Mint minden évben, idén is – pontosítva július 22-én, csütörtökön – megrendezésre kerül az ország több pontján, köztük Pécsett is, a 2021-es Pont Ott Parti, vagyis a ponthatárváró buli.
Ekkor a fiatalok együtt izgulhatnak, azon vajon felvették-e őket a kívánt egyetemre vagy sem. Majd a megfelelő időben, ami idén este 20:00-kor lesz, a felvi.hu mindenkit SMS formájában értesít az eredményről.
Most megmutatjuk, mekkora élménnyel lehet gazdagodni, az esemény részvételével, milyen programokra lehet számítani aznap:
Ezenfelül a Pécsi Tudományegyetemről egyes karok, valamint különböző cégek is kitelepülnek. A 2021-es felvételivel kapcsolatos bővebb információkat itt találjátok.
Mindenkinek sok sikert kívánunk, illetve bízhatni szeretnénk azokat, akiknek esetleg nem az eltervezett módon történne a nagy bejelentés, hogy elkeseredni semmiképpen nem ajánlatos, hiszen, ahogyan a mondás is tartja, minden okkal történik.
Hatalmas győzelmet aratott nemzeti együttesünk Oroszország ellen a szlovéniai Európa-bajnokság döntőjében.
A magyar csapat nyerte meg az U-19-es női kézilabda-Eb-t. A döntőben Oroszország ellen játszottak, és az első félidő végén már 6 góllal vezettek, a végső eredmény pedig 22-31 lett.
Mérai Maja bekerült a torna All Star-csapatába, míg Kajdon Blankát nemcsak a döntő, hanem az Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztották!
Női U19-es Európa-bajnokság, Celje, Szlovénia Döntő: MAGYARORSZÁG-OROSZORSZÁG 31-22 (17-11)
Az idegenforgalmi szezonban Siófok lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a Petőfi sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, a társszervekkel, valamint a polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. A bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a folyamatosan korszerűsödő térfigyelő-kamerarendszer is.
Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 17-én 20 óra és július 18-án 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.
A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Két fővel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban két elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek. – írja a police.hu
A juttatás 2022 elején, kizárólag a rendőröknek és a katonáknak fog járni. Továbbá rajtuk kívül, azok akik a pandémia alatt segítettek, mint például a tűzoltók, azok nem részesülnek a pénzből.
A félévi fizetésnek megfelelő összeget hagyományosan a fegyveres testület tagjai kapják, a háromévente esedékes pluszpénz 2023-ban járna legközelebb, de a miniszterelnök június elején bejelentette, hogy a kifizetést előrehozzák 2022 első hónapjaira. Ezt a Belügyi és Rendőrségi Érdekegyeztető tanács ülésről készült, júliusi szakszervezeti tájékoztató is megerősíti.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai közúti ellenőrzésen több száz doboz adózatlan cigarettát találtak.
A pénzügyőrök az M1-es autópálya ácsi szakaszán ellenőrizték azt a járművet, aminek oldalkárpitjában és az üléseknél hatszáz doboz csempészcigarettát találtak. A sofőr a dohány származását nem tudta igazolni.
Gönyűnél a NAV munkatársai Thorral, a szolgálati kutyával egy teherautót ellenőriztek. Thor a járműben lévő fából készült fekhelynél jelzést adott, ahonnan kétszázhatvan doboz adózatlan füstölnivaló került elő.
A másfélmillió forint értékű jövedéki terméket lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak.
Tájékoztatás a határátlépés általános szabályairól. (For English link open article)Frissítve 2021. július 16-án.
A polgári légijárművel történő beutazás esetét kivéve Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia területéről állampolgárságtól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül járványügyi korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarország területére, azonban a beutazás egyéb, általános feltételeivel (pl. érvényes úti okmány) rendelkezni kell.
