Kezdőlap Blog Oldal 596

Szenved a magyar akkuipar, ami még a kormányban is feszültségeket okoz

0

Többször felmerült már a kérdés, hogy jó ötlet volt-e az éppen hazánkban is szenvedő akkugyártókat Magyarországra édesgetni, és úgy tűnik, hogy erről már a kormányban is voltak viták. – írja a G7.hu.

Már a kormányon belül sincs egyetértés abban, hogy jó ötlet volt-e az akkumulátoripar mellett elköteleződni – többek között ez is kiderült a Direkt36 Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felemelkedéséről szóló cikkéből.

  • Korábbi kormányülésből idéz a cikk ezzel kapcsolatban, ahol Nagy Márton többek közt a gyenge év eleji jármű- és akkumulátoripari adatok kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szemére vetette, hogy a külügy rosszul mérte fel a helyzetet, és „nem jó lóra” tett azzal, hogy egymás után ösztönözte az akkumulátoripari szereplők hazai beruházásait.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonnal félre is söpörte Nagy Márton szájából elhangzottakat, mondván, hogy a piacon a kezdeti fellendülést visszaesés követi.

A 2010-es évek végétől kezdett el Magyarországon megtelepedni az elektromobilitásra való átállásban kulcsfontosságú akkumulátoripar, mégpedig a magyar kormány hathatós támogatásával.

  • AMagyarországon a bejelentett, vagy már megvalósított beruházások alapjána világ hat legnagyobb akkumulátorcella-gyártója közül már négy (CATL, BYD, SK On, Samsung SDI) foglalkozik vagy fog akkumulátorgyártással/összeszereléssel foglalkozni kicsiny hazánkban.
  • A 2010-es évek végétől nagyon fellendültek az akkumulátoripari beruházások Magyarországon, mert 2022-ben már hazánké volt a világ negyedik legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitása, az előrejelzések alapján ez már így is marad. 
  • 2023 vége óta viszont már csak szenved az akkumulátoripar, mert azutóbbi időben igen csak megcsappant villanyautós kereslet miatt azonban az akkumulátorgyártás igénye is jelentősen visszaesett.

Sokan találgatnak, hogy ez a jelenség mennyire lesz tartós, egyelőre nehéz megjósolni a jövő igényeit. Amennyiben a visszaesésből a közeljövőben újra fel is áll az iparág, sokat számít majd az is, hogy vajon melyik magyar üzemmel rendelkező szereplő jön ki majd nyertesként az utóbbi időszakban igen csak intenzívvé váló piaci versenyből.

Magyar Péter: „DK-TISZA szövetségről hadovált, miközben mi a kezdetektől az Orbán-Gyurcsány korszak lezárásán dolgozunk”

0

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook oldalán azonnal reagált Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elhangzott beszédére.

Magyar Péter bejegyzését változtatás nélkül olvashatják:

„Orbán Viktor mai rádióbeli szeánszának minden pontján villogott a hazugságvizsgáló gép. Eközben a miniszterelnök szellemi/erkölcsi hátországát jelentő Bayer Zsolt-Megafon-TV2-Deutsch Tamás négyes fogat övön aluli mélységekbe süllyedt (éhes disznó makkal álmodik).

A miniszterelnök látva a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeket, ma először volt kénytelen kiejteni a TISZA Párt és annak vezetőjének nevét és ugyanazzal a lendülettel a csillagokat is lehazudta az égről:

– DK-TISZA szövetségről hadovált, miközben mi a kezdetektől az Orbán-Gyurcsány korszak lezárásán dolgozunk.

– Azt hazudta, hogy kívülről akarják megdönteni a magyar kormányt, miközben a TISZA Párt mindig világossá tette, hogy visszautasít minden külső befolyást. Az Orbán-kormányt a magyar emberek millióival összefogva itthon fogjuk leváltani.

– Azt hazudta Orbán Viktor, hogy a TISZA beengedné az illegális migránsokat, miközben legutoljára az Európai Parlamentben mondtam el neki, hogy támogatjuk a szigorú, következetes migrációs politikát és a déli határkerítés fenntartását. Eközben Orbánék kiengedtek a börtönből 2000 embercsempészt, letelepedési kötvényekkel üzletelnek és titokban migráns tábort építenének Vitnyéden, valamint évente hatvanezer gazdasági migráns hoznak be hazánkba.

