Kezdőlap Blog Oldal 521

Teljesen leégett egy autó Alsószentmártonban

Kedden délután Alsószentmárton településen kigyulladt egy személyautó – írja a katasztrófavédelem. A siklósi hivatásos tűzoltók egy tűzoltógépjárművel vonultak a helyszínre, ekkor az autó már teljes terjedelmében égett.

Az egység – a helyszín biztosítása mellett – egy sugár segítségével eloltotta a tüzet. Ezt követően hőkamerával átvizsgálta az autót és teljesen visszahűtötte.

A jármű forgalmi akadály nem képezett. Az eset során másban kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Fotó: Siklós HTP

 120 éves a pécsi Janus Pannonius Múzeum

A Janus Pannonius Múzeum, Pécs múzeuma 2024 novemberében 120 éves évfordulóját ünnepli – írja közleményében a múzeum.

A múzeum története 1904. november 27-ig nyúlik vissza, amikor még Pécsi Városi Múzeumként nyitotta meg első állandó kiállítását. Mai nevét 1951-ben kapta, azóta pedig hazánk egyik meghatározó múzeumává fejlődött. A magyar képző- és iparművészet, néprajz, régészet, természettudomány és helytörténet országosan is kiemelkedő gyűjteményét őrzi és tárja a látogatók elé a számos kiállítóhelyén.

A közlemény szerint az évforduló alkalmából most a szülinapos ad ajándékot, az elkövetkező időszakban a JPM számos kiállítását díjmentesen fedezhetik fel. Rendhagyó programsorozat keretében a Janus Pannonius Múzeum tárlatvezetéseket tart, sőt a látogatók ezúttal még a belépőjegyre is az intézmény vendégei!

A 120 éves a Janus Pannonius Múzeum programsorozat időpontjai és helyszínei:

November 28. (csütörtök) 16.30 – JPM Modern Magyar Képtár
November 29. (péntek) 16.30 – A hely szelleme – Genius Loci kiállítás
November 29. (péntek) 16.30 – Római Kőtár
November 30. (szombat) 14.00 – JPM Martyn–Lantos Múzeum
December. 3. (kedd) 16.30 – JPM Természettudományi Múzeum
December 4. (szerda) 16.30– JPM Mecseki Bányászati Múzeum
December 5. (csütörtök) 16.30 – JPM Schaár Erzsébet: Utca kiállítás
December 6. (péntek) 16.30 – JPM Szerecsen Patika kiállítás
December 7. (szombat) 14.00 – JPM Néprajzi Múzeum

További és aktuális információk a JPM honlapján és Facebook-eseményeiben találhatók.

Tűzszünetet kötött Izrael és a Hezbollah

Az izraeli biztonsági kabinet kedd este megszavazta a libanoni Hezbollahhal a tűzszünetet. Ez szerda hajnalban, helyi idő szerint 4 órakor lépett életbe.

A kabinetben tíz igen szavazattal és Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter egyetlen ellenszavazatával fogadták el az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet ellen közel tizennégy hónapja tartó harcok beszüntetését.

A Hezbollah az iszlamista Hamász terrorszervezet támogatására 2023. október 8-án csatlakozott az Izrael elleni háborúhoz.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök felsorolta az okokat, melyek miatt a tűzszünet mellett döntött. Beleértve a „fegyverzet érkezésének késedelmét, amely hamarosan megoldódik”, de nem szólította fel az Izrael északi részén élőket, hogy térjenek vissza otthonaikba.

A megállapodás hatvannapos tűzszünetet határoz meg Izrael és Libanon között. Ebben az időszakban a Hezbollahnak teljes egészében ki kell vonulnia az izraeli határ térségéből.

Az egyezmény az Egyesült Államok vezetésével nemzetközi felügyelet alatt áll. Az ideiglenes megállapodás később véglegessé válik, és az Izrael és Libanon közötti szárazföldi határ kijelöléséről szóló tárgyalások alapját fogja képezni.

Borult, esős időnk lesz szerdán

Szerda hajnalban erősen felhős, borult időnk lesz. A minimumok 3 és 5 fok között alakulhatnak. A keleti szél gyenge marad. A délelőtt folyamán folytatódik az erősen felhős-borult idő, a déli órákhoz közeledve viszont gyenge eső kialakulhat. A keleti szél mérsékelt lesz.

