Kezdőlap Blog Oldal 551

„Klímasemleges Pécs” – kezdetét vette a gyakorlati munka

A pécsiek előtt már közismert tény, hogy a baranyai megyeszékhely is tagja annak a 112 európai várost tömörítő előkelő klubnak, amely rendelkezik az Európai Bizottság által odaítélt „Klímasemleges város” címmel. Mindez konkrét előnyökkel is jár városunk számára, hiszen a cím viseléséből adódóan kapott támogatást a Pécs és Miskolc által közösen megvalósítandó, „Az energiaátmenet útjainak modellezése Pécsett és Miskolcon” című pályázat.

A 2024 májusában induló projekt egyik fontos alappillérét a belváros közlekedésének javítása és modernizálása jelenti, ennek szakmai előkészítésében pedig a pécsi polgárokat tömörítő Belvárosi Közlekedési Munkacsoportnak kiemelt szerepe van.

A munkacsoport (többhetes toborzást és előkészítést követően) 2024. október 29-én és 30-án tartotta alakuló ülését a BIOKOM Nonprofit Kft. szervezésében.

A munkacsoport megjelent tagjait Kőhegyi Csaba, a városüzemetetési társaság stratégai és köztemető vezetője köszöntötte, aki ezt követően részletesen ismertette a munkacsoport létrejöttének előzményeit, a közös munka főbb menetrendjét és céljait.

Mint elmondta, a projektben érintett városi szereplők (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a BIOKOM Nonprofit Kft., valamint a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.) azt az elmúlt években már megszokott szemléletet kívánják tovább erősíteni Pécsett, hogy a polgárok szólhassanak bele a lakókörnyezetüket érintő fejlesztésekbe és továbbra is kiemelt szerepet kapjon a lakosság és a közszolgáltatók közötti párbeszéd és véleménycsere.

A stratégiai és köztemető vezető ismertette a munkacsoport menetrendjét is: összesen 6 alkalommal ülnek össze a résztvevők, ahol nemcsak a projektet lebonyolító városi szereplők által felvetetett jövőbeni fejlesztési terveket beszélik át, de bárki javasolhat olyan intézkedést, ami a belváros közlekedését javítja.

Az első találkozón a városüzemeltetési társaság munkatársai már konkrét terveket és elképzeléseket is megismertettek a résztvevőkkel, többek között a Kórház tér, valamint a Petőfi utca-József Attila utca kereszteződés átalakítására vonatkozóan.

A munkacsoport működésének deklarált célja, hogy 2025 tavaszára olyan releváns és kimunkált intézkedési javaslatokat fogalmazzon meg a helyi, főleg belvárosi közlekedést érintően, amelyek jobbá tehetik a pécsiek mindennapjait.

Fontos, hogy a munkacsoport egy nyitott közösség és bárki, akinek eddig nem volt lehetősége, továbbra is jelentkezhet a biokom@biokom.hu e-mail címen.

Kőhegyi Csaba hangsúlyozta, hogy a Klímasemleges város cím már nem csupán egy távoli esély Pécs számára, hanem a kapcsolódó egyedi projektek révén valós fejlődési lehetőség a baranyai megyeszékhelynek. Éppen emiatt a BIOKOM Nonprofit Kft. a jövőben is folyamatosan beszámol majd a helyi sajtóban a Klímasemleges város címhez kapcsolódó hírekről és eseményekről.

A stratégiai és köztemető vezető kiemelte, hogy az eddig megtartott munkacsoportülések nagyon konstruktív hangulatban zajlottak, a helyi lakosok rendkívül aktív szerepvállalásával. Mint elmondta, nagyon bízik benne, hogy a közös munka a jövőben is hasonló aktivitással folytatódik.

