Kezdőlap Blog Oldal 544

Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 636,4 milliárd forint lett

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 636,4 milliárd forint lett. Ez 5,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezt közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A társaság 42,2 százalékkal több, 175,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első három negyedévben.

A jelentésben kiemelik: a javuló működési nyereségességnek és az árfolyamveszteségek hiányának köszönhetően nőtt az adózott nyereség.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: a pénzügyi eredmények továbbra is erős lendületet tükröznek. Kétszámjegyű bevételnövekedést értek el minden területen a nyereségesség még erőteljesebb emelkedése mellett. Az árfolyamnyereség az első kilenc hónapban 1,8 milliárd forintot tett ki. Ami jelentős javulás az egy évvel ezelőtti nagy veszteségekhez képest.

A gyógyszeripari bevételek 15 százalékkal, 214 milliárd forintra növekedtek 2024 harmadik negyedévében. Ezzel az első három negyedévi gyógyszeripari bevételek 627 milliárd forintra emelkedtek. Ami 14,5 százalékos növekedés éves szinten, miközben mind a négy üzletág kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el. Az árfolyam-korrigált bevételnövekedés 12 százalékos volt.

A jelentés szerint az AbbVie-vel kötött új kutatási, fejlesztési- és licencszerződés a neuropszichiátriai betegségek potenciális kezelésére szolgáló új célpontok fejlesztésére egy újabb jelentős stratégiai lépés az idei évben.

Közölték: nem változtattak a korábbi előrejelzésen. Az egész évre vonatkozóan mind a gyógyszeripari bevételek, mind a tisztított EBIT a változatlan előrejelzési tartomány alsó határához lesznek közelebb majd. A várható K+F mérföldkő bevétel, az alacsonyabb Vraylar előrejelzés és az M&A ügyletek hatása az EBIT szintjén nagyjából kiegyenlítheti egymást.

Az első három negyedévében javuló jövedelmezőség fő hajtóerői a neuropszichiátriai és a nőgyógyászati üzletágak voltak

A tisztított EBIT a gyógyszergyártási szegmensben 18 százalékkal 209 milliárd forintra nőtt 2024 első három negyedévében. Az árfolyamhatások kiszűrésével a tisztított EBIT 205 milliárd forintot tett ki. Az első három negyedévében javuló jövedelmezőség fő hajtóerői a neuropszichiátriai és a nőgyógyászati üzletágak voltak, a biotechnológiai üzletág veszteségei is csökkentek, míg a general medicines üzletág stabilan hozzájárult az eredményekhez.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 11 260 forint, a legalacsonyabb 8500 forint volt, a papír árfolyama hétfőn 130 forinttal, 1,2 százalékkal 11 000 forintra erősödött, a részvények forgalma 680,7 millió forintot ért el.

További hírek itt.

forrás: mti

Szívinfarktust kapott Nemere István, azóta mélyaltatásban van

Boldogan, mosolyogva fogadta a köszöntéseket, együtt ünnepelte a tisztelőivel a 80. születésnapját, majd egy órával később már mentőautó szállította kórházba Nemere Istvánt a múlt hétvégén – írja a Blikk.

“Általában ő vezetett, de most átadta nekem a kormányt. Alig egy perc múlva lehanyatlott a feje és mozdulatlan volt. Próbáltam élesztgetni, de nem sikerült, hívtam a mentőt” – mesélte felesége, Szentgyörgyi Judit.

Nemere István író, műfordító és eszperantista világrekorder: nála több könyvet, egyetlen író sem tudott megjelenítettni szerte a világban. Hihetetlenül termékeny az életpályája, közel 800 könyv, novella, mű fűződik a nevéhez, igaz többször is használt álneveket. Pécsett született, de a világ számos pontján élt, innen nézve irigylésre méltóan kalandos életet. Lapunk néhány éve készített vele egy interjút. Akkor megkérdeztük tőle, hogy mikor döntötte el, hogy író lesz.  „Régebben, 25-ik évem előtt azt hittem, van más választásom is. Ma visszanézve tudom, hogy ezt csak én képzeltem, mert én voltaképpen írásra termettem, ez az egyetlen dolog, amihez értek. Gimnazista koromban filmrendező szerettem volna lenni, de fatális tanulmányi eredményeim miatt egyáltalán nem tanulhattam tovább. Viszont  rövid, de annál színesebb kitérők után – akit érdekel, az életrajzomban elolvashatja, hogyan tobzódtam a szakmákban, szakértelem nélkül! – visszatértem az íráshoz, amit 11 évesen kezdtem el. Harminc voltam, amikor megjelent az első könyvem és azóta nem álltam meg.” – válaszolta.