– Háborúpártisággal vádolt minket, miközben a TISZA Párt a békéért dolgozik, elutasítja a fegyverszállítást és mi vittünk humanitárius segítséget a lebombázott kijevi gyerekkórházhoz, amely támadást Orbán a mai napig el sem ítélt. Eközben a Fidesz magyar katonákat küld a polgárháborús Csádba, fegyver-, lőszer- és harckocsi gyárat építtet, amelyek nyilván egy háború esetén lennének igazán nyereségesek.

– Azt is állította Orbán, hogy csak ők védik meg a családokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fidesz ugyan családbarátnak hazudja magát, de 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, magára hagyták a családokat az általuk is generált Európa-rekorder inflációval, brutálisan megemelték az energiaárakat, sorra zárják be a vidéki szülészeteket, semmit nem tesznek az egészségügyi válsághelyzet megszüntetéséért, lezüllesztették az oktatást. Kiürül a magyar vidék, majd egymillió honfitársunk külföldön kénytelen boldogulni. Soha ilyen kevés gyerek nem született hazánkban és minden második magyar fiatal azon gondolkodik, hogy elhagyja a hazáját.

A lejtőn lefelé csúszó állampárt számára láthatóan nem maradt más, mint a hazugságcunami, a gyűlöletkeltés és az aljas, hazug lejárató propaganda.

A TISZA Párt nem süllyed le a Fidesz, Bede Zsolt, a Megafon és Bayer Zsolt szintjére. Mi továbbra is a magyar emberek életét befolyásoló problémákról és az azokra adható megoldási javaslatokról fogunk beszélni. A politikánk középpontjában az új, békés, igazságos,európai és élhető Magyarország megteremtése áll.” – írja Facebook bejegyzésében Magyar Péter.

Két halálos baleset csütörtök éjszaka

0
Karambol történt Pécsen, csütörtökön az éjszakai órában. A közlekedési baleset a Siklósi út és a Maléter Pál út kereszteződésében történt, ahol a tűzoltók azonnal megkezdték a mentési munkálatokat.

Az éjszaka összeütközött két személyautó Pécsen, a Siklósi út és a Maléter Pál út kereszteződésében. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik feszítővágó segítségével a mentősökkel közreműködve kiemeltek egy embert az egyik járműből. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos oldalán.

Elütött egy embert a Tokaj IC Rakamaz és Görögszállás között:

A Miskolcról Nyíregyházán át a Nyugati pályaudvarra elindult Tokaj InterCity (IC 568) elütött egy embert Rakamaz és Görögszállás között csütörtökön kora este, a helyszínelés végéig – várhatóan a késő esti órákig – nem közlekedhetnek a vonatok azon a szakaszon – közölte a Mávinform.

A tájékoztatás szerint a MÁV-Start pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához, a Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonalon utazóknak jelentős, akár 1 órával hosszabb eljutási idővel is számolni kell.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján azt közölte, hogy a szerelvényen utazó mintegy negyven embernek a helyi önkéntes tűzoltók segítenek átszállni az értük érkező mentesítő járatra. A helyszínre mentő érkezett. Az érintett pályaszakaszt lezárták.

Balesetben meghalt egy férfi a Pest vármegyei Valkó közelében:

Két személyautó ütközött össze Valkó közelében a 3104-es úton, az egyik járművet vezető férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Pest vármegyei rendőrfőkapitányság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a másik autót vezető férfi megsérült.

Az Útinform a honlapján azt írta, hogy Gödöllő és Valkó között a forgalmat megállították.

A baleset-info.hu információjából tudható, hogy a balesetben a Vectra a tetejére borult, ebből vágtak ki a katasztrófavédelem munkatársai a beszorult sofőrt, aki nem élte túl az ütközést. (Kiemelt fotónk!)

Forrás: mti.hu, katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/baleset-info.hu

A tetőablak és a kifogástalan szigetelés kapcsolata

0

A házak energetikai besorolásáért sokat tehetnek a manapság népszerű zöld megoldások, azonban a folyamat nem itt kezdődik. A megfelelő alapok, vagyis szigetelés nélkül ugyanis a legkorszerűbb technológia sem képes kellőképpen fenntarthatóvá varázsolni a lakóhelyet.