Ukrajna irányából, illetve légi úton történő beutazás esetén az alábbi szabályok az irányadóak:
Rendelkezem Magyarországon beadott COVID-19 oltás igazolásával. Mentesülök-e a 10 nap kötelező házi karantén alól, amikor Magyarországra hazautazom?
Nem. Az oltás felvételének igazolása önmagában nem elegendő. A karantén-kötelezettség alóli mentességhez védettségi igazolványt eredetben vagy az azzal egyenértékű (mobil) applikáción keresztüli adatot kell bemutatnia.”
«В мене є довідка про мання мною в Угорщині вакцини проти COVID-19. Чи звільняюся я від обов»язкового карантину в разі повернення до Угорщини?»
Ні. Сама довідка про вакцинацію є недостатньою. Для звільнення від карантину Вам необхідно надати оригінал посвідчення про імунітет або представити рівнозначні йому дані через мобільний додаток.
Korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül:
a teherforgalomban történő határátlépés során,
a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek,
a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell),
aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett;
aki a határátlépés során a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány, valamint a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány felmutatásával igazolja a koronavírus elleni védettségét, valamint a felügyelete alatt álló, Magyarországra vele együtt belépő, a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy;
aki a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásának megállapításáról szóló 7/2021. (IV. 29.) KKM rendelet szerinti ország által kiállított védettséget igazoló hatósági igazolvány felmutatásával igazolja a koronavírus elleni védettségét, valamint a felügyelete alatt álló, Magyarországra vele együtt belépő, a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy;
aki a védettségi igazolások egyoldalú elismeréséről szóló 17/2021. (V. 22.) KKM rendelet szerinti ország által kiállított védettséget igazoló hatósági igazolvány felmutatásával igazolja a koronavírus elleni védettségét, valamint a felügyelete alatt álló, Magyarországra vele együtt belépő, a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy.
A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja. A védettség applikációval történő igazolása esetén az érintett a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható.
A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű továbbá, ha az érintett a Covid–19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid–19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: EUr.) szerinti uniós digitális Covid-igazolvány (a továbbiakban: digitális Covid-igazolvány) felmutatásával igazolja, hogy
– a koronavírus ellen
– az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett, – az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti felhasználási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szereplő vagy – a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált oltóanyaggal legalább egy alkalommal beoltották, és az első oltástól számított egy év még nem telt el,
– a fertőzésen átesettség miatt védett, vagy
– 72 óránál nem régebbi, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – igazolja, hogy az érintett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.
Továbbá korlátozás nélkül beléphet Magyarország területére az a személy, aki
– a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltásra regisztrált, ha belépésének célja a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltás felvétele. (A belépéskor igazolni kell a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltásra történt regisztráció tényét, továbbá az érintett személy köteles a belépés napján az oltóponton a védőoltás felvétele céljából megjelenni és az ország területét 24 órán belül elhagyni.)
– a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet 9/E. § (4) bekezdés a) pontja szerint Magyarországon regisztrál a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltásra, amennyiben Magyarország területére e célból vagy a regisztrációt követően a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltás felvétele céljából lép be. (Az érintett személy köteles a belépés napján a regisztrációt végző hatóság előtt a regisztráció céljából, illetve az oltóponton a védőoltás felvétele céljából megjelenni és az ország területét 24 órán belül elhagyni.)
– a Magyarország által térítésmentesen biztosított SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltás felvétele céljából a 17/2021. (VI. 29.) BM rendeletben meghatározott határátkelőhelyen és időpontban lép Magyarország területére és a szomszédos országok Magyarországgal határos közigazgatási egységei lakosságának koronavírus elleni védelméről szóló 348/2021. (VI. 22.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti közigazgatási egység területén található településen 2021. június 14-én lakóhellyel rendelkezett, valamint a 18. életévét betöltötte. (Az érintett a Magyarországra történő belépése során a szomszédos országban kiállított, nevére szóló közokirattal köteles igazolni, hogy 2021. június 14-én a szomszédos államnak a 348/2021. (VI. 22.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti közigazgatási egységei területén található településen lakóhellyel rendelkezett, továbbá köteles a belépés napján az oltóponton a védőoltás felvétele céljából megjelenni és az ország területét 24 órán belül elhagyni.)
