Kezdőlap Blog Oldal 608

Ismét csalók élnek vissza a rendőrség nevével

Ismét terjednek a rendőrség nevében küldött hamis sms-ek, emailek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t

A hatóság felhívta a figyelmet azokra a jellegzetességekre, amelyek alapján beazonosíthatók csalók által küldött üzenetek. A levél szövegét rossz magyarsággal írták, idegen nyelvű és magyar kifejezések keverednek bennük. Magázódó és tegeződő forma váltakozik egy szövegen belül. A feladó jól csengő, de valójában nem létező szervezetekre hivatkozik, például Országos Rendőrség.

A küldő valós, a rendőrség honlapján nyilvánosan is fellelhető személyek nevében írja alá a levelet. De a beosztás már gyakran téves.

Az ORFK hangsúlyozta, hogy a rendőrség senkinek nem küld fenyegető, sürgető hangvételű üzeneteket, nem használja a Gmail, a Hotmail levelezőrendszerét, hanem Ügyfélkapun, Ügyfélkapu+-on, Digitális Állampolgárság Programon, Hivatali Kapun, Cégkapun, vagy hivatalos e-mail-címről, illetve postai úton küld leveleket.

Az ORFK azt kéri az állampolgároktól, hogy amennyiben kétségük támad a küldemény hitelességével kapcsolatban, a kapcsolatot ne a levélben található, hanem a rendőrség hivatalos weboldalán olvasható elérhetőségeken keresztül vegyék fel.

forrás: mti

Magyar Péter reagált a miniszterelnök ma reggeli kijelentéseire

Magyar Péter facebook oldalán reagált a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújára

A Tisza párt elnöke ma délelőtti posztjában úgy reagált, hogy „Orbán Viktor ma ismét álmodott egy nagyot…””Jó reggelt, Magyarország!” folytatta. És kifejtette, „hogy miközben 400 forint felett van az euró, összeomlott a magyar költségvetés, évek óta nem nő a magyar gazdaság és hazánk lett az Unió legszegényebb és legkorruptabb országa, aközben Orbán Viktor ma a szokásos propaganda interjújában már 6%-os gazdasági növekedésről fantáziál.” Magyar Péter kijelentette, hogy az államkassza „totálisan kiürített”, „már az alapvető kiadásokat sem tudják fizetni”. Szerinte tartoznak a kórházak, a rendőrség, az állami vállalatok és önkormányzatok. Továbbá pénzhiány miatt csökkentik a védőnők fizetését, elveszik a túlórapénzt, kevesebbet utalnak a tanároknak. És ennek ellenére „ma reggel megígérte a miniszterelnök, hogy mostantól majd jön a “kánaán” és talán 3 év múlva annyi lehet a magyar minimálbér, amennyi jelenleg Lengyelországban”.

Magyar azzal folytatta, hogy „Orbán hiteleket és adókedvezményeket ígér a fiataloknak, miközben a saját fizetését 6,5 millió forintra emelte”.

Ahogyan ezt ma reggel megírtuk, a miniszterelnök mai rádióinterjújában azt mondta két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért. A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá. Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van.

Milliárdos áfacsalás miatt indult eljárás

0

Milliárdos áfacsalás miatt indult eljárás egy volt ügetőbajnok és társai ellen

Csaknem egymilliárd forint áfa befizetését mulasztotta el egy egykori ügetőbajnok által vezetett bűnszervezet, amelynél versenylovakat, luxusautókat és ingatlanokat is lefoglaltak a pénzügyőrök. Tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Ihász Tamás közlése szerint egyszerre 28 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói a MERKUR kommandósai és a bevetési igazgatóság járőrei támogatásával. A zalai nyomozók által szervezett és irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlagyárat. Illetve az azt működtető bűnszervezetet, amely csaknem egymilliárd forinttal károsította meg az állami költségvetést.

A szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett. Az általuk biztosított fiktív számlákkal a bűnszervezet irányítójának cége a fizetendő általános forgalmi adóját csökkenthesse.

A hamis számlákat hulladékkezelésről és -kereskedelemről, műanyaghulladék válogatásáról állították ki.

A bűnözői csoportot három ember irányította, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között. Az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget és a banki műveleteket intézte. Mások a fiktív számlák kiállítását vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre. A számlagyár valódi vezetője pedig az a budapesti férfi volt, aki a 2000-es években amatőr ügető országos bajnoki címet is nyert.

