Csaknem hatszázezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A többi között a Zsolnay Kulturális Negyedet, a Kodály...
Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Barkó György színművész, a Pécsi Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának egykori tagja - tudatta a pécsi teátrum szerdán az MTI-vel.
Barkó György a Brassó...
Jelmezes felvonulás, térjáték és futóverseny.
Jelmezes felvonulás, térjáték és futóverseny. Ezekre is várják az érdeklődőket február 3. és 4. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely megújult télűző fesztiválján.
A Farsangoló Kaposvár elnevezésű esemény fő programjai...
Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak. Melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat.
A január 27-én és 28-án tartott rendezvény...
Vámos Miklós, József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető Budapesten született, 1950. január 29-én.
Az ELTE jogi karán tanult (1970–1975) s szerzett diplomát. Az Objektív Filmstúdió dramaturgja (1975–1992). Az Ab Ovo Kiadó egyik...
Ma lett 76 éves Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista.
Kern András Budapesten született. A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám...
1944 január 28-án, Nyíregyházán született Benczúr Gyula. Ő volt a 19. sz.-i magyar akadémikus történeti festészet egyik jelentős alakja, az Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Kassán folytatott középiskolai tanulmányok mellett egyidejűleg festeni és...
Kötelességünk határozottan fellépni a gyűlöletbeszéd, valamint a vallási erőszakra való uszítás és a diszkrimináció ellen - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa a bosznia-hercegovinai Srebrenicához...