Kezdőlap Blog Oldal 253

Több mint kétmilliárd használt terméket váltottak vissza a MOHU REpont indulása óta

Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül. Ez jól példázza azt, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt- közölte a MOHU kedden az MTI-vel.

Kiemelték, becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra.

A már nemzetközi szinten is bizonyított visszaváltási rendszernek, azaz DRS-nek köszönhetően a visszagyűjtés mértéke jelentősen megnőtt. Ez nemcsak a környezetre gyakorol pozitív hatást, hanem lehetővé teszi az értékes nyersanyagok hatékony újrahasznosítását is. Több mint 3000 ponton automata, 1700 ponton pedig kézi visszaváltó pont áll a fogyasztók rendelkezésére.

A visszaváltási díjat továbbra is a boltokban levásárolható kupon formájában kérik a legtöbben. Több mint 80 százalék ezt a lehetőséget választja, így eddig több mint 80 milliárd forintot kértek úgy vissza a vásárlók, hogy azt akár rögtön a boltban levásárolhassák.

A MOHU saját fejlesztésű REpont applikációján keresztül a felhasználók mintegy 15-20 százaléka utalja a bankszámlájára a palackokért járó összeget. Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel – ismertették a közleményben.

A MOHU célja, hogy Magyarország elérje az EU által előirányzott 65 százalékos újrahasznosítási arányt, valamint 10 százalék alá szorítsa a hulladéklerakás mértékét. E célok elérése érdekében a visszaváltási rendszeren túl több beruházást is indít, többek közt új, korszerű hulladékudvarokat épít országszerte. Fel fog építeni egy 360 ezer tonna kapacitású hulladékhasznosító üzemet, megnégyszerezi a textilgyűjtő konténerek számát, és egymillió szelektív kukát oszt ki ingyen.

Pécs főterén fagyizott előadás előtt Pokorny Lia

Pécsen játszik ma Pokorny Lia, a Kodály Központban adja elő a saját maga által írt színdarabját, A majdnem tökéletes boldogság receptjét.

Ennek kapcsán pedig egy igazán különleges fotót is megosztott a színésznő, amin láthatóan jól érzi magát fagyizás közben Pécs főterén.

„Diós. Epres. Pisztáciás. Csapatfagylalt. Halló, Pécs, megjöttünk a nyárba…” – írja a poszt mellé. A fagyizásra próba előtt került sor Pokorny leírása alapján, ugyanis este hétkor jön az előadás.

A leírás szerint A majdnem tökéletes boldogság receptje egy „improvizációval és interaktivitással fűszerezett érzelmi hullámvasút”.

Négy hónapos küzdelem után 19 évesen elhunyt Czenki Márk kézilabda bíró

19 éves korában, tragikus balesetben elhunyt Czenki Márk NB II-es kézilabda-játékvezető – írja honlapján a Magyar Kézilabda Szövetség.

A közlemény szerint Czenki Márk 14 évesen tett játékvezetői vizsgát Szombathelyen. 16 évesen már NB II-es felnőttmérkőzéseken működött közre társával, Buchesz Dáviddal.

Czenki Márk 2025. január 25-én szenvedett közúti balesetet, négy hónapos küzdelem után végül május 25-én adta fel a teste a küzdelmet. „Halála nagy veszteség a hazai kézilabdás család és a játékvezetői közösség számára is. Emlékét megőrizzük! Temetéséről később intézkednek” – fogalmaz az MKSZ közleménye.

Fotó: MKSZ

Három nap alatt több mint 2500 kerékpáros és motoros ellen indult eljárás

Három nap alatt összesen 2532 kerékpáros, illetve motoros ellen indult eljárás az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata „2Wheelers” elnevezésű fokozott ellenőrzésén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, május 21-23 között országos akciót tartott a motorosok és a kerékpárosok ellenőrzésével a rendőrség. Elsősorban a láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát, a világítóberendezéseket és működőképességüket, valamint a hatósági jelzés előírásnak megfelelő használatát ellenőrizték.

A tájékoztatás szerint 2139-en közlekedési szabályszegéseket követtek el. 275 alkalommal nem használtak világítást, 74-en bukósisak nélkül vettek részt a közúti forgalomban, 23-an nem használtak hatósági jelzést, 21-en pedig fényvisszaverő ruházat nélkül közlekedtek.

Bokrétaavatón ünnepelték a BAT új pécsi gyártócsarnokának beruházását

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése. Ezzel a világ egyik legnagyobb nikotinpárna-gyártó központjává válik a cég telephelye – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A 7500 négyzetméteres létesítmény jelentősen növeli a BAT dohánymentes nikotinpárnáinak gyártási kapacitását. A fejlesztéssel pedig 450 új munkahelyet teremt a vállalat a régióban, és tovább erősíti a pécsi gyár stratégiai szerepét a BAT globális ellátási láncában. Kiemelték, hogy a Pécsen készült termékeket jelenleg is több mint 40 országba exportálják világszerte.