A vagyonbiztosítási intézkedésekkel a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült. Ugyanis a pénzügyi nyomozók tizenhárom, összesen 680 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 203 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, valutát és bankszámlákon lévő összegeket, illetve a bűnszervezet egyik tagjától versenylovakat is zár alá vettek.

Az állatok lefoglalásával egyidejűleg gondoskodtak azok tartásáról, ugyanabban a lovardában biztosítják az ellátásukat, de engedélyezték a lovak versenyeztetését is.

A bűnszervezet irányítója által működtetett cég telephelyén tartott kutatás, lefoglalás alkalmával az ott dolgozó munkások megpróbáltak elszökni a pénzügyőrök elől. A gyanús körülmények miatt vizsgálat indult a foglalkoztatottak bejelentésével, járulékaik megfizetésével kapcsolatban is.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet három tagját vették őrizetbe, a Zala Vármegyei Főügyészség indítványára a Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A NAV munkatársai összesen 19 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából 178 pénzügyőr dolgozott – áll a közleményben.

forrás: mti

Százötvenmillió forinttal támogatja az árvízi védekezésben részt vevő településeket a Szerencsejáték Zrt.

A nemzeti lottótársaság egyik termékének egyheti bevételét és a Szuperkoncert helyszíni értékesítésből származó összeget. 150 millió forintot ajánlott fel az árvízkárok enyhítésére – tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. pénteken az MTI-t.

Többéves hagyománya van annak, hogy a Szuperkoncert helyszínén eladott szerencsejáték termékek bevételét a Szerencsejáték Zrt. egy jó ügy érdekében felajánlja.

Az utóbbi években – az Ökumenikus Segélyszervezettel partnerségben – a hátrányos helyzetű családok támogatására fordították az összeget. Idén a nemzeti lottótársaság úgy döntött, nemcsak a koncert helyszíni értékesítéséből származó bevétellel, hanem ezen felül egy jelentősebb összeggel kíván hozzájárulni az árvíz okozta károk helyreállításához. ezért felajánlotta az idén tavasszal bevezetett új számsorsjáték, a Napi Mázli egyheti bevételét is, így 150 millió forintot ad az árvízi védekezésben érintett településeknek – olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

A Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott:

a nemzeti lottótársaság mindig is elkötelezett volt abban, hogy támogatást nyújtson a rászorulóknak.

Jelenleg a legnagyobb szükség az árvíz sújtotta településeken van. Mager Andrea hozzátette: „a Szuperkoncerten is az összefogásra és a támogatásra hívtuk fel a figyelmet. És őszintén örülök annak, hogy sztárfellépőnk, Ricky Martin is kiállt ezen jó ügy mellett, és köszönöm annak a 70 ezer embernek, akik közül sokan vásároltak a helyszínen, ezzel is növelve a felajánlott összeget.„

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott a rendkívüli felajánlásért, melynek segítségével hathatós segítséget tudnak nyújtani számos érintett település árvízkárosultjának.

Mint mondta, „az Ökumenikus Segélyszervezet árvízi segítségnyújtásban szerzett évtizedes szakmai tapasztalata garantálja az adomány legmegfelelőbb módú felhasználását. A Segélyszervezet munkatársai az árhullám kezdetétől fogva a mai napig is a terepen végeznek helyszíni felméréseket, melyek alapján, a védekezéstől kezdve az árvíz okozta károk helyreállításáig, az adott igények szerint tudják segíteni a bajbajutottakat.”

forrás: mti

Ebben az évben már ötvennyolcan haltak meg lakástűzben

Idén az első 9 hónapban 4611 lakástűz volt, melyekben 58 ember halt meg – tudatta a katasztrófavédelem közleményben az MTI-vel pénteken.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a 4611 lakástűz 34-gyel kevesebb a tavalyi év hasonló időszakában történtnél. A legtöbb, 559 otthon Pest vármegyében gyulladt ki, Budapesten 523, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 473 lakástűz volt. Az év első kilenc hónapjában összesen 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg.

A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az 58 halálos áldozat héttel több a tavalyinál.

Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 3757 órát vett igénybe, 9204 tűzoltójármű vonult ilyen esethez. A leghosszabb beavatkozás 14 órán át tartott, Egerben július 29-én egy ingatlanon felhalmozott lom égett, az oltást egy gázvezetékből kiáramló gáz is nehezítette.

A tűz miatt 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 245 eset kapcsán indult tűzvizsgálat.

A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban vagy a nappaliban.

Az oltást 32 esetben az épületen lévő napelemek, 207 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.

Idén eddig szándékos gyújtogatás miatt 139 ingatlanban keletkezett tűz.

A 4611 tűzzel érintett otthon közül csak 15-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangjelzést ad, hanem a rokonok okostelefonjára is küld jelzést – hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem. Idén az első háromnegyedévben 778 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt; 92 ember szenvedett mérgezést, 6 ember életét már nem lehetett megmenteni.

Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás.

Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid-érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni – figyelmeztetett Mukics Dániel.

forrás: mti

Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért

A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért. És a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését. Mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá. Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy

óriási vitákat szül a gazdasági semlegesség, és most, amikor azt látják, hogy „rugdossák a hátsónkat, rángatják a kabátunk szárnyát vagy belemarnak a nadrágszárunkba”, akkor annak mind ez az oka.

Ha a szavak mögé néznek, minden támadás mögött az van, hogy megpróbálják Magyarországot letéríteni a gazdasági semlegesség útjáról. És visszaverni, visszakényszeríteni abba a blokkba, ahol ők is vannak, ahol nincs növekedés, nincs fejlődés és nincs jövő.

Leszögezte: nem akarunk visszamenni abba a blokkba, hanem ott akarunk lenni, ahol vagyunk, mert ha jól csináljuk, akkor az idei 1,5-1,8 százalékos növekedést a gazdasági semlegesség politikájával a következő évben 3-6 százalék közé tudjuk emelni – fejtette ki.

forrás: mti

A kávé ára emelkedik, de a fogyasztása nő

Nemcsak a kávé ára emelkedik, a fogyasztása is nő

A tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke. Miközben a szegmensek között folytatódott az átrendeződés – közölte Partali Anita a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletágának marketingvezetője. Hozzátette: az ebben az időszakban értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent. Míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1százalékkal nőtt.

Az adatok szerint augusztusban zárult 12 hónap alatt a gyártók, forgalmazók összesen 14,3 ezer tonna szemes, őrölt és kapszulás kávét értékesítettek a hazai piacon. Ezen belül a társasághoz tartozó kávéüzletág értékesítése mintegy 17 százalékkal nőtt. A Nilesen piackutató adataira hivatkozva a marketingvezető elmondta, hogy a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke – az instant kávétermékeket kivéve – 2023 szeptember elseje és 2024 augusztus vége között 77 milliárd forint volt. Ami 0,9 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Partali Anita a szektort érintő egyik legnagyobb kihívásnak a kávé nyersanyag-árának folyamatos növekedését nevezte meg,

Partali Anita a szektort érintő egyik legnagyobb kihívásnak a kávé nyersanyag-árának folyamatos növekedését nevezte meg, amihez minden piaci szereplőnek alkalmazkodnia kell megfelelő üzleti stratégiával: az arabica kávébab beszerzési ára 19 százaléka, a robustáé pedig 45 százalékkal drágult az idén január-augusztusban. (A világszintű kávétermelés 2023-2024-ben 178 millió zsák volt, szemben a 2022-2023-as 168,2 millió zsákkal – egy zsák tartalma 60 kilogramm.)

A Coca-Cola HBC Magyarország a teljes kiskereskedelmi kávépiac 9 százalékát lefedő prémium szegmensben van jelen, két kávémárkája a kiskereskedelemi piacon 2 százalékos részesedéssel rendelkezik. A szállodák, éttermek, kávéházak szektorban a prémium kávék esetében a társaság az első három szereplő egyike.

A marketingvezető a Costa Coffee üzletágukról elmondta, a kiskereskedelmi piacon minden nagy kereskedelmi lánc kínálatában szerepelnek a márka termékei. Elérhetők a legnagyobb hazai fesztiválokon és rendezvényeken is, minden értékesítési csatorna esetében erősítik jelenlétüket. Céljuk hogy a márka vendéglátó partnereinek száma is tovább nőjön. Elmondta, hogy a Costa márka arculatváltásának támogatására meghirdetett 2,25 millió forint összdíjazású művészeti pályázatra háromszáz, a kávé vagy a kávézás által inspirált alkotás érkezett be. Hozzátette, a döntőbe jutott műveket a kávé világnapja alkalmából a nagyközönség csütörtöktől vasárnap estig díjmentesen tekintheti meg az óbudai Godot Galériában.

