Kezdőlap Blog Oldal 57

Szó szerint útját állták a drognak az M60-ason – VIDEÓ

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál fogtak el egy feltételezett drogterjesztőt a baranyai rendőrök május 13-án délután.

A rendőrség bűnügyi információk alapján kezdett követni egy autót az autópályán, mert felmerült a gyanú, hogy a sofőr kábítószert szállít Pécsre. A Mecsek kommandó végül a kozármislenyi lehajtónál csapott le a 24 éves pécsi férfira.

A rendőrök teljesen körbevették a járművet, így a sofőrnek esélye sem volt a menekülésre. A férfi az elfogásakor még tagadta, hogy drog lenne nála, azonban az autó átvizsgálásakor a sofőrülés alatt kábítószergyanús anyagot találtak.

A helyszínelők lézerspektroszkópos vizsgálattal ellenőrizték az anyagot, amelyről kiderült, hogy valóban kábítószer.

A férfit előállították és kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte letartóztatását is.

A gyanúsított ellen nem először folyik eljárás: a Pécsi Rendőrkapitányság korábban csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint kapcsolati erőszak miatt is nyomozott ellene, most pedig kábítószer-kereskedelem gyanújával bővült az ügye.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

41 kilométerrel rövidül a Tour de Hongrie pécsi királyetapja

Az esős időjárás miatt módosították a Tour de Hongrie szombati, Mohács és Pécs közötti királyetapját. A szervezők a csapatok kérésére úgy döntöttek, hogy lerövidítik a negyedik szakaszt, így a mezőny végül 147 kilométert teljesít majd. A rajt időpontja is változik: a kerékpárosok 13 órakor indulnak útnak.

Az eredeti útvonalból kikerül a Villány–Siklós–Harkány hurok, vagyis a versenyzők Villányból egyből Pécs felé veszik az irányt. A pécsi hegyi körpálya azonban változatlan marad, így a mezőny továbbra is négyszer mássza meg a legendás Bárány utat.

A módosítás ellenére a befutó várható időpontja nem változik, a versenyzők 16:30 körül érkezhetnek meg az Állatkert előtti célterületre.

A gyorsasági részhajrák helyszíne is változik: a villányi és a pécsi Széchenyi téri sprint helyett a Szigeti úton jelölnek ki új pontot, ahol az utolsó három körben osztanak majd pontokat és bónuszmásodperceket.

„Ez egy rendkívüli döntés a szervezők részéről” – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. Hangsúlyozta: a legfontosabb szempont most a versenyzők biztonsága és egészségének megőrzése volt. Mint mondta, nem mindegy, hogy a pécsi hegyi szakaszhoz érve két vagy három órát töltenek el a bringások szakadó esőben.

A szervezők számára a változtatás komoly logisztikai feladatot is jelent, hiszen a korábban leegyeztetett útlezárásokat és rendőri biztosításokat is újra kellett szervezni.

Az útvonal térképe itt megtekinthető.

Így érkezik meg a mezőny Pécsre

A bringások Kozármisleny és Nagyárpád felől érkeznek a városba, majd a nyugati elkerülőn keresztül érik el Patacsot és a Szigeti utat. Innen a Széchenyi tér felé haladnak, majd következik a Bárány-tető emelkedője.

A Széchenyi téren az első áthaladás 14:10 és 15:10 között várható, ezt követően körülbelül félóránként tér vissza a mezőny a belvárosba. A Bárány úton először 14:29 és 15:04 között haladnak át a versenyzők.

A Tour de Hongrie mezőnye összesen négyszer halad végig a Szigeti úton és a Hungária úton, így a nézők több helyszínen is elcsíphetik a versenyt.

Pécs egyébként az egyik legtapasztaltabb házigazdája a Magyar Körversenynek: idén már a 14. befutót rendezik a városban. A Bárány út továbbra is az egyik legkeményebb emelkedőnek számít az útvonalban, a közel 11 százalékos meredekségű szakasz rendszeresen komoly különbségeket alakít ki az összetett esélyesek között.

Emlékérmével ünnepli az Magyar Labdarúgó Szövetség 125 éves jubileumát a Magyar Nemzeti Bank

Különleges emlékérmékkel tiszteleg a Magyar Labdarúgó Szövetség alapításának 125. évfordulója előtt a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank egy 25 ezer forint névértékű ezüst, valamint egy 5 ezer forintos színesfém emlékérmét bocsát ki a jubileum alkalmából.

