ritmusban Ábel Anitával – Élőben ötlete, és hogy miben lesz ez más, mint a podcast „Onnan jött az országjárás ötlete, hogy egy-egy adás után a kommentszekcióban valódi kommunikáció, izgalmas, tartalmas beszélgetések alakultak ki. Mindenkinek volt hozzáfűznivalója, saját tapasztalata. Álmodtunk egy nagyot a csapattal, hogy ezt az élményt megelevenítjük, és elvisszük azokba a vidéki városokba, ahonnan a legnagyobb érdeklődést kaptuk. A terveink szerint interaktív élményt adunk az embereknek, ők döntenek arról, hogy kettő közül melyik témát fejtsük meg. Kíváncsian várom, hogy mit választ a közönség, akiket bevonunk egy improvizációs játékba is. Úgy gondoltuk, hogy kibővítjük az asztaltársaságot arra a többszáz emberre, akik eljönnek, és egy közös élményt hozunk létre velük együtt. Nagyon fontos, hogy ezeknek a műsoroknak a közönség is a részese legyen” – mondta Ábel Anita.

„Az én korosztályomnak kevés podcast szól. Azt hiszem, hogy a siker kulcsa az, hogy a mi podcastunk minden életkornak szól. Ez élőben is így lesz. Minden generáció képviselteti magát, fantasztikus nők lesznek a vendégeim, ismertek és szakértők egyaránt. Olyanok, akik már szerepeltek a podcastben is. Ráadásul ezek ugyan női témák, de úgy gondolom, hogy az előadás jó szórakozást nyújthat férfiaknak, férjeknek, apáknak is. Boldog vagyok, hogy megvalósul ez az álom” – tette hozzá a műsor háziasszonya.

Rasovszky Kristóf aranyérmes 10 kilométeren a nyíltvízi Európa-bajnokságon

Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert az olimpiai távon, 10 kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szerdai nyitónapján a horvátországi Stari Gradban. Ezzel a mai napon mindkét versenyen magyar aranyérem született, hiszen a nők versenyét Mihályvári-Farkas Viktória nyerte meg.

Az első kör végén Betlehem Dávid és Rasovszky haladt az első két helyen, és ez egészen addig így volt, amíg a címvédő Gregorio Paltrinieri meg nem előzte őket. A negyedik körben a 2016-ban medencében 1500 gyorson olimpiai bajnok olasz úszó harmadikként, Betlehem negyedikként tempózott, Rasovszky újra vezetett, majd a francia Sacha Velly került az élre. Ő sem sokáig vezette a mezőnyt, mivel Rasovszky visszaelőzte, és végül 1:47:23.68 óra alatt teljesítette a hatszor 1666 méteres távot.

Az FTC veszprémi születésű és nevelésű sportolója tavaly a párizsi olimpián és a dohai világbajnokságon is megnyerte a 10 kilométeres számot. Az olimpiai bronzérmes Betlehem végül a tizedik, a junior világbajnok Kovács-Seres Hunor a huszadik helyen végzett.

Képünk illusztráció!