Játszótér felújítási projektjének folytatásaként újabb három, a város különböző helyszínein található játszóterek felújítását kezdte meg egyidejűleg a kozármislenyi önkormányzat.

A játszótér felújítási programot megelőzte 2019 őszén egy átfogó ellenőrzés, amelynek során a Kozármislenyben addig használt játszótéri eszközök többsége lebontásra került. Az eszközök felújítása helyett döntött a helyi önkormányzat a játszóterek teljes megújítása mellett.

Kozármisleny játszótér és közösségi tér fejlesztési programja 2020-2022 közötti időszakban zajlik, amelynek során megújul többek közt a Liliom utcai játszótér, a Rózsa utcában már meglévő játszótér, a Gárdonyi utca déli részén található, a Mikszáth Kálmán utcában található játszótér szintén. Az iskola előtti játszótér, ami a felújítás után az iskola udvarára kerül, a Művelődési Ház melletti, és a város déli kapujánál található, a víztornyok szomszédságában lévő játszótér. A Fészek-lakótelepen a négycsoportos, új bölcsőde megvalósításával kerül kialakításra egy modern, minden igényt kielégítő játszótér. Már megújult a Petőfi Sándor utcai játszótér, amelyet a gyerekek birtokba is vehettek.

Felvételünk a Mikszáth Kálmán utcai játszótéren készült, amely mellett a jelenlegi időszakban a Gárdonyi utca déli részén található és a Rákóczi utcában, a város déli kapujánál található víztornyok szomszédságában található játszótér áll jelenleg felújítás alatt.

A Kozármisleny Város Önkormányzata hivatalos Facebook oldalán az elmúlt napokban hívta fel a figyelmet arra, hogy az említett területeken elkezdődött a játszóterek felújítása, és arra kérik a kisgyermekes családokat vegyék figyelembe, hogy a megjelölt építési területre a munkálatok ideje alatt TILOS BELÉPNI!

„Önálló tételként tervezzük a közösségi terek fejlesztését, melynek keretében egy ifjúsági bringa- vagy gördeszkapark is kialakításra kerül, továbbá járdaépítésre is külön pénzügyi keretet biztosítunk. A 2020 elején meghirdetett játszótér fejlesztési program záró ütemeként a még hiányzó játszóterek megépítésre kerülnek, így a Gárdonyi utcában, a Mikszáth utcában, a Rákóczi utcában és ahogyan ígértük, az új lakótelepen is közösségi teret és játszóteret alakítunk ki.”

– írta dr. Bíró Károly a városi önkormányzat februári lapjában, utalva a fejlesztések saját forrásból történő finanszírozására.

Kozármisleny Város Önkormányzata gondolt arra, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatban mindenki álláspontját megismerje, és a településen élők véleményét kikérje a kérdésben. A jelenlegi helyzetben a lehető legjobb megoldást választották ahhoz, hogy a lakosságot elérjék, vagyis online kérdőíveket hoztak az internetes közösségi oldalakon nyilvánosságra, hogy a további beruházásokat a beérkező szavazatok és vélemények alapján tudják megtervezni. A kérdőívet 2021. március 31-ig tudták kitölteni az érdeklődők, hogy javaslataikkal és szavazataikkal támogassák, vagy éppen átformálják az önkormányzat munkáját. A kérdőív közzétételének célja a kozármislenyi lakosok véleményének megismerése volt a közösségi terek, illetve a játszóterek kialakításának kérdésében. A kérdőív kitöltésével jelezni lehetett a meglátásokat a játszóterek elhelyezéséről, illetve annak kialakításáról. A kérdőív kitöltése mindössze 5-10 percet vett igénybe a válaszadótól, miközben a Kozármislenyben élő gyermekek szabadidejének, mozgásigényének kiszolgálása elsődleges szempont kell, hogy legyen mindenki számára a fiatal városban.