Az MLSZ-t 1901-ben alapították Budapesten a hazai futballklubok képviselőinek kezdeményezésére. Az elmúlt több mint egy évszázadban a szervezet meghatározó szerepet játszott a magyar labdarúgás fejlődésében, az utánpótlás-nevelés támogatásában, a hazai bajnokságok szervezésében és a válogatott működtetésében.

Az emlékérmék terveit Horváth Andrea iparművész készítette. Az előoldalon a Magyar Kupa 1909-ben indított sorozatának legendás vándorserlege jelenik meg, háttérben a Puskás Aréna részletével. Az érme szélén a „MAGYARORSZÁG” felirat, valamint a névérték és a 2026-os verési évszám is helyet kapott.

A hátlapon egy közel száz évvel ezelőtti stílusú, fűzős futball-labda látható, rajta az MLSZ jubileumi logójával. A tervező mesterjegye szintén ezen az oldalon kapott helyet.

A két emlékérme egyaránt 38,61 milliméter átmérőjű és recézett szélű. A 25 ezer forintos változat 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, ebből összesen 4000 darab készül tükörfényes kivitelben. Az 5 ezer forintos színesfém érme réz-nikkel ötvözetből készül, ebből 5000 darabot vernek.

Az MNB hangsúlyozta: az emlékérmék elsődleges célja az értékközvetítés és a figyelemfelhívás, így bár hivatalos fizetőeszközök, a mindennapi használat helyett inkább gyűjtői különlegességnek számítanak.

Forrás: MNB

Válságos helyzetről beszélnek: véradókat várnak Pécsen is

Komoly figyelemfelhívást tett közzé a Vérlovagok közössége, akik szerint válságos helyzet alakult ki a hazai vérellátásban. A szervezet Facebook-bejegyzésében arról írt: a vérkészletek csökkenése miatt a rendszer már az összeomlás szélére sodródott, ezért most különösen fontos, hogy minél többen jelentkezzenek véradásra.

A Vérlovagok szerint ideje nyíltan beszélni a problémákról és a valódi helyzetről. A szervezet azt kérte, hogy az illetékesek hozzák nyilvánosságra a magyar vérbankok aktuális állapotát, mert szerintük ezzel lehetne igazán felhívni az emberek figyelmét arra, mennyire nagy szükség van a véradók segítségére.

A témával kapcsolatban a Kontroll.hu is beszámolt a Vérlovagok állításairól. A szervezet szóvivője, Samók Dávid arról beszélt, hogy előreláthatólag idén mintegy 100 ezer egységgel kevesebb vér áll majd rendelkezésre Magyarországon, mint 2010-ben. Szerinte ez már nemcsak a stratégiai tartalékok fenntartását, hanem a biztonságos betegellátást is veszélyeztetheti.

A figyelemfelhívás különösen aktuális most Baranyában is, hiszen a következő hetekben több helyszínen is várják a véradókat Pécsen és a térségben. A szakemberek hangsúlyozzák: a vér nélkülözhetetlen a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a daganatos betegek kezeléséhez és számos életmentő beavatkozáshoz.

A véradás fontosságát tovább növeli, hogy bizonyos vérkészítmények rendkívül rövid ideig tárolhatók. A vérből előállított egyes készítmények csupán öt napig használhatók fel, ezért folyamatos utánpótlásra van szükség. Ha kevesebben mennek vért adni, az rövid időn belül érezhető problémákat okozhat az ellátásban.

Kulturális hónappal ösztönzik a véradókat Pécsen

A véradási kedv növelése érdekében májusban különleges kezdeményezést indítottak a pécsi Forrás Véradópont helyszínen. A „kulturális hónap” keretében a véradók több ajándékot és kedvezményt is kapnak önzetlen segítségükért cserébe.

Az akció egyik legnépszerűbb eleme, hogy a véradók 1+1 akciós belépőt kapnak a Zsolnay Kulturális Negyed állandó kiállításaira, így féláron látogathatják meg a kulturális központ tárlatait.

Emellett további kedvezmények is várják a véradókat:

  • 25 százalékos Líra könyves kupon,
  • félárú belépő az Abaligeti-barlang látogatására,
  • kedvezmény a Ős-Dráva Látogatóközpont programjaira,
  • valamint 50 százalékos kupon a Galaxis Gépi Masszázs szalon szolgáltatásaira.

Itt lehet vért adni Pécsen

Pécsi Regionális Vérellátó Központ

A központban egész héten várják a véradókat:

  • hétfő, kedd, szerda: 8.00–15.00
  • csütörtök: 8.00–18.00
  • péntek: 8.00–15.00

Telefonos elérhetőség:
+36-72/215-634 vagy +36-72/211-920

Forrás Véradópont

Nyitvatartás:

  • hétfő: 10.00–14.00
  • szerda: 12.00–17.00
  • péntek: 12.00–17.00

Május 19-én, kedden 13 és 15 óra között a Bázis Addiktológiai Szolgálat helyszínén is lesz véradás.

