Kezdőlap Blog Oldal 528

Megszületett a bérmegállapodás, ennyi lesz jövőre a minimálbér

Megvan a jövő évi bérmegállapodás – írja a Portfolio.hu. A portál információi szerint a megszületett az egyezség a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). Eszerint a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői 3 évre vonatkozóan állapodtak meg a bérekről.

Jövőre 9 százalékkal emelkedik a minimálbér és 7 százalékkal a garantált bérminimum. Ezt követően 2026-ban 13 százalékkal nőhet a minimálbér, 2027-ben pedig 14 százalékkal. Számszerűsítve, jövőre a jelenlegi bruttó 266 800 forint helyett 290 812 forint lehet a minimálbér, míg a garantált bérminimum a mostani bruttó 326 ezer forintról 348 820 forintra nőhet.

Mint a Portfolio írja, ezzel teljesülhet az a feltétel, hogy 2027-re a minimálbér eléri a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Azonban, ha a gazdasági növekedés alacsonyabb lesz, mint azt várják, akkor újratárgyalhatják a megállapodást.

A MotoGP mellett az elektromos motorok is versenyeznek majd a Balatonnál

Jövőre MotoE-futamot is rendeznek a Balatonfőkajár mellett fekvő Balaton Park versenypályán. A versenysorozat hivatalos X-oldalán csütörtökön tették közzé a 2024-es versenynaptárt, amely szerint a hét fordulóból álló bajnokság negyedik versenyhétvégéjét bonyolítják le Magyarországon.

Az elektromos versenygépek küzdelme, a MotoE mezőnye a gyorsaságimotoros-világbajnokság, a MotoGP, a Moto2 és a Moto3 küzdelmeivel egyszerre, az augusztus 22-24-i hétvégén látogat a Balaton melletti pályára.

A MotoGP 33 év után tér vissza Magyarországra, ezt szeptemberben jelentették be a szervezők.

Letartóztattak tizenegy embert az újvidéki tragédia miatt

Letartóztattak csütörtökön tizenegy embert az újvidéki vasúti pályaudvaron történt, 15 ember halálát okozó november eleji tragédiával összefüggésben – közölte az újvidéki felsőügyészség. Még november 1-jén leszakadt a vasútállomás előtetője, és a többtonnás szerkezet ráesett 17 emberre, közülük 15-en életüket vesztették, a két sérült állapota pedig továbbra is súlyos.

A felsőügyészség a szükséges dokumentumok összegyűjtése és elemzése, számos meg- és kihallgatás, helyszínelés, valamint a szakértői vélemények tanulmányozása után határozta meg, hogy kiket indokolt letartóztatni. Négy embert a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel, további hetet pedig az építés szabálytalan és nem megfelelő kivitelezésével gyanúsítanak. Ezekért a bűncselekményekért kettőtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A felsőügyészség csak a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit hozta nyilvánosságra, és ezek között szerepel G.V., a közszolgálati televízió (RTS) információi szerint Goran Vesic, aki a tragédia miatt november 5-én lemondott építésügyi miniszteri tisztségéről. Vesic lemondásakor azt mondta: nem érzi magát felelősnek a történtekért.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett kedd esti beszédében felszólította a balesetben érintett politikusokat és intézményvezetőket, hogy vállalva felelősségüket mondjanak le.

Szerdán Tomislav Momirovic bel- és külkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető, valamint Jelena Tanaskovic, a szerb pályavasúti vállalat megbízott igazgatója is benyújtotta lemondását. Egyikük sem vállalta a felelősséget a történtekért, lemondási nyilatkozatukban nem említették az újvidéki tragédiát, csak köszönetet mondtak az államfőnek a beléjük vetett bizalomért. Tanaskovicot csütörtökön szintén letartóztatták.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folytatódott. Goran Vesic júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használhatóvá.

Három pécsi helyszínen várják a cipősdoboz adományokat a rászorulóknak

A rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi adománygyűjtő akciókhoz csatlakozva a pécsi Zsolnay Örökségkezelő hátrom helyszínén lehet ajándékokat leadni – írja közleményében az örökségkezelő.

Cipősdoboz akció a Cella Septichorában

A cipősdobozba csomagolt új vagy megunt, de jó állapotú játékokat, könyveket Pécs világörökségi helyszínén, a Cella Septichora Látogatóközpontban lehet leadni november 22 – december 18. között. (Hétfő: zárva, kedd-vasárnap: 10:00-17:00). A dobozba kerülhet továbbá írószer, higiéniai eszköz és édesség is.

