Kezdőlap Blog Oldal 55

Éles helyzetekben bizonyítottak a diákok Pécsen – újra megrendezték a „Ments Meg!” országos versenyt

Ötödik alkalommal rendezték meg a „Ments Meg!” országos középiskolás rendészeti és katasztrófavédelmi versenyt, amelynek idén is a pécsi Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma adott otthont a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai támogatásával. A kétnapos megmérettetésen az ország különböző pontjairól érkező tizenkét csapat mérte össze tudását és felkészültségét.

A május 17–18. között zajló program célja az volt, hogy a 9–12. évfolyamos diákok élményszerű és gyakorlatközpontú módon mélyítsék el ismereteiket a rendészeti, katasztrófavédelmi, honvédelmi és egészségügyi területeken.

A verseny második napján a résztvevők a Baranya Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség áprádtetői bázisán teljesítettek különböző gyakorlati feladatokat. A fiatalokat Árendás Péter tűzoltó alezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte.

A megnyitót követően több állomáson is bizonyíthatták rátermettségüket a csapatok. A diákokra elsősegélynyújtási, tűzoltási és árvízvédelmi feladatok, valamint összetett szituációs gyakorlatok vártak. A verseny során nemcsak az elméleti tudás számított, hanem az is, hogyan tudnak együttműködni, gyorsan dönteni és helytállni fizikailag is megterhelő helyzetekben.

A szervezők szerint a program egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok valósághű körülmények között próbálhassák ki magukat, miközben közelebb kerülhetnek a katasztrófavédelem és a rendvédelem hivatásaihoz is.

Forrás: BVKI

Bor, zene és pünkösdi hangulat: újra kinyílnak Palkonya pincéi

Két napon át megtelik élettel a villányi borvidék egyik leghangulatosabb települése: május 23-án és 24-én rendezik meg a 32. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék fesztivált, ahol koncertek, nyitott pincék, helyi finomságok és családi programok várják az érdeklődőket.

A rendezvény központja idén is a palkonyai pincesor lesz, amely Magyarország egyik legismertebb műemléki pincesora. Az 53 présházból álló domboldali pincefalu ilyenkor különleges atmoszférával telik meg: a borászok személyesen kínálják boraikat, miközben a látogatók helyi ételeket, kézműves termékeket és kulturális programokat is élvezhetnek.

A fesztivál egyik legnagyobb vonzerejét a zenei programok adják. A Malompark nagyszínpadán többek között a Moriones, a Groovehouse, Meszka, Szabyest, a Bohemian Brass Band és a Hétnyolcad is fellép, így a könnyed nyári fesztiválhangulat garantált.

A kulturális programok kedvelői sem maradnak élmények nélkül: szombaton a Faluházban nyílik meg az „Agyagszókép” című kiállítás, ahol Németh Sára kerámia plasztikái, Major Judit képversei és Nádasi Tibor fotói lesznek láthatók. Emellett versfelolvasás, performansz és művészbeszélgetés is szerepel a programban.

A családosokat vasárnap gyermekprogramok várják: a Rókavár kézműves foglalkozásokkal és interaktív játékokkal készül, de gyerekkoncert, táncház és moldvai körtáncok is színesítik a hétvégét. A pincesoron közben kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek várják a vendégeket.

A szervezők idén is különleges gravírozott Palkonya-pohárral és ajándék borkuponokkal készülnek az elővételes jegyvásárlók számára. Fontos tudni, hogy borkóstolni kizárólag hivatalos fesztiválpohárral lehet.

A rendezvényre való eljutást idén is segítik a különjáratok: Pécs, Villány és Mohács irányából sűrített vonatközlekedés, fesztiválbuszok, valamint retro Robur-járatok is indulnak Palkonyára.

A 14 év alattiak számára a belépés ingyenes.

További részletek és jegyinformációk a rendezvény hivatalos oldalán és Facebook-felületén találhatók.

Amikor megáll az idő – szívszorító levélben mondtak köszönetet a pécsi mentősöknek

Megható történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán egy család, akik örökre hálásak maradnak a pécsi mentőknek, amiért visszahozták szerettüket az életbe.

A levél szerint március 10-én egy fiatal férfi, Dávid szíve hirtelen megállt. Barátnője, Luca azonnal felismerte a bajt, értesítette a 112-es segélyhívót, majd a telefonos instrukciók alapján megkezdte az újraélesztést a mentők kiérkezéséig.

