Kezdőlap Blog Oldal 594

Vitézy: „Nagy bajban vagyok, hogy egy teljesen komolytalan dokumentumról mennyire írjak komolyan”

2035-ig szóló átfogó fejlesztési tervet fogadott el a kormány Lázár János javaslatára – ebből kiderül, hogy a következő tíz évben a kormány nulla vasútfejlesztéssel tervez, a HÉV-fejlesztés törölve, Budapest összes közlekedési beruházása törölve, egyetlen típusú közlekedési fejlesztés van tervben: autópályák mindenhova, ami csak az orrán-száján kifér. 9000 milliárd forint (!) értékben köteleződik el a kormány autópályák fejlesztésére, továbi 6700 milliárd forint (!) értékben főutak fejlesztésére – míg vasúti pályafejlesztésre egy forint sem jutna, csak a meglévő pályák kisebb felújítására, de semmilyen érdemi fejlesztésre. Nem túlzok, szó szerint ez a hivatalos közlekedési stratégiája a Kormánynak, most hirdették ki a Magyar Közlönyben. – írja mai bejegyzésében Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

Nagy bajban vagyok, hogy egy teljesen komolytalan dokumentumról mennyire írjak komolyan. Ez ugyanis egy új műfaj: Lázár János a gyakorlatban már megbukott, teljesen alkalmazhatatlan beruházási törvénye írja elő a kormánynak, hogy alkosson 2035-ig szóló fejlesztési koncepciót minden ágazatra, így a közlekedésre is. Ez egy új műfaj, ez az első ilyen átfogó, Magyarország fejlesztéséről szóló távlatos stratégia tehát – sokat elmond, hogy egy szót nem kommunikált róla a kormány.  – írja a politikus a kormány 2035-ig szóló átfogó fejlesztési tervének műfajáról.

Ugyanis a feladatot egy középiskolás dolgozat szintjén abszolválták, a legtöbb ágazatban a megúszós főosztályi szöveggenerálás győzedelmeskedett. Számos ágazat letudta feladatot a ChatGPT színvonalán általánoskodó szövegekkel, a közlekedési rész azonban meglehetősen konkrét. – olvasható Vitézy bejegyzésében.

A dokumentumnak van közjogi jelentősége: a törvény szerint csak azokat a beruházásokat lehet 2035-ig megvalósítani hazai vagy uniós forrásból, amelyek ebből az anyagból következnek. Ez pedig óriási probléma lenne, ha így lenne – néhány szó a közlekedési részről:

1.

A vasútfejlesztési rész siralmas, lesújtó. Kizárólag építési engedély nélküli pályafelújításokat tervez a kormány a dokumentum szerint 2035-ig. Ez azt jelenti, hogy egyetlen magyar vasútvonalon sem épülnek akadálymentes peronok, új biztonsági berendezések, egyetlen vonalon sem emelik a pályasebességet, vagy bővítik a pályakapacitást – hisz ezek az úgynevezett vasútfejlesztések, amikhez terv, koncepció, vízió és építési engedély is kell. Ilyenek azonban nem szerepelnek a fejlesztési tervekben, se vidéken, se Budapesten.

Gyakorlatilag 2035-ig annyi a vállalás és az ambíció, hogy a meglévő vonalakat valahogy karbantartják, de fejlesztést sehol nem vállal a kormány. Ez a leírt tartalom kizárja egytől egyig az összes Budapest-környéki vasútfejlesztés megvalósulását (hisz azok mindegyike kapacitásbővítést céloz), de kizárja az összes többi nagyobb vasúti fejlesztés megvalósulását a reptéri vasúti bekötéstől, a fővonalak sebességemelésén és a nagysebességű álmokon keresztül az egyszerű vonalvillamosításokig (pl. a Balaton északi partján).