Forrás: biokom.hu

Elhunyt a Tamásinál történt baleset 83 éves sérültje

0

November 6-án nem sokkal délelőtt fél tizenegy előtt a 65-ös főút 41-es kilométerszelvénye közelében, Tamási térségében ütközött össze egy autó és egy menetrend szerinti busz. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy autó és egy busz ütközött össze ezidáig ismeretlen körülmények között a 65-ös főút 41-es kilométerszelvénye közelében, Tamási térségében. A baleset helyszínére mentőhelikopter is érkezett, mivel a balesetben többen is megsérültek.

Az autós, aki Tamási irányából közlekedett gépkocsijával, amikor ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol aztán összeütközött a vele szemben szabályosan haladó menetrend szerinti busszal. A buszon ketten utaztak, akik közül egy 64 éves nő súlyosan megsérült.

A Tamási irányából közlekedő autót egy 83 éves tamási férfi vezette, utasa pedig egy 79 éves férfi volt. A balesetet követően az autó sofőrjét súlyos, életveszélyes, utasát pedig súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az autó vezetője a kórházba szállítását követően néhány órával életét vesztette.

A Tamási térségében történt baleset helyszínén a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták. Kerülni mindkét irányból Regöly-Keszőhidegkút-Belecska-Pincehely útvonalon lehetett.

Az eset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán vizsgálják.

Kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen!

Forrás: police.hu

31 éves, amerikai nő tűnt el Budapesten

0

Eltűnt Mackenzie Elizabeth Michalski a VI. kerületből. A 31 éves amerikai állampolgárságú nőt a rendőrök nagy erőkkel keresik. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

A 31 éves nőt utoljára Budapest belvárosában látták 2024. november 4-én, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrök jelenleg is keresik.

Mackenzie Elizabeth Michalski körülbelül 161-165 centiméter magas, vékony testalkatú, barna hajú.

Eltűnésekor fekete, kapucnis pulóvert, kék farmernadrágot és barna túrabakancsot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság 01160-157/257/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Mackenzie Elizabeth Michalski ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Mackenzie Elizabeth Michalski tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Vajon milyen beruházás lesz Pécs határában?

A Pécs melletti Bicsérd lakóházaitól néhány száz méterre található a beruházási célterület

A Pécs melletti Bicsérd lakóházaitól néhány száz méterre található egy beruházási célterület, ahova a jelenlegi hírek szerint ipari parkot tervez a kormányzat. A környéken élők aggodalmasan figyelik a fejleményeket, hivatalos tájékoztatást azóta is hiába kérnek az illetékesektől. Bemondásra kellene elhinni, hogy nem akkumulátoripari fejlesztés veszi át a termőföldek helyét de sokan gyanakvóak az elmúlt évek rossz példái miatt. Az akkumulátoripari beruházást a fideszes sajtón keresztül rendre cáfolják a politikusok, de az információhiány nem építi a közbizalmat.

A beruházási célterületet még 2023-ban jelölte ki a kormány. Idén nyáron pedig a nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügyben egyedi építési szabályokról is döntés született. Továbbra is titkolózás övezi a projektet, de több jel is arra utal, hogy az előkészítő munkálatok már jó ideje zajlanak. Ráadásul mindebben a Pécsi Tudományegyetemnek is szerepe van, míg a megyeszékhely egyelőre kimaradt a tervezésből. – olvasható a telex.hu oldalon.

Korábban megírtuk, hogy a bicsérdi képviselőestület első érdemi döntése szimbolikus, ám annál fontosabb, elfogadtak egy határozati javaslatot. Ebben kimondják, hogy sem akkumulátoripari üzemet, sem más környezetkárosító, nagy energia- és vízigényű beruházást nem akarnak a település közvetlen közelében.

Gyalog Márton, Bicsérd új polgármestere akkor így nyilatkozott az ügyről:

„Mi is csak a Magyar Közlönyből értesültünk arról, hogy Bicsérdet is érinti a kijelölt beruházási terület. Határozottan kijelenthetem: nem akarjuk, hogy a faluba olyan ipari létesítmény települjön, ami veszélyeztetheti a természeti kincseinket és elszennyezheti az ivóvizünket. Ezért is tartjuk fontosnak ennek a mai határozatnak az elfogadását. Nem akarjuk, hogy a fejünk felett hozzanak olyan döntést, amiről nem kérték ki a véleményünket. Hiszen mindannyian itt élünk Bicsérden, itt van a családunk, a barátaink. Az a célunk, hogy a falu érdekeinek megfelelően tudjunk közösen dolgozni.”