A szervezők arra kérnek minden egészséges felnőttet, hogy aki teheti, szánjon rá néhány percet a véradásra. Egyetlen véradás akár három ember életét is megmentheti, miközben a segítségre most minden eddiginél nagyobb szükség lehet.

Baleset, lakástűz és kutyamentés is munkát adott a baranyai tűzoltóknak tegnap

Mozgalmas csütörtökön vannak túl a Baranya vármegyei tűzoltók: közlekedési balesethez, állatmentéshez és lakástűzhöz is riasztották az egységeket a nap folyamán.

Délelőtt Botykapeterd határában három személyautó ütközött össze, a balesetben pedig egy negyedik jármű is érintett volt. A középső autó egyik utasa beszorult a roncsba, őt a szigetvári hivatásos tűzoltók és a mentők közösen emelték ki a járműből. A sérültet kórházba szállították. A tűzoltók az autók áramtalanítását is elvégezték, a helyszínen pedig teljes útlezárás mellett zajlott a mentés és a helyszínelés.

Fotó: Szigetvár HTP

Késő délután Bakonya külterületére riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat, miután egy kutya egy ciszternába esett. Mire az egységek kiérkeztek, az állat gazdája – egy idős nő – már maga is a ciszternában volt, miközben próbálta kimenteni a kutyát. A tűzoltók végül mindkettőjüket sértetlenül hozták fel.

Fotó: Pécs HTP

Este Pécsen, a Lánc utcában csaptak fel a lángok egy évek óta lakatlanul álló társasház egyik első emeleti lakásában. A húsz négyzetméteres helyiségben hátrahagyott bútorok és ágyneműk égtek. A város hivatásos tűzoltói az erkélyre menekítették az ott tartózkodó embert, majd eloltották a tüzet, végül hordágyon vitték le a sérültet a mentőkhöz. Az épület átvizsgálása során más személyt nem találtak az emeleten.

Forrás: BVKI

Megújul a Pollack Strand: 2027-től akár hét hónapos szezon várhatja a pécsieket

Átfogó fejlesztés indul a Pécsi Tudományegyetem tulajdonában lévő Pollack Strandon, amelynek köszönhetően 2027 tavaszától egy korszerűbb, hosszabb szezonban működő létesítmény várhatja majd a pécsieket, az egyetemi hallgatókat és a sportolókat. A beruházás miatt azonban a strand 2026-ban nem nyit ki.

A fejlesztést a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (PEAC) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közösen valósítja meg. A beruházás célja, hogy hosszú távon biztonságosan, kiszámíthatóan és magasabb színvonalon működhessen a strand, ugyanis a jelenlegi műszaki állapot már nem tenné lehetővé a megbízható üzemeltetést.

A közbeszerzés lezárását követően heteken belül elindulhat a kivitelezés. A munkálatok a teljes medencét és az infrastruktúrát is érintik, ezért a strand a felújítás ideje alatt nem fogadhat vendégeket.

A beruházás során:

  • teljeskörűen megújul a medence és a gépészet,
  • új öltözők és zuhanyzók épülnek,
  • korszerűbb és komfortosabb környezetet alakítanak ki.

A legnagyobb változást az jelenti majd, hogy a jövőben nemcsak a nyári hónapokban lehet használni a strandot. A tervek szerint a fűthető medencének köszönhetően áprilistól októberig, vagyis akár hét hónapon át nyitva tarthat a létesítmény.

A fejlesztés bruttó 367 millió forintos TAO-forrásból valósul meg, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem várhatóan további bruttó 150 millió forintos önerőt biztosít.

A Pollack Strand a tervek szerint 2027 tavaszán nyithat meg újra, immár megújult környezetben és hosszabb szezonnal.

Forrás: PTE

Elismerést kapott a pécsi buszsofőr a közlekedési kultúra napján

A közlekedési kultúra napja alkalmából idén egy pécsi autóbusz-vezető munkáját is elismerték: a Magyar Közlekedési Szövetség díját a Tüke Busz Zrt. munkatársa, Panka Csaba vehette át. A szakember közel négy évtizede szolgálja a pécsi közösségi közlekedést, és ma is aktívan dolgozik részmunkaidőben.

Május 11-e 2015 óta a közlekedési kultúra napja Magyarországon. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az egymás iránti tiszteletre, a figyelmességre és a szabálykövető közlekedés fontosságára, miközben elismerést ad azoknak is, akik nap mint nap a biztonságos közlekedésért dolgoznak.