Itt két lehetőség van: vagy gyakorlatilag lemondott a magyar Kormány 2035-ig a magyar vasút fejlesztéséről és a megmaradt egyetlen ambíció tényleg a pályák kalapálása. A másik eset, hogy Lázár Jánoséknál már annyi vasúthoz értő szellemi kapacitás sincs, hogy a Facebookon gyakran elhangzó nagy ígéreteiket egy ágazati koncepcióba foglalják. Nem tudom melyik a rosszabb, hisz mindkettőnek azért ugyanaz a vége: ilyen mértékű leépülésben, ennyire vízió, ambíció, szakmai tudás és intézményrendszer, politikai akarat és elkötelezettség híján a magyar vasút ügye évtizedek óta nem állt.

2.

Lázár János a HÉV-ek ritkítása kapcsán néhány napja írta a nekem szánt indulatos, alpári stílusú üzenetében, hogy a HÉV-ek fejlesztését majd ők megcsinálják. Ehhez képest érdemes rögzíteni: a HÉV-ek fejlesztése, felújítása vagy járműcseréje a Kormány által éppen most elfogadott 2035-ig szóló koncepcióban nincs benne, márpedig a törvény szerint hazai vagy uniós forrásból csak olyan beruházást lehet megvalósítani, ami itt szerepel. Legalább azon a héten oda kellett volna erre figyelni, amikor a HÉV-ek fejlesztési ígérgetésével próbálják oltani a járatritkítási terveik miatt keletkezett tüzet.

3.

A vasúti járműbeszerzések kapcsán láthatóan a MÁV Start összes álmát tartalmazza a dokumentum, ez végülis jó hír, még a Lázár János által személyesen visszamondott 115 db mozdony és az InterCity ingavonatok is szerepelnek bele – ezeket már gyártanák, ha épp a szakminiszter nem állítja le. De értékeljük, hogy legalább újra fel lett itt sorolva minden korábbi, visszamondott járműbeszerzési terv. Egyet kivéve: a járműkoncepcióból is hiányzik a HÉV-ek cseréje.

4.

A városi közlekedés teljesen kimaradt, pedig, ha állami vagy európai uniós forrást szeretnének a városok erre használni 2035-ig, a törvény szerint itt lenne a helye. A BKK villamosfejlesztései, a rakpart megújítása, de a vidéki városok kötöttpályás tervei sem szerepelnek a stratégiai dokumentumban.

5.

Ami viszont szerepel, példátlan részletességgel, konkrét összegekkel, a falig nyomva a gázpedált, az autópályák és főutak fejlesztése. Míg a vasútnál egy árva szám sincs konkrét milliárdokról vagy konkrét projektekről, addig az autópályáknál konkrét felsorolás és elkötelezettség olvasható, 1740 km új vagy bővített autópálya és gyorsforgalmi út 9000 milliárd forint értékben, míg a főúthálózat fejlesztésére további 2050 km hosszban 6690 milliárd forint jutna. Tehát 16 ezer milliárd forint közútfejlesztésre, míg nulla vasútfejlesztésre. – tért ki részletesen a közlekedést érintő kérdésekre Vitézy.

Nem is vesznék el a konkrétumokban, mert a vasútfejlesztés lenullázása mellett ez a léptékű közútfejlesztési terv olyan fokú aránytévesztés, olyan mértékű meg nem értése a korunk közlekedéspolitikai és környezeti és klímapolitikai kihívásainak, gazdaságfejlesztési céljainak, a térségünk más országaiban zajló fejlesztéspolitikának, hogy arra szavaim sincsenek már. – írja Vitézy Dávid a bejegyzésben

Sikerült tehát a 2035-ig szóló kormányzati stratégiában rögzíteni: a kormány lemondott a magyar vasút fejlesztéséről, viszont amíg a költségvetés bírja, vagy még azon is túl, leaszfaltoznák az egész országot. Siralmas. – zárja bejegyzésének sorait Vitézy Dávid.

