Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította, ez a nap az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.

Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábora legnagyobb német megsemmisítő tábor és egy sor koncentrációs tábor neve, amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli Oświęcim német nevéről kapta, ami Krakkótól kb. 60 kilométerre nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. 

Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt. A kivégzett zsidók 1/6-a ebben a táborban vesztette életét. Továbbá érkezett még megközelítőleg 150 000 lengyel, 23 000 cigány, 15 000 szovjet fogoly, 400 Jehova Tanúja, és több tízezer eltérő nemzetiségű ember, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során.

A holokauszt áldozatainak számát több különböző becslés próbálta felmérni. A széles körben elfogadott számok öt és hatmillió között mozognak.

Forrás: Wikipedia