Egy zöldebb jövő

A klímaváltozással kapcsolatos témakörök ugyan régóta terítéken vannak, de a tudatosabb attitűd elterjedéséhez valóban az kellett, hogy mindenki a saját bőrén tapasztalja meg a problémákat. Ennek egyik gazdasági velejárója az energiaárak jelentős növekedése, melynek okán egyre többen keresik az alternatív energetikai megoldásokat, melyekkel lakóhelyük rezsiköltségeit jelentős mértékben csökkenthetik. A hőszivattyúk és napelemes rendszerek eddig sosem látott mértékben terjednek, de nem csak ez a megoldás kulcsa.

Mivel egyre fontosabbá válik a házak energetikai besorolása, hiszen így a hozzá kapcsolódó költségek csökkennek, az ingatlan értéke ugyanakkor nő, egyre többek számára lesz ez kiemelt kérdés. A megfelelő energetikai besorolás azonban nem a különböző vívmányokkal kezdődik, hanem sokkal inkább a megfelelő hőszigeteléssel. Enélkül ugyanis a legújabb zöld technológia sem képes hatékonyan működni. A Roto tetőablak kínálata pedig többek között ebben is segíthet.

Jól szigetelt körülmények

A megfelelő hőszigetelés mára gyakorlatilag minden háznál alapvető elvárás, hiszen enélkül annak komfortja jelentős mértékben romlik, a rezsiköltségek pedig az egekbe szöknek. Szerencsére az ilyen jellegű fejlesztések bármikor, akár utólag is kivitelezhetők, így akkor sincs semmi veszve, ha életterünk még nem rendelkezik ilyen megoldásokkal. A korszerű és megbízható szigetelőanyagok mellett pedig a nyílászárók minősége sem mindegy, ha erről a témáról van szó.

Különösen igaz ez az olyan helyiségekre, melyek a tetőtérben találhatók, hiszen ezek megfelelő szigetelése és hőháztartásának megoldása még trükkösebb feladat. Itt jön azonban képbe a tetőablak minőségének szerepe a szigetelésben, hiszen ez már önmagában is rengeteget tehet hozzá az összképhez. Ehhez természetesen korszerű, modern és megfelelő anyaghasználatú tetőtéri ablakokra lesz szükség, de ha a megfelelő helyen keressük, biztosan találunk megoldást.

A maximumra törekedve

Egy jó minőségű tetőablak tehát már önmagában is sokat adhat hozzá a tetőtéri helyiségek komfortjához és megfelelő körülményeinek kialakításához, a folyamat azonban nem áll meg itt. A korszerű tetőablakok mellé ugyanis korszerű kiegészítők is választhatók, melyekkel még tovább fokozható a komfort, illetve a környezet is sokkal kontrolláltabb lehet. Legyen az egy redőny, egy hővédő vagy fényzáró roló, esetleg egy szúnyogháló, más-más szempontból ugyan, de új szintre emelik a kényelmet.

A modern tetőablakok egyik másik előnye, hogy kifejezetten egyszerűen telepíthetők, hiszen már beszerzéskor is beépítésre kész állapotban kapjuk meg azokat. Ugyanez igaz az említett kiegészítőkre is, így lényegében minimális munka árán kaphatunk maximális eredményt. A szakértő segítség persze mindig jól jön, így a tetőtéri ablakokkal és lehetőségekkel kapcsolatban érdemes konzultálni a Roto szakembereivel, hogy biztosan a lehető legoptimálisabb megoldást válasszuk.

Vitézy Dávid: egyszerre demokratikus és kaotikus a Fővárosi Közgyűlés

Egyszerre demokratikusnak és kaotikusnak látja a „sokszínű” Fővárosi Közgyűlést Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője, aki az M1 aktuális csatorna 48 perc című, csütörtöki hírháttérműsorában arról beszélt: célja, hogy a választási programjából a BKK-rendészethez hasonlóan minél több elem megvalósulását elérje.

Vitézy Dávid a HÉV-ek kapcsán írt Facebook-bejegyzésekről elmondta: Lázár János építési és közlekedési miniszterrel vannak nézetkülönbségeik, alapvetően kudarcos teljesítménynek tartja, amit közlekedési miniszterként elért. A MÁV rosszabb állapotban van, mint két évvel ezelőtt, és felmerült a HÉV-ek ritkítása is, amiről fővárosi képviselőként jelezte, hogy nem tud vele egyetérteni, és emiatt összehívta jövő hétfőre az illetékes fővárosi szakbizottságot is.