Egy a Telex által megkérdezett, nagyobb gazdaságfejlesztési projektekben jártas helyi szakember szerint a bicsérdi beruházás mérete miatt ide távol-keleti befektetőt lehet elképzelni.

Dr. Keresztes Lóránt országgyűlési pécsi képviselő folyamatosan foglalkozik a kérdéssel

Közel telt házas fórumot tartott július 16-án este a Pécs Most Egyesület és a Mindenki Pécsért Egyesület a Vasutas Művelődési Házban. Az eseményt Dr. Keresztes Lóránt országgyűlési képviselő javaslatára szervezték az egyesületek. A fórum témája a Bicsérd, Kővágószőlős és Kővágótöttös térségében kialakított beruházási célterület ügye volt. A téma aktualitását az adta, hogy június végén jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt ad a szóban forgó területnek. Ahogy az a rendezvény elején elhangzott, a szervezők meghívták többek között a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) képviselőit, Nagy Csaba és Hoppál Péter kormánypárti országgyűlési képviselőket, Őri Lászlót a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnökét, valamint az érintett települések vezetőit. A felsorolt szereplőktől az elmondottak alapján válasz sem érkezett a megkeresésre. 

Az elhangzottakról bővebben az alábbi felvételen!

Egymással szemben állt meg két vonat, nagy a késés a székesfehérvári vonalon

Egymással szemben haladt, ugyanazon a vágányon két vonat csütörtökön Martonvásárnál, végül az érkező szerelvény a másiktól biztonságos távolságra megállt. A vonatok utasai nem voltak veszélyben – közölte a Mávinform a weboldalán.

Az ügyben vizsgálat indult, emiatt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani lehet kora délutánig – írta a vasúttársaság.

A Martonvásárról 10:10-kor Kőbánya-Kispestre elindult S36-os vonat (3815) Martonvásár állomásról engedély nélkül, tiltó jelzés ellenére elindult. Miközben ugyanazon vágányon érkezett a Kőbánya-Kispestről 9:27-kor Székesfehérvárra elindult G43-as vonat (3542), amely biztonságos távolságra megállt. A vonatok utasai nem voltak veszélyben. A helyzet tisztázásáig és helyszíni vizsgálat ideje alatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Martonvásár és Tárnok között.

Az két vonat (3815, 3542) utasait – a Katasztrófavédelem munkatársai segítségével – másik vonatra szállítják át. Az S36-os vonat utasait Martonvásárig viszik, onnan alkalmas vonattal utazhatnak Budapest felé.

A tájékoztatás szerint a helyzet tisztázásáig és a helyszíni vizsgálat ideje alatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Martonvásár és Tárnok között, emiatt jelentős késésekre kell számítani.

További információk:

A Keleti pályaudvarról 10:30-kor Egerbe elindult Agria InterRégió (544) menetideje 55-60 perccel nőtt hatósági intézkedés miatt, ezért csak Füzesabonyig közlekedik. Az utasai az onnan 13:03-kor továbbinduló Agria InterRégióval (5514) utazhatnak tovább Eger felé.Az Egerből 12:38-kor a Keleti pályaudvarra induló Agria InterRégió (555) csak Füzesabonytól közlekedik. Eger felől az utasok az onnan 13:38-kor a Keleti pályaudvarra induló Agria InterRégióval (5503) utazhatnak.

A Keleti pályaudvarról 11:20-kor Sülysápra és a Sülysápról 12:26-kor a Keleti pályaudvarra induló S60-as vonat (3434, 3455) nem közlekedik.

