Némi meglepetésemre szerdán e-mailt kaptam a háziorvosomtól, hogy a körzete kapott a kínai vakcinából, és jelezzem vissza, hogy kérek-e belőle. Igent mondtam rá, csütörtökön pedig a pontos időpontját is lebeszéltük az oltásnak, ami hétfő reggel lesz. Fontos leszögezni, hogy oltás- és tudománypárti vagyok, hiszek az orvosok, tudósok munkájában, legyenek azok akár amerikai, akár orosz, akár kínai szakemberek. Igaz én az elejétől fogva úgy voltam vele, hogy mindenképpen beoltatom magamat, rögtön az elején regisztráltam is a vakcina.gov.hu oldalon. Ettől függetlenül sem gondoltam, hogy ennyire hamar sor fog erre kerülni. Teszem hozzá, nem bánom, egyfelől a munkám miatt is sok emberrel találkozom, és bár még fiatal vagyok, nem feltétlenül szeretnék megfertőződni, másrészt pedig tisztában vagyok azzal, hogy ez a védőoltás lesz a kulcs ahhoz, hogy visszakapjam a normális életemet. Hogy ez jó, vagy rossz az teljesen mindegy, sajnos vagy sem, de ez van.  

Az viszont tényleg meglepett, hogy miért kerültem ennyire előre. 29 éves vagyok, legjobb tudásom szerint nincs semmilyen alapbetegségem (ki tudja, lehet a háziorvosom már tud valamit, amit én még nem?), és elviekben nem a regisztráció sorszáma dönt a sorrendről, hanem az életkor és az egészségügyi állapot. Félreértés ne essék, nem bánom de ettől még nem teljesen értem, hogy mi miatt kerültem ennyire előre. Talán ilyen sokan utasították előttem vissza a Sinopharm-vakcinát? Előfordulhat. Netán a kormány kiemelten fontosnak tartja a Bahir.hu-nál végzett munkámat? Kötve hiszem. Meglepne. Lehet, hogy mi, fiatalok vagyunk kvázi a kísérleti nyulat? Ha igen, legyen így, vállalom ennyi kockázatot számomra megér, hogy rajtam teszteljenek (talán engem azért nem fognak annyira megviselni a mellékhatások), hogy később az idősebbeknek is biztonságosan lehessen adni belőle.

Mindenesetre hétfőn délelőtt megkapom az első adag vakcinát, és mivel vélhetően nagyon sok olvasónk kíváncsi arra, hogy milyen mellékhatásokat tapasztalok, ezért mindent részletesen fogok megírni a témáról