Magyar állampolgár határátlépése
Külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja (a továbbiakban együtt: magyar állampolgár) személyforgalomban Magyarországra történő belépése során – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.
Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, az illetékes járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és
a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 10 napra hatósági házi karanténban,
a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban,
a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
A karanténban elhelyezett személy kérelmére a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton – SARS-CoV-2 PCR teszt – vegyen részt a felmentés megadása érdekében.
Az első egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként – SARS-CoV-2 PCR tesztként – azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja.
Ha a két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – igazolja, hogy a karanténban elhelyezett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható, a karantént előíró rendelkezés alól a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság felmentést ad.
A magyar állampolgárral egy tekintet alá esik:
magyar állampolgár családtagja;
Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult személy és családtagja (ez a jogát okmánnyal kell igazolni);
aki rendelkezik az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedélyével, és az erről szóló okmányt belépéskor bemutatja. (ezzel egyenértékű a D típusú vízum);
aki magyarországi sportszervezetnek a sportról szóló törvény szerinti versenyzője, illetve sportszakembere, ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően lép be Magyarország területére,
aki a külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen magyarországi sportszervezet általi – névre szólóan kiadott – meghívással, illetve delegálással részt vevő személy, ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően lép be Magyarország területére,
a magyarországi kulturális intézmény foglalkoztatottja, ha külföldön megrendezésre kerülő kulturális rendezvényen fellépőként vagy technikai személyzetként való részvételét követően lép be Magyarország területére.
Magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépése
Nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – nem léphet be.
Magyarország területére történő tervezett belépés helye szerint illetékes helyi rendőri szerv, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren történő határátlépés esetén a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság (a továbbiakban: rendőri szerv) kérelemre felmentést adhat.
A rendőri szerv engedélyezheti a beutazást, ha a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja
a) a magyarországi bírósági vagy hatósági eljáráshoz kapcsolódó, magyar bíróság vagy hatóság által kiállított okirattal igazolt eljárási cselekményen történő részvétel,
b) –
c) az egészségügyi intézmény beutalójával vagy más megfelelő igazolással egészségügyi ellátás igénybevétele,
d) a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja,
e) a fuvarozási tevékenységgel összefüggő munkavégzéshez kapcsolódó utazás személyforgalomban, amelynek célja a fuvarfeladat kiindulópontjára (munkavégzés megkezdésének helyszínére) történő eljutás vagy az ilyen munkavégzést követően személyforgalomban történő hazatérés, ha ezt a munkáltató által kiállított igazolás tanúsítja,
f ) a családi eseményeken (házasságkötés, keresztelő, temetés) részvétel,
g) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti hozzátartozó gondozása, ápolása,
h) a kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású egyházi rendezvényen történő részvétel vagy
a) kizárólag elektronikus úton terjeszthető elő, magyar, illetve angol nyelven nyújtható be,
b) benyújtható törvényes képviselő vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazásban megjelölt meghatalmazott útján is.
Ha a beutazásra ugyanabban az időpontban kerül sor, és a beutazás indoka azonos, úgy az érintett személyek meghatalmazásának csatolása esetén egy meghatalmazott több személy nevében egy kérelmet terjeszthet elő.
Azonos okból és időpontban történő határátlépés esetében a kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók tekintetében elegendő egy kérelmet benyújtani.
A kérelemben fel kell tüntetni a beutazás célját, meg kell nevezni az érintett személyazonosításra alkalmas, az államhatár átlépéséhez felhasználni kívánt okmányt, meg kell adni az okmány azonosító számát, valamint a kérelemhez csatolni kell
a) – ha az a kérelem indokára figyelemmel lehetséges – a beutazás célját igazoló irat másolatát,
b) meghatalmazott útján történő eljárás esetén a meghatalmazást.
