Category: Featured

Állami gondozottak történeteiből készít előadást az Exit Generáció

November 22-én mutatja be az Exit Generáció a Jurányi Házban a Már nem álmodok velük. című új előadását, amely megtörtént eseteken keresztül nyújt betekintést a gyermekvédelmi rendszer működésébe, valamint az állami gondoskodásban...

Lehet, hogy börtön jár majd az agresszív kommentekért?!

„Az internetes agresszió visszaszorításáról” címmel nyújtottak be törvényjavaslatot az országgyűlés igazságügyi bizottságához. Ez hivatalos törvényjavaslattá válik, ha a bizottság benyújtja az országgyűlésnek. Az anyag szerint egyéves szabadságvesztést szabhatnának ki, ha valaki...

Festményekkel a pécsi gyerekek élményeiért

Pécs belvárosától mindössze három kilométerre, a gyárvárosi részén hozott létre az Élmény Tár 2010-ben egy olyan esélyteremtő gyerekbirodalmat, ahol a demokrácia, a gyermekjogok és a gyerekek döntéshozatali képességének fejlesztése van középpontban. Az...

2900 gyerek jelentkezett az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázatra

Óriási érdeklődés közepette rekord létszámú, közel 2900 gyermek jelentkezett az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázatra. A legjobbak a pécsi Dzsámira vetítve fognak fényfestett alkotásként mosolyt és meghittséget hozni az adventi vásárba érkezők szívébe -...

Erzsébet-napon enyhülés várható Baranyában

Kedden hajnalban erős felhősödés kezdődik, délnyugat felől egy melegfront éri el a térségünket. A hőmérséklet hajnalban fagypont közelében alakul. Délelőtt délnyugat felől záporok érkeznek. Enyhülni kezd a levegő. A déli-délnyugati szél mérsékelt...

A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást

A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást, amely a családoknak jelent anyagi biztonságot és megerősödést. Ezt közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Hankó Balázs elmondta, hogy az otthonfelújítási támogatás...

Eltűnt Puskás Erzsébet Judit

Figyelem! A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/930/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Puskás Erzsébet Judit ügyében. A 16 éves lány 2024. október 14-én egy pécsi gyermekotthonból távozott ismeretlen helyre. Azóta...

Több mint húszezer cipót osztott szét a Katolikus Karitász

Több mint húszezer cipót osztottak szét a Katolikus Karitász munkatársai vasárnap. Közölte a segélyszervezet hétfőn az MTI-vel. Árpád-házi Szent Erzsébet november 19-i ünnepnapja alkalmából országszerte megemlékeznek a Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesei...
Népszerű