A Tüke Busz Zrt. a bejelentett fokozatos újranyitás és az alsó osztályos tanulók tantermi oktatásának visszaállítása miatt megnövekedett utasforgalommal számol. Emiatt április 19-től, azaz hétfőtől menetrend módosítást vezetnek be.

A reggeli és a délutáni csúcsidőben kismértékben megnövelik a járatok számát, illetve újra lesz lehetőség az elsőajtós felszállásra. Ezzel együtt az buszsofőröknél ismét lehet majd hétfőtől jegyet venni. A buszvezetők utastáről való elzárását megszüntetik, de a társaság arra kéri az utasokat, hogy a felszállást és a jegyvásárlást követően a vezetőfülke közvetlen közelébe ne tartózkodjanak.

Folyamatosan nyomon követik az utasforgalmat, ha szükséges újabb módosításokat fognak eszközölni a menetrendben. Illetve április 19-től a megszokottnál több tartalék busz áll majd készenlétben a munkanapokon, az utasforgalom növekedésének függvényében rásegítő járatokat indítanak.

A Tüke Busz Zrt. az utasok egészségének megőrzésének érdekében kiemelt figyelmet fordít a buszok folyamatos fertőtlenítésére.

2021. április 19-től az alábbi módon változik a menetrend:

munkanapokon
102-es vonal:
Az Uránvárosból 6:51-kor induló járat Somogy betéréssel közlekedik (102Y).

14-es vonal:
Petőfi-aknáról 7:40 helyett 7:44-kor indul a 14Y járat.

4-es vonal:
– Az Uránvárosból 6:45-kor induló 4-es járat Hősök tere után Gesztenyésig közlekedik.
– Gesztenyésből Hősök terén (7:29) át Uránváros felé 7:21-kor járat közlekedik.
– Az Uránvárosból 15:45-kor induló 4-es es járat Hősök tere után Széchenyi-aknáig közlekedik.
– Széchenyi-aknáról Hősök terén (16:32) át Uránváros felé 16:26-kor járat közlekedik.

3-as vonal:
– Kertvárosból 20:43-kor és 21:13-kor is közlekedik járat.

6-os vonal:
– Az Ipar utcából 20:40-kor is közlekedik járat.
– Kertvárosból 20:58-kor is közlekedik járat.

7-es és 73-as (973-as) vonal:
– A Főpályaudvarról (20:23, 20:53, 21:23) 973-as járatok helyett 73-as járatok indulnak 20:20, 20:50 és 21:20-kor.
– A Malomvölgyi útról 20:18-kor (7-es), 20:48-kor és 21:18-kor (73-as) indulnak a járatok a 973-as járatok (20:23, 20:53, 21:23) helyett.

8-as vonal:
Fagyöngy utcából 20:25-kor is közlekedik járat.

109E vonal:
A Fagyöngy utcából 7:06-kor és 7:26-kor új járatok közlekednek.

23Y vonal:
A Deindolból 20:16-kor induló járat a Fagyöngy utcáig közlekedik.

24-es vonal:
Uránvárosból 6:15 helyett 6:28-kor, Mecsekszenkútról Uránvárosig 6:30 helyett 6:40-kor közlekedik a járat.

27-es vonal:
Benczúr Gyula utcából 20:02-kor 25-ös helyett 27-es járat közlekedik.

33-as vonal:
Főpályaudvarról 20:25 helyett 20:40-kor, a Tettye havi-hegyi útról 20:40 helyett 20:55-kor közlekedik a járat.

40-es vonal:
– Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról Gesztenyésbe 6:55-kor, Gesztenyésből a Főpályaudvarra 16:00-kor is indul járat.
– Gesztenyésből 20:40-kor is indul járat.

140-es vonal:
Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról Gesztenyésbe 15:30-kor, Gesztenyésből a Főpályaudvarra 7:30-kor indul járat.

42-es vonal:
Iskolai előadási napokon a Főpályaudvarról 6:50-kor, Nagyárpádról 16:00-kor közlekedik járat.

142-es vonal:
Iskolai előadási napokon a Nagyárpádról Fagyöngy utcába 7:05-kor, a Málom-hegyi útról Nagyárpádra 15:30-kor közlekedik járat.

szabad- és munkaszüneti napokon
3-as vonal:
– Kertvárosból 20:43-kor és 21:13-kor is közlekedik járat.

6-os vonal:
– Kertvárosból 20:58-kor is közlekedik járat.

73-as (973-as) vonal:
– A Főpályaudvarról (20:23, 20:53, 21:23) 973-as járatok helyett 73-as járatok indulnak 20:20, 20:50 és 21:20-kor.
– A Malomvölgyi útról 20:18-kor, 20:48-kor és 21:18-kor indulnak a járatok a 973-as járatok (20:23, 20:53, 21:23) helyett.

33-as vonal:
Főpályaudvarról 20:25 helyett 20:40-kor, a Tettye havi-hegyi útról 20:40 helyett 20:55-kor közlekedik a járat.