A kérelem kizárólag
a) elektronikus ügyintézés keretében cégkapuról vagy ügyfélkapuról megküldött elektronikus űrlap,
b) cégkapu vagy ügyfélkapu igénybevételi lehetőségének hiányában a rendőrség internetes honlapján elérhető intelligens űrlap kitöltésével és beküldésével nyújtható be.
A kérelmet a rendőri szerv elutasítja, ha
a) a beutazás céljával kapcsolatban kétség merül fel,
b) a beutazás
ba) járványügyi,
bb) közbiztonsági vagy
bc) nemzetbiztonsági okból kockázatos.
A rendőri szerv határozatával szemben benyújtott fellebbezést a rendőri szerv irányítását ellátó megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság bírálja el.
A kérelem megalapozottságának igazolása érdekében benyújtott irat (a továbbiakban: megalapozottságot igazoló irat) eredeti példányát a Magyarország területére történő belépéskor a beutazási tilalom alól felmentett személy (a továbbiakban: engedélyes) köteles a rendőr felhívására bemutatni. Ha az engedélyes a megalapozottságot igazoló irat eredeti példányát nem mutatja be, vagy annak hitelességével kapcsolatban a belépéskor kétség merül fel, a belépést meg kell tagadni.
Az engedélyes a Magyarországra való belépés során egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles,
a) akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be,
b) akinél az egészségügyi vizsgálat során a fertőzés gyanúja nem merül fel, 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
A karanténban elhelyezett személy kérelmére a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton – SARS-CoV-2 PCR teszt – vegyen részt a felmentés megadása érdekében.
Az első egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként – SARS-CoV-2 PCR tesztként – azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja.
Ha a két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – igazolja, hogy a karanténban elhelyezett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható, a karantént előíró rendelkezés alól a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság felmentést ad.
Korlátozott sávban történő határátlépés (ingázók)
A külgazdasági és külügyminiszter által kijelölt szomszédos országok listája alapján Ukrajna vonatkozásában biztosított a korlátozott sávban történő határátlépés.
A külpolitikáért felelős miniszter által meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek.
A Magyarország területén tartózkodó személy Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül köteles tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.
A külpolitikáért felelős miniszter által meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.
A gazdasági, illetve üzleti célú, valamint a külföldön felvett koronavírus elleni oltás elismertetése céljából történő utazásra vonatkozó rendelkezések
A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2021. március 01-től hatályos 9/A. § értelmében, ha a magyar állampolgár Magyarországról
a) az Európai Unió tagállamába,
b) az a) ponton kívül, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államba,
c) az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állammal azonos jogállású államba,
d) európai uniós tagjelölt államba,
e) Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságába vagy
f) az a)-e) ponton kívül a külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben meghatározott államba
történő kiutazásának célja olyan gazdasági vagy üzleti célú tevékenység, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor igazolja, a magyar állampolgár a kiutazást követően Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.
Üzleti vagy gazdasági célúnak minősülhet minden olyan utazás, amely valamely gazdasági vállalkozás vagy egyéb jogalany vállalkozási tevékenysége, haszon- vagy jövedelemszerzése érdekében történik, illetve azzal összefüggésben áll.
A belépő személynek hitelt érdemlően igazolnia kell utazásának célját. Az üzleti, illetve gazdasági célú utazás számtalan formában megnyilvánulhat (üzleti tárgyalás, kiállításon való részvétel, nyersanyag-beszerzés, stb.), ezért azon gazdasági társaság, illetve más jogalany, amelynek érdekében a beutazás vagy a visszautazás történik, teljes bizonyító erejű (cégszerűen aláírt) magánokiratban igazolja azt, hogy az utazás üzleti, illetve gazdasági céllal történik, megjelölve a beutazás konkrét indokát (célját) is.
