Kezdőlap Blog Oldal 541

Szerencsésen hazakerült a nemrég eltűnt Jámbor Nikolett

0

Vasárnap olvashattak oldalunkon arról a rendőrségi hírről, amelyben a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kérte abban az ügyben, hogy eltűnt a 14 éves Jámbor Nikolett a szigetszentmiklósi otthonából, és ismeretlen helyen tartózkodik.

Most egy nagy köszönettel tartozunk minden olvasónknak, aki a fiatal lány eltűnéséről szóló írásunkat megosztotta. Nikolett ugyanis már otthon is. Jámbor Nikolett édesanyjának a tájékoztatásából tudjuk, hogy a 14 éves kislány az elmúlt időszakban a barátjánál tartózkodott, és erről a lány szüleinek nem szóltak, de most már Nikolett hazaétkezett, az eltűnése miatt a rendőrség is kihallgatta. Nem bántottak, épségben került haza.

Jámbor Nikolett 2024. november 8-án, a délutáni órákban ment el szigetszentmiklósi otthonából, és azóta volt a tartózkodási helye ismeretlen. A rendőrök ellenőrizték azokat a címeket, ahol a gyermek tartózkodhatott, de mivel ezeken a helyeken eredménytelenül kutattak a lány után és nem találták, ezért elrendelték a körözését.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai kérték, hogy akik látták Jámbor Nikolettet, vagy jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezhetett, azok hívják a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83 telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.

Nagyszerű, örömteli hír, hogy Nikolett épségben, egészségben előkerült. Köszönjük mindenkinek az eredmények közreműködését.

Kiemelt fotónk illusztráció!

Ködös és borult időnk lesz csütörtökön

Csütörtök hajnalban újból ködre kell számítani, többfelé lehet ködszitálás. A hőmérséklet hajnalban 2 és 4 fok között alakul. Az északi szél mérsékelt lesz. Délelőtt szinte mindenütt megszűnik a köd, de marad az erősen felhős-borult idő, csapadék nélkül. Az északi szél mérsékelt lesz.

Délután marad az erősen felhős-borult idő. A hőmérséklet maximuma 4 és 6 fok között alakul. Az északi szél az esti órákig mérsékelt marad. Estétől egy álcázott hidegfront közelíti meg térségünket, az éjféli órákhoz közeledve megélénkül az északnyugati szél és elszórt jelleggel várható jelentéktelen csapadék, mely eső lesz. A minimumok 1 és 3 fok között alakulhatnak.

Pénteken hajnalban egy hidegfront érkezik, helynek hatására megnövekszik a felhőzet és megélénkül az északnyugati szél. Elszórt jelleggel gyenge eső előfordulhat, de jelentős mennyiségre nincs kilátás. A hőmérséklet hajnalban +2 és +4 fok között alakulhat. Délelőtt folytatódik a szeles, borult idő.

Forrás: Meteo Mecsek

A Kúria elfogadta a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kérdést

A Kúria hitelesítette azt a kezdeményezést, hogy népszavazás legyen a fővárosban egy budapesti olimpia rendezéséről – írja a 24.hu. A legfelsőbb bíróság ezzel megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság korábbi, elutasító döntését.

A népszavazásra javasolt kérdés a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?

Az FVB szerint a kérdés nem felel meg a jogalkotói és választópolgári egyértelműség követelményének. Ezért ők elutasították a kérdés helybenhagyását. A Kúria keddi határozata ezt írta felül, szerintük minden feltétel teljesül a választópolgári egyértelműséghez:

  • a kérdés világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen,
  • feleljen meg a magyar nyelv szabályainak,
  • a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét és jelentőségét,
  • leadott szavazataikkal jogaikat tudatosan, átgondoltan tudják gyakorolni.

A jogalkotói egyértelműség feltétele, hogy a döntéshozónak is egyértelműen tisztában kell lennie azzal, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetén kell-e, és ha igen, milyen tartalmú döntést hoznia.

A népszavazást korábban több fővárosi országgyűlési képviselő és kerületi polgármester kezdeményezte a 2036-os budapesti olimpiai pályázatról.

Több mint 8,6 millió forintnyi felajánlás érkezett a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akcióhoz

Egy hete jelentették be a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akció idei kedvezményezettjét, és már több mint 8 millió 600 ezer forintnyi felajánlás érkezett – közölte Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

A közmédia karitatív műsora idén a Magyar Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatja, a befolyt összegből pedig egy Közép-Európában egyedülálló gyermekhospice-házat építenek fel. Azt, hogy a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akció kezdete, 2012 óta több mint 2 milliárd forint gyűlt össze, rendkívüli és egyedülálló sikerként értékelte, külön hangsúlyozva, hogy ez már a 13. alkalom.