2026-ban a Magyar Közlekedési Szövetség döntése alapján Panka Csaba részesült kitüntetésben. A díjat Skutnik Tibor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója adta át.

A pécsi autóbusz-vezető 1987 óta dolgozik a város közösségi közlekedésében. Pályafutása során több ezer utast szállított nap mint nap, miközben szakmai tudásával és hozzáállásával is példát mutatott kollégáinak. Panka Csaba szerint a jó közlekedés alapja az egymásra figyelés és a kölcsönös tisztelet.

– Akkor vezetünk jól, ha abban fontos az egymásra figyelés, a segítőkészség és a kölcsönösség – fogalmazott. Hozzátette: mindig fontosnak tartotta, hogy a sofőrök vigyázzanak a rájuk bízott járművekre, odafigyeljenek az utasokra, és csapatként dolgozzanak együtt.

A díjazott buszsofőr ma már nyugdíjas, de továbbra is dolgozik részmunkaidőben, elsősorban a Kertvárosból és a Főpályaudvarról induló járatokon találkozhatnak vele az utasok. Felidézte, hogy annak idején egy 100 órás tanfolyam után került a volán mögé, és azóta sem gondolkodott más hivatásban.

– Az elmúlt 40 évben nem jutott eszembe, hogy más munkát keressek – mondta.

Pályafutása során több vonalon is dolgozott, köztük a 30-as, 31-es, 31Y-os és 41-es járatokon. Sok utassal személyes kapcsolat alakult ki, és ma is gyakran felismerik az utcán egykori utasai.

Panka Csaba arról is beszélt, hogy számára a közlekedés nem csupán munka volt, hanem egyfajta hivatás és hobbi is. Kollégáival rendszeresen részt vett országos járművezetői vetélkedőkön, ahol KRESZ-feladatokban és ügyességi versenyeken mérték össze tudásukat. Legjobb eredményüket 2005-ben érték el Budapesten, ahol csapatukkal a nyolcadik helyen végeztek.

A díjazott szerint a mostani elismerés nemcsak személyes siker, hanem visszaigazolása annak is, hogy a közlekedésben a figyelmesség és az emberség legalább annyira fontos, mint a szakmai tudás.

Forrás: Tüke Busz Zrt.

Tettlegességig fajult a vita Pécs belvárosában

Súlyos sérüléssel végződött egy utcai konfliktus Pécs belvárosában: a rendőrség több embert is elfogott a múlt heti verekedés ügyében, egyiküket Fejér vármegyében kapták el a napokban.

A rendőrség tájékoztatása szerint május 8-án este több bejelentés érkezett arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában verekedés tört ki. A kiérkező egyenruhások már csak egy vérző fejű férfit találtak a helyszínen, akit a gyanú szerint többen is megtámadtak különböző eszközökkel.

A sérültet a mentők kórházba szállították, információk szerint súlyos sérüléseket szenvedett. A támadók a helyszínről elmenekültek, azonban a nyomozók rövid időn belül azonosították őket, mivel a sértett ismerte támadóit.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi éppen rokonaival és barátaival beszélgetett egy üzlet előtt, amikor egy autó megállt mellettük. A járműből először egy nő szállt ki, majd szóváltás alakult ki. A vita hevében a nő gázspray-t fújt a sértett felé, ezt követően pedig fiai különböző eszközökkel a kezükben rátámadtak a férfira.

A rendőrök az elmúlt napokban elfogták az 53 éves nőt és 23 éves fiát, akiket kihallgatásuk után őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nő ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoznak, fiát pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértéssel is gyanúsítják.

A családfő, aki az autót vezette, szintén a nyomozás látókörébe került: vele szemben bűnsegédként, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folyik eljárás.

A nő másik fiát – aki ellen elfogatóparancsot adtak ki – május 13-án este Fejér vármegyében fogták el a rendőrök, majd őrizetbe vették. Az ügy körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség

Lezajlott a minisztériumi átadás-átvétel, vizsgálatok indulnak

Megtörtént a minisztériumok hivatalos átadás-átvétele, a Tisza-kormány pedig teljes körű vizsgálatot indít valamennyi területen – erről beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Magyar Péter.

