Kezdőlap Blog Oldal 558

Sásdon és Pécsen ellenőriz november első hetében a NAV

0

A NAV baranyai munkatársai november 4. és 10. között:

hétfőn Pécsett, a Diana téri piac árusait,

kedden Sásdon, a Rákóczi úti üzleteket,

szerdán pedig szintén Pécsett az Árkád Bevásárlóközpont vendéglátóhelyeit ellenőrzik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Forrás: nav.gov.hu

Mindenszentek és Halottak napjának hagyományai

0

Ezen a hétvégén az elhunyt szeretteinkre emlékezünk. November 1: Mindenszentek napja, november 2: Halottak napja. Mi a hagyományoknak megfelelően mindenszentek napján keressük fel a temetőket, és rójuk le a kegyeletünket virágokkal, mécsesekkel. Most a Pécsi Néprajzi Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának összeállításával vesszük sorra elődeink Mindenszentekhez, illetve a Halottak napjához kötődő szokásait.

Mindenszentek ünnepét Kr. u. 835. óta, Halottak napját pedig 998. óta tartja a katolikus keresztény egyház. – olvasható a Pécsi Néprajzi Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának Facebook oldalán.

Mindenszentek eredetileg azoknak a megdicsőült lelkeknek az ünnepe, akikről sokaságuk miatt a naptár név szerint nem emlékezik meg, halottak napja pedig az elhunyt, de üdvösséget még nem nyert, tisztítótűzben szenvedő lelkek napja. Ez utóbbi ünnep a Krisztus utáni 1000-ik évre várt világvége hangulatában fogant, amikor is a halandók iparkodtak az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. Sírjaikon gyertyákat gyújtottak, hogy a fázós lelkek ezek fényénél melengethessék magukat. A gyertyát azért is kellett a sírokon meggyújtani, hogy a sírjaikból kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a sötétben a maguk sírjába, s ne nyugtalanítsák az élőket.

Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezte a nép, és hogy semmi ne zavarja az ekkor hazajáró lelkeket, számos munkatilalom fűződött hozzá. Tilos volt például mosni, meszelni. Halottak napján nem végeztek semmilyen földmunkát. Mivel a néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak az elhunyt lelkek, sokfelé szokás volt, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. Ahol szokásban volt a halott etetése, ott – a család bőséges lakomázása, néhol mulatozása után – éjszakára a család halottainak terítettek, mert a fent említett hiedelem szerint úgy vélték, hogy ezen az éjszakán a halottak kikelnek sírjukból, s hazalátogatnak. A magyar nyelvterületen a halott etetésének rítusában leggyakrabban a lélek táplálásáról van szó, sokszor csak jelképes módon, jelképes ételekkel, az ételek sírra helyezésével, vagy a halottat megszemélyesítő gyerekek, szegények, koldusok megajándékozásával, etetésével. A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy elterjedt az egész magyar nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Általános szokás szerint halottak napja estéjén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.

Forrás: Facebook/jpm.hu/Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, Magyar Néprajz VII., Magyar Néprajzi Lexikon.

Motoros és autó karambolozott Pettendnél

0

Közlekedési baleset történt ma délután a 7-es főút érintett szakaszán, ahol jelenleg félpályán halad a forgalom. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.

Összeütközött egy motoros és egy személygépkocsi Kápolnásnyék és Baracska között, a 7-es főút 40-es kilométerszelvényénél. Műszaki mentés céljából a pusztaszabolcsi hivatásos, valamint a pázmándi és a kápolnásnyéki önkéntes tűzoltók vonultak ki a helyszínre. A rajok áramtalanították a járműveket. A főút érintett szakaszán félpályán halad a forgalom.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

Néhány jó tanács az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, hogy mi a teendő közúti közlekedési balesetek esetén!

Elmondjuk, mit csinálj, ha baleseteztél.

Olvasd végig, mert azt is elmondjuk, mit csinálj, ha balesetet látsz.

Szóval: árokba csúsztál? Ütköztél?

Ha felocsúdtál (ilyenkor olyan, mintha megállna az idő, kell pár másodperc, míg utoléred a történéseket):

  • ellenőrizd, hogy megsérültél-e
  • ellenőrizd, hogy a melletted ülők megsérültek-e
  • forgasd, mozdítsd, tapogasd meg a végtagjaidat, ha tudod
  • beszélj az utastársaidhoz, ha megtaláltad a szavakat
  • nézz körül: veszélyeztet valami? Kidőlt fa, oszlop, csöpögő ismeretlen anyag, lángok, járművek, vonat, bármi…
  • ha tudod, hagyd el a járművet
  • ha megtalálod a telefont, telefonálj
  • ne anyukádat hívd, hanem a 112-t
  • ezekről itt fent számolj be a telefonban
  • ha segíteni tudsz valakin, segíts neki
  • most hívhatod anyukádat is…

Ha nem te szenvedtél balesetet, de az orrod előtt történik (és felocsúdtál, mert ilyenkor is kell pár másodperc…)