Szerda délután folytatódik a borult idő, elszórtan gyenge eső előfordulhat. A hőmérséklet maximuma 6 és 8 fok között alakulhat. A keleti szél gyenge lesz. Estére marad a borult idő, csökken a csapadékhajlam. A hőmérséklet 5 fok közelében alakul, a délkeleti szél pedig mérsékelt lesz.

Csütörtök hajnalban még előfordulhat csapadék, majd dél felé elhagyja térségünket. Erősen felhős időnk lesz, a déli szél többfelé élénkül meg. A minimumok +2 és +4 fok között alakulnak. Délelőtt szakadozni kezd a felhőzet, többfelé kisüt a nap, a déli szél többfelé lesz élénk.

forrás: Meteo Mecsek

II. Szekó József Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Emléktorna Mohácson

0

Mohács Város Önkormányzata és a Mohácsi TE 1888 Labdarúgó Szakosztály szervezésében 2024. november 30 és december 1. között Mohácson, a Sport utca 1 alatti Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a II. Szekó József Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Emléktorna, ahol U13-as csapatok mérhetik össze tudásukat egy nemzetközi versenyen.

A II. Szekó József Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Emléktornán résztvevő csapatok:

  • Fotbal Club Câmpia Turzii (Románia)
  • Kaposvári Rákóczi (Magyarország)
  • BFLA Mladost Apatin (Szerbia)
  • Mohácsi TE 1888 (Magyarország)
  • NK Croatia (Horvátország)
  • NK Nova Zora (Horvátország)
  • SNK Baranja Belje Beli Manastir (Horvátország)

Gála Mérkőzés: Magyar Színész Válogatott vs. Mohács Város Önkormányzata.

A szombati, 9.10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó után fél 10-től a csoportmérkőzések következnek, egészen délután 15.00 óráig.

Vasárnap reggel még két csoporttalálkozót kell lejátszani, ezután a helyosztók követik egymást.

A gálamérkőzést 11.00 órakor láthatja a közönség, a magyar Színészválogatott Mohács Város Önkormányzata együttesével csap össze.

A bronzmeccs 13.30-kor, a döntő fél órával később kezdődik. Az eredményhirdetést, díjátadót és a torna zárását 14.45-re tették a szervezők, a Mohácsi TE 1888 és városunk önkormányzata.

BELÉPÉS INGYENES! Gyere el, és szurkolj a jövő tehetségeinek egy izgalmas hétvégén! Buzdítsuk együtt a mohácsi fiatalokat és emlékezzünk meg Szekó Józsefről ezzel a különleges emléktornával!

Egyetemi hallgatók képzőművészeti alkotásait bocsátják árverésre Pécsen

0

Idén ismét feltörekvő és fiatal hallgatók képzőművészeti alkotásaiból rendez aukciót a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti kara. Az árverésre november 30-án, a pécsi Kodály Központban kerül sor – közölte az egyetem kedden az MTI-vel.

A PTE közleményében emlékeztettek: tavaly és tavalyelőtt nagy sikerrel zajlott „a hazai felsőoktatási intézmények gyakorlatában páratlan” rendezvény, amelynek keretében tehetséges, ambiciózus hallgatók művei kerültek kalapács alá.

Felidézték: a korábbi alkalmakkor gyűjtők, alkalmi vásárlók és a kortárs művészet iránt érdeklődők is értékelték a művészeknek és alkotóiknak teret nyújtó aukciót.

A kezdeményezés célja nem változott, idén is azt várják a több mint félszáz tételt tartalmazó kollekció árverésre bocsátásától, hogy a képzőművészet világára nyitott embereknek legyen bizalmuk a fiatal alkotók és a műfaji kísérletek iránt. Ezzel együtt a fiatal alkotókat is segíteni kívánják, akik az aukció által talán jobb esélyekkel indulhatnak a művészeti piacokon való megmérettetésben – fejtették ki.

A licitálásra november 30-án 17 órától kerül sor a pécsi Kodály Központban, ahol festmények, szobrok, grafikák, metszetek, design- és funkcionális tárgyak, textilművek, ékszerek szerepelnek a műtárgylistán.

Az aukció vezetője idén is Winkler Nóra művészeti újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető lesz.

A műtárgyak személyesen is megtekinthetőek a helyszínen, a Kodály Központban november 29-én este 18 és 20 óra között, valamint 30-án 10 órától egészen az aukció kezdetéig.

