Kezdőlap Blog Oldal 585

Felfüggesztett börtönre ítélték Fekete-Győr Andrást

Jogerősen egy év felfüggesztett börtönre ítélte Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselőjét

Jogerősen egy év felfüggesztett börtönre ítélte Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselőjét, korábbi elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az eljárás adatai szerint Fekete-Győr hat éve a Parlamentnél tartott tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrök felé. Szarvas Koppány Bendegúzt, a Momentum politikusát hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt ítélte el a bíróság.

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján olvasható közleményben felidézik, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. május 26-án kihirdetett elsőfokú ítéletében Sz. K. B. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt. Ezért 2 év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette. Ugyanakkor „F-Gy. A. másodrendű vádlottat az ellene csoportosan, társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette”.

A tényállás lényege szerint az elsőrendű vádlott 2018. december 12-én az Országgyűlés épülete előtt tartott Tüntetés a rabszolgatörvény ellen címmel meghirdetett demonstráción egy pirotechnikai eszközt az Országgyűlés főlépcsőjénél felállított rendőrök irányába dobott. Másnap mindkét vádlott részt vett az Országgyűlés épülete előtti demonstráción. Ahol az elsőrendű vádlott több pirotechnikai eszközt dobott a rendőrök felé és lökdösődött velük. A másodrendű vádlott pedig egy füstölgő pirotechnikai eszközt dobott a rendőrök közé.

Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezések miatt a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszékre került.

A Fővárosi Törvényszék a 2024. február 12-én kihirdetett ítéletével több ponton megváltoztatta az elsőfokú döntést. És a másodrendű vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként, hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt. Amelyért 1 év, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, s egyben előzetes mentesítésben részesítette.

A törvényszék ítélete elleni fellebbezések miatt az ügy harmadfokon az ítélőtáblán folytatódott.

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével a törvényszék döntését megváltoztatva az elsőrendű vádlott terhére megállapított hivatalos személy elleni erőszakot a folytatólagos elkövetésre utalás mellőzésével kétrendbelinek minősítette. Büntetését halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak, és a másodrendű vádlottal egyezően előzetes mentesítésben részesítette. Megállapította, hogy a másodrendű vádlott a hivatalos személy elleni erőszakot társtettesként követte el.

Az ítélőtábla szerint a két vádlott egyes cselekményei hivatalos személy elleni erőszaknak minősülnek

A Fővárosi Ítélőtábla indokolásában rávilágított: a kerületi bíróság és a törvényszék álláspontja közötti lényegi eltérés az volt, hogy az elsőfokú bíróság szerint a füstképző eszköz használata nem erőszak, belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, így nem alkalmas büntetőjogi felelősség megállapítására. Az ítélőtábla azonban a törvényszékkel értett egyet abban, hogy a két vádlott egyes cselekményei hivatalos személy elleni erőszaknak minősülnek.

A tábla kiemelte: „a véleménynyilvánítás szabadsága nem vehető parttalanul igénybe, nem ronthatja le annak békés jellegét, így végképp nem fér össze a bűncselekményt megvalósító támadó jellegű erőszakos magatartással. Alapjoggyakorlásra hivatkozással a személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése kizárt; (…) a bírói gyakorlat a véleménynyilvánítás eszközeként a szimbolikus cselekmények széles körére biztosít törvényes keretek között lehetőséget, azonban a pirotechnikai eszköz és annak rendőrök felé hajítása alkalmatlan bármiféle gondolat, eszme közvetítésére, a pirotechnikai eszköznek a rendőrsorfalat célzó dobása nem törvényes formája a vélemény kinyilvánításának, a jogszerűen eljáró rendőrök megdobása nem lehet alternatívája, szinonimája a véleménynyilvánítás szabadságának”.

A harmadfokú bíróság a korábban kiszabott büntetésekkel és a másodrendű vádlott előzetes mentesítésben részesítésével is egyetértett, és az elsőrendű vádlottat is előzetes mentesítésben részesítette – közölték a Fővárosi Ítélőtábla honlapján.

Korábban írtunk róla, hogy másodfokon egy év szabadságvesztésre ítélte két év próbaidőre felfüggesztve a bíróság Fekete-Győr Andrást.

forrás: mti

Elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár

„Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád!” – írta facebook oldalán Semjén Zsolt. Az államtitkár 57 éves volt, csütörtökön váratlanul vesztette életét. Orbán Viktor is a Facebookon búcsúzott, azt írta: „Potápi Árpád minden magyarért megharcolt, és most megpihent. Isten veled, Barátom! Hiányozni fogsz.”

