Elkezdődött az egyezkedés nyári fesztiválszezonról, legalábbis a Balaton Soundnak és a Strand Fesztiválnak is otthont adó Zamárdiban mindenképp.

Múlt hét végén rendkívüli ülésre került sor Zamárdi önkormányzatában. Az ok a nyári fesztiválszezon volt, mivel a szervező cégek beadták igényüket a két népszerű fesztivál megrendezésére. Ahogy az a 24.hu cikkéből kiderül, a Csákovics Gyula vezette testület kemény feltételeket szabott: több intézkedés mellett azt is kérik, hogy minden bulizónak legyen meg az oltási igazolványa. Tehát csak olyanok mehetnének a fesztiválokra, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

Ezzel azonban több probléma is van. Kádár Tamás, a Soundot szervező Sziget Zrt. vezetője szerint nagyjából lehetetlent kér a település. Szerinte ugyanis az oltási igazolványok kötelezővé tétele számos szervezési problémát okozna. Az egyik ilyen, józan ésszel is belátható érv az, hogy erősen kérdéses, hogy a fesztiválokra leginkább kijáró 20-30 éves korosztály megkapja-e egyáltalán addig az oltásokat. A kormány erősködik, hogy tavasszal el lehet érni a kívánt oltási szintet, de ez nem egyszerűsíti meg a tervezést.

A Kádár által felvetett másik probléma már inkább jogi és technikai kérdéseket vet fel. Ha az önkormányzat által követelt terv valósul meg, akkor a szervezők kénytelenek lesznek olyan érzékeny egészségügyi adatokat elkérni a jegyvásárlóktól, amikhez nem biztos, hogy joguk van. Az adatvédelmi szempontok figyelembe vétele már csak azért is fontos a cégnek, mivel súlyos bírságokat oszthat ki a hatóság. A fesztiválok megrendezésével kapcsolatos végső döntést a következő hetekben hozza meg a cég, többek között a Zamárdival folytatott tárgyalások eredményétől is függően.

Elmondható tehát, hogy sajnos a fesztiválszezon idén is rendkívül sok kérdőjellel néz szembe. 2020-ban a számítások szerint 40 milliárd forintos kiesést okozott a fesztiválszezon elmaradása a zeneiparban. Az, hogy ez idén ne így legyen, egyelőre elég sok tényezős kérdés, amiből még nem látni a kiutat.

Forrás: 24.hu