A fenti okirat kiállításának érdekében az alábbi igazolás-minta alkalmazandó, amely hiánytalan kitöltése és belépéskor eredetben történő bemutatása esetén az üzleti és gazdasági cél ellenőrzése gördülékenyebbé válik.
Hangsúlyozandó azonban, hogy a Korm. rendelet megszorító rendelkezései hiányában az üzleti, illetve gazdasági cél más megfelelő dokumentumokkal történő igazolását sem lehet általánosságban kizárni.
A 9/B. § értelmében Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet a nem magyar állampolgár is, amennyiben a Magyarországra történő beutazása gazdasági vagy üzleti célú tevékenység és ezt a tényt a belépéskor igazolja, ha a 9/A §-ban felsorolt állam állampolgára vagy abban 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosult személy.
A 9/D. § alapján a 9/A. és 9/B. §-ban foglaltaktól eltérően bármely külföldi államból Magyarországra érkező légijárat – magyar vagy nem magyar állampolgár – személyzetének (hajózó személyzet és légiutas-kísérő) Magyarországra történő belépése minden esetben üzleti célúnak minősül, és a személyzet tagja Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.
A 9/C. § értelmében a magyar állampolgár Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet, ha
a) az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID-19 oltóanyag a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 3. § (2a) bekezdése szerinti országban történő beadásának tényét Magyarországra történő belépésekor igazolja,
b) a Magyarországra történő belépésének a célja, hogy a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 3. § (2a) bekezdése szerint a védettségi igazolvány kiállításával kapcsolatos kérelmet a kormányablakban személyesen benyújtja, és
c) a b) pont szerinti kérelmet legkésőbb a belépését követő második munkanapon a kormányablakban benyújtja.
A beutazás során a magyar állampolgárnak a védettségi igazolvány átvétele céljából történő beutazás érdekében nyilatkozatot kell kitölteni, amely a hatóságnál marad.
A magyar állampolgár Magyarország területére – a fenti szabályok és eljárásrend szerint – korlátozás nélkül beléphet abban az esetben is, ha a védettségi igazolvány kiállításával kapcsolatos kérelmet az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus úton benyújtotta, és azt igazolja.
A sporteseményekre és a kulturális rendezvényekre történő belépés szabályai
Ha külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen való részvételét követően
a) magyarországi sportszervezetnek a sportról szóló törvény szerinti versenyzője, illetve sportszakembere vagy
b) a külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi sporteseményen magyarországi sportszervezet általi – névre szólóan kiadott – meghívással, illetve delegálással részt vevő személy lép be Magyarország területére, a „Magyar állampolgár határátlépése” cím rendelkezéseit az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
– A magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy esetében a hatósági házi karantén helyeként a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét is ki kell jelölni.
– A magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező személy esetében – kijelölt karantén helyett – a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét kell hatósági házi karanténként kijelölni.
– A személy a hatósági házi karantén ideje alatt a lakóhelye vagy tartózkodási helye és a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan között a sportszervezet által biztosított formában közlekedhet.
– A személy a sportszervezet által szervezett edzésen részt vehet.
– A két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – között 24 órának kell eltelnie.
A nem magyar állampolgár
a) a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevője – ide nem értve a nézőt –,
b) a Magyarországon megrendezésre kerülő sportrendezvény hivatalos szervezője által, névre szólóan kiadott meghívólevéllel rendelkező személy,
c) a magyarországi sportszervezet vagy országos sportági szakszövetség meghívására érkező
ca) versenyengedéllyel rendelkező versenyző,
cb) sportszakember, valamint
cc) a sportrendezvény lebonyolításában közreműködő személy
d) a Magyarország területén megrendezésre kerülő kulturális rendezvény
da) fellépője,
db) technikai személyzetének a tagja.
Magyarország területére beléphet, ha a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás különbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.
