Kezdőlap Blog Oldal 582

Egy angyalföldi iskola két tanára szexuális kapcsolatba került diákokkal

Egy angyalföldi technikum két tanáránál merült fel, hogy szexuális kapcsolatba bonyolódott az intézményben tanuló lányokkal, az érintett dolgozókat felfüggesztették – értesült a Telex.

Az iskola egyelőre nem válaszol a lap kérdéseire, de a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal igen. Elmondásuk szerint az iskola vezetője névtelen bejelentés alapján tett a rendőrségen feljelentést, az ügyben jelenleg eljárás van folyamatban.

Az ügyben viszont nem a XIII., hanem a II. kerületi rendőrség folytat nyomozást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.

Több cég is visszahívta a forgalomból a kölesgolyót szalmonella gyanúja miatt

Szalmonella lehetséges jelenléte miatt az Auchan Magyarország Kft. is visszahívott extrudált bio kölesgolyót a forgalomból.

A Nébih emlékeztet arra, hogy szerdán már hasonló bejelentést tett a Kifli.hu Shop Kft., majd csütörtökön a Biopont Kft. is. A visszahívás mindhárom cég esetében a 75 grammos, sajtos-hagymás ízesítésű, 2025. január 22-i, február 27-i és március 17-i minőségmegőrzési idejű extrudált bio kölesgolyóra vonatkozik. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a terméket.

A Biopont Kft. pénteken a 75 grammos sajtos-hagymás bio cirok-golyót is visszavonta a forgalomból, szintén szalmonella lehetséges jelenléte miatt. Az intézkedés a 2025. június 16-i minőségmegőrzési idejű termékekre vonatkozik.

Továbbjutottak a magyar csapatok a kispályás labdarúgó BL-ben

Mindkét magyar csapat sikerrel vette a socca Bajnokok Ligája krétai csoportkörét, és bejutott a kieséses szakaszba.

A kispályás labdarúgás (socca) hazai szövetségének szombati tájékoztatása szerint a szigetszentmiklósi National Iron Team 4-1-re verte a bolgár MFK Bulgarit. Ezután 2-1-re a litván FK Fortitudót, aztán 1-1-et játszott a lengyel BJM-mel.

A kartali Albidok FC elsőre 2-0-ra győzte le a líbiai Olympic Azzaviját, majd 3-3-ra végzett a román Gemina Clujjal. Az utolsó csoportmeccsén pedig 2-1-re kikapott a bolgár DXC Technologytól, de csoportharmadikként így is továbbjutott.

Újra riasztani kellett a vadászgépeket Romániában

Romániában egy, a Fekete-tenger felett, a román államhatártól 45 kilométer távolságra észlelt azonosítatlan légi célpont miatt riasztották a vadászgépeket. Ezt a román védelmi minisztérium jelentette be szombaton.

A tárca közleménye szerint a radarok szombatra virradóra 2.30 órakor észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Tulcea megyei Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől 45 kilométerre. Mivel a célpont a román államhatár felé közeledett, riasztották a NATO és a román légierő illetékes szerveit.

A radarjelzés szerint az ismeretlen célpont hajnali 4 óra körül érte el a román szárazföldi határt. Ezért a Konstanca megye észak-keleti részén élő lakosságot is figyelmeztették, hogy ismeretlen tárgy becsapódásának veszélye áll fenn.

Az ismerelen célpont 19 kilométer mélyen hatolt be a román légtérbe, majd 4.30 óra körül eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült „vizuális kontaktust” teremtenie a radarok által észlelt tárggyal. A légiriadót 5.10 órakor lefújták, és a vadászgépeket visszarendelték. A védelmi tárca szerint az eddigi adatok alapján nem valószínűsíthető „egy becsapódási zóna létezése”, de az illetékesek szombaton reggel elkezdték átvizsgálni a környéket.

Romániában legutóbb csütörtök este riasztották a vadászgépeket. Akkor a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt.