  • nézd meg, van-e sérült
  • kérj segítséget a 112-n
  • beszélj a sérülthöz, ha szüksége van valamire, segíts neki, de ne mozdítsd el, és ne csinál olyat, amihez nem értesz!
  • kérj segítséget a 112-n
  • azért az artériás vérzést ismerd fel, az artériás nyomópontok elnyomását csak akkor alkalmazd, ha biztos vagy a tudásodban, és van benne gyakorlatod
  • kérj segítséget a 112-n
  • mérd fel, van-e közvetlen veszély (lásd fentebb)
  • kérj segítséget a 112-n

ha jön a segítség, akkor tájékoztasd őket, hozhatsz vizet, takarót, lámpát, bármit, amire szükség lehet

…de ők úgyis megmondják, mit csinálj, bízz bennük,bízz bennünk

Összefoglalva: felocsúdás, helyzetfelmérés, telefonálás!

Kihirdették a fotópályázat nyerteseit

Fogadjátok szeretettel 2024-es fotópályázatunk nyertes alkotásait! – olvasható a Mecsekerdő Zrt. hivatalos oldalán.

A „Négy évszak az erdőben” elnevezésű pályázaton az erdő világát, az erdei élet különleges pillanatait, sokszínűségét és erdei turisztikai látványosságokat megörökítő, a Mecsek, a Dél-Zselic, a Villányi-hegység és az Ormánság természeti környezetében született képeket lehetett beküldeni.

A beérkezett, összesen 110 pályamű közül 13 fényképet választottunk ki, amelyek többek között a 2025-ös falinaptárunkat díszítik majd. Mindenkinek köszönjük a részvételt, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk!

A Mecsekerdő Zrt. 2024. évi fotópályázatának nyertesei:

dr. Szakály Barbara

Jerszi Gabriella

Stölkler Nándor

Fischer Gyula György

Völgyi Zsuzsa

Kotánczi Ádám

Horváth Vivien

Pintér Zoltán

Rameisel Ivett

Kühtreiber Éva

Petőcz Tamás

Bátori Gergely

Páncél Géza

Közönségszavazás és Közönségdíj: A további pályázók képei számára december 1-8. között közönségszavazást hirdet a Mecsekerdő Zrt. a Facebook-oldalán!

A legtöbb kedvelést kapott fotó lesz a Közönségdíj nyertese, készítője pedig szintén értékes nyereményben részesül majd!

Forrás: mecsekerdo.hu

Kiemelt fotónkon az egyik díjazott pályamű:Bátori Gergely, Erdei színvarázs Kis-rét a Zengőn.

Magyar Péter: „Kevés lesz ez Tóni …”

A Fidesz ahelyett hogy kormányozna és próbálná beindítani a teljesen lefagyott magyar gazdaságot, vagy próbálna tenni valamit a válságban lévő magyar egészségügyért, a széteső MÁV megújításáért, vagy a létminimum alatt élő idősekért és gyerekekért, inkább újabb és újabb milliárdokat költ propagandára és lejárató akciókra. – olvasható Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének Facebook oldalán.

Már minden hölgyet felkerestek, akivel akár csak egy buszon vagy liftben utaztam életem során és már nyilván készül a Tónika Show újabb epizódja is. – írja bejegyzésében a Tisza Párt politikusa.

A Fidesz az elmúlt hetekben gőzerővel keres karikaturistákat is a fiatal, nem pályakezdő, hanem kifejezetten jó és kreatív grafikusok között. Elsőre nem árulják el, hogy mi lenne a munka, de ha valaki kitartó, akkor a végén mégiscsak elmondják, hogy a Tisza Párt kapcsán kellene politikai karikatúrákat, lejárató, gyalázkodó mémeket készíteni. Az instrukciót ők adják és nagyon sok pénzt fizetnek majd érte (vagyis mi adófizetők).  – olvasható Magyar Péter közösségi oldalára kitett bejegyzésben.

Hát itt tart a magát kereszténynek és polgárinak hazudó kormány 2024-ben. ui.: néha azon tűnődöm, hogy a Karmelitában tényleg van, aki azt gondolja, hogy az ilyen photoshopok miatt fog majd valaki arra a kormányra szavazni, amely hazánkat az Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tette?! Kevés lesz ez Tóni… – zárja sorait a Tisza Párt elnöke.

A mai nap a csendé, és az emlékezésé. – áll Magyar Péter legfrissebb Facebook bejegyzésében.

Vitézy Dávid szerint a Fidesz mentette meg Karácsony Gergelyt

Gondoskodott Szentkirályi Alexandra arról is, hogy Karácsony Gergelynek minden jogköre megmaradjon, mégpedig azzal, hogy közösen leszavazták a főváros új szmsz-ét.

„Lehet, hogy ezt hívja szivárványkoalíciónak Szentkirályi Alexandra, ezt nem tudhatom” –nyilatkozta Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke a Szabad Európának, közvetlenül a maratoni, közel tizenegy órás közgyűlés után.

