A világ legjelentősebb szélenergiás kutatólaborjában készült modellezés szerint 2035-ig 35 százalékkal, 2050-ig pedig akár majdnem a felére is visszaeshet a szélfarmok építési költsége.

A technológiai fejlődés következtében folyamatosan csökken a szélenergia ára, ez derült ki most Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatásából. A világ legnevesebb, összesen 140 szélenergia-szakértő által készített felmérés a Nature-ben jelent meg. Ez alapján elmondható, hogy az egyre nagyobb méretű és egyre hatékonyabb szélturbinák mellett is folyamatos csökkenéssel lehet számolni a költségeket illetően.

Ráadásul mindez igaz a szárazföldi, illetve a kétféle tengeri (vízen lebegő és rögzített) szélenergia platformokra is. Ez azért is különösen meglepő, mivel mindhárom fajta szélfarm esetében dupla akkora csökkenés következhet be, mint azt öt éve jósolta a Berkeley Labor.

„A szélenergia termelésben az utóbbi években gyorsabb volt a költségcsökkentés a szárazföldön is, a tengeren is, ami elavulttá tette a korábbi költség-előrejelzéseket. Az energetikának viszont aktuális értékelésekre van szüksége” – mondta Ryan Wiser, a Berkeley Lab vezető tudósa.

A tanulmányban így aztán kiegészítették a korábbi prognózisokat, illetve a módszertant is ismertették, hogy az “tisztázza a becslések bizonytalanságait”. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2019-hez képest a költségek mindhárom szélenergia termelői struktúrában jelentős költségcsökkenést érnek majd el.

Magyarország esetében is érdekes megnézni a lehetőségeket. Tavaly az Energiaklub adott ki a témában egy tanulmányt, amelyben rámutattak, hogy hazánkban az elérhető zöldenergiás technológiák közül a szélerőműveknek lehet a legkisebb környezeti terhelése. Ez alapján elmondható, hogy a klímavédelmi és energetikai szempontokból is rendkívül fontos lenne, hogy a szélenergiát jobban hasznosítsuk. Ezt sajnos a jelenlegi kormány nem igazán akarja kihasználni – derül ki a tanulmányból.

A hazai szél- és naperőműparkok adatait is összehasonlították. A kutatás arra jutott, hogy a szélerőművek tökéletesen kiegészítenék egymást a napelemekkel. Nyáron érthető módon a napelemek dolgoznak jobban, a szélerőművek pedig a hidegebb időszakokban A két technológia nagyon jól tudna együtt dolgozni, sajnos jelenleg nem ebbe az irányba halad a kormány politikája.

Forrás: Greenfo, Energiaklub