További hírek itt!

forrás: mti

A gyermekkorról rendeznek színházi fesztivált mindenGYEREK címmel

A gyermekkor árnyaltabb, sokszor traumatikus oldaláról rendez színházi fesztivált mindenGYEREK címmel a Füge Produkció

A gyermekkor árnyaltabb, sokszor traumatikus oldaláról rendez színházi fesztivált mindenGYEREK címmel a Füge Produkció november 23. és 29. között. Szakmai partner a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. Helyszín a budapesti Jurányi Ház

A szervezők közleményükben azt írták, hogy a fesztiválon számos műfajban, prózai daraboktól báb- és táncelőadásig láthatóak majd programok.

Új bemutatókat és vidéki színházak vendégjátékait is műsorra tűznek többek között a gyermekvédelem, a válás, a betegség, a kirekesztés, a veszteség és a gyermekkori traumák témájában. Amelyekkel nemcsak az előadások alkalmával, de a Hintalovon Alapítvány szakmai közreműködésével rendezendő kísérőprogramok, feldolgozó beszélgetések során is foglalkoznak.

A tájékoztatás szerint a mindenGYEREK Fesztivál látogatói a gyermekkori élmények mélyebb világába léphetnek be. A színdarabok az életszakasz árnyaltabb, sokszor traumatikus oldalát tárják fel.

Az érzelmes, elgondolkodtató előadások a gyermeki lélek törékenységéről, a múlt sebezhetőségéről és a feldolgozás nehézségeiről szólnak

Idézték a közleményben Gyurkó Szilviát, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi tanácsadóját.

Azt írták, a fesztivál családi tematikájú trilógiává kerekíti a 2022-es Anyacsak1 és a tavalyi CSET (Család-Egyén-Társadalom) című rendezvényeket. Az idei programon a gyerekek perspektívájából elemezik, hogy milyen hatással lehetnek a kisgyermekkori traumák, vélt vagy valós félelmek a felnőtté válás, az emberi sorsok alakulására.

A fesztiválon fellépnek többek között a Budaörsi Latinovits Színház, a Vörösmarty Színház, a Marosvásárhelyi Ariel Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Valamint a Hatan Társulat, a Mesebolt Bábszínház, a Szkéné Színház és a SzínMűHely Produkció alkotói.

Az egyhetes programsorozat első eseménye november 23-án egy kerekasztal-beszélgetés lesz Magánélet, gyerekkor megjelenítése és feldolgozása a művészetben – jogi és gyerekjogi szempontok címmel, Dézsi Fruzsina, Horváth Panna, Törös Judit és Varga-Amár Rudolf részvételével, Gyurkó Szilvia moderálásával.

November 28-án könyvbemutatót rendeznek: a Nem beszélünk róla című kötet szerzőjével, Solti Gyöngyivel és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével, Reményiné Csekeő Borbálával Gáspár Sára, a Csimota Kiadó munkatársa beszélget.

A színházjegyek vásárlásával a fesztivál látogatói kétféleképpen támogathatják a gyerekeket. Emelt áras belépő választásával gyermekjogok képviseletét segíthetik, a szervezők pedig arra ajánlják fel az előadások bevételének felét, hogy a decemberi ünnepek alkalmával a legnépszerűbb mesedarabjaikat bemutassák a falvakban lakó, hátrányos helyzetű gyerekeknek – írták a tájékoztatásban.

A részletes program a https://juranyihaz.hu/hu/hir/mindengyerek linken érhető el – olvasható a közleményben.

forrás: mti

Négy éven át gyerekeknek is árult kábítószert két házaspár

0

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnszövetség tagjai – két házaspár – ellen. Akik éveken át új pszichoaktív anyaggal látták el környékük lakóit, köztük gyerekeket is. Ezt közölte a Heves Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a két házaspár egy Heveshez közeli településen – legalább 2020 januárjától őrizetbe vételük napjáig – értékesítettek új pszichoaktív anyagot, melyet „kristályként” árultak, adagonként 500 és 1000 forintért.