Hári Tibor, a Tábitha Gyermekhospice Ház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2012-ben egy vállalkozó saját törökbálinti házából alakították ki a létesítményt. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ehhez a gondozási formához egy kifejezetten erre a célra készült intézményre van szükség. A jelenlegi intézménytől alig néhány száz méterre már el is kezdődött az építkezés – ismertette.

Elsősorban olyan családok számára nyújtanak segítséget, ahol gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, állandó felügyeletet, illetve gondozást igénylő gyermek van. A szülők számára tudnak mentesítő ellátást nyújtani, akik így el tudnak menni egy időre pihenni. „A hospice ellátással az ilyen betegségekben szenvedő gyermekek átlagosnál rövidebb életét próbálják minél teljesebbé tenni” – mondta az ügyvezető igazgató.

A Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciót a 1355-ös adományvonal hívásával vagy SMS küldésével 300 forinttal lehet támogatni, a felajánlásokat a jonaklennijo@mtva.hu címre is várják.

Engedélyt adtak a gödi akkugyárnak a bővítésre

Közzétették Göd város honlapján a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatát a helyi Samsung-gyár környezetvédelmi engedélyéről. Ezzel lényegében a bővítést hagyták jóvá – írja az Infostart.

A cikk szerint ezentúl több akkumulátort gyárthatnak adott időszak alatt majd a létesítményben. Módosították a hőkibocsátást is, amit szintén megemeltek. Valamint a korábban sokat vitatott szerves oldószer mennyisége is több lehet, ezt az értéket éves szinten 50 százalékkal emelték meg.

A 88 oldalas dokumentumban szó van a vízellátásról és a szennyező anyagokról is, valamint arról, hogy továbbra is lítiumion-akkumulátorokat gyártanak majd.

Az Infostart szerint zajvédelmi előírásokat is megfogalmaznak, ahol egyértelműen utalnak a bővítésre, például új épületrészekre.

Tűzoltóbál lesz Mánfán november 23-án

Születésnapi és jótékonysági tűzoltóbált rendez a Mánfa Önkéntes Tűzoltó Egyesület jövő hétvégén. A felhívást az egyesület osztotta meg hivatalos Facebook-oldalán. A bejegyzésben az ÖTE elmúlt egy évéről készített portfóliója is elérhető, amelyben rendezvényeikről, képzéseikről, gyakorlataikról is beszámoltak.

Az önkéntes tűzoltók nemcsak a helyieket várják az eseményre, hanem mindenkit, aki szereti a tűzoltókat, támogatná az önkénteseket vagy csak bulizna egy jót. 

Helyszín: Mánfa, Önkormányzat Nagyterem (7304 Mánfa, Fábián Béla utca 58.)

Dátum: 2024. november 23. (szombat) 21:00-03:00

Belépő: 2000 Ft

Különlegessége a rendezvénynek, hogy a talpalávalót Székelyhidi Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester műveletirányító referens szolgáltatja.

Az LMP az otthonápolási díj emelését és a szociális szektor bérrendezését kezdeményezi

Az LMP újra benyújtotta az Országgyűlésnek azt a javaslatcsomagot, amelynek elfogadása érdemben tudná javítani a szociális ellátórendszert Magyarországon. A párt többek között kezdeményezte a szociális dolgozók évek óta húzódó béremelést és az otthonápolási díj emelését. Azt is szeretnék, hogy „lassan öt év késéssel, de a szociális szektorban dolgozók is kapják meg az egyszeri félmillió forintos bérpótlékot, amit az egészségügyi dolgozóknak – nagyon helyesen – odaadtak.”

„Nem vagyunk optimisták azt illetően, hogy a kormánynak marad-e figyelme a globális kalandozások és a gazdasági függetlenségért folytatott neoliberális forradalom mellett a saját munkavállalóira, illetve a beteg és idős hozzátartozójuk ápolását az állam helyett elvégző rokonokra” – írja közleményében a párt.

Két okból nyújtják be újra és újra az erre vonatkozó javaslataikat: egyrészt az érintetteknek meg akarják mutatni, hogy nem mindenki feledkezik meg róluk. Másrészt újra és újra írásos bizonyítékot akarnak szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy minden kormánypárti politikus szájából elhangzó, a gondoskodás fontosságáról szóló mondat hamis és álságos.