Ma 60 éves Kautzky Armand

1964. november 12-én, Egerben született Kautzky Armand színész, szinkronszínész, akinek hangját szinte mindenki ismeri. Jellegzetes orgánuma és sármos karaktere miatt sokak kedvence.

Színészcsaládból származik, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Szirtes Tamás osztályában végezte el 1989-ben. Édesapja Kautzky Ervin aki József nevű testvérével együtt szintén színészek voltak. Armand édesanyja Kopetty Lia is színésznő volt. „A szüleim négy évtizedig éltek boldog házasságban. Anyám élete utolsó hat-hét évében súlyos Alzheimer-kórral küzdött, nem ismerte fel a körülötte lévő embereket, de apám annyira szerette őt, hogy otthon ápolta, nem adta intézetbe magatehetetlen betegek közé. A 2013-as év végzetes volt mindkettőjük számára. Édesapám azon a nyáron agyvérzést kapott, és váratlanul meghalt. A tragédia után anyám kórházba került, de apám szeretete, törődése nélkül néhány hónappal később elveszítettük őt is” – mesélte a Meglepetés újságnak.

Majdnem harminc éve tagja a Madách Színháznak, emellett az ország egyik legismertebb szinkronhangja, mások mellett Tom Cruise és Pierce Brosnan állandó magyar hangja. Számos rádió és televízió csatornahangja is volt, 2015-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Felesége a természetgyógyász Szemők Adrienn volt. Két gyermekük van:  Armand (2001) és Lucia (2003).

További fontos információk itt!

Forrás: port.hu

fotó: facebook

Karácsony Gergely és Gémesi György szerint a jövő évi költségvetés vesztesei az önkormányzatok

Karácsony szerint a jövő évi költségvetés tervezete „egy teljes padlássöprés az önkormányzatokra nézve”

Karácsony Gergely szerint Magyarország összes települését hátrányosan érinti a helyi iparűzési adók egy részének átcsoportosítása a központi költségvetésbe. Szerinte az intézkedés legnagyobb vesztese pedig Budapest.

A főpolgármester erről az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt. Ahol Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt mondta, a Versenyképes járások program ugyancsak nem segíti a településeket.

A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a jövő évi költségvetés tervezete „egy teljes padlássöprés az önkormányzatokra nézve”.

A főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az önkormányzatok három szempontból is vesztesei lesznek a következő büdzsének. Az állam által biztosított normatíva reálértéken csökkenni fog. A nominálisan egyszázalékos emelkedés reálértékét pedig az infláció emészti fel. Emellett húsz százalékkal emelkedik jövőre az iparűzési adóból elvont, a szolidaritási adóalapba kerülő összeg.

A főpolgármester úgy vélekedett: az iparűzési adó megemelése könnyebbséget jelenthetne az önkormányzatok számára. De azt teljesen elvonják a településektől, hogy az állam újraossza azt a Versenyképes járások programban. Szerinte ezek az összegek jobb helyen lennének azoknál az önkormányzatoknál, amelyek azt megtermelték.

Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy Magyarországon ma nincs olyan önkormányzat, amely ne lenne vesztese a kormányzati intézkedéseknek. De szerinte a legnagyobb vesztes megint Budapest. A fővárosnak jövőre százmilliárd forintot kellene befizetnie saját, az iparűzési adóból keletkező bevételei után.