Vitézy Dávid szerint a magyar vasút ügye nemzetgazdasági jelentőségű kérdés, a csehek, a lengyelek, az osztrákok nemzeti közös üggyé tudták tenni a vasutat, ezen az úton kellene Magyarországnak is elindulni.

Az önkormányzati munkáról szólva hangsúlyozta, a „sokszínű” Fővárosi Közgyűlésnek köszönhetően demokratikus helyzet állt elő, de a kaotikus is igaz rá. Úgy gondolja, tanulási folyamat lesz az, hogyan tudnak az országos politikában egymással szemben álló, de a városért tenni akaró szereplők többségeket létrehozni.

Közölte, a Podmaniczky Mozgalom nevet egyeztette az LMP-vel, amellyel listaszövetségben vannak. A nevet azzal indokolta, hogy ne úgy nézzen ki, mintha egymással csak pillanat erejéig működnének együtt, hanem azt mutassák, hogy ez egy Budapestért közösen tenni akaró mozgalom. Ettől még az LMP az országos politikában működik – tette hozzá.

Vitézy Dávid arról is beszélt, a Podmaniczky Mozgalom és a Tisza Párt közt nincs koalíció, és nem tervez ilyesmit. Leszögezte, az a célja, hogy a választási programjából minél többet meg tudjon valósítani. A BKK-rendészet mellett ilyen ügynek nevezte az új állatvédelmi központ felállítására tett javaslatát is.

Arra a kérdésre, hogy jobb vagy baloldalon áll, azt válaszolta: az konzervatív nézet, amikor azt mondja, hogy milyen szép lenne, ha köztereink olyan szép állapotban lennének, mint száz éve Budapesten, de amikor a közösségi közlekedés fejlesztéséről, a lakhatás közpolitikai kérdéssé tételéről van szó, az pedig baloldali.

A jó várospolitika jobb és baloldali elemek elegye, talán a politikai kategóriajelzők közül a zöld áll hozzá legközelebb – jelentette ki.

A műsor második részének nyitó kérdésére Vitézy Dávid úgy felelt, a jelenlegi állapot szerint nem lesz főpolgármester-helyettes, mert Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött, hogy nem jelöl helyetteseket.

Arról is beszélt, szokatlan és nehéz politikai helyzet lenne a választási ellenfele helyetteseként dolgozni, majd hozzáfűzte, ha mégis komoly felkérést kapna, sok feltétele lesz, amelyek azzal függenének össze, hogy a programjából minél többet meg tudjon valósítani.

A Magyar Péterrel és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökével tartott találkozója kapcsán természetesnek nevezte, hogy a frakcióvezetők egyeztetnek egymással, ám Karácsony Gergelyen kívül senki sincs olyan helyzetben, hogy főpolgármester-helyettest jelöljön.

A fővárosi közlekedési helyzetről Vitézy Dávid azt mondta: a legnagyobb problémák a külső kerületek és az agglomeráció közösségi közlekedésének versenyképesebbé tételében vannak.

Ezért kulcskérdés az elővárosi vasutak, a HÉV-ek, valamint a villamoshálózat fejlesztése – jelentette ki, és példaként hozta fel, hogy az esztergomi vagy a székesfehérvári vasútvonalon, illetve a budai fonódó villamoshálózaton véghez vitt fejlesztéseket követően nőtt az utasok száma.

Elmondta, a BKK-rendészethez hasonlóra van máshol is példa, Dublinban épp egy ilyen rendszert vezetnek be. A tervek nem csak járőrszolgálatról szólnak, hanem arról is, hogy a BKK „kivonuló” szirénás járműveibe hatósági jogkörökkel bíró rendészt ültetnek, aki hamar a város bármely pontjára oda tud érni.

A műsor vége felé az is szóba került, hogy konfliktusos hozzáállásán szerinte nem kell változtatni, mert ezek arról szólnak, hogy Budapest vagy a vasút ügyei jobban menjenek.

Egy budapesti olimpia rendezésére Vitézy Dávid nem tudott igent vagy nemet mondani. Szerinte ez egyrészt alkalom lehet Budapest nagy volumenű fejlesztésére, de csak akkor, ha minderre írott, jogi, számon kérhető garanciák vannak a kormánytól, és a budapestiek nagy többsége támogatja azt.

