Alig több, mint egy év múlva országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon, ahol nem kisebb a tét, mint az, hogy megalakul-e az ötödik Orbán-kormány, vagy győz a közösen induló ellenzéki hat párti szövetség. Pécsnek és vonzáskörzetének két egyéni képviselő hely jut, Baranya I és Baranya II, de vajon kik lehetnek a kormánypártok és az ellenzék jelöltjei a két körzetben?

Baranya I a kevés olyan egyéni választókerület volt, ahol 2018-ban nem a Fidesz győzött. Itt nagy csatában a független Mellár Tamás nyert, Csizi Péterrel szemben. Mellár akkor a szavazatok valamivel több, mint 39 százalékát kapta meg, Csizi 36.97 százalékkal lett második. Ekkor még nem volt teljes az ellenzéki összefogás, itt indult el Fogarasi (Jobbik) Keresztes (LMP), és Nemes Balázs (Momentum) is. De még egy MIÉP-es jelölt is akadt.

Baranya második körzetében Hoppál Péter a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, ő 40.11 százalékot begyűjtve lett országgyűlési képviselő, az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek tehát jóval több voksot kaptak, mint ő. A Jobbik és a DK jelöltjei húsz-húsz, az LMP tíz százalék környékén végzett, de néhány szavazatott a ma már nem létező Együtt, és az akkor még szinte ismeretlen, feltörekvő Momentum is kapott.

Baranya ezen két körzete fontos lesz az ellenzéknek, ugyanis látva a 2019-es önkormányzati, vagy a 2018-as országgyűlési választásokat, látható, hogy ha valahol, akkor itt lehet keresnivalója az összefogásnak. Van számos körzete az országnak, ahol a Fidesz jelöltjei önerőből simán hoznak 50 százalék feletti teljesítményt, de Baranya egy és Baranya kettő nem ilyen, legalábbis eddig nem ilyen volt.

Baranya egyben már most garantáltnak látszik az ellenzéki előválasztás. Mellár Tamás elsőként nekünk jelezte, hogy indulni kíván újra, de szinte biztos, hogy Nemes Balázs a Momentum helyi erős embere is megméretteti magát, valamint az MSZP sem feltétlenül hagyná veszni a nyerhetőnek tűnő körzetet. A Pécs Aktuál szerint Cserfainé Dr. Kovács Ágnes lehet a szocialisták jelöltje. Ő a 2014-es polgármesteri választáson is indult, igaz nem sok sikerrel. Elsődlegesen tehát ők hárman csaphatnak össze az előválasztáson, Baranya elsőszámú körzetéért.

Azonban itt az is kérdéses, hogy ki lesz a Fidesz-KDNP jelöltje? Csizi Péter indult itt 2018-ban, de nem sikerült nyernie, az ő visszatérésére nincs túl nagy esély. Mi láttunk rációt abban, hogy esetleg a Fidesz helyi frakcióvezetője, Csizmadia Péter induljon, de ő ezt cáfolta. Szóba kerülhet Vári Attila korábbi polgármester-jelölt neve is, ahogy akár egy ejtőernyős (nem helyi), vagy egy meglepetés jelölt is indulhat. Mindenesetre nem ez lesz az a körzet, amire igazán koncentrálni fog a kormánypárt, belsős információk szerint is úgy számolnak ezzel, mint ami „tuti bukta”.

Érdekesebb lehet Baranya kettő. Ugyan itt nyerni tudott a Fidesz ’18-ban Hoppál révén, de alig szerepelt jobban, mint a másikban Csizi, és ha megvalósul az egy az egy elleni indulás, akkor a negyvenszázalék körüli eredmény kevés lesz, még akkor is, ha akad majd pár kisebb pártból érkező jelölt vagy a Kétfarkúak. Hoppál szinte biztosan újrázni szeretne, meglepő is lenne, ha nem őt küldené harcba a Fidesz-KDNP. De ki lehet a kihívó?

Aki biztosan indul, az Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, azonban rajta kívül más még nem jelentkezett be erre a körzetre. A Momentum bár minden előválasztáson indulni kíván, ők inkább az egyesre koncentrálnának, Nemes miatt, a DK részéről bár felmerült Bognár Szilvia és Zag Gábor neve is, ám előbbi cáfolta azt, hogy indulna, utóbbiról az a hír járja, hogy nem mindenáron szeretne jelölt lenni. Érdekes lehet a Jobbik is, akik legutóbb mindkét körzetben indultak (Fogarasi és Gyimesi révén), ám jelenleg mindketten erős pozíciót szereztek a városon belül, Fogarasinak kifejezetten fontos munkája van, nem tűnik reálisnak, hogy feladja azt. A szocialisták részéről Szakács László neve merült fel, ő vélhetően indulni fog az előválasztáson, Keresztes ellenében.

Itt pedig eljutottunk oda, ami Pécs egyik legnagyobb problémája.

Nagyon kevés országos szinten meghatározó politikusa van a városnak. És ez legyen szó akármilyen kormányról, sok esetben meglátszik a városon is. Persze Keresztes erősnek számít az LMP-n belül, Szakács és Tóth Bertalan az MSZP-n belül, és talán Nemesre is lehet ezt mondani a Momentum kapcsán. De sem a Fidesz, sem a DK nem számít igazán erősnek itt, a pártok húzónevei nem pécsiek, és ez egészen biztosan hatással van az egész városra. Éppen ezért is lesz érdekes, hogy akár a Fidesz, akár az ellenzék miként fog állni a városunkhoz, mekkora energiát fog beleölni a pécsi kampányba. Az ellenzék számára két nagyon fontos körzetről beszélünk, a Fidesz szempontjából pedig talán két olyanról, ahol nem feltétlenül ők lesznek az esélyesek, ha megvalósul az egy, az egy elleni indulás.