Ahogy arról hétvégén beszámoltunk, a pécsi városvezetés újfent kitömött pár millió forinttal néhány pécsi sportcsapatot, sportvállalkozást. Habár másról sem szól a polgármester kommunikációja, minthogy a kormány rengeteg pénzt von el, az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő várostól, úgy fest felesleges 25 millió forint maradt még a tartalékok között. Ahogy nyáron is volt cirka 60 millió, hasonló célokra. A kérdés az, hogy mindez megéri-e a pécsi adófizetőknek. Ne feledjük, ez az ő (és persze a magyarországi-európai adófizetők) pénzük.

Szinte kottára ugyanazok kaptak önkormányzati támogatást most, mint nyáron, és feltűnő lehet, hogy utánpótlássportolókat nevelő egyesületek mellett kétszer öt millió, azaz összesen tízmillió forint jutott az RM Service Kft.-nek is. A Ranga Motorsport a cégadatok alapján a 2019-es évet 46,6 millió forintos nettó árbevétellel zárta, egy tulajdonosa van a Kft.-nek, és bár vélhetően a koronavírus járvány számukra is negatív hatással van, jogosan merül fel a kérdés:

aAvárosvezetés jelen helyzetben megteheti, hogy egyetlen ember számára ad 10 millió forintot?

Félreértés ne essék. Tiszteljük Ranga László emlékét, kiváló versenyzőnek tartjuk a fiait, remek sportolók. Nem tőlük sajnáljuk, de a kérdés minden pécsi ember részéről jogos: miért pont ők kaptak ekkora támogatást? Városházi pletykák szerint jó barátság áll fent Ranga Péter és az egyik megválasztott képviselő között, csak remélni tudjuk, hogy ennek semmi köze a kiemelkedően magas támogatásnak. Ennek az összegnek nem lett volna jobb helye, például a szociálisszférában? Nem lett volna jobb helye, például az igazán rászoruló embereknél? Vagy minden eddigi narratíva hazugság volt a városházától, és valójában bőven akad pénz, ha egy embernek jut ennyi?

Világjárvány kellős közepén állva, komoly gazdasági visszaesést átélve, bizonytalan kormányzati helyzetben, az RM Service Kft. megmentése a prioritás? A pécsi szavazópolgárok erre adtak felhatalmazást, erre fizetik be évről-évre az adójukat?