„Idős a volánnál” matrica bevezetésével jöhet az új KRESZ

Zajlik az új KRESZ kialakítása, az eddig felmerült javaslatokról háttérbeszélgetést tartott az Építési és Közlekedési Minisztérium a munkában részt vevő szakértőkkel – számol be róla a 24.hu. Több érdekes, eddig hazánkban nem használt ötlet is felmerült.

Felmerült például az „Idős a volánnál” feliratú matrica használata. A kezdő vezetőkhöz hasonlóan ők is jelezhetnék ezzel, hogy több türelmet igényelnek. A felragasztása senkinek sem lesz kötelező, önkéntes alapon megy.

Bevezetik a védelmi sáv fogalmát is, ami az út jobb szélétől nagyjából egy méteres térrészt jelent. Ha nincs buszsáv vagy kerékpársáv, akkor ezzel jeleznék, hogy itt kell számítani kerékpárosokra, gyalogosokra, rolleresekre. A védelmi sávba történő be-ki haladás az elsőbbségadás és irányjelzés szempontjából sávváltással esne egy besorolás alá.

Kötelező lenne a világítás használata valamennyi járművön. Ez azt jelenti, hogy nappal is kell a bekapcsolt lámpa a biciklire és a rollerre. Itt annyi kivétel lenne, hogy jó látási körülmények között a kerékpárutakon ez továbbra sem lenne kötelező.

A sebességhatárokhoz alapvetően nem nyúlnának. Ami változhat, hogy a nehézgépjárművek az eddigi 80 km/óra helyett 90-nel mehetnek lakott területen kívül.

Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében. 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest – ismertette felmérésének eredményét az oldal.

Az előfoglalások legnagyobb része az Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Alföld régiót érinti. A települések rangsorában Eger, Gyula, Budapest, Pécs és Szeged áll az élen.

A foglalások fele két éjszakára szól, negyede háromra, 16 százalékuk pedig egyéjszakás.

Bár idén október 23-a nem esik hosszú hétvégére, az október 25-i pénteki utolsó tanítási nap megnyitja az őszi szünetet. Ezt a november elsejei hosszú hétvége követi.

Az őszi szünetre szóló belföldi foglalások 34 százaléka 50-100 ezer forint közötti, míg 30 százalékuk 50 ezer forint alatti kosárértékű. A foglalások 17 százaléka 100-150 ezer forint közé esik, közel 9 százalékuk pedig 150-200 ezer forint közötti kosárértéket képvisel. A foglalások valamivel több mint 7 százaléka 200-300 ezer forint közötti, és mindössze 3 százalékuk haladja meg a 300 ezer forintot.

További egy hétig tart a vágányzár a Szentlőrinc-Szigetvár szakaszon

0

Pályafelújítás miatt a tervezettnél egy héttel tovább, november 6-ig tart a vágányzár a Szentlőrinc-Szigetvár szakaszon – közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.

Azt írták: csak a terület teljes feltárása után derült ki, hogy az érintett vonalszakasz egy-egy pontján a tervezettnél nagyobb arányú beavatkozásra lesz szükség ahhoz, hogy az állandó és időszakos vízfolyások okozta műszaki kockázat felszámolható, újbóli kialakulása pedig megelőzhető legyen.

A többletmunkálatok miatt a Szentlőrinc és Szigetvár közötti vágányzár kényszerűen 1 héttel tovább tart, így az érintett szakaszon az utasoknak is a korábban jelzettnél tovább, november 6-ig kell pótlóbuszos átszállással számolniuk – áll a közleményben.

A vágányzár feloldását – a vasúti közlekedés újbóli megindulását – követően szükség lesz utószabályozási munkálatokra is; ezek a magasabb sebességen történő közlekedés folyamatos tesztelését, illetve a megengedett sebesség fokozatos emelését jelentik.

Az összes sebességkorlátozás megszüntetése várhatóan a vonatközlekedés újraindítása után néhány héttel történhet meg.