A kormány.hu-n található életrajza szerint 1967. március 28-én, Bonyhádon született, ott is érettségizett majd a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola képesítés nélküli nevelője volt. 1991-ben általános iskolai tanári oklevelet szerzett Szegeden, 1991 és 1994 között pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán tanult.

Tanított is: 1991-től 1993-ig a szegedi Tarjánvárosi 4. Sz. Általános Iskola, 1993-tól pedig a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára volt. Potápi Árpád János 1998-tól 2011-ig a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke, 2004 és 2014 között pedig a völgységi kistérség önkormányzatai alkotta társulásnak elnöke volt. 2002-től 2014-ig Bonyhád polgármestereként tevékenykedett.

A politikai életbe 1993-ban kapcsolódott be, az 1994-es országgyűlési választásokon ő volt a Fidesz bonyhádi kampányfőnöke. 2007-től a Tolna Megyei Választmány elnöke, 2011-től 2014 áprilisáig a Fidesz frakció egyik frakcióvezető-helyettese volt.

1998 óta egyéni mandátummal országgyűlési képviselő volt, 2018-ban hatodik alkalommal, nagy többséggel szerzett lakóhelyén, Tolna megye 2. számú, Dombóvár központú választókerületében országgyűlési képviselői mandátumot. 2011 és 2014 között az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke volt, 2014 óta pedig a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára volt. Potápi Árpád Jánosnak két gyereke van.

Forrás: telex.hu

A szigetvári nyomozók keresik a képen látható férfit

A szigetvári nyomozók keresik a képen látható férfit, aki más bankkártyájával vett le pénzt egy helyi ATM-ből. Egy férfi arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy valamikor június 19-e és 22-e között Szigetváron elhagyta a pénztárcáját, amelyben személyes iratait és a bankkártyáját tartotta. Valaki megtalálta azt, és a bankkártyával egy helyi bankautomatából pénzt vett fel.

Az elkövetőről az ATM kamerája felvételt készített. A Szigetvári Rendőrkapitányság kéri, hogy, aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 112 központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Szigetvári Rendőrkapitányságon. – írta a police.hu

forrás: police.hu

Dílerek kezén kattant a bilincs Mohácson.

Egy autót ellenőriztek Mohácson a helyi nyomozók október 16-án, mert felmerült a gyanúja annak, hogy utasai droggal üzletelnek. A gépkocsi átvizsgálása során a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak. Ezért a járműben utazó két férfit előállították a rendőrkapitányságra.

Az autóban utasként tartózkodó 33 éves lánycsóki férfit azzal gyanúsítják, hogy új pszichoatktív anyagokkal kereskedett. A lakásán megatartott kutatás alkalmával ugyanis összesen bruttó 1850 gramm kristályos anyagot találtak és foglaltak le a nyomozók. A gépjármű vezetőjét, egy 43 éves mohácsi férfit pedig azzal gyanúsítanak, hogy kábítószerrel kereskedett. A gépkocsiban és a lakásán összesen bruttó 3894 gramm kábítószer gyanús anyagot, valamint három tő kannabisz növényt foglaltak le a rendőrök. A vele szemben alkalmazott gyorsteszt a drogfogyasztást is igazolta.

Mindkét férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A sofőr ellen kábítószer-kereskedelem, utasa ellen pedig kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kábítószer birtoklása miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság. – írja a police.hu

Forrás és fotó: police.hu

0,4 százalékkal csökkent az üzemanyag-fogyasztás az első kilenc hónapban

Az idei első három negyedévben 0,8 százalékkal több motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,4 százalékkal csökkent – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön.

A teljes fogyasztás 2,92 milliárd liter volt az év első kilenc hónapjában. 1,16 milliárd liter motorbenzint és 1,75 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe a MÁSZ-tagvállalatok összesített adatai alapján. Az üzemanyagokon belül a prémium motorbenzinből 207,4 millió liter fogyott az első három negyedévben, 14,0 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. A 95-ös motorbenzinből 954,7 millió litert tankoltak az autósok, 1,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly január és szeptember között.

A prémium dízel fogyasztása 147,1 millió liter volt az első kilenc hónapban, ami 17,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A nem prémium gázolaj eladása 1,61 milliárd liter volt, ez 2,6 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakkal összehasonlítva.

