„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz” címmel a Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület elnök asszonya Tarcsay Gyöngyvér zenés, verses összeállítással lepte meg a kozármislenyieket. A Magyar Költészet Napja 2021  összeállítás József Attila köré épül, miközben a megvalósítás során felvonultatja a Kozármislenyhez kötődő előadók sorát.

A Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület tagjaiból álló, a pandémia előtt rendszeresen fellépő Pódium kör mai videójában megszólították a kedves verset szerető barátaikat, és virtuális tízóraival zökkentettek ki mindenkit a karanténból. A Magyar Költészet Napján vendégül hívták a ma 116 éves József Attilát, hogy költői szellemével együtt ünnepelhessék a magyar rímek és ritmusok művelőit.

A videóban megzenésített versek mellett saját költemények, írások is elhangzanak az alkotók előadásában. József Attila sorait pedig jeles előadóművészeink tolmácsolásában hallgathatják meg a költészet napján versekre és irodalmi élményre szomjazók.

Második online költészet napi megemlékezésünk ez a mai, mert már 2020-ban is sajnos így kellett ünnepelnünk. Tavaly egy igazi karantén videót készítettünk a jeles nap alkalmából, hogy színesebbé tegyük a kozármislenyi szenior korosztály tagjainak mindennapjait. 2021-ben sajnos ismét az online térbe szorultunk. Ezúttal a videó elkészítéséhez a Pódium kör tagjai helyett segítségül hívtam a Kozármislenyben élő és alkotó előadók sora mellett a városhoz barátsággal kötődő, számunkra és sokunk számára jeles és igen kedves embereket. – avatott be a kulisszatitkokba Tarcsay Gyöngyvér az online videó készítője, a Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület elnök asszonya.