Kezdőlap Blog Oldal 634

Egymilliomodik látogatóját ünnepli a Pécsi Püspökség

A Pécsi Egyházmegye turisztikai célpontjainak látogatói száma a közelmúltban elérte az egymillió főt. A város legismertebb építészeti jelképeit, a dzsámit és hazánk egyetlen négytornyú székesegyházát is magába foglaló látnivalókat bemutató Pécsi Püspökség immáron tíz éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára – számolt be róla közleményében a püspökség.

A jeles évfordulót a Pécsi Egyházmegye 2024. szeptember 21-én méltó módon szeretné megünnepelni. Egy nyereményjáték keretében kisorsolnak egy aznap jegyet váltó szerencsés látogatót, aki egy különleges élményajándékkal is gazdagabb lesz. A nyertes stílusosan a helyszín által nyújtott élményekre építő ajándékra számíthat.

A Pécsi Püspökség 2014-től több lépésben nyitotta meg a nagyközönség számára az addig kizárólag egyházi célra használt, ám gazdag történelmi múlttal és kiemelkedő művészeti értékekkel rendelkező belvárosi épületeit a turisták előtt. Az eltelt tíz év egymilliót meghaladó látogatói száma öt kiemelt helyszín között oszlott meg. A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház, a Gázi Kászim pasa dzsámija (Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom), a püspöki palotaegyüttes látogatható részei, valamint a Püspöki KincsTár és a Dóm Kőtár.

A vallásturizmus fontos helyszíne Magyarország egyetlen négytornyú székesegyháza. Az épületről — ismertsége ellenére — nem sokan tudják, hogy délkeleti tornya kilátóként is funkcionál. A bazilikának fontos szerep jut az egymilliós látogatószám megünneplésében is. Itt fogják szeptember 21-én kisorsolni a nyertest.

A Pécsi Püspökség látnivalói közül a turisták számára a legizgalmasabb a város főterén álló dzsámi. A dzsámiban testet öltő, egymástól különböző kultúrák, valamint a régi és a modern építészet egymásmellettisége számos látogatót vonz a világ minden tájáról.

Nagy érdeklődésre tart számot a püspöki palota is, amelynek nyugati szárnya a mindenkori pécsi püspök lakóhelye. Keleti szárnya a palotakerttel és a titkos átjáróval pedig fix időpontokban, idegenvezetővel kísérve turisták számára is látogatható. Szintén idegenvezetéssel tekinthető meg az egyházmegyei relikviákat bemutató Püspöki KincsTár.

A Pécsre érkező turisták látnivalóinak listáin első helyeken szerepelnek ezek az épületek és tárlatok. Az egymilliós látogatói szám értékét pedig tovább növeli, hogy a Covid-lezárások után szinte a nulláról indult a Pécsi Püspökség idegenforgalmának felélénkítése – írják a közleményben.

A Pécsi Egyházmegye eddigi turisztikai rekordéve 2016 volt, mintegy 130 ezer látogatóval. Akkorra datálódik a havi csúcs is: 2016 augusztusában 25 ezren, vagyis naponta több mint 800-an keresték fel az egyes turisztikai helyszíneket. A 2019-es lezárások után 2023-ra már újra meghaladta a 110 ezret az évente jegyet váltók száma, és idén is hasonló nagyságrendre lehet számítani. Érdekesség, hogy a látogatók közel egyharmada külföldi: túlnyomórészt európai országokból érkeznek, de sokan jönnek Ázsiából és Észak-Amerikából is.

A 10. évforduló és az egymilliós látogatói szám méltó megünneplésére minden érdeklődő látogatót szeretettel várnak szeptember 21-én délelőtt a pécsi székesegyházba.

Romlott húst hív vissza a forgalomból a Müller

Vadász vagdalthúst hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. A hús az elégtelen hőkezelés miatt romlott lehet – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.

A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a 125 grammos kiszerelésű, Kübler márkájú 2026.12.31. minőségmegőrzési idővel rendelkező terméket ne fogyasszák el.

Jelezték, hogy bármelyik Müller üzletbe visszavihető a visszahívott vagdalthús, amelynek az árát blokk nélkül is visszatérítik.