Martí Zoltán, a műsor házigazdája elmondta, a műsorba meghívták Karácsony Gergely főpolgármestert, aki más elfoglaltsága miatt visszautasította a meghívást; Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, valamint Ordas Eszter, a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője nem is válaszolt a megkeresésre.

Forrás: mti.hu

Két alpolgármesterről dönthet a keddi közgyűlés

Csütörtök este jelent meg 4 előterjesztés az október 15-i alakuló közgyűlésre. Ebből kettő a tiszteletdíjakról szól, ezeket talán lehet formalitásnak tekinteni. A másik kettő ugyanakkor érdekesebb.

Az egyik az alpolgármesterek megválasztása. Péterffy Attila két polgármestert – egy belsős és egy külsős tagot – nevezett meg, méghozzá két regnáló alpolgármestert: Ruzsa Csabát és Zag Gábort. A jelenleg hatályos szabályzat szerint van lehetőség egy harmadik – belsős – alpolgármester megválasztására, ám az előterjesztésben csak ez a két név szerepel. Lapunk információi szerint az új testület tagjai körében a jelenlegi harmadik alpolgármesternek – Nyögéri Lajosnak – annyira alacsony a támogatottsága, hogy Péterffy nem vele számol alpolgármesterként. Ezzel az előterjesztéssel az biztossá vált, hogy ha lesz is harmadik alpolgármester, azt biztosan nem jövő kedden szavazzák meg.

A másik javaslat a bizottságok összetételében van. Az eddigi 7 bizottság feladatát a tervezet szerint 8 váltaná, melyeknek összesen 52 tagja lenne az alábbiak szerint:

  • A Jogi és Ügyrendi Bizottság tagjainak száma 7 főre emelkedne, ebből 3 nem képviselő tag,
  • A Városfejlesztési és Kommunális Bizottság tagjainak száma 7 főre emelkedne, ebből 2 fő nem képviselő tag,
  • A Költségvetési és Gazdasági Bizottság tagjainak száma 7 főre emelkedne, ebből 2 fő nem képviselő tag,
  • A Kulturális Bizottság tagjainak száma 9 főre emelkedne, ebből 4 nem képviselő tag,
  • A Népjóléti Bizottság tagjainak száma 9 főre emelkedne, ebből 4 nem képviselő tag,
  • A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság tagjainak száma változatlan marad, közülük 2 fő nem képviselő tag lesz,
  • A Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Bizottság tagjainak száma 5 fő, közülük 1 fő nem képviselő tag lesz,
  • Új bizottságként létrejönne a Sport Bizottság tagjainak száma 3 fő képviselő.

Az, hogy személy szerint melyik képviselő melyik bizottságban lenne, nem derül ki, ahogy a külsős személyek sem. Ebből kifolyólag azt sem tudhatjuk, hogy a külsős helyekre Péterffy Attila szakembereket szeretne ültetni, vagy a közgyűlésből most kiesett politikusokat…

Amit még szintén nem tudunk, hogy akár az alpolgármesterek, akár a Bizottságok összetétele elegendő támogatást kap-e. Ugyanis mindkét döntés meghozatalához 13 támogató szavazat kell, a városvezetés pedig összesen 10 szavazattal rendelkezik…

A Veszprém fölényesen nyert a román csapat ellen a Bajnokok Ligájában

0

A Veszprém házigazdaként 36-24-re legyőzte Rosta Miklós csapatát, a román Dinamo Bucuresti-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, csütörtökön.

A román bajnoki címvédőnek három győzelem után ez volt az első veresége a mostani idényben.

Eredmény, csoportkör, 4. forduló, A csoport:

Veszprém HC-Dinamo Bucuresti (román) 36-24 (19-11)

lövések/gólok: 52/36, illetve 44/24

gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1

kiállítások: 6, illetve 6 perc

A Veszprém első alkalommal lépett pályára hazai közönség előtt azóta, hogy egy héttel ezelőtt megnyerte az egyiptomi klubvilágbajnokságot, ezért a kezdés előtt a pálya kezdőkörében néhány percig kiállították a trófeát.