A Fülke Extra podcastjában a volt budavári jegyző vállalta, hogy borít

A Fidesz az I. kerületi önkormányzatot úgy hagyta ott, hogy átvágták a kábeleket, papíron meghibásodtak és eltűntek a hivatali laptopok és az adatrögzítők is. De a Budavár irányítását átvevő ellenzéki összefogás sem volt jobb, mindenki azonnal a köztisztviselői fizetés többszörösét és drága mobilt akart. 1 millió forintos íróasztalt is kellett venni – minderről kitálalt a Fülke Extrának adott interjúban a kerület egykori jogi vezetője, dr. Tarjányi Tamás. Elköveti-e Magyar Péter ugyanezt a hibát? Mi lett a NER-kedvencek bérlakásaival a Budai Várban? Hogyan számláz kétszer ugyanazért a munkáért egy ügyvédi iroda? És tényleg ennyire „egykutya”, bárki irányítja is egy önkormányzatot? Hallgassa meg közéleti podcastunkat!

Az I. kerületben pontosan úgy indult minden 2019-ben, mint ahogy a Kutyapárt most fut neki a XII. kerületben. Évtizedes Fidesz-irányítás után vették át a stafétát, és a választóknak azt ígérték, máshogy – jobban, takarékosabban, demokratikusabban – működik majd az önkormányzat. Csakhogy ez a budavári kerületben megbukott, ahogy egyetlen ciklus után az ellenzéki összefogás és V. Naszályi Márta polgármester is.

A Fülke Extra podcastjában az egykori budavári jegyző, dr. Tarjányi Tamás vállalta, hogy borít, és mindent elmondott nemcsak arról, hogyan pusztította le a Fidesz átadás előtt az önkormányzatot, de arról is, hogyan kezdett azonnal költekezésbe az ellenzék. Nyíltan beszélt mutyigyanús ügyekről, barátnők és hozzá nem értő “szakemberek” kinevezéséről. Azt a kérdést teszi fel: hiába szeretnék sokan leváltani a NER-t, de „mit várunk, ha az ellenzék abban a pillanatban, ahogy a mézesbödön kinyílik, elveszti a kontrollt, és betegre eszi magát?”. – írta meg a HVG.

További részletek a podcastben.

Forrás: HVG

Kövér László házelnök több, mint 14 millióra büntette Gyurcsányt

Kövér László házelnök több, mint 14 millió forintra büntette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét – közölte az ellenzéki párt sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

Az eset előzménye, hogy múlt heti parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy „Magyarországnak ma áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van”. Az ellenzéki frakcióvezetőtől – mivel Kövér László rendreutasítását követően kijelentette, „a házelnök a legrosszabb párttitkárként viselkedik” – az ülésvezető megvonta a szót.

A szombati közlemény hangsúlyozza, hogy felszólalásában a politikus nem a hazaáruló, hanem az áruló szót használta. Egyúttal hangot ad Gyurcsány Ferenc azon véleménynek, hogy Kövér László visszaélt házelnöki hatalmával, korlátozva a képviselők szólásszabadságát.

A szövegben idézik a pártelnököt, miszerint: „emberi mivoltában sérteni valakit valóban nincsen rendben. Uszítani az alkotmányos rend ellen nincsen rendben. De hát erről szó nincsen. Van egy nagyon higgadt, nyugodtan elmondott vélemény. Kövér szerint ez 14 millióba kerül”.

A közlemény zárásaként azt írják, hogy a DK elnöke megígérte, hogy „Strasbourgig fogják vinni az ügyet”.

Kajak-kenu szuperkupa – Újabb két magyar érem

0

A pénteki nyitónap után szombaton is két érmet szereztek a magyar versenyzők a kínai Hangcsouban zajló, 350 ezer dollár összdíjazású meghívásos kajak-kenu szuperkupán.