Forrás: Házi Patika

Minőségi kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt a rászoruló állatok

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Continest Technologies Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodása szerint minőségi, fenntartható módon készült kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok. Az idei program célja, hogy az év végéig 25 magas minőségű kutyaházat juttassanak el az alapítvány által kiválasztott szervezetekhez.

A Continest Technologies Zrt. az együttműködés keretében felajánlotta, hogy a konténergyártás során keletkező szendvicspanel hulladékokból kutyaházakat készít. Ezeket több méretben, az állatvédelmi szakértők ajánlásait figyelembe véve építik.

Az alapítvány és a Continest Technologies Zrt. célja, hogy hosszú távon is együttműködjenek az állatvédő szervezetek támogatásában. A Continest Technologies Zrt. a jövőben is biztosítja az alapanyagokat és összeszerelési útmutatókat a kutyaházak elkészítéséhez. Az alapítvány pedig gondoskodik az anyagi és humán erőforrásokról a folytatáshoz.

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV több pécsi állomáson

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV több pécsi állomáson is – írja közleményében a vasúttársaság.

Október elsején Pécs, Pécs-külváros, Pécsbányarendező vonatállomásokon, és a Pécsbányarendező-Hőerőmű vasútvonalon zajlanak majd a munkálatok. Időjárási vagy forgalmi okokból a vegyszerezések időpontja módosulhat.

Felhasználást vegyszerek a méhekre nem veszélyesek, viszont a vízi szervezetekre közepesen, illetve kifejezetten veszélyesek. A társaság felhívja a figyelmet, hogy a kezelt területen legeltetni, illetve onnan származó takarmánnyal 14 napon belül etetni tilos.

Forrás: PécsMa

Közeledik az árhullám tetőzése Mohácshoz, új szabályok léptek érvénybe

Az árvízre való tekintettel a tegnapi és a mai nap folyamán Mohács város önkormányzata és a hozzá tartozó cégek is több szabályt be kellett vezessenek. A mohácsi Duna-szakasz áradásának tetőzését szeptember 23., hétfőre jósolják a szakemberek.

A városunk Duna-szakaszán sportcélúkishajó-kikötőkkel, pontonokkal rendelkezők figyelmét, hogy a folyó intenzív áradására és a várható nagyon magas vízállásra – Mohácson szeptember 23-ára (hétfőre) 887 centimétert prognosztizálnak – tekintettel az úszólétesítményeiket a mindenkori vízállásnak megfelelően állítsák be és gondoskodjanak azok biztonságos kikötéséről, rögzítéséről. A hajóik, csónakjaik épségének biztosítása érdekében célszerű azok partra történő kivétele.

2024. szeptember 18-ától a reggeli 05:00 és 05:20 órai járatokat a LIGET komp helyett a kishajó végzi. Azaz, járművekkel való átkelésre nem lesz lehetőség. A komp, utasaink és a hajózás biztonsága érdekében kizárólag nappal, jó látási viszonyok mellett, menetrend szerint – amennyiben szükséges, ráfordulásokkal – reggel 06:00-tól este 19:00 óráig lesz közlekedés a két part között. A kishajó 19:30-05:20 óráig menetrend szerint szállítja az utasokat. Az intenzív áradás miatt a közlekedési körülmények óráról órára változhatnak. Ezért az utasokat arra kérik, hogy utazás előtt mindig tájékozódjanak az aktuális helyzetről.

Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság pedig a saját erdőgazdálkodásában lévő erdőrészletek tekintetében erdőlátogatási tilalmat rendel el. Ennek is a Duna hullámterében várható árvíz okozta megnövekedett baleseti kockázatok az oka. Az érintett erdőrészletek listáját ide kattintva érhetik el.

Holtan találták a 29 éves Danit, aki rosszullét miatt szállt le a buszról Kalocsánál

Nagyjából másfél hete, 2024.09.06.-án 13 óra körül tűnt el egy 29 éves férfi Kalocsa és Dusnok között. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Dani anyja kétségbeesett posztban kért segítséget a megtalálásához. Elmondása szerint a fia rosszul érezte magát, ezért szállt le előbb a buszról. Autóval elindultak érte, addig telefonon tartották a kapcsolatot, de Dusnokon elveszítették. Azóta nem tudták elérni.

Sajnos a legrosszabb következett be, Danit ugyanis holtan találták. Erről maga az édesanyja számolt be tegnap este:

Az anya elmondása szerint a fiút baleset érhette, de bővebb információkkal még ők sem rendelkeznek.

Hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1-nek.

Siklós Gabriella közölte: a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni. Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást. Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet, de kedden a Dunakanyarban „lettek sűrűbbek” a feladatok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést. Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának.

Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik. A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre.

Köd igen, de eső már nem várható

Szerdán hajnalban többfelé képződik köd és párafolt térségünkben, melyek a reggeli órákra feloszlanak. A hajnali minimumok 10 fok közelében alakulhatnak. Marad a gyengén felhős idő délelőtt. Az északi-északkeleti szél mérsékelt lesz.

Szerda délután időnként megnövekedhet a felhőzet, de csapadékra nem kell számítanunk. Az északkeleti szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet maximuma 20 és 22 fok között alakulhat. Este folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nélkül. Az északkeleti szél mérsékelt lesz, a hőmérséklet kevéssel 15 fok alá hűl.

Forrás: MeteoMecsek

Az EU dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is

A kedden közzétett brüsszeli közlemény szerint az uniós bizottság az egészség hatékonyabb védelme érdekében erőteljesebb intézkedéseket ajánl a dohányfüstmentes környezetre vonatkozóan.

Az érintett kültéri terekre vonatkozóan közölték, ezek közé elsősorban azok a szabadtéri szabadidős tevékenységre alkalmas területek tartoznak, ahol a gyermekek összegyűlhetnek. Ilyenek lehetnek játszóterek, vidámparkok és az úszómedencék környéke, valamint az egészségügyi és oktatási létesítményekhez kapcsolódó szabadtéri területek, középületek, szolgáltató létesítmények, valamint a közlekedési megállók és állomások.

Az új kezdeményezésben az az ajánlás is szerepel, hogy a tagállamok terjesszék ki a dohányfüstmentes környezetre vonatkozó szabályokat az újonnan megjelenő termékekre is. Ilyenek lehetnek a hevített dohánytermékek és az elektronikus cigaretták, amelyeket egyre gyakrabban használnak nagyon fiatal felhasználók is – hívták fel a figyelmet.

A passzív dohányzásnak és az aeroszoloknak való kitettség elleni hatékonyabb védelmet szolgáló ajánlásokat a tagállamok saját belátásuk szerint, saját szakpolitikai intézkedéseik útján hajthatják végre, az adott ország körülményeinek és szükségleteinek megfelelően – tette hozzá tájékoztatásában az uniós bizottság.

Már e-könyv is kölcsönözhető a Csorba Győző Könyvtárban

Az országban az elsők között vezette be szolgáltatásai közé az e-könyv kölcsönzést a Csorba Győző Könyvtár. Az új lehetőség szeptember 16-tól ingyenesen érhető el az érvényes olvasójeggyel rendelkező olvasók számára – írja Pécsma.

Az intézmény témában kiadott közleménye szerint a szolgáltatás a CloudLibrary elnevezésű platformon keresztül biztosított. Az újítás révén az olvasók szépirodalmi és szakirodalmi művek széles választékához juthatnak hozzá e-könyv formában is, akár otthonról, távoli eléréssel, a nap 24 órájában – és ehhez mindössze egy érvényes, kölcsönzésre jogosító olvasójeggyel kell rendelkezni. A szolgáltatásnak külön díja nincs, a beiratkozott tagok térítésmentesen vehetik igénybe.

A kölcsönözéshez nem kell mást tenni, mint megnyitni a CloudLibrary webes felületét vagy letölteni az ingyenes applikációt, majd a felhasználóknak a saját könyvtárukat kell kiválasztani, megadni olvasójegyük vonalkód számát és a könyvtári katalógus felületén használt jelszavát.

Az olvasók egyidejűleg egy művet kölcsönözhetnek ilyen módon. A kölcsönzési idő két hét, amelynek lejártát követően az e-könyv elérhetősége megszűnik. A kölcsönzési időt viszont mindaddig meg lehet hosszabbítani, amíg az adott kötetre előjegyzés nem érkezik – hangsúlyozza az intézmény.

A Csorba Győző Könyvtár eddig csaknem száz e-könyvet szerzett, de az állomány számát és összetételét a jövőben bővíteni szeretné a használati adatok és visszajelzések alapján. A szolgáltatással kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a könyvtár az info@csgyk.hu címre várja.