Szerda reggel a melegfront által okozott csapadék kelet felé elhagyja Baranya megyét. Ugyan még volt kisebb hószállingózás a térségben, de végül felszakadozik majd a felhőzet! Kezdetben a délnyugati szél élénk lesz, majd...
Kedden reggel még mérsékelt lesz az északnyugati szél, majd a délelőtt folyamán megerősödik, olykor viharossá is fokozódik. Kezdetben közepesen felhős időnk lesz, a hőmérséklet -1 és 1 fok között alakul. A délelőtt...
A hónap utolsó napján fagyos reggelre ébredhetünk. Kevés felhő lesz felettünk és a szél is mérséklődik. A hőmérséklet -4 és -2 fok között alakulhat, de foltokban 0 fok is előfordulhat. Délután Nyugat...
Vasárnap hajnalban még a vastagabb felhőzet térségünk felett lesz, majd nyugat felől felszakadozik és néhol kisüt a nap. Az északnyugati szél kezdetben mérsékelt lesz majd megélénkül. A hőmérséklet 1 és 3 fok...
A reggeli átmeneti napsütés után ma is beborul az ég.
Szombat reggel változóan felhős lesz az ég, majd északnyugat felől magvastagszik a felhőzet, illetve beborul az ég. Az északnyugati szél kezdetben élénk lesz,...
Szeles, felhőátvonulós időnk lesz ma. Néhol zápor is kialakulhat. Szombaton délelőtt már egy melegfront érkezik!
Péntek hajnalban néhol már elszórtan kialakulhat gyenge zápor, majd marad az erősen felhős idő. Néhol akár ónos szitálás...
Csütörtök reggelre átmenetileg felszakadozik a felhőzet, majd beborul az ég. A hőmérséklet -5 és -3 fok között alakul. Késő délelőttől szakadozottabb lesz a felhőzet, néhány órás napsütés várható. A nyugati szél mérsékelt...
Szerda reggel még közepesen felhős idő, szakadozott lesz a felhőzet, a hőmérséklet -3 és -1 fok között alakul. A nyugati szél mérsékelt lesz, majd délutánra ez megélénkül.
A reggeli erősen felhős időt, délutánra...