Fentiektől eltérően a személy akkor is beléphet Magyarország területére, ha a sporteseményt, a sportrendezvényt, illetve a kulturális rendezvényt megelőző 3 napon belül, egy alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.
A Magyarországon megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény, valamint kulturális rendezvény nézője Magyarország területére beléphet, ha a Magyarországra történő belépése során
a) egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek a tűrésére köteles,
b) köteles bemutatni a nemzetközi sportesemény vagy a kulturális rendezvény megtekintésére feljogosító részvételi jegyet, és
c) a belépést megelőző 3 napon belül, egy alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.
A Magyarország területén tartózkodó személy – az UEFA EURO 2020 labdarúgó Európa-bajnokságra, az U21-es UEFA Európa-bajnokságra, valamint a magyar felnőtt labdarúgó válogatott mérkőzéseire érkező néző kivételével – köteles Magyarország területét a belépést követő 72 órán belül elhagyni.
Nem léptethető be Magyarország területére a néző, ha
a) az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg,
b) a részvételi jegyet nem mutatja be, vagy
c) a részvételi jegy hitelességével kapcsolatban kétség merül fel.
A Magyarországon átutazó személyekre vonatkozó szabályok
Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban, tranzitáthaladás érdekében Magyarország területére beléphet, ha a belépéskor aláveti magát egészségügyi vizsgálatnak, és az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg.
A belépés további feltétele, hogy a külföldről érkező nem magyar állampolgár
a) rendelkezzen a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási feltételekkel,
b) hitelt érdemlően igazolja az utazásának célját és utazása célországát, valamint
c) célországba történő beutazása és ennek érdekében a tervezett utazás útvonalán fekvő, Magyarországgal szomszédos államba történő belépése biztosított.
A külföldről érkező nem magyar állampolgár a Magyarország területén történő áthaladás során csak a meghatározott útvonalon közlekedhet, és kizárólag az áthaladáshoz elengedhetetlenül szükséges okból – így különösen egészségügyi vagy műszaki okból –, a meghatározott pihenőhelyeken állhat meg, és a meghatározott idő – de legfeljebb 24 óra – alatt köteles elhagyni Magyarország területét.
A beléptetett, külföldről érkező nem magyar állampolgár a meghatározott pihenőhelyen történő megálláson kívül a meghatározott útvonalon való haladását csak azonnali beavatkozást igénylő műszaki vagy egészségügyi szükséghelyzetben szakíthatja meg, és állhat meg.
Repülőtérre vagy repülőtérről történő tranzitálás speciális szabályai:
A tranzitáló személy repülőtérre, illetve repülőtérről történő szállítása az általános tranzitálási szabályok szerint valósulhat meg.
A tranzitáló személy szállítása egyrészről közúti személyszállító vállalkozás üzleti, gazdasági tevékenysége körében történhet, amely esetben a személyszállító vállalat alkalmazásában álló gépjárművezető a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) 9/A. § és 9/B. § hatálya alá esik, így Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet, míg a tranzitálás céljából beutazó személyre a Korm. rend. 14. §-ban foglaltak alkalmazandóak.
Másrészről a tranzitálás általános szabályait kell alkalmazni azon személyek esetében is, akik a fenti okból saját gépjárművel közlekednek a repülőtérre vagy a repülőtérről.
A repülőtérre, illetve repülőtérről történő utazás során a tranzitáló személy, illetve a szállítását végrehajtó személyszállító köteles a repülőtér és a kijelölt tranzitútvonalak közötti legrövidebb úton közlekedni.
A fenti esettől eltérő beutazás, illetve szállítás csak az általános beutazási szabályok alapján (Korm. rend. 2-7. §.) lehetséges.
Információk a beutazási korlátozásokról
A járványügyi védekezés érdekében hozott beutazási korlátozásokról, Magyarországra történő belépés szabályairól, illetve a határátlépés jogszabályi feltételeiről minden nap 08.00 és 16.00 óra között az alábbi táblázatban szereplő telefonszámokon lehet érdeklődni.