Az új intézkedések következtében az önkormányzatoknak duplán kell adózniuk az állam felé – hangsúlyozta a főpolgármester. Emlékeztetett arra, hogy másfél éve pert indítottak a szolidaritási adó mértéke miatt. Amit megnyertek, a Fővárosi Ítélőtábla határozatával pedig az Alkotmánybíróság is egyetértett. A táblabíróság megállapítása szerint az iparűzési adó egy részének elvonása a központi kölségvetésbe a működésképtelenség állapotába hozhatja a Fővárosi Önkormányzatot.

Karácsony Gergely közlése szerint a per folytatódik, és bíznak a bíróság ítéletében. Mert csak az garantálhatja, hogy a fővárosban továbbra is működtetni tudják a közszolgáltatásokat.

Gémesi György komoly tehernek nevezte az iparűzési adó elvonásának többletét

Gémesi György rámutatott arra, hogy jövőre a nominálérték számításával mindössze egy százalékkal emelkedik az állami támogatások mértéke, amit veszteségként értékelt. Gödöllő polgármestere emellett komoly tehernek nevezte az iparűzési adó elvonásának többletét, ami a szolidaritási adóalaphoz kerül. És 50-60 milliárd forintot jelent. Idén országosan 307 milliárd forintot tett ki a szolidaritási adó, ami 350-360 milliárdra emelkedik – hangsúlyozta.

A Versenyképes járások program ugyancsak 65 milliárd forinttal emeli meg az önkormányzatok adóterheit – tette hozzá. Gémesi György szerint a jövő évi büdzsé nemhogy többletet nem jelent, hanem reálérték-csökkenést eredményez.

Korábban írtunk erről itt!

forrás: mti

Halálos balesettel zárjuk a hétfőt

0

Egy ember meghalt, egy másik megsérült hétfő délután Kunszentmárton és Szarvas között egy közlekedési balesetben – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

A rendőrségi tájékoztatás szerint egy külföldi állampolgár közlekedett egy kamionnal az M44-es autóút Békéscsabáról Budapest felé tartó oldalán. Kunszentmárton és Szarvas között az autóút 60-as kilométerszelvényénél műszaki hiba miatt az úttestről lehúzódva megállt ellenőrizni a járművet, amikor egy kisteherautó hátulról a vontatmánynak ütközött – írták.

A balesetben a kisteherautó 45 éves sofőrje olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt, a kamiont vezető férfi pedig – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Forrás: mti.hu

Fotónk illusztráció!

Hideg, ködös keddünk lesz

0
Kedd hajnalra újból a köd lesz a főszerepben, Baranya vármegyében néhol akár egész délelőtt ködben úszhatunk. Délelőtt délkelet felől vastagabb felhők is érkeznek, de csapadék egyelőre nem várható. A hajnali minimumok fagypont közelében alakulhatnak. Az északi szél mérsékelt lesz.
Kedd délután tartósan ködös időnk lesz. A hőmérséklet maximuma 1 és 3 fok között alakul, ez főleg a beragadó ködnek lesz köszönhető. Az északkeleti szél gyenge lesz. Este folytatódik a ködös idő, a minimumok fagypont közelében alakulnak. Éjjel ónos ködszitálás sem kizárt. Szélcsend várható. – ígéri a keddi napra a Meteo Mecsek.

Eljárást indított a rendőrség Csárdi Antal ellen a gödi Samsung-gyár lezárás miatt

A Dunakeszi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított Csárdi Antal, volt LMP-s országgyűlési képviselő ellen. A gyanú szerint ugyanis volt pártja aktivistáival együtt  még júniusban lezárta a gödi Samsung-gyár bejáratait. Most pedig ennek kapcsán szabálysértési eljárást indított a Dunakeszi Rendőrkapitányság az LMP-ből a múlt hónapban kilépett országgyűlési képviselő ügyében.  – írja a Magyar Nemzet a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól kapott válasza nyomán. A jelenleg már folyamatban lévő eljárásról egyelőre több részletet nem közöltek. 

Ahogy arról 2024. július első napjaiban beszámoltunk, az LMP aktivistái lezárták az engedély nélkül működő gödi akkugyárat.

Az LMP-ből távozó Csárdi Antal mentelmi jogának felfüggesztését még a politikus pártból történő kilépésekor Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta. A mentelmi bizottság szeptember 30-i ülésén egyetértett a legfőbb ügyész indítványával, a tagok 5-1 arányban javasolták a parlamentnek, hogy szavazza meg Csárdi Antal mentelmi jogának felfüggesztését, amit aztán később az indítványnak megfelelően meg is szavazták.