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 100 terméket kínál a magyar piacon

A Coca-Cola HBC Magyarország nyolc termékkategóriában mintegy 100 terméket kínál a magyar piacon. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a kft. tavaly 197,362 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az egy évvel korábbi 166,255 milliárd forint után. Az adózott eredménye pedig mintegy 200 millió forinttal, 3,825 milliárd forintra nőtt.

forrás: mti

Megalakult Komló város új képviselőtestülete

Tegnap tartotta alakuló ülését Komló város képviselőtestülete. Először a helyi választási bizottság elnöke Benczéné Müller Erzsébet, ismertette a beszámolóját a 2024 június 9-i önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokról. Ezután eskütételre kérte fel a polgármestert, a képviselőket és a bizottsági tagokat.

A 2024. évi helyi önkormányzati választáson Polics József (FIDESZ-KDNP) szerezte meg a többséget dr. Barabarics Ildikóval szemben. A 12 fős testületből 7 körzetben a FIDESZ-KDNP jelöltje, 1 körzetben pedig a Komló Összeköt Egyesület jelöltje szerzett mandátumot. A három listás helyből kettőt a Komló Összeköt Egyesület, egyet a Mi Hazánk Mozgalom nyert el.

A testület tagjai: Czéder Attila (Fidesz-KDNP), Pálfi László (Fidesz-KDNP),   Perleczky Boglárka (KÖT), Fenyvesiné Kugelman Csilla (Fidesz-KDNP), Orsós Ferenc (Fidesz-KDNP),  Dezső Károly (Fidesz-KDNP),  Róna Ágnes(Fidesz-KDNP),  Schalpha Anett (Fidesz-KDNP). Hidegkuti Szabolcs október 1-én lemondott a mandátumáról, így helyette a kompenzációs lista alapján Dénes István (KÖT) került a testületbe.  dr. Barbarics Ildikó (KÖT) és Magyar Ferenc (Mi Hazánk) képviselők is a kompenzációs listáról kerültek a testületbe. Alpolgármesternek Róna Ágnes képviselőt választották meg. 

A testület döntött a három bizottság összetételéről is. A Jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottság elnökévé Schalpha Anettet, tagjának dr. Barbarics Ildikót, a bizottság kültagjának pedig Dalmady Rebekát választották meg. A Humán bizottság rendes tagjainak Orsós Ferencet, tagjainak Pálfi Lászlót, Fenyvesiné Kugelman Csillát, Perleczky Boglárkát, Magyar Ferencet választották. Kültagjainak pedig Miskovity Józsefet, Szigeti Ádámot, Fóris Zoltánt és Szigeti Dalmát szavazták meg. A Pénzügyi és ellenőrzési és gazdasági bizottság elnökének Czéder Attilát, tagjainak Dezső Károlyt, Schalpha Anettet és Dénes Istvánt, kültagjainak pedig Bareithné Benke Nikolettet, Román Dánielt és Murkucz Vivient választották meg. 

A következő, rendkívüli testületi ülést október 17-én tartja a testület.

További hírek itt!

forrás és fotó: Komlói Újság

Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

0
Péntek hajnalban délnyugat felől további jelentős csapadék érkezik Baranya vármegye térségébe. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, de olykor erős lökések is kialakulhatnak. A hajnali minimumok 9 és 11 fok között alakulhatnak. Délelőtt marad az esős, szeles idő.
Délután délnyugat felől megszűnik a csapadék, egyre nagyobb területen áll el az eső, de marad a borult idő. Baranyában az északnyugati szél időnként élénk lesz még. A hőmérséklet maximuma 15 és 17 fok között alakul. Estére marad az erősen felhős idő, a szél marad élénk. A minimumok 10 fok közelében alakulnak. – ígéri október első pénteki napjára a Meteo Mecsek.

Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken borult idő várható, a déli részeken vékonyodik, de csak kevés helyen szakadozhat a felhőzet. Sokfelé várható eső, a csapadékzóna napközben fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső, estefelé már csak az északi tájakon eshet kevés helyen.