A felajánlott adományok a Baptista Szeretetszolgálat együttműködésével jutnak el a hátrányos helyzetű gyerekekhez. Az adományokat cipősdobozban várják, aminek az alja és a teteje külön-külön színes csomagolópapírral van bevonva, zsineggel átkötve vagy ragasztószalaggal rögzítve. A leadóponton kapott kártyán szükséges jelezni, hogy milyen korú és milyen nemű gyermeknek szánják az ajándékot. További információk ide kattintva érhetők el.

A Pécsi Mikulás Műhely gyűjtése a Zsolnay Negyedben és a Művészetek Házában

A pécsi rászoruló gyerekeknek gyűjtenek adományt a Pécsi Mikulás Műhely akciójában is. A pécsi önkormányzat intézményei, cégei valamint pécsi karitatív-, és civil szervezetek fogtak össze, hogy együttes erővel aranyozzák be a pécsi gyermekek mikulás várását.

A ZsÖK két helyszíne is adománygyűjtő pontként működik: A Zsolnay Kulturális Negyed északi részén található Zsolnay Infopont & Shop (kedd – szombat: 9:00-17:00 és vasárnap: 9:00-16:00), valamint a Művészetek és Irodalom Háza (hétfő – péntek: 9:00-17:00).

Megerősítik a magyar-ukrán határnál a légtérvédelmet

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a honvédelmi miniszter a Védelmi Tanács szerdai ülése után Facebook-oldalán adott jelentést az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetről.

A videóban arról elmondta, hogy elrendelte „az újonnan beszerzett légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközöknek és a rájuk épített képességeknek az észak-keleti országrészbe történő telepítését.”

Az eset előzménye, hogy az ukránok amerikai támogatással mélyen Oroszország területét támadhatják. Erre az oroszok válaszcsapást helyeztek kilátásba és elfogadtak egy új nukleáris doktrínát. Ennek kapcsán az elmúlt napokban Szijjártó Péter és Orbán Viktor is arról beszélt, hogy a következő hónapok szerintük kritikusak lesznek a háború eszkalációját illetően.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az új  eszközökkel az ukrán határ közelében képesek növelni a légtérellenőrzés terén az észlelés pontosságát. Továbbá lerövidíthetik a reagáláshoz szükséges időt is.

A Magyar Honvédség kijelölt erői jelenleg is készenlétben állnak

– mondta .

Hárommilliárd forint adót csalt el egy szombathelyi bűnbanda

Csaknem hárommilliárd forintnyi adót csalt el egy bűnszervezet, öt embert vettek őrizetbe és huszonegy embert hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint egy nagyszabású akcióban egyszerre 39 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói, a MERKUR kommandósainak és a bevetési igazgatóság járőreinek támogatásával. A szombathelyi nyomozók által szervezett és irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlázási láncolatot, illetve az azt működtető bűnszervezetet.

Az akcióval felszámolt bűnbanda az őrzés-védelem területén tevékenykedett, a felépített céghálózaton keresztül fiktív számlákkal elcsalt áfa révén jutott illegális vagyonhoz. A szervezet 2020 januárjától mintegy 3 milliárd forint általános forgalmi adóval károsította meg a költségvetést.

A pénzügyi nyomozók 10, összesen 846 millió forintra becsült ingatlant vettek zár alá. 150 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, valutát és bankszámlán lévő pénzt, illetve a bűnszervezet egyik tagjától egy 10 millió forint értékű egyedi építésű motorkerékpárt is. A bűnszervezet több tagjánál vadász- és sportfegyvergyűjteményt találtak.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet öt tagját őrizetbe vették. Közülük három embert a Szombathelyi Járásbíróság letartóztatott.

A bűnszervezet egyik tagja az akció napján külföldön volt, a hatóságok számára elérhetetlenné vált, így vele szemben nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásáról határozott a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság. A NAV munkatársai 21 gyanúsítottat hallgattak ki – áll a közleményben.

50 ultragyors töltőpontot ad át az országban az OMV

Magyarországon már 15 helyszínen lehet igénybe venni az OMV új gyorstöltőit és további 12 töltőhely kiépítésén dolgoznak. Ezek befejezése az év végéig várható, a cég 2025 év végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontoz ad át – közölte az OMV Hungária Kft. az MTI-vel.