Viszonylat
Helye
Telefonszám
Mellék
Osztrák
Hegyeshalom – Nickelsdorf
+36 96/520-000
8561
Szlovák
Rajka-Cunovo
+36 96/520-000
8875
Szlovák
Balassagyarmat – Slovenské Ďarmoty
+36 32/411-255
6213
(kezelő)
Szlovák
Sátoraljaújhely
+36 46/ 514-500
5309
(kezelő)
Ukrán
Záhony – Csop
+36 45/525-161
Román
Ártánd – Bors
+36 52/516-400
8920
Román
Kiszombor – Csanád
+36 62/562-400
4885
(kezelő)
Szerb
Röszke – Horgos
+36 62/562-400
7793
(kezelő)
Horvát
Mohács
+36 72/504-400
4698
Szlovén
Rédics – Dolga-Vas
+36 92/311-510
2626
(kezelő)
Légi közlekedés
Budapest, Debrecen, Sármellék stb.
+36 1/290-3121
37198
Célszerű azt a határviszonylat helye szerinti rendőri szervet hívni, amelyik ország tekintetében szükséges az információ megismerése. Légi forgalomban történő ki- és beléptetéssel kapcsolatos kérdésekben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság telefonszámát (Légi közlekedés viszonylat) kell hívni.
Természetesen általános kérdések tekintetében tájékoztatást bármely számon lehet kérni.
Ajánljuk szíves figyelmükbe az alábbi felhasználóbarát honlapot, amely az utazás tervezéséhez nyújt segítséget azzal, hogy az uniós országok koronavírus-járvánnyal kapcsolatos beutazási korlátozásait és információit egy helyen összegzi.
Az országos rendőrfőkapitány a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 14. § (7) bekezdésében meghatározott felhatalmazás alapján a Magyarország elhagyására rendelkezésre álló időkeretet 24 órában határozza meg.
A Korm. rendelet 14. § (7) bekezdésében meghatározottak alapján az alábbiak szerint teszi közzé a vasúti és a vízi átutazó személyforgalom be- és kilépésére szolgáló határátkelőhelyeket:
Komló 70. születésnapja alkalmából Tortaversenyt rendeznek a városban, amire augusztus 27-ig lehet jelentkezni, az alábbi adatok megadásával:
Név
Telefonszám
Kategória megjelölése, amit kettő csoportra osztottak: amatőr-, illetve profi cukrászokra, az igazságosság kedvéért.
Mindezt a: domeindi@komlo.hu e-mail címen keresztül lehet megtenni, vagy a Komlói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.
A tortákat 2021. szeptember 5-ig ( vasárnap ) 13 óráig lehet a helyszínre elvinni, az elbírálásra, aminek pontos helyszíne: a Komlói Közös Önkormányzati Hivatal II. emeleti nagyterme.
A díjkiosztó15 órai kezdettel, az Eszperantó téren, a Komlói Bányásznapok keretén. Végezetül pedig a torták a rendezvényre látogatók körében kerülnek kóstoltatásra.
Utolsó esős naphoz érkeztünk, feloszlóban van a hidegörvény. A mai napon elszórt záporokra-zivatarokra kell számítanunk. Az északkeleti szél zivataroktól függetlenül élénk lesz! Holnaptól szárazabb időszak veszi kezdetét!
Bari Laura küldött fotót a Meteo Mecsek számára, a pècsi főpályaudvarról ahol autótengelyig áll a víz! A belvárosban jelentős mennyiségű eső esett viszonylag rövid idő alatt, tipikus VILLÀMÁRVÍZ! Aki teheti kerülje a főpályaudvar környékét!
A megye számos pontján és az országban is áradások vannak, ráadásul a Duna vízszintje is emelkedik.
Eső holnapra is várható, jéggel együtt így a belvízek és villámárvízek esélye is nagy.