A maratoni szakágban a hosszúkörös versenyben a kenus Adolf Balázs nyerte a viadal első magyar aranyérmét. Ebben a számban Simon Sebestyén 10., Zsidai Máté 11., míg a nőknél Matkovics Sára Lili 6., Hegedűs Dóra 11. lett. Egy nappal korábban Adolf a rövidebb távon bronzérmesként végzett.

A pénteken a rövid körön ezüstérmes Kiszli Vanda ezúttal is másodikként ért célba a kajakosok között, honfitársai közül pedig Czéllai-Vörös Zsófia nyolcadik, Csépe Panna kilencedik helyen zárt.

Szombaton a sprintszámokban is megkezdték a küzdelmet, a magyarok közül csak az 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám jutott döntőbe, ahol 500-on ötödik lett.

Ez az első olyan szuperkupa, amelyen több szakág – sprint, maraton, szlalom és póló – képviselői egy időben küzdenek. A magyarok a maratonban és sprintben érdekeltek, utóbbi szakágban nyolcfős a küldöttség.

A háromnapos kínai viadalon összesen 500 sportoló vesz részt.

forrás: mti

Az épületállomány modernizációjának felgyorsításával csökkenthető drasztikusan az energiafogyasztás

Az épületekhez köthető energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentése csak az ingatlanállomány modernizációjának felgyorsításával, a megújuló energiaforrásokra, így a napenergiára támaszkodva lehetséges. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajlott kutatás szerint.

A közlemény szerint az Európai Unióban az épületekhez köthető a teljes szén-dioxid-kibocsátás több mint egyharmada. A Párizsi Egyezményben és a Zöld Megállapodásban megfogalmazott törekvések, azaz a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius fok alatt tartása és az uniós szinten nettó zéró üvegházgáz emisszió 2050-re történő elérése érdekében, az állomány minél gyorsabb modernizációjára lenne szükség.

Az érdekeltek gyakran használnak matematikai modelleket annak megértéséhez, hogy az épületszektor energiaigényének csökkentésével milyen valós lehetőségek rejlenek a kibocsátás mérséklésében.

Molnár Gergely, az SZTE Légkör- és téradattudomány tanszékének adjunktusa 2020-ban kapcsolódott be az Európai Unió H2020 SENTINEL projektjének keretében Ürge-Vorsatz Diana, a CEU Környezettudományi és -politikai tanszék professzorának vezetésével folyó kutatásokba. Ennek eredményeit a Renewable and Sustainable Energy Reviews című rangos tudományos folyóiratban közölték.

A szakemberek négy modernizációs forgatókönyvet felállítva energiamodellezési technikával azt vizsgálták, hogy milyen ütemben és mekkora mértékben csökkenthető az épületekben történő energiafogyasztás és károsanyag-kibocsátás. A kutatás igen nagy tér- és időbeli felbontással vizsgálja a várható változásokat. A vizsgálat időhorizontja egészen 2060-ig terjed ki, és nemcsak az EU teljes egészére, hanem az egyes tagállamokra, sőt az azokon belüli klímazónákra és épülettípusokra is közöl eredményeket. Mindezeken túl nem csupán a legvalószínűbb kimenetelt vizsgálja, hanem különböző teóriákat állít fel az épületi szektor modernizációját és a megújuló energiaforrások térnyerését illetően.

A kutatás során azt is elemezték, hogy milyen szerepet tölthet be a napenergia felhasználása az épületek energetikai dekarbonizációjában.

Molnár Gergely hangsúlyozta, az éghajlati, meteorológiai és térinformatikai adatokat felhasználó kutatás eredményei arra világítanak rá, hogy az épülethez köthető energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentése csak az állomány modernizációjának felgyorsításával, a megújuló energiaforrásokra, így a napenergiára támaszkodva lehetséges.

forrás: mti

Vidéki településeken létesülnek biztosan új e-töltőállomások

0

A következő hetekben kiderül, melyik vidéki településeken létesül biztosan új e-töltőállomás.

