Stabilizálták a Robert Fico állapotát a tegnapi merénylet után
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
A Nyitrabányán szerdán elkövetett merénylet után több lőtt sebbel életveszélyes állapotban kórházba szállított kormányfőn öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre, az állapota stabil, de nagyon súlyos - jelentette be Robert Kalinák.
A...
350 millió forintos bölcsödefejlesztés történt Hidason
Mintegy 350 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtanak végre Hidason, ezzel megduplázzák a férőhelyek számát - közölte a Baranya északkeleti határán fekvő település helyhatósága az MTI-vel.
Az önkormányzat közleménye szerint Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből megvalósuló fejlesztés részeként új, csaknem 380 négyzetméter alapterületű bölcsődei épület jön létre, amelybe eszközöket is vásárolnak.
A fejlesztést követően a jelenlegi egy helyett két bölcsődei csoport...
Záporok és esők várnak ránk csütörtökön
Csütörtökön hajnalban délnyugat felől több hullámban érkezhet gyenge eső, illetve záporok a térségünkbe. Jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A hajnali minimumok 12 és 14 fok között alakulhatnak. A délkeleti szél élénk, olykor erős lesz (50-60 km/h). Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő, elszórtan, több hullámban érkezhet délnyugat felől csapadék zápor formájában.
A délután első felében kialakulhatnak még záporok, majd kelet...
Meghalt egy kapuvári kisgyermek és az édesanyja
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét Kapuváron - írja a rendőrség.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra 2024. május 15-én 13 óra 30 perc körül érkezett bejelentés, amely szerint egy kapuvári családi házban holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, a szemle és az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van.
70 éves lett Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó
70 éves lett Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok magyar úszó, orvos.
Gyarmati Andrea 1954. május 15-én született Budapesten Székely Éva olimpiai bajnok úszó és Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó lányaként. Ilyen háttérrel természetes közege volt az uszoda világa, nem csoda, hogy ő maga is úszó lett.
1959-től a BVSC, majd 1969-től az FTC úszója volt. 1967-ben nyerte első országos bajnoki címét, és már tizennégy évesen a magyar...
Meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt
Rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre a Handlovában (Nyitrabányán) tartott kormányülés után, a helyi kultúrház előtt - írja szlovák értesülések alapján a Telex.
A Dennikn helyszíni tudósítója szerint Fico a kormányülés után az őt üdvözlő emberek közé ment, ekkor érte több lövés. A miniszterelnök elesett, a mentősök azonnal felvették a földről és elszállították. Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
🇸🇰...
Magyarország nem szavazza meg a srebrenicai népirtás emléknapjának bevezetését
"A magyar kormány nem fogja megszavazni a srebrenicai népirtás emléknapjának bevezetéséről szóló ENSZ-határozattervezetet" – jelentette be szerdán Szijjártó Péter Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető a Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása kulcskérdés a kontinens békéje és stabilitása szempontjából is. Ezért Magyarország a térség közvetlen szomszédjaként...
Elkezdte postázni a levélben szavazók csomagjait az NVI
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a héten elkezdte postázni azoknak a külföldön élő magyar választóknak a szavazási levélcsomagját, akik levélben voksolhatnak az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán.
A június 9-ei EP-választáson a külföldön élő magyar állampolgárok levélben szavazhatnak, de csak akkor, ha sem Magyarországon, sem az EU más tagországában nem rendelkeznek állandó lakcímmel. Ehhez előbb regisztrálniuk kell az NVI-nél...
Fekáliával kenték össze az iváncsai akkugyár mosdóit a kirúgott vendégmunkások
Ahogy arról mi is beszámoltunk, 609 vendégmunkástól vált meg a még csak tesztüzemben dolgozó iváncsai akkumulátorgyár. Az ok az elektromos autók iránti kereslet globális csökkenése, ami miatt a tömegtermelés nem tud elkezdődni. A gyárból kizárólag külföldi vendégmunkásokat bocsátottak el, akik elégedetlenségük kifejezésére elég érdekes módszert választottak.
A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke, Székely Tamás arról számolt be a hang.hu-nak, hogy a...
LMP: minél előbb el kell fogadni az Európai Unió természet helyreállítási rendeletét!
Az LMP elvárja a kormánytól, mutasson példát és álljon ki azért, hogy az Európai Unió természet helyreállítását célzó rendeletét minél előbb fogadják el.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a környezetvédelemért felelős miniszterek joggal aggódnak, hogy "kukába kerülhet" a rendelet a magyar uniós elnökség alatt. Szégyennek nevezte, hogy uniós tárcavezetők minisztertársaiknak címzett levele - amelyben a rendelet...
Legfrissebb cikkeink
Ma 65 éves Galla Miklós!
1959. május 18-án Budapesten született Galla Miklós. Humorista, zenész. A nyolcvanas években a L'art pour l'art társulat, majd 1990-től a Holló Színház tagja volt. Számos...
Figyelem! Keddig lehet beadni az adóbevallást
Az SZJA bevallásokat keddig lehet beadni
Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly. A bevallásokat...
Nem minden képviselő tölthet be minden megszerzett mandátumot
A jogszabályok megszabják, milyen mandátumokat lehet egyszerre betölteni
. Azonban a jogszabályok szigorúan megszabják, milyen mandátumokat lehet egyszerre betölteni. A kevesebb mint tízezer lakosú településeken...