Több ismerőst is köszönthettek a két csapat szurkolói és játékosai az ellenfélnél, hiszen a bakonyiakat nyár óta irányító Xavier Pascual Fuertes három szezon alatt három bajnoki címet nyert a Dinamóval – fia, Alex Pascual García ma is játszott a román együttesben -, a bukarestiek jelenlegi szakvezetője, David Davis pedig 2018 és 2021 között egyszer lett bajnok, egyszer pedig Magyar Kupa-győztes a Veszprémmel.

A hazaiak horvát irányítója, Luka Cindric idén nyáron szintén Bukarestből érkezett. A Dinamo szerb válogatott kapusa, a veszprémi színekben bajnok és háromszoros kupagyőztes Vladimir Cupara sérülés miatt hiányzott a keretből, de eljött jelenlegi csapatával és a lelátóról figyelte a meccset.

Rosta Miklós szegedi színekben eldöntötte a 2022-es bajnoki döntőt a Veszprém Arénában – a visszavágó vége előtt két másodperccel lőtt góljával -, ennek ellenére nagy taps köszöntötte a bemutatáskor, ahogyan Cuparát és Davist is.

A Veszprém 4-4 után jó védekezésére és Rodrigo Corrales védéseire alapozva 10-4-re elhúzott, de Davis látszólag nyugodtan figyelte a pályán történteket, nem kért időt. A folytatásban nem nőtt tovább, de számottevően nem is csökkent a különbség. A bakonyiak lerohanásból és átlövésből is hatékonyak voltak, a bukarestiek viszont elveszítették Darko Djukicot, mert egy büntetőnél fejbe lőtte Rodrigo Corralest, ezért piros lapot kapott.

A jól hajrázó hazaiak a szünetig tulajdonképpen eldöntötték a meccset, a 37. percben már tíz volt közte, majd a Veszprém öt, a Dinamo hét percig nem talált be.

Továbbra is jól működött a házigazdák védekezése, Corrales remekül védett, így az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, lesz-e akkora különbség a két együttes között, amekkora korábban még volt. Közel volt a 2021-es 15 gólos sikerhez a magyar bajnoki címvédő, amely ezúttal 12 találattal győzött. Remek védekezését jellemzi, hogy nyolccal több kapura lövése volt, mint amennyit ellenfelének engedélyezett.

Nedim Remili hat, Hugo Descat és Szergej Koszorotov öt-öt góllal, Rodrigo Corrales 12, Mike Ulrich Jensen négy védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Haniel Langaro ötször, Stanislav Kasparek négyszer, Rosta Miklós egyszer talált be, Alin Cozmaciuc négy, Ionut Ciprian Iancu öt védéssel zárt. Edzőjük a három időkérési lehetősége közül egyiket sem használta ki.

A két csapat hetedik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker és egy döntetlen mellett ötödször győzött a Veszprém.

A három győzelemmel és egy vereséggel álló bakonyiak egy hét múlva a dán Fredericia HK-t fogadják. Az ugyanilyen mutatóval rendelkező Szeged szerdán a júniusban BL-ezüstérmes dán Aalborg HB otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Forrás: mti.hu

Reggel átvonul a hidegfront, de az élénk, északi szél marad Baranyában

0
Pénteken hajnalban átvonul térségünk felett a hidegfront, elszórt jelleggel kell számítani csapadékra, de számottevő mennyiség nem várható. A hajnali minimumok 12 és 14 fok között alakul. A reggeli órákra szinte mindenütt eláll a csapadék, de marad az erősen felhős idő. Az északi szél a déli órákig élénk lesz. Délelőtt szakadozni kezd a felhőzet.
Délután változóan felhős lesz az ég, csapadékra nem kell számítanunk. A hőmérséklet maximuma 17 és 19 fok között alakulhat. Az északi szél kezdetben még élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik. Estére marad a változóan felhős idő, de többfelé kiderül az ég. A levegő 10 fokig hűl vissza. Az északkeleti szél gyenge lesz. – ígéri a mai péntekre a Meteo Mecsek.

Pénteken keleten lehet eső, de a hétvégén már alapvetően többórás napsütésre kell készülni fátyol- és gomolyfelhőkkel. A szél helyenként élénk lehet, a hőmérsékleti maximumok 15-20 Celsius-fok körül alakulnak – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken a tartós csapadék keleten is megszűnik, a frontális felhőzet elvonul, mögötte azonban főleg az ország keleti harmadán erőteljes marad a felhőképződés, és a déli óráktól záporok kialakulása valószínű.