Hozzátették, hogy ezáltal a fő útvonalak mentén mintegy 100 kilométeren belül bárki számára elérhető lesz a gyorstöltés lehetősége. Az elérhető ultratöltők most is legalább 100 kW kapacitással vehetők igénybe, több helyszínen pedig 2024 végéig már akár 200 kW teljesítménnyel tölthetnek majd az elektromosautó tulajdonosok.

Ján Hrivnák, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta kizárólag olyan töltőpontokat létesítenek, amelyek biztosítják a villámgyors energiafelvétel lehetőségét. Így azok a járművezetők, akik az OMV töltőpontjait választják, mindössze 20-30 perc várakozás alatt akár 80 százalékra tölthetik újra autóik akkumulátorait. A töltőkhöz az OMV eMotion néven saját applikációt is fejlesztett, ennek segítségével az autósok valós időben láthatják a szabad töltőket és azok teljesítményét.

Az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló CEF-pályázatok (Connecting Europe Facility – Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) adatai alapján, egy ultragyors töltőpont kiépítése hozzávetőleg 150 millió forint.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a tegnapi nagy esőzés

A tegnapi hirtelen lezúduló eső és erős szél miatt tizennégy alkalommal riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat. Ahogy arról mi is beszámoltunk, közel egyhavi eső hullott le szerdán Pécsen. Az Időkép egyik helyi automatája 40,6 milliméter esővizet mért a baranyai megyeszékhelyen. Ez nem sokkal marad el a novemberi átlagcsapadéktól, ami 48 milliméter.

A Baranya megyei katasztrófavédelem beszámolója szerint összesen 14 alkalommal kellett a tűzoltóknak a vihar miatt beavatkozni. A károkról egy galériát is közzétettek:

A hivatásos egységek úttestre, parkoló autókra vagy éppen vasúti sínre dőlt, valamint veszélyesen megdőlt fákat, lehasadt faágakat távolítottak el. Szinte minden térségben akadt tennivaló, így a pécsi, siklósi, szigetvári, mohácsi,komlói, sásdi és sellyei tűzoltók is beavatkoztak a viharkároknál.

14 autó ütközött össze egy tömegbalesetben az M6-oson Szebénynél

Baleset miatt megállították a forgalmat az M6-os autópályán Budapest felé a szebényi pihenőhely után, a 176-oskilométernél. A rendőrség tájékoztatása szerint legalább öten megsérültek a 14 gépjárművet érintő balesetsorozatban.

Szántó Valentin, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a balesetek során tizenhárom személyautó és egy tehergépjármű károsodott, a helyszínelés eddigi adatai szerint öt ember sérült meg. A Sebességmérés/útinform : Baranya csoportban fotókat is feltöltöttek a tömegbalesetről:

A sajtóreferens arra kérte a közlekedőket, ha tehetik, Budapest irányába ne hajtsanak fel az M6-os, illetve M60-as sztrádaszakaszra Baranyából. A balesetekkel érintett szakasz előtt amúgy is alsóbbrendű utakra terelik a forgalmat.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint három helyszínen történt baleset az M6-os autópálya 175-ös és 176-os kilométere között: az első helyszínen öt, a másodiknál és a harmadiknál négy-négy gépjármű ütközött össze. A balesethez több mentőautó érkezett. A tűzoltók melegedőbuszt is kértek a helyszínre.

Képek: Sebességmérés/útinform : Baranya

Majdnem egy teljes havi eső hullott le Pécsen szerdán

Közel egyhavi eső hullott le szerdán Pécsen – írja az Időkép. A meteorológiai oldal egyik helyi automatája 40,6 milliméter esővizet mért a baranyai megyeszékhelyen. Ez nem sokkal marad el a novemberi átlagcsapadéktól, ami 48 milliméter.

A szerdán átvonult hidegfrontnak köszönhetően hosszú idő után érkezett jelentős, az egész országot érintő esőzés. A csapadékzóna a déli és keleti országrészben hagyott hátra kiadósabb, több helyen 10, helyenként pedig 20 millimétert meghaladó mennyiséget.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, pénteken egy mediterrán ciklon éri el térségünket. A front érkezése után jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Jelen modell előrejelzések alapján térségünkben a csapadék várhatóan nagyrészt eső, illetve havaseső lesz.