A PTE-t is listázták a világ legjobb egyetemei között

A világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze. Így került 8 magyar intézmény a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint olyan neves egyetemekkel versenyeztek, mint a Harvard vagy az Oxford, öt fő tudományterületen.

A Semmelweis Egyetem a gyógyszerészeti tudományokban került a top 100-ba, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Állatorvostudományi Egyetem (ATE) is kiemelkedően szerepelt.

A Sanghaj-lista szakterületi rangsora, amely 2017 óta minden évben megjelenik, idén 96 ország 1900 egyetemét listázza 5 fő kategóriában, 55 szakterületen. A fő kategóriák: természettudományok, műszaki tudományok, élettudományok, orvostudományok és társadalomtudományok.

A GRAS-lista az intézmények teljesítményét átfogó, objektív mutatók alapján értékeli. Olyan indikátorok alakítják a sorrendet, mint a nemzetközi díjakat (például a Nobel-díjat) elnyerő kutatók és alumnik száma. Továbbá a tudományos folyóiratok főszerkesztői, nemzetközi szervezetek vezetőségi tagjai, publikációk száma, hivatkozási impakt és a nemzetközi együttműködési részvétel.

Kiemelték, hogy 64 magyar felsőoktatási intézmény közül az idén 8 egyetemet rangsoroltak 22 szakterületen. Ezek mindegyike a top 500 sávban foglal helyet. A Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem 7 területen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem 5 területen, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), az Állatorvostudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem 1 területen került a listára.

A Semmelweis Egyetem a magyar intézmények közül a gyógyszerészeti tudományok kategóriában a 82. helyen szerepel világszinten.

További három intézmény ért el előkelő helyezést a következő kategóriákban: építőmérnöki tudományok – BME #101-150, Matematika #151-200 – ELTE, Állatorvostudomány – ATE #151-200.

A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem négy területen, a BME, az ELTE és a Semmelweis Egyetem három területen, a MATE és a Pécsi Tudományegyetem egy területen javított pozícióján.

Elgázolta, majd otthonába vitte a súlyos sérültet egy házaspár Szabolcsban

Közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy házaspárral szemben. A férfi tavaly decemberben elgázolt egy nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyecseden, de segítségnyújtás helyett otthonába vitte a súlyosan sérült asszonyt.

Borsodi-Buss Emese, a vármegyei főügyészség szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádirati tényállás szerint a középkorú férfi fékezés nélkül, hátulról ütötte el az úttest szélén gyalogló nőt. Ő az ütközéstől a levegőben megpördülve az úttest melletti füves területre esett.

A vádlott odament az eszméletlen nőhöz, megpróbálta őt megemelni, de a nő nem reagált. A férfi a gépjárművel mellé tolatott és a vezetőoldali ajtón keresztül betette őt az anyósülésre, majd saját otthonába vitte. A házaspár nem hívott orvost a sérülthöz, amikor a nő magához tért, hazavitték. Majd visszamentek a baleset helyszínére és felszedték az útpadka mellől az autó letört alkatrészeit.

Megjegyezte, az elgázolt nő egyáltalán nem emlékezett a balesetre, de sérülései miatt elment a háziorvosához, aki mentőt hívott hozzá. Az asszony több zúzódásos sérülés mellett bordatörést és térdsérülést szenvedett, utóbbi maradandó fogyatékossággal gyógyult.

Az ügyészség a balesetet okozó férfit maradandó fogyatékossággal járó közúti baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a bíróságnál. Feleségével szemben pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt pénzbüntetés kiszabását javasolta.

Ma ünnepeljük a Magyar Nyelv Napját

Ma van a magyar nyelv napja, amely a közfigyelmet igyekszik ráirányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre. A 2009 óta tartott emléknapot eleinte április 23-án tartották, de 2011-től már november 13-án.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2008. december 6-án fogadta el Graf Rezső javaslatát és április 23-át a magyar nyelv napjának kiáltották ki. 2008-ban ugyanis azon a napon nyitotta meg kapuit a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon, Kazinczy Ferenc mauzóleuma mellett.

2011. szeptember 26-án az Országgyűlés megváltoztatta a dátumot, a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította. 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt.

Ezen a napon országszerte rengeteg programmal várják az érdeklődőket, amelyen a magyar nyelvet és kultúrát akarják népszerűsíteni. A közmédia csatornáin is tematikus műsorok lesznek egész nap.