Az aukciós tételek listája, paraméterei és az árverési feltételek a https://art.pte.hu/sites/art.pte.hu/files/2024-11/PTE_MK_Aukcio_2024_online_katalogus.pdf oldalon érhetők el. Az aukción való részvételi szándékot az aukcio@pte.hu e-mail címen lehet jelezni – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

Fotó: univpecs.com

Százharminc új járművel készül az ünnepi forgalomra a Magyar Posta

0

A Magyar Posta több mint 7 millió csomag kézbesítésére számít az ünnepi időszakban, és a megnövekedett forgalomhoz igazítva 130 új járművet helyeznek forgalomba az év végéig – tájékoztatta az MTI-t a társaság kedden.

A közlemény szerint a karácsonyi időszakban 30-40 százalékkal is megugrik a napi csomagforgalom az éves átlaghoz képest, és a cég saját felmérése is azt mutatta, hogy a magyar internetezők 82 százaléka vásárol online.

Az ügyfelek zavartalan kiszolgálása érdekében a Magyar Posta 130 Volkswagen Crafter modellből álló új flottaegysége folyamatosan áll forgalomba országszerte. A legmodernebb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő autók nagyobb rakodótere és fejlett fedélzeti rendszerei hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé – írták.

A Magyar Posta azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a karácsonyi küldemények időben történő kézbesítéséhez legkésőbb december 18-ig adják fel csomagjaikat. A küldemények feladására, átvételére országszerte mintegy 3500 postaponton – a cég saját postai hálózatában, postapartnerségen és az MPL csomagautomatákban – van lehetőség – tették hozzá.

Forrás: mti.hu

Nehéz sorsú baranyai gyermekeknek gyűjti a cipősdobozokat idén a Baranya Vármegyei Önkormányzat

0

A Baranya Segít Program keretében idén is gyűjti a cipősdoboz adományokat a Baranya Vármegyei Önkormányzat. A tartós élelmiszerekből, játékokból, ruhákból és egyéb ajándékokból összeállított csomagokat a baranyai civil szervezeteken keresztül hátrányos helyzetű gyermekeknek juttatják el az ünnepek előtt.

Az immáron hagyományosnak mondható útjára akció során évente több száz csomag gyűlt össze. A korábbi években a Pécsimami Egyesület, a Székesegyház Nagycsaládos Egyesület valamint az Ormánsági Fiatalokért Egyesület pécsi és ormánsági gyermekek számára juttattak el az ajándékcsomagokat.

Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke elmondta: „idén is abban bízunk, hogy vármegyei vállalkozások, szervezetek és lakosok ismét megmutatják, hogy működik a társadalmi szolidalitás és egymásra figyelés a vármegyében, Szenteste minél több nehéz sorsú gyermeknek tudunk mosolyt és örömöt varázsolni az arcára”.

Az elnök kiemelte, hogy Baranya mindig is egy összetartó közösség volt, amely megmutatta, hogy mi, baranyaiak nehéz körülmények között is számíthatunk egymásra, figyelünk az elesettekre és rászorulókra.

Ehhez járul hozzá a maga szerény, de nemes eszközeivel a Baranya Segít program is, amely a korábbi esztendőkhöz hasonlóan idén is példát igyekszik mutatni a hagyományos baranyai összefogásból.

Forrás: sajtóközlemény

Fűtetlen lakásban hagyta meghalni idős édesanyját

0

Hónapokon keresztül nem látta el az édesanyját a férfi, és annak hívására sem sietett a segítségére. Most a gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette és gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hosszú időre magára hagyta beteg, idős édesanyját; az asszony a fűtetlen házban kihűlés miatt meghalt.

A mai napon a vádhatóság azt közölte az MTI-vel, hogy a férfi korábban együtt élt idős édesanyjával a dabasi járás ritkán lakott területén, egy külterületi házban. A férfi a tavalyi év augusztusában azonban Budapesten vállalt munkát, ezután már csak alkalmanként látogatta anyját, telefonon tartotta vele a kapcsolatot, ugyanakkor nála volt az asszony bankkártyája, amivel mindig ő vette fel a nő nyugdíját.

Az idős édesanyja nyugdíjából a vádlott minimális, a létfenntartáshoz szűken elegendő élelmiszert vásárolt anyjának, amit elvitt neki, de pénzt nem hagyott nála.