A következő hetekben kiderül, melyik vidéki településeken létesül biztosan új e-töltőállomás. Ezt közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a november elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az EM.

A 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén. Hétfőn rajtol a kapcsolódó technikai felhívás első köre, amely annak garantálására szolgál, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben teljesítsék e kötelezettségüket.

Országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak az elektromos autókat üzemeltetők. A legtöbb berendezés, a teljes állomány közel fele Budapesten és Pest megyében működik. A fővárostól távolabbiak is jellemzően az autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban találhatók meg.

Az EM az országos lefedettség elérése irányába tett lépésként célzottan ösztönzi új elektromos töltőállomások létesítését a ma még hiányosan ellátott vidéki járásokban. A 28 milliárd forintos keretösszegű program jóvoltából a következő években országszerte több mint száz helyszínen válnak hozzáférhetővé nyilvános e-töltők.

A kiíráson elektromostöltőállomás-üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások juthatnak többletforráshoz. A pályázók alapjogosultsági feltételként kötelesek korszerű töltőállomás telepítésére vállalást tenni egy elégtelen lefedettségű járás bármely településén.

A cégek a kapcsolódó technikai felhívás első körében október 14. és 21. között jelezhetik preferencialistájukat a települések közül kiválasztva a számukra legvonzóbb tizenötöt. A projekthelyszínek jóváhagyásában a magasabb prioritási szinteket, azok egyezősége esetén a jelentkezési lapok beérkezésének időpontját veszik figyelembe. És amennyiben szükségessé válik, október utolsó és november első napjaiban újabb benyújtási kör következhet.

Kiemelték, hogy a november 6-án induló pályázat célja az energiaátmenet felgyorsítása. A kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése.

Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el. Alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni. Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható.

A beruházások a hálózat fehér foltjainak lefedésével teszik kényelmesebben használhatóvá és kelendőbbé a tiszta és csendes zöldautókat.

Hangsúlyozták, hogy a kormány az új lehetőséggel megduplázza a közlekedés zöldítésére, az elektromobilitás terjesztésére fordítható pályázati forrásokat.

A párhuzamosan futó 30 milliárd forintos programban jövő tavaszig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat.

forrás: mti

Magyar Péter: A töketlenkedés ideje lejárt

Magyar Péter ma reggeli facebook posztjában azt írta: „Magyarországon potens politikai irányítás hiányában jelenleg nem működik az állam. A közszolgáltatások szétesnek.”

Azt ígérte, hogy a „TISZA-kormány 2026-ban csatlakozik az Európai Ügyészséghez”, valamint „elfogadja a szükséges korrupció ellenes intézkedéseket”.

Szerinte „A kormányzati korrupció miatt, már uniós pénzek sem érkeznek, amiket a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere a jól bevált módszerekkel el tudna lopni. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka…”

A Tisza párt elnöke több ígéretet is tett még, amennyiben pártja megnyeri a következő országgyűlési választásokon:

„- hazahozza Brüsszelből a magyar embereknek járó 8 ezer milliárd forintos uniós forrást;

– az uniós források hatékony felhasználásával újraindítja a leállított kórházfejlesztéseket, vasúti beszerzéseket, iskola felújításokat, energetikai infrastruktúra beruházásokat;

– az eddigi kormányzati iránnyal szemben, nem az óriás cégek beruházásait, hanem a magyar családi-, valamint kis- és középvállalatok fejlesztését fogja támogatni;

– az uniós és nemzeti források felhasználásával komplex falu rehabilitációs programot indít;

– kiemelten fogja kezelni a klímaváltozás hatásait ellensúlyozó beruházásokat, fejlesztéseket (öntözési infrastruktúra, hatékony vízmegtartás, vizes élőhelyek rehabilitációja).”