A MÁSZ-tagvállalatok mintegy 1050 töltőállomást üzemeltetnek Magyarországon. A teljes kiskereskedelmi forgalomban eladott benzin körülbelül 75 százalékát és a gázolaj mintegy 66 százalékát a szövetség tagjai értékesítik.

forrás: mti

A NAV ellenőrizte az autószállítókat Hajdú-Bihar vármegyében

A kormányhivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közösen ellenőrizte az autószállítókat Hajdú-Bihar vármegyében. Az akció hatására megnőtt a vállalkozói hajlandóság a bizonylatolásra és a szükséges engedélyek beszerzésére – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vármegyében egyre többen foglalkoznak gépjárműszállítással, a tapasztalatok szerint azonban az újonnan piacra lépők egy része nem teljesíti kötelezettségeit a közlekedési hatóság felé, tevékenységéről nem ad számlát, nyugtát.

A közös ellenőrzésen a NAV több mint ötszázezer forint bírságot rótt ki, a kormányhivatal pedig további bírságot szabott ki a kötelező menetíró készülék és a fuvarlevél hiánya, illetve az engedély nélkül végzett szolgáltatás miatt – írták a közleményben.

Az adóhatóság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a bizonylatkiállítás elmulasztása adóellenőrzést, becslési eljárást vonhat maga után. A közös vizsgálatok hatására az engedélyt kiváltók száma és a bizonylatolási kedv is megnőtt az ellenőrzött szolgáltatóknál. Az akció folytatásaként a két szervezet ősszel újabb közös ellenőrzést tervez – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

forrás: mti

Korrupcióval gyanúsítanak egy büntetés-végrehajtási dolgozót

0

A büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó férfi illegális kapcsolatot tartott fenn a rabokkal

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást büntetés-végrehajtási intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak ügyében. Ezt közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint egy közép-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó férfi 2024 nyarától illegális kapcsolatot tartott fenn olyanokkal, akik az intézetben szabadságvesztés büntetésüket töltötték. A büntetés-végrehajtási őrmester a fogvatartottak megkeresése alapján vállalta, hogy hivatali kötelességét megszegve, készpénzért cserébe engedély nélkül nem tartható – a szokásosnál kisebb méretű – mobiltelefont, gyógyszereket és egyéb tárgyakat visz be nekik az intézetbe.

Tiltott tárgyakat adott át pénzért cserébe a raboknak

Később a férfi a fogvatartottak rokonaival egyeztetett a neki szánt vesztegetési pénz és az intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak átvételéről – tették hozzá. A körletfelügyelő október 11-én a megállapodásnak megfelelően 100 000 forintot és egy csomagot vett át az egyik elítélt hozzátartozójától azzal a szándékkal, hogy a tiltott tárgyakat a szolgálata alatt a fogvatartottnak átadja.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség a hét elején több helyszínt érintően összehangolt bűnügyi akciót tartott az NVSZ és a Készenléti Rendőrség közreműködésével. Az eredményes kutatás és lefoglalás után a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személynek minősülő férfit. A gyanúsított szolgálati jogviszonya a nyomozás során megszűnt – áll a közleményben.

forrás: mti

Halálos autóbaleset történt Békés vármegyében

Lesodródott az útról és fának ütközött egy személygépkocsi csütörtök délelőtt Füzesgyarmat és Bucsa között. A balesetnek halálos áldozata is van – tájékoztatta az a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Szarvas Ágnes elmondta, az autóból a sofőr kiszállt, de később kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, ahogy a mellette ülő utas is.

A hátsó ülésen utazóért mentőhelikopter érkezett, ám a 65 éves szeghalmi nő a helyszínen elhunyt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. A helyszínelés idején félpályán haladhat a forgalom az úton – tette hozzá.

forrás: mti

Orbán Viktor pert nyert a Kúrián a Pécsi Stop ellen – az alkotmánybíróságon folytatódhat az ügy

0

Orbán Viktor számára rendkívül kedvező módon megsemmisítette a Kúria annak a sajtópernek a felülvizsgálati tárgyalásán, amelyet a miniszterelnök indított a Pécsi Stop című lap ellen, amiért a médium szemlézte a Spar vezérigazgatójának egy osztrák lapban megjelent nyilatkozatát. – írja az MSN.com.

Átvett információk miatt pereltek

Orbán Viktor miniszterelnök tavasszal számos magyar szerkesztőséget beperelt, amiért idézték Hans Reisch, a Spar vezérigazgatójának az osztrák Lebensmittel Zeitung című élelmiszeri szaklapban megjelent nyilatkozatát arról, hogy az élelmiszerlánc vezetője Orbán oligarchái miatt tőkét menekít ki Magyarországról és azt, hogy Reisch kijelentette, hogy „Orbán Viktor már kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.”