Délután a délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb érték is lehetnek.

Szombatra virradóra ködfoltokra kell számítani, napközben pedig nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5-13, a délutáni órákban 14-19 fok valószínű.

Vasárnapra virradóra ködfoltok képződhetnek, napközben pedig jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható, elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6-12, a csúcsérték 13-18 fok között alakul.

Forrás: mti.hu, meteomecsek.hu, met.hu

Magyar Péter: az uniós források a magyar embereknek járnak

A mai brüsszeli napom hivatalos részét az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalással zártam. Egyetértettünk abban, hogy az uniós források a magyar embereknek járnak és óriási segítséget jelentenének a magyar KKV-knak, az egészségügynek, a közlekedési és az energetikai szektornak és az oktatásnak is. A labda az Orbán-kormány asztalán pattog, amint elfogadják a korrupció ellenes intézkedéseket és tudomásul veszik, hogy a jövőben nem az oligarchákhoz kerül a pénz, a Bizottság elkezdi utalni a 8 ezer milliárd forintot. – olvasható a legfrissebb bejegyzés Magyar Péter közösségi oldalán.

Az Európai Parlament Mezőgazdasági Szakbizottságának ülése után eredményes tárgyalást folytattam az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolaval. Ezt követően Brüsszelbe látogató lelkes pedagógusokkal beszélgettem a hazánk és különösen az oktatás előtt álló kihívásokról. A napot a brüsszeli Tisza Szigetekkel zártuk. Most irány Budapest, holnap a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése és a szombati propagandagyár elleni demonstráció előkészítése. – olvasható a Tisza Párt elnökének Facebook-oldalán.

Az Európa-rekorder élelmiszerinfláció hatásairól és a TISZA Párt ÁFA csökkentési javaslatáról beszéltem az Európai Parlamentben. A Mezőgazdasági Szakbizottságban jelenleg egyedüli magyarként képviselem a gazdák és minden magyar ember érdekét, mert Győrffy Balázs fideszes képviselőnek le kellett mondania, miután részegen ököllel ütött egy hölgyet nemrégiben. – kezdi Európa Parlamentben történt beszédéhez írt bejegyzésének bevezetőjében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook– oldalán.

Az elszabaduló magyar inflációhoz egyaránt hozzájárultak az elhibázott európai döntések és az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikája. Az infláció a szegények adója. A bolthálózatok információi szerint a hónap 20. napja környéken jelentősen visszaesik az alapvető élelmiszerek iránti kereslet, mert rengeteg honfitársunknak választania kell az élelmiszer, a rezsiszámlák befizetése és a gyógyszerek között. – írja közösségi oldalán a nagy magyar valóságról a politikus.

A TISZA Párt azonnal 5 %-ra fogja csökkenteni a zöldségek és gyümölcsök ÁFA-ját és később fokozatosan minden egészséges élelmiszerét. – ígéri bejegyzésében Magyar Péter.

Szerdán még a Diákhitel Központtal kapcsolatban, illetve a mezőtúri iskola leszakadt homlokzatáról adott ki közleményt:

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Diákhitel Központtal kapcsolatban feljelentést nem tudott tenni, mert nem talált bűncselekményt, de most, három évvel később kiadják a „2021-es, legfelsőbb politikai utasításra, zsarolási céllal készített kormányzati jelentést”, hogy „pár napra újra el tudja terelni a propaganda a figyelmet a valóságról” – írta a Tisza Párt elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Magyar Péter hozzátette „a KEHI elnöke azt hazudja, hogy csak tanácsadást végeztek, miközben a valóság az, hogy miniszterelnöki utasításra szálltak ki anno a Diákhitel Központhoz rendőrökkel a házasságom megromlásakor”.

Eközben szerdán leszakadt egy mezőtúri iskola homlokzata, míg múlt héten a Péterfy Sándor Utcai Kórházban szakadt le a plafon, naponta gyullad ki egy mozdony, és már 400 forint felett jár az euró árfolyama, a kormány pedig „épp egy kastélyban ülésezik és árusítja ki a hazánkat és szórja a százmilliárdokat az aljas lejárató propagandájára” – fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

Forrás: mti.hu, Facebook