Magyar-holland – Rossi: van egy kis keserűség az ember szájában

0

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

„Úgy mondanám, van egy kis keserűség az ember szájában, mert emberelőnyben nem tudtuk megtartani a vezetést” – válaszolt Rossi az MTI kérdésére, hogy félig üres vagy félig tele van a pohár. „A gólt rögzített helyzetből kaptuk, és ezt tudtuk, hogy kerülni kell, mert a hollandok nyolc-kilenc játékosa 190 centis, ráadásul fantasztikus technikai képességekkel rendelkezik. Ilyen becsúszhat, úgyhogy gratulálok a srácoknak. Ma este sikerült lehozni a tervet, sok esetben ügyesek voltak. Le a kalappal a kezdők és a cserék előtt is. Ez a hozzáállás kell”.

A magyar állampolgársággal is rendelkező szakvezető kifejtette, ennyire nem szeret védekezni, de ilyen minőségű riválissal szemben ezt a taktikát kell alkalmazni, ez világosan kiderült az 5-0-s németországi vereség alkalmával, amikor megpróbáltak magasan nyomást gyakorolni, de a játékosok „elfogytak” a második félidőre. Rossi a bravúros pontszerzés kivívásában nagyon fontosnak tartotta, hogy az első helyzetet sikerült kihasználni.

„Boszniában ugyanígy kell teljesíteni. Persze ott megpróbálunk ennél többet támadni és nyerni, de legalább döntetlent kell elérni, mert ez kell ahhoz, hogy bennmaradjunk a Nemzetek Ligája élvonalában”

– utalt a hétfői találkozóra a szakvezető.

Rossi elárulta, Dárdai Mártont izomprobléma miatt cserélte le a szünetben. Kiemelte, a helyette beálló Botka Endre és a találkozót végigjátszó Fiola Attila teljesítményét, utóbbiról nem gondolta volna, hogy ilyen hamar, mindössze egy hónappal az Újpestre igazolása után utoléri magát. Szintén dicsérte Nikitscher Tamást, ahogy fogalmazott, ő sem számított arra, hogy meghívja a kecskeméti középpályást, de megtetszett neki a játéka, és ezt bizonyította is most, amikor „nem volt optimális” Nagy Ádám szerepeltetése.

„Szalai Ádám abban a szerepben, amit felajánlottunk neki, nagyon proaktív. Akik a csapattársai voltak, azokra nagy hatással van. Ma még inkább a játékosok nyelvén beszél. Kívánom neki, hogy egyszer ő legyen a válogatott szövetségi kapitánya, mert minden képessége megvan ahhoz, hogy kiváló edző legyen, elsősorban a személyisége és a karizmája miatt” – mondta a szakmai stábhoz pályaedzőként csatlakozó korábbi csapatkapitány szerepéről Rossi.

Kollégája, Ronald Koeman inkább félig telinek látta a poharat a döntetlent után, mert emberhátrányban sikerült a csapatának pontot mentenie.

„Nehéz meccs volt, a magyar csapat jól küzdött. Ma minden olyan nehézkesen ment. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy a pálya középső részét nem tudtuk megjátszani, mert ott nagyon sűrű volt a magyar csapat, ezért a széleken kellett volna többet próbálkozni. Emberhátrányban pedig örülhetünk, hogy sikerült pontot szerezni” – mondta a hollandokat irányító tréner. „Tulajdonképpen igazságos a döntetlen, mert nem tudtunk elég helyzetet teremteni. A tízemberes játékból kihoztuk a maximumot, de ilyen típusú meccseket meg kellene tudni nyerni”.

Koeman szerint az volt a probléma, hogy nehezen tudták megtalálni labdával a támadókat. Ez a második félidőben már jobban ment, Gakpo ezért veszélyesebbé vált, de a befejezések pontatlanok voltak. A késői cseréket azzal indokolta, hogy úgy érezte, fognak gólt szerezni.