Az interjút itt nézheti meg:

A Szabad Európa írását IDE kattintva olvashatja.

Tűz ütött ki egy mindszentgodisai családi házban

0

Már az utómunkálatok zajlanak Mindszentgodisán, a Kossuth utcában, ahol kigyulladt egy megközelítőleg százhúsz négyzetméteres lakóház és annak melléképülete. A komlói, a sásdi és a dombóvári hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egységek négy vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Az eset előzménye az, hogy tűz ütött ki egy mindszentgodisai családi házban. A tűzoltók több vízsugárral oltották a lángokat a Kossuth utcában. A kigyulladt, és megközelítőleg százhúsz négyzetméteres lakóház és annak melléképülete Mindszentgodisán, a Kossuth utcában fogott tüzet. A komlói, a sásdi és a dombóvári hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egységek több vízsugárral oltották a lángokat. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Fotónk illusztráció!

Olimpiai sportág lehet 2030-tól a 3×3-as jégkorong

0

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kérvényezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB), hogy a 3×3-as kispályás hoki bekerüljön a 2030-as téli játékok programjába.

A pályázatot 2025 elején nyújtják be a NOB-hoz – adta hírül honlapján a svájci székhelyű IIHF.

„Az új formátum több lehetőséget nyit meg a sportág számára, különösen a kisebb országokban. A 3×3-as játékhoz nincs szükség teljes méretű jégpálya használatára. Csökken a szakadék a már tapasztalt hokisok és a gyorsan fejlődő újoncok között, így válik a jégkorong hozzáférhetőbbé és vonzóbbá” – olvasható az IIHF anyagában.

A 3×3-as jégkorong fogalmát a 2017/18-as szezonban ismertették meg, és először a 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpián szerepelt bemutató eseményként. Később a NOB felkérte az IIHF-et, hogy dolgozza ki az új szakág versenyformátumát. A 2024-es korosztályos játékokon már teljes értékű sportágként kapott helyet a műsorban. És a dél-koreai Kangvonban a magyar lány válogatotté lett az ifjúsági olimpiai aranyérem.

A sportág jelenlegi olimpiai változata 60×30 méteres pályát használ, míg a 3×3-as formátumban 26×18 méteres jégen mérik össze tudásukat a csapatok.

A 2030-as téli olimpiát a francia Alpokban rendezik.

forrás: mti

Szolidaritási akció a spanyolországi árvizek áldozatainak megsegítésére

Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a spanyolországi árvizek áldozatainak megsegítésére. A segelyszervezet.hu oldalon várják az adományokat – közölte a karitatív szervezet szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a Spanyolország mediterrán partvidékét sújtó villámárvizek súlyos károkat okoztak, miután az ország keleti és délkeleti részén huszonnégy óra alatt többhavi csapadékmennyiség esett le.

Valencia tartományban az ítéletidő a hatóságok szerint kétszáznál is több halálos áldozatot követelt, és számos embert eltűntként tartanak nyilván. A hadsereg kétezerre növelte a helyszínre vezényelt katonák létszámát, akik már tíz településen segítenek a kutatás-mentésben, a kárelhárításban és a lakosság szükségleteinek ellátásban.

Kiemelték, az Ökumenikus Segélyszervezet szolidaritását fejezi ki a bajbajutottakkal és az őket a helyszínen, emberfeletti küzdelemben segítőkkel. És gyűjtést indít az ítéletidő által érintett közösségek támogatására.

A segélyszervezet felhívja adományozóit, hogy amennyiben csatlakozni kívánnak a szolidaritási akcióhoz, úgy a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával, vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon „Spanyolország” megjelöléssel fejezzék ki szolidaritásukat a katasztrófa károsultjaival.

További hírek, információk itt!

forrás: mti

Belgiumot is a Bozsik Stadionban fogadja Izrael

0

Az olasz és a francia válogatott után a belga nemzeti csapatot is a kispesti Bozsik Arénában fogadja Izrael együttese a labdarúgó Nemzetek Ligájában.

A Budapest Honvéd honlapján olvasható tájékoztatás alapján az összecsapásra november 17-én, vasárnap, 20.45 órakor kerül sor.

A jegyértékesítés már elkezdődött, a magyar drukkerek a stadion C szektoraiba vásárolhatnak belépőt.

„Ezúttal is sztárok érkeznek Kispestre, például az angol pontvadászat élcsapataiból Leandro Trossard (Arsenal), Youri Tielemans (Aston Villa) és amennyiben felépül, úgy Jeremie Doku (Manchester City) játékára is lehet számítani, de szóhoz juthat a a Fulham védője, Timothy Castagne és a Bundesligában veretlen Leipzig gólvágója, Lois Openda is.” – írják a beszámolóban.

Az A divízióban Izrael szeptemberben 2-1-re kikapott az olaszoktól, majd októberben 4-1-re a franciáktól, ugyancsak a Bozsik Arénában.

forrás: mti