Csárdi  Antal pártból történő távozásával megszűnik az LMP parlamenti frakciója is. 

November 23-án Rockenbauer Pál Emléktúra Zengővárkonyban

0

2024. november 23-án, szombaton 9:30-tól a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE) minden érdeklődőt szeretettel vár a Rockenbauer Pál Emléktúrára.

Ezen a napon Rockenbauer Pálra, a híres természetfilmesre, és a nem is olyan rég elhunyt operatőrre, Szabados Tamásra emlékeznek a Hosszúhetényi Turista Egyesülettel a természetjárók Zengővárkonyban.

A Rockenbauer Pál Emléktúra programja:

Táv: oda és vissza 17,5 km
Szintemelkedés: 410 m
Útvonal: Hosszúhetény-Zengővárkony jelzetlenen, Pécsvárad-Hosszúhetény jelzett úton
Nehézségi szint: közepesen nehéz

A túra Hosszúhetényből indul és jelöletlen úton haladva érkezik meg a szelídgesztenyébe, Rockenbauer Pál sírjához. Ahol természetfilmek és a túrázás kedvelőinek lehetőségük lesz elhelyezni egy szál sárga virágot Rockenbauer Pál sírján, majd együtt emlékezhetnek meg a stábtagokkal. (a virágot az egyesület biztosítja, amelynek ellenértéke 300Ft/db)

Ezután akinek majd lesz kedve, az együtt étkezhet Zengővárkonyban a csapattal, mikor is a szervezők sertésgulyást biztosítanak az emlékezőknek. (Egy adag ára 2000/fő/Ft.)

A programnak ez a része már limitált,  hiszen Rockenbauer Pál Emléktúra ezen részére 40 főnek biztosított a részvétel a helyszűke miatt.

A megemlékezés után Zengővárkonyból a túra után mindenkinek magának kell gondoskodnia a hazajutásról, gyalogosan vagy autóbusszal.

A november 23-i Rockenbauer Pál Emléktúra szervezői természetesen tudnak buszt biztosítani vissza Hosszúheténybe, de annak a viteldíja 1000 Ft/Fő és annak igénybevételére november 22-ig kell jelezni a túravezetőnek telefonon.

A virág, illetve az étkezésre vonatkozó rendeléseket 2024. november 18-ig az alábbi linken lehet leadni:

https://bit.ly/4hwFyCX

Túravezető:Takács Ferenc Tel:06 20 805 3405

Szentágothai-díjakat adtak át a Pécsi Tudományegyetemen

0

Völgyi Béla neurobiológust Szentágothai-díjjal, Lanszki Zsófia virológust pedig junior Szentágothai-díjjal tüntette ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE közleményében emlékeztettek arra, hogy az intézmény keretei között 2012 óta működik a Szentágothai János Kutatóközpont (SZKK), amelynek évfordulós ünnepségén emlékeztek meg a névadóról a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódó Szentágothai-napon.

Az egyetem tájékoztatása szerint Miseta Attila rektor a rendezvényen elmondott köszöntőjében kiemelte: a pécsi kutatóközpont mind az alap-, mind az alkalmazott kutatásokat támogatja, ahol a „kutatók szívvel-lélekkel végzik” tudományos tevékenységüket.

A Szentágothai János tiszteletére rendezett eseményen Csanády László, a Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója tartott előadást, majd átadták a a Szentágothai-díjat és a junior Szentágothai-díjat két, munkájában kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónak.

A Szentágothai-díjat Völgyi Béla, a PTE Természettudományi Kar Neurobiológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vehette át, aki 2019 óta önállóan vezeti az SZKK-ban működő Retinális neurobiológia kutatócsoportot.

Völgyi Béla tudományos érdeklődési köre a gerinces retina szerkezete és működése, valamint az elektromos szinapszisok szerepe a neuronok közötti kommunikációban, a dúcsejtek szerepe a retinális kód kialakításában, különös tekintettel annak videotechnikai és robotikai felhasználhatóságára.