A kormányfő arra hivatkozva indított eljárást, hogy a Spar vezérigazgatója valótlant állított, nem igazak az állításai. Orbán perbe citálta többek között az Economx.hu-t, az Indexet, a Klubrádiót, két pert is indított az rtl.hu ellen, perelte a 24.hu-t, a Magyar Narancsot, a Pécsi Stopot, a Hírklikket és a 444.hu-t.

Első- és másodfokon a Pécsi Stop nyert

Orbán a Pécsi Stop elleni keresetét előbb a Pécsi Törvényszék, majd másodfokon a Pécsi Ítélőtábla is elutasította, és a miniszterelnököt kötelezte a perköltség megfizetésére. A Media1.hu azonban megtudta, hogy tegnap a Kúria helyt adott a miniszterelnök által indított felülvizsgálati kérelemnek „harmadfokon”, és a legfőbb bírói grémium kimondta, hogy a Pécsi Stop köteles helyreigazítás közölni a Spar vezérigazgatójának jogsértő szavai miatt. Kötelezte továbbá a Kúria a Pécsi Stopot, hogy fizesse meg a teljes perköltséget és illetéket, illetve a felülvizsgálati eljáráshoz kapcsolódó költségeket.

A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy az átvétellel a Pécsi Stop is felelőssé vált Hans Reisch szavaiért, és mivel az interjúban szereplői állítások tényállítások, nem pedig vélemény, ezért a pécsi újságnak kellett volna bizonyítani azt, hogyha történt ilyen cselekmény, amit a Spar-főnök állított a szemlézett osztrák szaklapban. A testület szerint az sem változtat azon, hogy a megjelent állítások valóságtartalmát a Pécsi Stopnak kellett volna tudnia igazolnia, hogy a magyar lap egy osztrák laptól vette át az interjúban megjelent állításokat, a szerkesztői felelősséget viselnie kell. A Kúria szerint a sajtószabadság sem korlátozhatatlan jog, a sajtószabadság nem irányulhat mások személyiségi jogainak megsértésére, nem híresztelhet a sajtó valótlanságot.

Akár Strasbourgig is elmehetnek az üggyel

Litresits András, a Pécsi Stop jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda vezetője csalódottan fogadta a Kúria döntését. Az ügyvéd a Media1-nek elmondta: a Pécsi Stop az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel úgy vélik, hogy a sajtószabadság intézményét sérti a Kúria harmadfokú ítélete, ami azok után született, hogy az első és másodfokú bíróság a Pécsi Stopnak adott igazat, és kimondta, a Pécsi Stop dolga és lehetősége a jelen helyzetben a Spar vezérigazgatójának a külföldi lapban megjelent szavainak megjelenésekor mindössze az volt, hogy pontosan szemlézze az osztrák lapban megjelent, közérdeklődésre számot tartó, a miniszterelnököt mint fontos közéleti tisztséget betöltő személyt érintő kijelentést, annak valóságtartalmának ellenőrzésére a lapnak a szemle készítésekor nem volt módja.

A jogász kifejtette: ha ez a jövőben precedenssé alakul, akkor gyakorlatilag a sajtószabadság szűnik meg az országban, hiszen információkat kell elhallgatnia a portálnak ahhoz, hogy biztosan elkerüljön egy esetleges jogi felelősségre vonást. Az ügyvéd a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulást is kilátásba helyezte az ügyben.

Társasjáték-nap lesz Pécsett jövő hétvégén

0

Jövő héten szombaton, azaz október 26-án szervezik meg a 38. Társasjáték-délutánt Pécsett. A rendezvény helyszíne a PKK Uránvárosi Művelődési Ház (7633 Pécs, Radnóti Miklós utca 8.).

A rendezvény elsődleges célja, hogy hogy betekintést nyújtson a társasjátékok széles világába és emellett felejthetetlen élményekkel gazdagítsa résztvevőket, de természetesen új emberek megismerésére is kiválóan alkalmas. Ehhez barátias légkört és profi játékmestereket biztosítanak, akik a résztvevők segítségére lesznek kalandjaik során!

A program 10 órakor kezdődik és 18 óráig tart. Az esemény maga ingyenes és nem korhatáros, ugyanakkor a komplexebb játékok miatt 10 éves aluliak számára nem ajánlott.

A szervezők kérik a résztvevőket, hogy mivel ez egy közösségi program, a résztvevők adják meg a tiszteletet a többi résztvevőnek és a játékmestereknek, e mellett ne tegyék tönkre a játékokat, és azok közelében ételt és italt ne fogyasszanak (erre lesz külön helyiség).