A beszámoló szerint ezt követően a pécsi mentőegység több mint fél órán át küzdött a férfi életéért. A család úgy fogalmazott: a mentősök gyorsasága, precizitása és emberfeletti kitartása nélkül nem történhetett volna meg a csoda.

A levélben név szerint is köszönetet mondtak Somlyai Zsolt mentőtisztnek, valamint Schulteisz Richárd és Ratting László mentőtechnikusoknak, akik egyetlen pillanatra sem adták fel a harcot.

A család szerint a mentők nemcsak szakmailag nyújtottak kiemelkedőt, hanem emberségből is példát mutattak.

„Becsüljük meg őket, mert ők azok a hétköznapi hősök, akik akkor is harcolnak értünk, amikor mi már teljesen tehetetlenek vagyunk” – írták a megható üzenetben.

A történet újra emlékeztet arra, mennyire fontos a gyors segítségnyújtás és az, hogy vészhelyzetben akár civilek is életet menthetnek, ha időben cselekszenek. A levél írója arra is kér mindenkit: amikor szirénázó mentőt látunk az utakon, gondoljunk bele, lehet, hogy éppen egy újabb életért versenyt futnak az idővel.

Ma éjfélig lehet beadni az szja-bevallást

Szerda éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó-bevallást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig arra figyelmeztet: aki eddig nem nézte át és nem fogadta el a bevallási tervezetét, annál a határidő lejártával a tervezet automatikusan bevallássá válik.

Ez azonban nem minden adózóra igaz. Az áfás magánszemélyeknek, az őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak mindenképpen be kell nyújtaniuk a bevallást, náluk a NAV által készített tervezet nem válik automatikusan érvényessé.

A hatóság szerint azoknak is érdemes átnézniük a dokumentumot, akik tavaly év közben nem vették igénybe a nekik járó adókedvezményeket, mert ezeket most egy összegben visszaigényelhetik. Ugyancsak fontos az ellenőrzés azoknál, akiknek 2025-ben olyan jövedelmük volt – például lakáskiadásból vagy ingatlaneladásból –, amiről a NAV nem rendelkezik teljes körű információval.

A fizetendő adó határideje szintén ma van. A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a késve befizetett összeg után pótlékot számolhatnak fel, tartozás esetén pedig az 1+1 százalékos felajánlás sem lesz érvényes.

Akinek visszajár adó, annak szintén érdemes még ma véglegesítenie a bevallást, hiszen május 20-ig kérhető a kiutalás bankszámlára vagy postai címre.

A NAV szerint az ügyintézés legegyszerűbben online, az eSZJA felületén végezhető el, DÁP- vagy Ügyfélkapu+ hozzáféréssel. A papíralapú bevallásokat aláírva kell postára adni, aláírás nélkül ugyanis érvénytelenek.

Ma jár le az 1+1 százalékos nyilatkozatok beadási határideje is. A civil szervezeteknek szánt felajánlást minden évben külön be kell küldeni, az egyházi nyilatkozatot viszont csak akkor kell újra megtenni, ha valaki változtatni szeretne a korábbi rendelkezésén.

A NAV központi ügyfélszolgálatai szerdán hosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket, az Infóvonal pedig este 20 óráig hívható.

Vádat emeltek egy baranyai polgármester ellen közmunkás csalás miatt

0

Minősített költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy baranyai település polgármestere ellen, aki a vád szerint közfoglalkoztatási programmal visszaélve több mint 14 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

A vádirat szerint a férfi a kormányhivatallal kötött szerződés alapján álláskeresők közfoglalkoztatását szervezte a településen. Az állami támogatás a község számlájára érkezett, a programban résztvevők foglalkoztatását pedig szerződésekkel és hivatalos dokumentumokkal kellett igazolni.

Az ügyészség szerint azonban a polgármester 14 olyan emberrel kötött közfoglalkoztatási szerződést, akik tényleges munkát nem végeztek. A foglalkoztatásukat valótlan tartalmú szerződésekkel, jelenléti ívekkel és bérkifizetési iratokkal igazolták, miközben a fizetésüket az önkormányzat kifizette.

A vád szerint a polgármester ezzel megtévesztette a költségvetési szervet, és 2024-ben, illetve 2025-ben összesen több mint 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az államnak.

Az ügyben nemcsak a polgármester ellen emeltek vádat: a 14 érintett foglalkoztatottat is költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A polgármesterre kiszabható büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Forrás: Pécsi Járási Ügyészség

Világbajnok lett a magyar mentőkutyás csapat

Hatalmas magyar siker született a Belgajuhászkutyák világbajnokságán: a mentőkutyás szakágban a magyar válogatott világbajnoki címet szerzett, ráadásul egyéniben is dobogós helyezés született pécsi résztvevővel.

