Vasárnap hajnalban Spanyolországban is összegyűlt a szükséges számú aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezéshez. A gyűjtés még 2019 májusában kezdődött, a szükséges 1 millió aláírás pedig már hónapokkal ezelőtt teljesítve volt. Akkor azonban még az előírt hétből csupán három országból teljesültek a feltételek.

Ahhoz, hogy egy európai polgári kezdeményezés sikeres legyen és elérhesse a célját, vagyis azt, hogy a téma, ami köré szerveződik, az Európai Unió döntéshozóinak asztalára kerüljön, több feltételnek is teljesülnie kell. A szervezőknek hét tagállamból 1 millió EU-s állampolgár aláírását kell összegyűjteni. Úgy, hogy közben teljesítik az adott országokban meghatározott, minimálisan szükséges számú aláírást.

A Székely Nemzeti Tanács oldalán is bejelentették az örömhírt. De ezzel egy időben arra is felhívták mindenki figyelmét, hogy még nem szabad hátradőlni. Hiszen azokban az országokban, ahol éppen csak átlépték a minimális küszöböt. A hitelesítés során merülhetnek fel még problémák az esetleges érvénytelen aláírásokkal.

Az aláírásgyűjtés végső határideje február 7-én jár le, addig azonban elképzelhető, hogy további országokban is sikerül elérni a kitűzött célt. Szlovéniában például már csak kevesebb, mint 300 aláírásra van ehhez szükség.

Ha még nem tették meg, a nemzetiregiok.eu oldalon van lehetőség arra, hogy támogassák a kezdeményezést.