A csoportban harmadik helyen álló magyarok hétfőn a sereghajtó Bosznia-Hercegovina vendégei lesznek Zenicában.

forrás: mti

Floridában további halálos áldozatokat találtak a hurrikán után

Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 10 halálos áldozatot találtak.

Az esőzések nyomán a folyókon levonuló árhullám miatt egyes helyeken továbbra is a védekezést helyezik előtérbe az Egyesült Államok délkeleti szövetségi államának középső részén. Ron DeSantis kormányzó pénteken továbbra is azt kérte a lakosságtól, hogy legyen körültekintő többi között a leszakadt villanyvezetékek miatt. Ahogy fogalmazott, „abban a szakaszban vagyunk, amikor a halálesetek megelőzhetők. A helyes döntéseket kell meghozni, és tisztában lenni a kockázatokkal”. Az állam területén még pénteken is több mint 2 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás. A helyreállításon mintegy 50 ezer szakember dolgozik.

Az utólagos értékelések szerint a Milton hurrikán nem hozott akkora, 3 métert meghaladó tengeri árhullámot, mint amitől a szakemberek tartottak a Tampa-öböl körzetében. Ugyanakkor a károkozás mértékét növelte, hogy a hurrikánt helyi forgószelek, tornádók sorozata kísérte. Biden elnök pénteken tartott tájékoztatóján közölte, hogy a teljes kár mértéke 50 milliárd dollár lehet, a helyreállításhoz pedig segítséget ígért. A Fehér Ház pénteken bejelentette, hogy Joe Biden vasárnap felkeresi a katasztrófa sújtotta államot.

Ahogy az elnök mondta, ha lehetősége van rá, találkozik a republikánus kormányzóval is, akit együttműködőnek nevezett. És hozzátette, hogy a viharra való felkészülés során is jól tudtak együtt dolgozni.

A Milton hurrikán szerdán késő este érte el Florida középső részének partvidékét nyugat felől, keleti irányban áthaladva a szárazföld felett csütörtökön reggel hagyta el az Egyesült Államok területét. A 3-as erősségű hurrikánként, óránként 150 kilométer sebességet meghaladó széllökésekkel érkező viharzóna gyengült, de Florida keleti partvidékén is hurrikánként okozott jelentős károkat, Daytona Beach körzetében.

Korábban is beszámoltunk természeti katasztrófákról itt.

forrás: mti

A kép csak illusztráció!

Gyengén felhős idő, és 17 fok várható ezen a szombaton Baranyában

0
Szombaton változóan felhős időre ébredhetünk, a hajnali minimumok 8 és 10 fok között alakulhatnak, de a szélcsendes völgyekben pár fokkal hűvösebb is lehet. Az északi szél mérsékelt lesz. Délelőtt tovább csökken a felhőzet, a változó irányú szél mérsékelt lesz.
Délután gyengén felhős időnk lesz, a szél délkeletire vált és marad mérsékelt. A hőmérséklet maximuma 15 és 17 fok között alakul, hűvös lesz. Estére 10 fok közelébe csökken a hőmérséklet, marad a gyengén felhős idő. A délkeleti szél mérsékelt lesz. – ígéri a mai szombatra a Meteo Mecsek.

Országos előrejelzés szombat reggeltől szombat éjfélig a HungaroMet Zrt. jelentése alapján:

A pára, köd feloszlik, emellett a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra már kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható.

Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.

Azt írták: csütörtökön egy közeledő frontrendszer előtt dél-délnyugat felől még meleg levegő áramlott fölénk, kiemelten a Dunántúlon és a magasabban fekvő tájakon viharos széllökések is előfordultak.

Budapesten, a János-hegyen kora hajnalban óránkénti 81,4 kilométeres maximális széllökést mértek, ami új fővárosi napi rekord. A korábbi széllökésrekord ezen a napon Budapesten óránkénti 71,6 kilométeres volt, amit még 2019-ben regisztráltak, szintén a János-hegyen.

Forrás: mti.hu, meteomecsek.hu, met.hu