Egy-két helyen az ég is megdörrenhet, míg másutt alapvetően napos idő várható gomolyfelhőkkel, érdemi csapadék nélkül. Az északnyugati, északi szelet nagy területen élénk, a Dunántúlon és északkeleten helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-22 fok között alakul.

Szombatra virradóra inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő elvétve szitálás, és főleg a Dunától keletre lehet pára, köd, rétegfelhőzet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, nyugatról fátyolfelhők is érkeznek, emellett általában többórás napsütés várható. Az északi, majd a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 3-11 fokról 14-19 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel, és inkább csak északon fordulhat elő néhol gyenge eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati, majd az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 1-10, a csúcsérték 15-22 fok között alakul, északkeleten lesz hidegebb.

Forrás: meteomecsek, mti.hu, met.hu

Elhunyt Szentgyörgyi Ferenc

0
Hetvenhét éves korában elhunyt Szentgyörgyi Ferenc vízilabda játékvezető – számolt be a szomorú hírről a magyar sportági szövetség a hivatalos Facebook-oldalán.

Gyászol a magyar vízilabdacsalád: elhunyt egykori nagyszerű játékvezetőnk, aki az elmúlt években az ellenőri csapatot erősítette, tapasztalatával, meglátásaival pedig rendre segítette a játékvezetők újabb generációit. Emlékét megőrizzük. – olvasható a szövetség közösségi oldalán.

Nevelőszülőként állati vágyai kielégítésére használta a 7 éves kisfiút, és az idősek otthonában is kínozta gondozottját

0
A fegyverneki házaspár nemi kapcsolatra kényszerítette 7 éves, nevelt kisfiát. A borzalmas esetre akkor derült fény, mikor a nevelőapát letartóztatta a bíróság, mert tavaly nemi kapcsolatra kényszerített egy 77 éves nőt a törökszentmiklósi idősek otthonában.
A 7 éves gyerek borzalmai akkor kezdődtek, mikor a kisfiú  a házaspárhoz került. A fegyverneki házaspár nevelőszülőként folyamatosan nemi kapcsolatra kényszerített egy hét éves kisiskolás gyereket. A kisgyermek szörnyűségei 2023 májusig tartottak, amíg a gyermeket a gondozásokból ki nem emelték.

A borzalmakról Tények információi szerint annyit lehet tudni, hogy a kisfiút főként orális kapcsolatra és annak eltűrésére kényszerítették. A nevelőszülők által megfélemlített kisgyerek senkinek sem mert szólni az átélt borzalmakról, inkább csendben viselte a gyomorforgató borzalmakat egészen a tavalyi év májusig, amikor a gyámhivatal áthelyezte más nevelőszülőkhöz.

Időközben ugyanis a nevelőszülőt egy másik ügy miatt a rendőrség letartóztatta, a rendőri eljárás pedig kizárta, hogy továbbra is a gondozásukban maradhasson a kisgyermek. Mikor már a kisfiú egy idő után megbízott új nevelőszüleiben, elmondta nekik, hogy előző otthonában milyen kegyetlenkedéseket kellett átélnie a házaspárnál.
Az erőszakoskodó férfi egy törökszentmiklósi idősotthon intézményben dolgozott, többek között demens betegeket is ápolt. Az egyik gondozott, idős asszonyt két hónap alatt többször közösülésre kényszerítette és meg is verte.

A fegyverneki 35 éves férfiről időközben az is kiderült, hogy még a tavalyi évben többször is, a 77 éves nő akaratán kívül, erőszakkal nemi kapcsolatot tartott fenn a gondozott, nyugdíjas nővel egy idősotthonban.

Az idősotthonban történt erőszakoskodások kirobbanásakor letartóztatták a 35 éves férfit, és a nevelt gyermeket is elvették a házaspártól, és ekkor derült fény arra is, hogy zaklatták a fiút.

Az idősotthonban nyugdíjassal erőszakoskodó, és az otthonában pedig a nevelt gyermekét szexre kényszerítő férfi miután lefeküdt a 77 éves nővel, letartóztatták, de később azonban bűnügyi felügyelettel hazaengedték az otthonába.

Jelenleg viszont már ismét a rácsok mögött ül, és már nem is egyedül, hanem ezúttal a feleségével együtt.

Forrás: kekvillogo.hu