A felújított pálya akkortól a korábbinál kiszámíthatóbb és biztonságosabb közlekedést, a menetrendszerűség javulását és a késések csökkenését teszi lehetővé  – emelik ki a közleményben.

Azt írták: a kivitelezés befejeztével Somogyban a Dráva menti települések, valamint Baranyában Szentlőrinc és Szigetvár térségének lakosai számára gyorsabb, megbízhatóbb eljutást biztosítanak majd a személyvonatok, valamint a két vármegyeszékhelyet, Pécset és Szombathelyet összekötő Pannónia InterRégiók.

A Barcs–Szigetvár–Szentlőrinc–Pécs útvonalon menetrend szerint csúcsidőszakban óránként, azon kívül kétóránként közlekednek a vonatok.

Forrás: mti.hu

Nyugodt, őszi idő várható a hétvégén Baranyában

0
Szombat hajnalban változóan felhős időnk lesz. A hőmérséklet minimuma 4 és 7 fok között alakul, de a völgyekben hűvösebb is lehet. Délelőtt kelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre több napsütés várható. A keleti szél időnként élénk lesz.
Délután fátyolfelhők szűrik majd a napsütést. A hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakul. A keleti szél összességében mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés előfordulhat. Estére csökken a fátyolfelhőzet, kiderül az ég. A keleti szél mérsékelt lesz, a hőmérséklet 10 fok alá csökken. – ígéri a mai szombatra a Meteo Mecsek.

Nyugodt, őszi idő várható a hétvégén, a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után sok napsütéssel és 13-18 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A szélvédett, hidegre hajlamos helyeken azonban hajnalban gyenge fagy lehet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Szombatra virradóra nyugaton még elvétve lehet kisebb eső, de napközben már nem valószínű csapadék. A Dunántúlon is vékonyodik, csökken a felhőzet, délután inkább csak fátyolfelhők szűrik a napsütést. Keleten a pára-, ködfoltok feloszlását követően derült, napos időre lehet számítani.

A keleties szél helyenként megélénkül. Hajnalra általában 1-9 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti szélvédett, hidegre hajlamos tájakon mínusz 1 és mínusz 3 fokot is mérhetnek. Délutánra 13-18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap a pára- és ködfoltok feloszlása után derült, napos, száraz idő várható. A délkeleti, keleti szél főleg Sopron térségében megélénkül. Hajnalra általában 0-6 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, hidegre hajlamos vidékeken mínusz 1 és mínusz 3 fok várható. A maximum-hőmérséklet 13-17 fok között alakul.

Forrás: mti.hu, meteomecsek.hu, met.hu

Betondarab zuhant egy 89 éves gyalogosra Debrecenben

0
A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a Holló János utcából. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Bejelentés érkezett a rendőrségre október 18-án 11 óra körül arról, hogy betondarab zuhant egy járókelőre egy épület erkélyéről. A rendőrök szemlét tartottak, adatot gyűjtöttek, és a beszerzett információk alapján idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülményt nem állapítottak meg.

A 89 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a Debreceni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Forrás: police.hu

Ezüstérmes Szalai Fanni a triatlon világbajnokságon

0

Ezüstérmet nyert a junior nők versenyében Szalai Fanni a triatlonosok spanyolországi Torremolinosban zajló világbajnokságának második napján.

A Team Újbuda 2008-as születésű junior Európa-bajnoka Ambre Gasset-val küzdött a győzelemért pénteken, a 750 méter úszás és a 20 kilométer kerékpározás után az 5 kilométer futás végére ketten maradtak az élen, végül a francia erősebbnek bizonyult a hajrában és két másodperccel hamarabb ért célba – a nemzetközi szövetség oldalának közvetítése alapján.

A vb-n 18 fős küldöttség képviseli a magyar színeket. Csütörtökön az U23-as korosztályban a lányoknál Horváth Karolina Helga győzött, a fiúknál pedig Kiss Gergely bronzérmet szerzett. Pénteken délben hatodik lett Mocsári Bence a PTS5-ös kategória versenyében a paratriatlonosok között.

Forrás: mti.hu