Az alultáplált és több súlyos betegségben is szenvedő sértettet többször is a szomszédok segítették ki élelmiszerrel vagy meleg étellel.

Betegségei ellenére az idős asszony már évek óta nem részesült orvosi ellátásban; a ház, amelyben élt, rendkívül elhanyagolt állapotban volt, a közművek nem voltak bekötve, a fűtést fával oldották meg.

A férfi mindezek ellenére nem jelezte semmilyen szervnek, hogy édesanyja ellátása gondot okozna számára, 2023 októberében még személyi kölcsönt is felvetetett vele, amelyet azután a saját céljaira használt fel.

Az asszony 2023. december 20-án, telefonon panaszkodott fiának, hogy nincs élelme és tűzifája, nem tud begyújtani, fázik, kérte, hogy a férfi menjen haza hozzá, mert úgy érzi, baj lesz. Fia azonban nem ment el hozzá és más módon sem gondoskodott arról, hogy édesanyja ételhez, tüzelőhöz jusson.

A férfi három nappal később már nem tudta elérni anyját telefonon, ezért gépkocsival hazautazott, de akkorra az asszony már kihűlés miatt meghalt.

Forrás: mti.hu

Pontosan ezt a témát vetettem fel november 15-írásban, amely ráirányította a figyelmet az egyedül élő, idős, betegségekkel küzdő emberek kiszolgáltatott helyzetére. Itt a hideg! Figyeljünk embertársainkra! című írást IDE kattintva is elolvashatják!

Fényvonat ünnepség Palotabozsokon

0

A palotabozsoki Vasúti Múzeum 2024. december 1-én, 16 órától várja a látogatókat a Fényvonat ünnepségére.

A helyszínen a szervezők forralt borral, teával, zsíros kenyérrel és hagyományos tócsnival kínálják a hozzájuk ellátogatókat.

Természetesen programról is gondoskodtak Palotabozsokon, mert kézműves vásáron válogathatnak akár karácsonyi ajándékot is a Vasúti Múzeum Fényvonat ünnepségére december első napján érkezők.

Palotabozsokon az 1911-ben átadott HÉV vonal hosszú évtizedeken át szolgálta a helyiek és az átutazók igényeit. Sajnos a szükséges komoly fejlesztések elmaradása miatt, időközben olyan erősen leromlott a pálya állapota, hogy a három szakaszból álló vasúti pálya 1997-ben, 2003-ban, majd 2009-ben a maradék szakasz is végérvényesen bezárásra került.

Az állomás hosszú évtizedekig, kifosztva, üresen állt. Egészen 2019-ig, amikor is a helyi önkormányzattal kötött megállapodás keretében valami új vette kezdetét a palotabozsoki vasút életében.

2019.  augusztus 17-én, a falunapon tárultak ki a vasútállomás ajtói Palotabozsokon, újra megnyílt a vasúti váróba és a forgalmi irodába vezető ajtó, és a rég elfeledett épületben helyet kapott egy kiállítás, amely a Vasúti Múzeum Palotabozsok nevet kapta.

A felújított helyiségekben a vasút legkülönfélébb tárgyi eszközei, valamint a falu egykori vasutasainak emlékei kerültek bemutatásra. A kiállítás teljes mértékben magángyűjtemény, de a falu és az ország több pontjáról is érkeznek folyamatosan felajánlások. Szükség is volt a támogatásokra, hiszen a belső tér után az állomás környezetének felújítását vették célba az önkéntesek.

A munka Palotabozsokon elsősorban a helyi vállalkozók segítségével, gépekkel, vasút barátokkal kézi erővel folytatódott, és mára az állomás környéke rendezett és tiszta hely lett.

2020. májusában megalakult a Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület, amelynek célja a múzeum fejlesztése, gyarapítása, valamint egy Vasúti Nosztalgia Park létrehozása a településen. A palotabozsoki Vasúti Nosztalgia Park egy olyan park lesz, amelyben interaktív eszközök segítségével betekinthetnek a látogatók a régmúlt vasútjába.

Ezzel a projekttel még különlegesebbé, és még érdekesebbé válhat a Vasúti Múzeum Palotabozsokon felnőtt és gyermek részére egyaránt.

Forrás: vmphegyesulet.wixsite.com