A Pécsi Mentőkutyás Egyesület tagja, Dombovits Péter és kutyája, Rinka a világ egyik legerősebb munkakutyás mezőnyében bizonyított. A páros a magyar csapat tagjaként világbajnoki aranyérmet ünnepelhetett, míg az egyéni területkutató versenyszámban a kiváló harmadik helyet szerezték meg.

A belga juhászkutyák a világ legelismertebb munkakutyái közé tartoznak, így a mostani eredmény nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítménynek számít. A mentőkutyás szakág versenyein a kutyák és felvezetőik rendkívül összetett feladatokban mérik össze tudásukat, ahol a gyorsaság, a pontosság és az ember-kutya kapcsolat is kulcsszerepet kap.

A világbajnoki címet szerző magyar csapat több egyesület kiváló versenyzőiből állt össze. A csapat tagjai között romkutatásban és területkutatásban is születtek dobogós helyezések:

  • Csepregi Annamária és Zilla – romkutatás: 3. hely
  • Vékony Katalin és Darla – romkutatás: 2. hely
  • Zachár Erzsébet és Tokyo – területkutatás: 2. hely
  • Dombovits Péter és Rinka – területkutatás: 3. hely

A pécsi egyesület közössége joggal lehet büszke az elért eredményre, hiszen a világbajnoki cím mellett egyéni dobogós helyezést is hazahoztak Baranyába.

Forrás: Pécsi Mentőkutyás Egyesület Facebook

Egymást érték a riasztások kedden Pécsen

Mozgalmas napjuk volt kedden a pécsi hivatásos tűzoltóknak: több közlekedési balesethez, egy temetői kápolnatűzhöz, kidőlt fához, valamint egy teljes terjedelmében égő személyautóhoz is riasztották őket a városban és környékén.

A délutáni órákban tűz ütött ki egy pécsi temető kápolnájának alagsori helyiségében. A száz négyzetméteres terem füsttel telítődött, miután két koszorú kigyulladt – a feltételezések szerint egy leégett mécses okozhatta a tüzet. Személyi sérülés nem történt, a helyiségben senki sem tartózkodott. A pécsi tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, majd kiszellőztették az épületet.

Nem sokkal később a Pécsváradi úton történt súlyos közlekedési baleset. Két személyautó ütközött össze, a járművekben összesen négyen utaztak. A mentők minden érintettet kórházba szállítottak, egy ember súlyos sérüléseket szenvedett. A tűzoltók a helyszínen átvizsgálták a járműveket.

Fél órával később újabb karambol történt Pécsen, ezúttal a Kanizsai Dorottya úton. A két összeütköző autó utasai közül ketten könnyebben sérültek meg. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, felszórták az úttestre folyt olajat és hűtőfolyadékot, valamint biztosították a helyszínt.

Az esti órákban egy kidőlt fa okozott problémát a Pécs és Pellérd közötti kerékpárúton. A növény teljesen elzárta az utat, a tűzoltók motoros láncfűrésszel darabolták fel, így rövid időn belül ismét járhatóvá vált a szakasz.

A nap utolsó komolyabb beavatkozására a Csap utcában került sor, ahol egy személyautó menet közben kezdett füstölni, majd kigyulladt. A sofőr még időben félreállt és elhagyta a járművet, amely rövid idő alatt teljes terjedelmében égett. A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, személyi sérülés itt sem történt.

Forrás: BVKI

Egységben az erő: látványos mentési szimulációt tartottak Pécsen

Látványos és tanulságos mentési bemutatóval várták az érdeklődőket május 10-én Pécsen, az V. Önkormányzati Egészségnapon. A Mentők Napjához kapcsolódó rendezvényen a szűrővizsgálatok mellett a nap egyik legnagyobb figyelmet kapó programja egy összehangolt mentési szimuláció volt, amelyben a mentők, a rendőrség és a katasztrófavédelem szakemberei közösen mutatták be munkájukat.

A bemutató egy elképzelt, de sajnos a valóságban is gyakran előforduló baleseti helyzetet idézett meg. A történet szerint egy ittas autóvezető elütött egy rollerező fiatal lányt, aki nem használta a kötelező védőfelszereléseket. Az ütközés következtében a sérült a jármű alá szorult, és súlyos koponya-, medence- valamint végtagsérüléseket szenvedett.