„Az üzem gyártástechnológiája az innováció legmagasabb szintjét képviseli és a BAT globális hálózatán belül a pécsi gyár valódi kiválósági központtá válhat” – idézték a közleményben Shabab Alit, a BAT Hungary termelési igazgatóját.

A közlemény szerint a BAT több mint 48 000 munkavállalót foglalkoztat világszerte, és 2024-ben 25,9 milliárd font árbevételt és 11,9 milliárd font működésből származó korrigált profitot termelt. A BAT a magyar piacon a BAT PD révén van jelen, amely az 1912 óta termelő pécsi dohánygyár felvásárlásával jött létre 1992-ben.

A pécsi termeléssel 1200 embernek munkát biztosító BAT PD három éve jelentette be, hogy átalakítja a pécsi dohánygyár termelését. Világszerte megnőtt a kereslet az újgenerációs termékek, így a dohánymentes nikotinpárnák iránt.

A cég tavaly áprilisban közölte, hogy új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen. Az elmúlt években a vállalatcsoport mintegy 40 milliárd forintot fordított a pécsi termelés fejlesztésére. A hazai működés fontos mérföldköve volt az a 7,5 milliárd forintos beruházás, amelynek eredményeként 2019-ben megkezdhette működését a nikotinpárnagyár.

A BAT PD nyilvánosan elérhető legutóbbi kimutatásai szerint 2023-ban csaknem 201 milliárd forint árbevételt ért el 11,1 milliárd forint nyereség mellett. Egy évvel korábban 194,6 milliárd forint bevételt és 11,2 milliárd profitot szerzett.

Képünk illusztráció!

Ömlik a Korond-patak a parajdi sóbányába, kritikus a helyzet

Az éjszakai esőzések és a Korond-patak vízhozamának megnövekedése miatt ismét kritikussá vált a parajdi sóbánya helyzete – mondta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Facebookon.

Bíró szerint olyan jelentős szintre emelkedett a Korond-patak vízhozama, hogy a hordaléka megsértette a védőfóliát, amivel eddig biztosították, hogy ne folyjon be a patakvíz a bányába, és ismét ömlik be a víz.

„A legrosszabb dolog az, hogy tehetetlen mindenki, mert ekkora mértékű és mennyiségű vizet a helyiek sem láttak az elmúlt 30 évben. Ez valószínűleg oda fog vezetni, hogy pár órán belül elönti a bányát a víz”

– mondta Bíró Barna Botond.

A Kolozsvári Rádió Facebook oldalán egy videót is közzétettek a helyzetről:

A posztban arról írnak, hogy a következő 24 órában várhatóan a sóbánya mind a 7 szintje megtelik vízzel. Ha a bánya megszűnne, az több száz munkahelyet sodorna veszélybe, ahogy a turizmus is jókora csapást szenvedne.

Bíró szerint a megyei tanács egyeztetett a bánya vezetőségével. Arra kérték őket, hogy a turizmus és a termelés miatt minél előbb állítsák vissz a bánya működését. Hangsúlyozta, hogy egyelőre meg kell várni, hogy elvonuljon a víz és felmérjék, hogy mekkora a kár.

Forrás: Transtelex

Csalók ígérnek korlátlan utazást a Tüke Busz nevében

Hamis profil mögé bújva kínálnak a magyarországi közösségi közlekedést bonyolító cégek nevében kedvezményes havidíjért cserébe díjmentes utazást.

A Tüke Busz Zrt. közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi médiában a „Tömegközlekedés Pécs” adathalász oldalon magát a Tüke Busz Zrt.-nek álcázva tevékenykedő hamis kedvezményt kínálnak. 958 Ft-ért 6 hónapra szóló ingyenes utazást ajánlanak a pécsi közösségi közlekedés autóbuszain. A posztnak természetesen egyetlen szava sem igaz, az üzemeltetőnek csak az adataink kellenek és a pénzünk.

A Tüke Busz Zrt. hangsúlyozza: soha nem értékesített ilyenfajta kedvezményes utazásra jogosító bérletet. Arra figyelemztetik az utasokat, hogy ne kattintsanak a felkínált linkre és soha ne adják meg személyes adataikat kétes eredetű oldalakon! A Tüke Busz Zrt. járataira érvényes mobiljegyeket és mobilbérleteket megbízható, valós értékesítési csatornán, kizárólag a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és viszonteladói partnerhálózatában vagy a MÁV Jegyértékesítő Rendszerében lehet megvásárolni.

Nőtt a bűncselekmények száma Komlón a rendőrség beszámolója szerint

Közzétette 2024-es évi beszámolóját a Komlói Rendőrkapitányság. Ez alapján tavaly valamennyivel több bűncselekményt követtek el a városban, mint az azt megelőző évben – írja a 7300.hu.

Az előző évhez képest 2024-ben a regisztrált bűncselekmények száma 354-ről 395-re emelkedett. A növekedést a garázdaságok és az ehhez kapcsolódó testi sértések, a rablások valamint az online térben elkövetett csalások számának növekedése okozta. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma ugyan csak kettővel, de szintén nőtt 94-ről 96-ra.

A komlói portál részletei a bűncselekmények típusa szerint is a számokat. Eszerint a testi sértések száma 23-ról 33-ra, míg a súlyos testi sértések száma 8-ról 12-re nőtt a városban. Kiskorú veszélyeztetése mindkét évben 6 esetben történt, miközben a lopások száma eggyel csökkent, összesen 62 ilyen eset volt. Felére esett vissza a kábítószerrel kapcsolatos törvénysértés, míg némileg meglepő módon mindössze két autólopás történt. Jelentősen több volt viszont a lakásbetörés 2023-hoz képest: az akkori 8 esetet 19 követte 2024-ben.

Ami mindenképpen jó hír, hogy emberölés, halált okozó testi sértés és embercsempészet miatt sem indult büntetőeljárás tavaly Komlón. A teljes beszámoló ide kattintva érhető el.

Óriási az igény a nyári szezonális munkavállalók iránt

A nyári szezon közeledtével ismét a mezőgazdaság, a vendéglátás és az élelmiszeripar területén mutatkozik a legnagyobb kereslet a szezonális munkavállalók iránt. Ez a WHC Csoport, Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatójának friss piaci körképéből derült ki. Az előző évekhez hasonlóan a Balaton és a Velencei-tó térsége kiemelkedően aktív régióként jelenik meg a szezonális foglalkoztatás térképén.

A cég közleménye szerint a nyári időszakban hagyományosan kulcsszerepet játszó gazdasági ágazatok idén is jelentős munkaerőigénnyel néznek szembe. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2025 első negyedévére vonatkozó adatai szerint a foglalkoztatottság továbbra is magas szinten áll. Így a munkáltatóknak aktívan kell keresniük a rendelkezésre álló munkaerőt, különösen az időszakosan megnövekvő igények kielégítésére.

A munkáltatói előrejelzések alapján idén a legnagyobb kereslet a mezőgazdasági szezonális munkakörök iránt mutatkozik, ahol a munkaerőigény jellemzően sürgős és folyamatos. Ezekben a munkakörökben továbbra is jellemző az egyszerűsített foglalkoztatás, amely rugalmas keretet biztosít mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal számára. A WHC előrejelzése szerint 2025-ben 5 százalékos bérnövekedés várható ebben a szegmensben. A mezőgazdasági szektor továbbra is küzd a demográfiai kihívásokkal és a fiatalabb generációk alacsonyabb érdeklődésével.

A nyári szezonra készülve a vendéglátóiparban is fokozott a munkaerő-kereslet: szobaasszonyok, udvarosok, londínerek és szakácsok iránt folyamatos az igény. A szektor egyik legnagyobb kihívása továbbra is a kisegítő személyzet pótlása, ezekre ugyanis nehéz jelentkezőket találni. A belföldi turizmus várhatóan az idei szezonban is erős lesz, ami tovább növelheti a szakképzett és betanított munkaerő iránti keresletet.

A bérezés tekintetében nem várható jelentős kiugrás a vendéglátásban sem: a WHC előrejelzései alapján a munkabérek jellemzően 6-8 százalékkal emelkednek a tavalyi évhez képest. Ez a béremelkedés segíthet a munkavállalók megtartásában, de a munkaadók számára a versenyképesség kulcsa egyre inkább a minőségi munkakörülmények, a rugalmas beosztás és a támogató vállalati kultúra biztosítása lesz.

Szerelmi átverés elkövetői ellen emeltek vádat Pécsen

Egy idős német férfitól szerelmet színlelve pénzt kicsaló, korábban Németországban elítélt nő és bűntársai – férje és sógora – ellen emeltek vádat Pécsett. Különösen nagy kárt okozó csalással és pénzmosással vádolják őket – közölte a Pécsi Járási Ügyészség az MTI-vel.

A nő 2021-ben Olaszországban ismerkedett meg az idős német férfivel, akinek szexuális szolgáltatást ajánlott. Ezt követően a nő és a sértett többször találkoztak Olaszországban, Németországban, illetve Magyarországon is.

A nő még ugyanazon év nyarán férje utasításai alapján hamisan azt állította a sértettnek, hogy egy rokona súlyos beteg és sürgős szervátültetésre van szüksége. Atranszplantáció költségét 230 ezer euróban határozta meg.

Az idős német férfi 2021 júniusában Magyarországra utazott. Itt a nő az egyik klinika elé találkozót szervezett számára a rokona állítólagos kezelőorvosával. A becsapott férfi el is hitte a magát orvosnak kiadó, fehér köpenyt viselő embernek a transzplantáció szükségességét. Így aztán átutalt 231 ezer eurót a nő számlájára.

Az összeg elsőre nem érkezett meg, mert a német pénzintézet jelzése alapján a hatóságok zárolták a nő bankszámláját. A nő ezután férje utasításai alapján újbóli próbálkozásra kérte a német férfit, a tranzakció így teljesült.

A kicsalt pénzt a nő felvette, ezt követően a férjével, illetve sógorával több ingatlant is vásároltak belőle.

A nőt Németországban már elítélték az ügyben. A magyar vádhatóság a férjet különösen nagy kárt okozó csalás és pénzmosás, míg testvérét pénzmosással vádolja.