Az ügyészség közlése szerint a vásárlók között több kiskorú is volt, erről a banda tagjai tudtak. A négy vádlott az évek során az illegális tevékenységből több mint 35 millió forint jövedelemre tett szert.

A járási ügyészség a tettestársakat elsősorban bűnszövetségben, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja. Jelenleg mind a négyen letartóztatásban várják a bíróság előkészítő ülését.

forrás: mti

A kormány betiltja kutyák és macskák árusítását az állatvásárokon

November második felétől tilos lesz kutyát, házimacskát és vadon befogott madarakat árulni állatvásárokon, erről szól egy, a szerda este megjelent Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendelet. A rendelet 15 nap múlva lép hatályba, és „a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről”, valamint „a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról” szóló rendeleteket egyidejűleg módosítja.

A 444.hu emlékeztet, az Agrárminisztérium tervezete már tavaly novemberben elkészült. Az indoklás szerint állatvédelemmel foglalkozó szervezetek kezdeményezték a módosítást.

forrás: telex

Megújult a vasútvonal Szentlőrinc és Szigetvár között

Felújították a baranyai Szentlőrinc és Szigetvár közötti vasúti pályaszakaszt.

Felújították a baranyai Szentlőrinc és Szigetvár közötti vasúti pályaszakaszt. Így a két település között csütörtöktől ismét közlekedhetnek személyszállító vonatok, és hamarosan megszűnnek a sebességkorlátozások is – tudatta a MÁV Zrt. a honlapján.

A közlemény szerint a Nagykanizsa-Pécs vonal Szigetvárt és Szentlőrincet összekötő szakaszán elvégzett beruházás az első pályafelújítások egyike. Amely már az ötpontos közlekedési akcióterv részeként valósult meg, s amelynek köszönhetően gyorsul, lényegesen kiszámíthatóbbá és pontosabbá válik a térség vasúti közlekedése.

A vasúttársaság tavaly és idén összességében közel négymilliárd forintot költött saját forrásból a szakasz felújítására. Melynek eredményeként a két város között végig korszerű, hézagnélküli pályán haladhatnak a szerelvények.

Az összes sebességkorlátozást megszüntetik a következő néhány hétben. Így a felújított pálya akkortól a korábbinál kiszámíthatóbb közlekedést, a „menetrendszerűség” javulását és a késések csökkenését teszi lehetővé

– hívták fel a figyelmet.

A beruházás keretében ágyazatrostálást, szakaszos alépítményjavítást, betonalj- és síncserét végzett a vasúttársaság, s mintegy 10 kilométeren hézagnélküli vágány létesült – ismertette közleményében a MÁV Zrt.

További fontos hírek itt!

forrás: mti

Szálló por – Pécs levegőjének minősége is kifogásolt

A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége

A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége. Ez derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.

A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNGYK adatai szerint veszélyes a levegő minősége Nyíregyházán, Debrecenben, Békéscsabán és Tökölön.

Várpalota, Székesfehérvár, Kecskemét, valamint a Sajó völgyében Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc levegőjének minősége egészségtelen minősítést kapott.

A mérések adatai szerint Szentgotthárd, Ajka, Kaposvár, Pécs, Tatabánya, Dunaújváros, Budapest, Vác, Szolnok, Salgótarján és Putnok levegőjének minősége kifogásolt. A többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített.

A hétvégén sem változik alapvetően a légköri helyzet, a tartósan nyugodt időjárás hatására kismértékben tovább emelkedhet a légszennyezettség, valamivel nagyobb területen lépheti át a szálló por napi átlaga az egészségügyi határértéket, de az ország nagyobb részén továbbra is alatta maradhat.

forrás: mti

Csaknem kétezer öt év alatti gyerek halálát okozza naponta világszerte a légszennyezettség, amely a kisgyerekekkori halálozás második legnagyobb egészségi kockázati tényezőjévé vált az alultápláltság után – közölte szerdán a The Guardian egy új tanulmány alapján.