A miniszterelnök elmondása szerint az előző kormány valamennyi minisztere megjelent az átadás-átvételen, ugyanakkor – fogalmazása szerint – „nem volt túl jó a hangulat”. Hozzátette: több korábbi tárcavezetőn látszott, hogy kellemetlenül érintette őket a korábbi döntéseik felemlegetése.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy az új kabinet elsődleges célja a pontos és szabályos átadás lebonyolítása, valamint a munka mielőbbi megkezdése. Közölte azt is: a korábbi kormánytagok teljességi nyilatkozatot írtak alá, az átadott dokumentumok és információk feldolgozása pedig már megkezdődött.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a minisztériumok eltérő formában adták át az anyagokat: volt, ahol papíralapú dokumentumokat, máshol pendrive-ot, az Innovációs Minisztériumban pedig DVD-ket használtak. A kormányfő szerint egyes tárcák megfelelően alkalmazkodtak az új struktúrához, más esetekben azonban az új vezetésnek kell rendeznie az iratanyagokat.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy több volt kormánytag esetében vizsgálatok indulnak. Elmondása szerint Pintér Sándor maga kérte az azonnali és teljes körű vizsgálatot saját korábbi működésével kapcsolatban, de más egykori miniszterek ügyeit is áttekintik majd.

A végkielégítések kérdésében Magyar Péter közölte: az előző kabinet tagjai jótékony célra ajánlják fel a nekik járó összeget. Elmondása szerint a miniszterek végkielégítése összesen mintegy 350 millió forintot tesz ki, az államtitkárokkal együtt azonban az összeg az egymilliárd forintot is elérheti.

A sajtótájékoztatón szóba került a minisztériumok jövőbeni elhelyezése is. A kormányfő szerint készül egy átfogó jelentés az állami és bérelt ingatlanokról, amely alapján kialakítják a végleges rendszert. Több tárca ideiglenes költözésére is sor kerülhet a következő időszakban.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy a választások óta nem egyeztetett Orbán Viktor volt kormányfővel, ugyanakkor hangsúlyozta: az ország működéséhez szükséges ügyeket nélküle is rendezni fogják.

A kormányfő szerint az új kabinet legfontosabb feladatai között szerepel az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság és a gyermekvédelem helyzetének javítása, valamint az uniós források hazahozatala. Emellett megerősítette: a miniszterek hamarosan javaslatot tesznek az államtitkárok személyére is.

Forrás: MTI

Határokon átívelő egészségügyi oktatás indul a PTE részvételével

Új, magyar–horvát egészségügyi oktatási együttműködés indult el a Pécsi Tudományegyetem részvételével. A HU-CRO ACCESS projekt célja, hogy korszerűbb, gyakorlatközpontú képzést biztosítson a határ menti régió egészségügyi hallgatói és szakemberei számára.

A program nyitókonferenciáját május 13-án rendezték meg a horvátországi Varasdon, ahol oktatók, egészségügyi szakemberek és nemzetközi szakértők egyeztettek az egészségügyi képzés jövőjéről és a modern oktatási módszerekről.

A projektet a horvátországi Sveučilište Sjever (University North) és a Pécsi Tudományegyetem közösen valósítja meg. Az együttműködés középpontjában az elsősegélynyújtási, ápolási és sürgősségi ellátási kompetenciák fejlesztése áll, különös hangsúlyt helyezve a szimulációalapú oktatásra.

A képzések során modern technológiákat is alkalmaznak majd, többek között virtuális és kiterjesztett valóságot, amelyek segítségével a hallgatók valósághű helyzetekben gyakorolhatják az életmentő beavatkozásokat és sürgősségi ellátási feladatokat.

A projekt egyik legfontosabb eleme egy határon átnyúló mikrotanúsítványi rendszer kialakítása lesz. Ez rövid, rugalmas képzéseket kínál majd, amelyek igazodnak a munkaerőpiac aktuális igényeihez. Emellett egy mobil szimulációs egységet is létrehoznak, amely a vidéki térségekben élők számára is elérhetővé teszi az alapvető sürgősségi ismereteket.

Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese hangsúlyozta: a közös kihívásokra közös válaszokat kell adni, különösen az egészségügyi képzés és a gyakorlati kompetenciák fejlesztése terén. Mint mondta, az együttműködés hosszú távon is erős szakmai kapcsolatot teremthet a két ország intézményei között.

A konferencián panelbeszélgetések és szakmai előadások mellett gyakorlati bemutatót is tartottak, amely során egy újraélesztési folyamat lépéseit mutatták be valósághű szimuláció segítségével.

A több mint 460 ezer eurós költségvetésű HU-CRO ACCESS projekt az Interreg VI-A Magyarország–Horvátország Program támogatásával valósul meg, és várhatóan 2028 áprilisáig tart majd. A kezdeményezés célja, hogy a magyar–horvát határ mentén élők korszerű, gyakorlati tudást szerezzenek, miközben tovább erősödik a két ország egészségügyi és felsőoktatási együttműködése.

Forrás: PTE