Kezdőlap Blog Oldal 576

Vitéz Ferenc kapta az Írószövetség Arany János-díját

Kiemelkedő irodalmi munkásságáért Vitéz Ferenc írónak, költőnek, irodalomtörténésznek ítélte oda az idén az 1995-ben alapított Arany János-díjat a Magyar Írószövetség. Az elismerést a szövetség szerdai ünnepi rendezvényén adták át Budapesten.

Minden egyes forradalmunk, nagy történelmi eseményünk kibontakozásánál ott voltak jeles íróink, költőink és nem volt ez másként 1956-ban sem

– mondta az ünnepségen Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára.

Az ünnepségen az Arany János-díjat Vitéz Ferenc vehette át. Hegedűs Imre János irodalomtörténész laudációját Lázár Balázs színész olvasta fel.

Hegedűs Imre János Vitéz Ferenc, a Széchenyi-díj várományosának életművét monumentálisnak nevezte. Vitéz Ferenc lírikus, prózamester, irodalomtörténész, újságíró, lapalapító, tankönyvíró egyetemi docens és rektorhelyettes is egyben, akinek eddig 60 önálló kötete jelent meg.

Az ünnepségen átadták a Magyar Írószövetség 2019-ban alapított Debüt-díját, amelyet idén is három ifjú szerző kapott meg. Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című verseskötetéért, Kovács Újszászy Péter A csupaszodás gótikája című munkájáért, valamint Sarnyai Benedek Elfeledték magukat című prózakötetért.

A szerdai megemlékezésen megkoszorúzták az 1956-os és a Gérecz Attila-emléktáblát.

Kép:  MTI/Bruzák Noémi

Tapétavágó késsel felszerelkezve próbálta megzavarni valaki az állami ünnepséget

Az állami megemlékezést próbálta megzavarni egy férfi Budapesten – írja honlapján a rendőrség.

A nemzeti ünnep alkalmából a Budapest, II. kerület, Millenárison tartott állami megemlékezést próbálta megzavarni egy férfi 2024. október 23-án 11:45 körül. A férfit, akinél egy tapétavágó kés is volt, kivezették a rendezvény helyszínéről, majd előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Rendzavarás szabálysértés miatt indítanak vele szemben eljárást.

A rendezvényen történt verekedésről a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak nincs tudomása.

Dunába gurult egy autó Szentendrénél, a sofőr elhunyt

Dunába gurult egy autó a Szentendre és Leányfalu határában levő révnél – írja a Blikk. A beszámoló szerint a sofőr egy idős nő volt, aki a balesetben életét vesztette.

Át akartunk kelni a komppal, akkor mondta a révész, most egy darabig nem fog járni a komp, mert beleborult egy autó a vízbe

– nyilatkozta egy szemtanú.

A tűzoltók és a mentők mellett egy mentőhelikopter is körözött a levegőben, de nem tudott hol leszállni. A lap szerint búvárok is keresték az autót, amit meg is találtak, de mire sikerült felhozni, az idős sofőr már halott volt.

Az egyelőre nem derült ki, hogy mi okozta a balesetet.

Képünk illusztráció!

Tűz ütött ki a Mátrai Erőműben, jelentős lehet az anyagi kár

Tűz keletkezett a visontai hőerőműben – írja a Heol.hu. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az üzemben az egyik blokk három szintjét érték el a lángok. A beépített oltórendszer megszüntetette a tűzcsóvákat, a létesítményi tűzoltók is megkezdték a munkálatokat a hivatásos tűzoltók kiérkezéséig. Az egységek nyolc vízsugárral már körülhatárolták a tüzet.

A lap úgy értesült, hogy senki sem sérült meg, de az anyagi kár nagyon nagy lehet. A tüzet műszaki hiba okozhatta, és kedd este 8 óra körül keletkezett.

LMP: ha egy nép kiáll saját szabadságáért, áldozata nem lesz hiábavaló

Az LMP szerint 1956. október 23-a üzenete egyértelmű: ha egy nép kiáll a saját szabadságáért, azt azért is teszi, hogy amennyiben küzdelme el bukik is, áldozata nem lesz és nem is lehet hiábavaló.

„Hőseink életüket adták azért, hogy a következő nemzedékeknek legyen viszonyítási alapjuk a szabadság igazi értelmével kapcsolatban, és gyermekeik, unokáik ne éljenek szolgasorban. Tisztelet a hősöknek!” – hangsúlyozták.

Úgy fogalmaztak: „Az LMP – Magyarország Zöld Pártja határozott véleménye szerint az 1956-os forradalom a biztosítéka annak, hogy a magyar nemzet mindörökké erőt tudjon meríteni hőseiből, akik szabadságunkért küzdöttek. Áldozatvállalásuk példát mutatott tisztességből és hazaszeretetből.”

A közlemény szerint akik relativizálni igyekeznek egy nép honvédő küzdelmeit, nemcsak elárulják a hősöket, nemcsak nem értik a nemzeti szuverenitás valódi értelmét, de teljesen alkalmatlanok arra is, hogy éles helyzetben helyesen döntsenek. Az opportunizmus hosszú távon nem éri meg – tették hozzá.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján. Az eseményre szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren került sor.

A zászlót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar, a 32. testőr ezred, a Gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály és a nemzeti lovas díszegység. Az ünnepségen katonai és állami szervezetek képviselői is jelen voltak.

A Parlament főlépcsőjének két oldalán az ablakokban 1956-os, lyukas zászlók lengtek.

Magyarországon 1956 októberében békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.

Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át.

fotó: MTI/Bruzák Noémi

Elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas hegedűművész, prímás

Hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában kedden elhunyt Sánta Ferenc. A Kossuth-díjas, Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és prímás a Nemzet Művésze volt.

Sánta Ferenc 1945. március 2.-án született Kaposváron. Tanulmányait a Kaposvári Zeneiskolában, majd a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Ezt követően 1963-tól pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. 1969-ben szerzett hegedűművészi és tanári diplomát.

Első népi zenekarát 1973-ban alakította meg. Pályafutása kezdetén tagja volt a budapesti Operaház zenekarának, 1969-ben a Göteborgi Szimfonikus Zenekarban is hegedült. Európa szinte minden országába meghívták, ezenkívül járt többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában is.

Alapító tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, valamint az 1990-es évek közepén alakult Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása volt. Magyar nóta- és csárdásfeldolgozások sorát készítette el. Tanított az OSZK Stúdiójában, ahonnan sok sikeres növendéke került ki.

A Magyar Rádióban már 1972-ben elkészítette első önálló hangfelvételét, és azóta folyamatosan jelentek meg rádiós- és televíziós hanganyagai és lemezei. Ezeken a fellépésein a cigányzene klasszikus darabjai mellett – többek között – Johannes Brahms, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveit is játszotta.

Sánta Ferenc 2002-ben Liszt Ferenc-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott. 2009-ben kiérdemelte a Prima Primissima díjat, 2011-ben Budapest díszpolgára lett. 2014 óta a Nemzet Művésze, 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, 2023-ban pedig Kossuth-nagydíj elismerésben részesült.

A biztos szavazók között megelőzte a Tisza a Fideszt

Hibahatáron belüli különbséggel, de egy hajszállal már vezet a Tisza (42 százalék) a Fidesz (40 százalék) előtt a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között – derült ki a Partizán oldaláról. A Partizán megbízásából a 21 Kutatóközpont készített friss közvélemény-kutatást.

A közlemény szerint a két párt mellett még a Mi Hazánk érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt. A DK-t és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot egyaránt 4-4 százalékra mérte az intézet. A Momentum 2, a Jobbik és az MSZP pedig 1-1 százalékon áll, a többi pártnak összesen jutott további 1 százalék.

A teljes népességben viszont továbbra is a Fidesz vezet 29 százalékkal. A Tisza 26 százalékkal áll, tehát itt is nagyon közel vannak egymáshoz. A Mi Hazánkat a választókorú magyarok 5 százaléka, az MKKP-t és a DK-t a 3 százaléka támogatja. A bizonytalanok aránya 28 százalék.

A 21 Központ kutatása hibrid adatfelvétellel történt október 9-15. között, 1000 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket.

Akár 20 fok is lehet a nemzeti ünnepen

Hajnalban még kevés felhő lesz térségünk felett, a minimumok 3 és 5 fok között alakulnak, érdemes vastagabban öltözni. Az északi szél mérsékelt lesz. Délelőtt nyugat felől vastagodni kezd a felhőzet, csapadékra nincs kilátás. A szél továbbra is mérsékelt marad.

Délután északnyugat felől további vastag felhők érkeznek, csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 18 és 20 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Este marad a változóan felhős idő, eső nélkül. Az északi szél mérsékelt lesz. A minimumok 5 fok közelében alakulnak.

Csütörtök hajnalban többfelé ered el az eső, elszórt jelleggel alakulhatnak ki záporok és gyenge eső térségünkben. Erősen felhős lesz az ég. A hajnali minimumok 10 és 13 fok között alakulnak. Délelőtt marad a sok felhő felettünk, esni már nem fog. Az északkeleti szél mérsékelt lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

71 éves Csepregi Éva

Ma ünnepli 71. születésnapját Csepregi Éva énekesnő, a Neoton Família emblematikus alakja. Az énekesnő 1953. október 22-én látta meg a napvilágot Budapesten.

ltalános iskolásként tanult zongorázni, később pedig hegedülni. Egy évig a Magyar Rádió gyermekkórusában, majd 1970-ben Hoffmann Ödönnél tanulta az éneklést. 1973-ban hét hónapon keresztül dolgozott titkárnőként a Chinoin Gyógyszergyárban.

A Kócbabák nevű trióban tűnt fel először az 1972-es Ki mit tud?-on, Pál Éva és Fábián Éva társaságában énekelt, a matematika érettségi előtti napon. Fellépett a Stereo együttesben is. A Neotonnal 1973 végén társultak, 1977-ben Neoton Família néven hivatalosan is egyesültek. 1979-ben a MIDEM fesztiválon léptek fel, ekkortól külföldön Newton Family néven váltak ismertté.

1990-ben a csapat kettészakadt, ő pedig Baracs Jánossal és Végvári Ádámmal Éva – Neoton néven folytatta pályafutását. 2005 óta ismételten a Neoton Famíliával tart koncerteken folyamatosan, és immáron 15 éves hagyomány, hogy december 30-án Pécsett lépnek fel a csapattal. Az elmúlt években a Csináljuk a Fesztivált c. műsorban is láthatták a nézők az új széria második évadában a Szállj el, kismadárt, tavaly pedig Rúzsa Magdi Szerelem c. slágerét énekelte.

2021 végén a Neoton Família Sztárjai lemezt adtak ki, Újratervezés címmel. 2005 óta ez lett az első új dalokat tartalmazó anyag, és az első Neoton név alatt teljes stúdiólemez 1993 óta. Az anyagon Csepregi Éva, Baracs János és Végvári Ádám mellett, Heatlie Dávid , Lukács László és Lukács (lánykori nevén Bodza) Andrea játszanak.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!

Borítókép forrása: Index