A nézők testközelből figyelhették végig, hogyan dolgoznak össze a különböző szervezetek egy ilyen kritikus helyzetben. A tűzoltók speciális eszközökkel szabadították ki a sérültet, miközben a mentők folyamatosan stabilizálták az állapotát. A szimuláció részeként a rendőrök az ittas sofőrt előállították.

Az ellátás folyamatát Drávavölgyi-Katz Judit mentőtiszt narrálta a közönség számára, így a látogatók részletes magyarázatot is kaptak az egyes beavatkozások hátteréről. Az esetkocsi személyzetében dr. Pintér Márton, Krivicz László és Tóth Adrián működött közre.

A bemutatót követően Boronkai Tamás pécsi állomásvezető tartott újraélesztési oktatást a laikus érdeklődőknek, ahol bárki kipróbálhatta az életmentés alapvető mozdulatait is.

A program nemcsak látványos volt, hanem fontos üzenetet is közvetített: baleset esetén az összehangolt csapatmunka és a gyors beavatkozás emberéleteket menthet.

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Meghalt Scherer Péter, generációk kedvenc színésze

Hatvannégy éves korában meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész – jelentette be kedden a Nézőművészeti Kft. A magyar film- és színházi élet egyik legmeghatározóbb, utánozhatatlan alakjától pályatársak, színházak és közéleti szereplők sora búcsúzik.

A társulat közlése szerint Scherer Péter hosszan tartó betegséget követően hunyt el kedden délelőtt. A Nézőművészeti Kft. este 21 órára virrasztást hirdetett a budapesti B32 Galériába, ahol gyertyagyújtással és csendes megemlékezéssel búcsúznak tőle.

A színész halála mélyen megrázta a szakmát és a közönséget is. Legközelebbi alkotótársa és barátja, Mucsi Zoltán megható sorokkal búcsúzott tőle közösségi oldalán:

„Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig. Már hiányzol! Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy.”

Scherer Péter neve összeforrt a magyar filmszínészet ikonikus alakításaival. A legtöbben talán Jancsó Miklós kultikus filmjeiből ismerték meg, ahol Mucsi Zoltán oldalán, Pepe karaktereként vált legendává. A Kapa–Pepe páros a magyar filmtörténet egyik legemlékezetesebb duója lett.

Pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Valami Amerika vagy a Made in Hungaria, de számos színházi szerep és rendezés is kötődött a nevéhez. Szinkronszínészként is meghatározó volt: többek között Sacha Baron Cohen és Zach Galifianakis magyar hangjaként hallhatták a nézők.

Scherer Péter 1961-ben született Ajkán. Eredetileg építőmérnöknek tanult, diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg, mielőtt végleg a színészet felé fordult. Az Arvisura Színházi Társaság, a Bárka Színház, a Krétakör és később a Nézőművészeti Kft. meghatározó művésze volt.

Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el: megkapta többek között a Színikritikusok díját, a Filmkritikusok díját, a Jászai Mari-díjat, a Karinthy-gyűrűt, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint „Budapest szerelmese volt, ahogyan Budapest is szerette az ő Pepéjét”, míg Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter úgy fogalmazott: Scherer Péter halála „pótolhatatlan űrt hagy maga után”.

Őrizetbe vették a szentlőrinci lány barátját – emberöléssel gyanúsítják

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, egy 17 éves lány zuhant ki hétfőn reggel egy szentlőrinci negyedik emeleti lakásból. A fiatalt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, azonban nem sokkal később meghalt.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság most újabb részleteket közölt az ügyben: őrizetbe vették a lány 22 éves barátját, akit emberöléssel gyanúsítanak. A rendőrség tájékoztatása szerint a pár korábban is többször összeveszett, a konfliktusok pedig több alkalommal tettlegességig fajultak. A tragédia napján a szomszédok üvöltést és sikoltozást hallottak, a helyszínre érkező rendőrök pedig a lakásban több helyen dulakodás nyomait találták meg.

A nyomozás eddigi adatai alapján a férfi bántalmazta a lányt, aki megpróbált kijutni a lakásból, azonban ezt nem tudta megtenni. A rendőrség szerint a folyamatos bántalmazás elől menekülve ugrott ki a negyedik emeleti erkélyről.

A férfit előállították és kihallgatták. Vallomásában azt mondta, mindketten kristályt fogyasztottak, valamint elismerte, hogy verekedtek, az emberölést azonban tagadta. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Az ügy pontos körülményeinek feltárása szakértők bevonásával jelenleg is tart.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség