Tag: pécs

Várható időjárás Baranyában

Várható időjárás vasárnap változó vastagságú, időről-időre, elsősorban az északi országrész felett elvékonyodó felhőzet mellett időszakos, foltokban előforduló szűrt napsütésben is lehet bízni.A felhőzetből számottevő mennyiségű csapadék nem várható, de itt-ott előfordulhat jelentéktelen...

Áll a bál a pécsi Fidesz-frakcióban, belső vizsgálat indul

Megszületett Pécs idei költségvetése, de a szavazás nem volt mentes a meglepő fordulatokból. Több "átszavazásra" is sor került, ennek élén Nagy Klaudia állt, aki ugyan párton kívüli, de a Fidesz frakció tagja...

Ellenfelet kapott a Pécs a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjére

A TFSE-MTK együttese a Győrrel, a DVTK pedig a Péccsel néz szembe a március 22-23-án sorra kerülő Killik László női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében. A hazai szövetség honlapja szerint az első elődöntőre...

Kábítószerkereskedő hálózat tagjait ítélték börtönre Pécsen

Kettő, illetve kilenc év hat hónap közötti szabadságvesztést szabott ki jogerősen egy kábítószer-terjesztéssel foglalkozó hálózat tagjaira a Pécsi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság közleményében azt írták, hogy két férfi 2018 nyarán megállapodott abban, hogy...

Már több mint hárommillió kilométert futottak a pécsi elektromos autóbuszok

A tizennyolc pécsi elektromos autóbusz futásteljesítménye a forgalomba állásukat követően meghaladta a hárommillió kilométert - írja közleményében a Tüke Busz Zrt. Az elektromos autóbuszok károsanyag kibocsátásmentesek, ezért nagymértékben hozzájárulnak a közösségi közlekedés...

2025-ben is érdemes tanintézeti osztályjeggyel utazni a Tüke Busznál

Hatékony és költségtakarékos megoldást kínál jegypalettájában a Tüke Busz Zrt. a pécsi alap- és középfokú oktatási intézmények számára, pécsi közösségi programjaik tervezéséhez. A cég közleménye szerint 2025-ben is érdemes utazáshoz a társaság...

Idén is tovább lüktet a jazz a pécsi Metronóm Klubban

Az ország egyik legrégebb óta működő jazz klubja a pécsi Metronóm Jazz Klub, amely immár 24 éve nyújt törzshelyet a jazzkedvelőknek. A Zsolnay Kulturális Negyed programsorozatának vendége lesz idén többek között Tony...

Egy pécsi gázolás szemtanúit keresi a rendőrség

A rendőrség egy pécsi gyalogoselütés szemtanúit keresi. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt - írja honlapján a rendőrség. Az eset még február 4-én 17 óra körül történt Pécsett, a...
Advertismentspot_img

Most Popular