A junior Szentágothai-díjat Lanszki Zsófia, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója érdemelte ki. A többszörös NKFIH-ösztöndíj nyertes, PhD munkáját summa cum laude minősítéssel és kimagasló tudománymetriai adatokkal megvédő díjazott kutatási témája a kisragadozók vizsgálata, azok virológiai jelentősége.

Idén nyolc jelentkező közül két fiatal kutatót választott ki az SzKK Tudományos Tanácsa, akik 2025-től a Szentágothai János Tehetségtámogató Program keretében kezdhetik meg munkájukat az SzKK-ban. Kőhegyi Bianka a Strukturális neurobiológia kutatócsoporthoz csatlakozik majd, Bruszt Nóra pedig a Transzlációs idegtudományi kutatócsoport tagjaként kezdi meg munkáját – olvasható a PTE tájékoztatásában.

Forrás: mti.hu

LMP: idén sem sikerült megoldani a szociális dolgozók bérhelyzetét

A gyermekvédelemről, a népesedéspolitikáról és a banki díjak emeléséről is volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Ungár Péter (LMP) azt mondta, év elején úgy tűnt, a legfontosabb ügy a gyermekvédelem lesz, de most már alig van szó erről. Minden rendszer akkor tud működni, ha vannak olyanok, akik működtetik, a szociális szektorban dolgozók, így a gyermekvédelmi dolgozók is nagyon rosszul keresnek – közölte.

Hozzátette: az elmúlt harminc évben nagyon alacsony volt a szektorban a bérszínvonal, de az, hogy ebben érdemben nem történt előrelépés, ennek a kormánynak a felelőssége. Szerinte a béremeléssel lehet egyre több és jobb szolgáltatást elvárni ezektől az intézményektől. Az államtitkár ismerje el – kérte -, hogy idén sem sikerült megoldani a szociális dolgozók bérhelyzetét.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a képviselő úgy beszélt a gyermekvédelemről, hogy a legaktuálisabb gyermekvédelmi kérdésre nem tért ki. Fél évvel ezelőtti ügyeket gyakrabban emlegetnek, mint egy héttel ezelőttieket – jegyezte meg, hozzátéve, sokféle hír röppent fel az elmúlt napokban a gyermekvédelem kapcsán elég ismert szereplőkről, akik a baloldali közéletnek is részesei.

Hangsúlyozta, az elmúlt 10-15 évben sok lépés történt annak érdekében, hogy biztonságosabb legyen a gyermekvédelem intézményrendszere, de az LMP ezeket a törvényeket nem támogatta, sőt a magyar ellenzékkel együtt feljelentette Brüsszelben a kormányt a gyermekvédelmi törvény miatt. Szólt arról is, hogy 2010-es 325 milliárd forintról mostanra 1463 milliárd forintra emelték a gyermekvédelmi célokra fordítható forrásokat. Akkor átlagosan egy szociális dolgozó bruttó bére 137 ezer forint volt, most 473 ezer forint – részletezte, közölve azt is, hiába volt a sok emelés, továbbiakra van szükség, a kormány ezen dolgozik.

Kanász-Nagy Máté (LMP) november 12., a szociális munka napja alkalmából azt kérdezte, mikor és mekkora fizetésemelést kapnak a szociális dolgozók?

Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal friss kimutatása szerint a nemzetgazdasági ágakat együtt nézve az átlagos havi kereset Magyarországon 628 ezer forint volt augusztusban, miközben a szociális ellátásban dolgozók havi bére csupán bruttó 347 ezer forint, ami a nemzetgazdasági átlagbér 55 százaléka.

Rétvári Bence elmondta, hamarosan megismerhetők lesznek a jövő évi költségvetés számai, látni lehet majd ki és miből tud gazdálkodni 2025-ben. Hozzátette: az elmúlt években folyamatosan, 350 százalékkal nőtt a szociális szféra költségvetési kerete, most 1463 milliárd forint. Az átlagbér, ami 137 ezer forint volt a kormányzás kezdetén, mostanra elérte 473 ezer forintot – közölte.

Forrás: mti.hu